Még egyszer a népdaltanításról
A „Parlando” áprilisi számában C. Nagy Béla felvetett néhány gondolatot a népdal tanításával kapcsolatban.
A dallamvándorlás kérdését érintve, variáns dallamokból összeállított egy sorozatot is. Célszerű volna a felsorolt néhány száz dallamot összegyűjtve kiadni, mert csak a forrásokra való utalás, gyakorlati szempontból a tanulók számára keveset jelent, hiszen nem juthat hozzá minden növendék, de még a tanár sem azokhoz a gyűjteményekhez, amelyeket a felsorolás megjelöl. Az összegyűjtött változatok közzététele nem jelentene nagy költséget, és mint segédkönyvet eredményesen forgathatnák a tanulók.
Ideje lenne a népzene anyagát is egységesen rendezni és az alsó-, közép- valamint a felsőfokú oktatás céljának megfelelően meghatározni. A felszabadulás óta a népzene tanításának jelentőségét zenepedagógusaink többsége felismerte; a népdal tanításának célját, mikéntjét azonban, különböző szemlélet és felfogás alapján még sokan vitatják. Valószínű, hogy ezekről a kérdésekről még sokáig vitatkozni fogunk.
C. Nagy Béla cikkének első felében felvetett gondolatokhoz - további hozzászólások reményében - szeretnénk újabbakat fűzni.
Szinte általánosan elfogadott az a szemlélet, mely szerint az alsó fokú zenetanítást zenei anyanyelvünk megismerésével kell kezdenünk. A zenei képességek kifejlesztésére gazdag népdal anyagunk jól felhasználható. A ritmus és hallásképzés, lapról olvasás, a szolmizálás gyakorlása vagy a formaérzék, a zenei ízlés alakítása kezdeti fokon a legtökéletesebb kis formájú élő zenén, a népdalon keresztül valósítható meg a legegyszerűbb módon. Bartók a népdal esztétikai értékéről így ír: „Meggyőződésem szerint igazi, ún. szűkebb értelemben vett népi dallamaink mindegyike valóságos mintaképe a legmagasabb rendű művészi tökéletességnek. Kicsinyben ugyanolyan mesterműnek tekintem, mint a nagyobb formák világában egy Bach-fúgát vagy Mozart-szonátát.”
A népdallal való foglalkozás nem szorítkozhat csak a kezdők tanításának területére, etűdszerű anyaggyűjtögetésre. A sokrétű formai elemek áttekintése, a ritmikai, szótagszám-problémák és az ezzel összefüggő stíluskérdések vizsgálata későbbi feladat. A különböző modális hangnemek élő zenében való felismerése, tudatosítása is olyan alaposabb elméleti tájékozottságot kíván, amilyenre középfokú oktatásunkban már számítani lehet. Itt kerülhet sor az eddig tanult dallamok (kb. 100-150 népdal) első rendezésére, stílus, formarendszer stb. alapján. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül a népdalok egymással való összehasonlítása, az adódó variáns-csoportok összegyűjtése. Ugyancsak figyelemmel kell kísérni a felbukkanó műzenei stílus elemeket, valamint más népek dalaiból átvett jellegzetes ritmikai, dallami, formai jelenségeket, illetőleg azok kölcsönhatásait. Mindezen túl népdalaink megismerése számunkra többet is jelent. Talán helyénvaló itt Kodály megfogalmazásából a következőket idéznünk: „Ránk nézve a zenei néphagyomány sokkal többet jelent, mint az európai művelt népek közül azoknak, amelyek már századokkal ezelőtt magas rendű műzenét teremtettek. Náluk a népzene felszívódott a műzenébe, s ők nagy mestereik műveiben meg találhatják azt is, amit mi még csak népzenénkben találhatunk meg…”
A középfok népdalanyaga kb. arányosan a régi (ősréteg) és az új dallamok főbb típusaiból, valamint az egyéb (vegyes) dallamok jellegzetesebb példáiból állna.
A szakiskola anyaga tovább bővíthető a főiskolán tanulandó bonyolultabb dallamokkal. Itt már a tudományosabb vizsgálódásra kerülhet sor. Az összehasonlítás kiterjedhetne a rokonnépek, a szomszédnépek, esetleg távolabbi területek népdalaira, a dallamvándorlás vizsgálatára, a törvényszerűségek megismerésére, Bartók, Kodály és mások idevonatkozó írásainak alapján. Talán nyomon kellene követni népdalaink szöveganyagának, tartalmának, politikai-szociológiai vonatkozásait is. Néhány példán keresztül meg kellene vizsgálni népzenénknek „magas kultúrába” való felszívódását, főleg Bartók és Kodály nagyobb formájú népdalfeldolgozásainak és műveinek elemzésével.
Így válhatna a népdal fiatal zenepedagógusaink és zeneművészeink élményanyagává, egyben zenepedagógiánk szerves komponensévé. Mert hivatásos muzsikusainktól elvárható, hogy zenei anyanyelvünk megismerése céljából az eddig összegyűjtött népdalkincs legalább egy-két százalékával oklevelük megszerzéséig behatóan foglalkozzanak. Népdalaink főbb típusainak megismerése nélkül ma már egyetlen magyar muzsikus sem mondhatja magát teljes értékű művésznek vagy pedagógusnak.