Meruk Vilmos

A zenepedagógus nem alakíthatja külsőleges eszközökkel,
hogy a szocialista rendszer híve!

A Művelődésügyi Minisztérium megbízott, és ezt a megbízást vagyok most teljesítendő, hogy a magyar zenepedagógus-társadalom képviselőit, a jelenlevő elvtársakat megkérjem, javasoljam: mondják ki a mai konferencia végén a zenepedagógus szakosztály megalakítását. Kérjük és javasoljuk az önálló szakosztály megalakítását azért, mert úgy véljük, hogy a szakosztály az elkövetkező időkben az előttünk álló közös feladatok megoldása érdekében az állami és szakszervezeti erőkkel együtt jelentős dolgot tehet és tesz.

A szocialista állam minden más államtól megkülönböztető sajátosságából, különleges adottságaiból következik, hogy a szocialista állam egy meghatározott területet, jelen esetben a zeneoktatás területét rendkívül kicsiny, szűkre szabott állami apparátussal irányíthatja, vezetheti abban az esetben, ha az állam uralkodó, úgynevezett hivatalos szemléletét magukévá tevő zenepedagógusok jelentős táborát bevonhatja az állam irányításába, tőlük az állami feladatok megoldására segítséget kérhet és kaphat.

Mi azért tartjuk jelentősnek e szakosztály megalakítását, és jövőbeli működését, mert úgy véljük, hogy éppen ezeket az állami erőket megsokszorozza a szakosztály léte, a szakosztály tevékenysége.

Tisztelt Elvtársak! Kedves Barátaim! Engedjék meg, hogy ezt is alátámasztandó ne a tegnap íróasztalnál előre elkészített felszólalást olvassam fel, hanem a ma, itt a konferencián megfogant gondolatok sokaságából emeljek ki néhányat, és arról beszéljek.

Nekünk, állami embereknek, hivatalból sok-sok konferencián kell részt vennünk és magunk közt - valószínűleg, Önök is így vannak - ahogy mondani szokták, az adott konferenciát, megbeszélést, értekezletet, amelyekből - ismétlem, a szocializmus körülményei között is - mértéken felül sok van, egynéhány különösebben kiemelkedő, különösebben emlékezetes, jó néhány pedig különösebben nem kiemelkedő, különösebben gyorsan a múlté, a feledésé.

A mai konferencia eddigi menete - úgy vélem, ebben egyet fogunk érteni valamennyien - azt mutatja, hogy ez a mai zenepedagógus konferencia - ahogy említettem - érdekes és értékes azért is - és ezt szeretném különösképpen kiemelni-, mert nem egy meghatározott szakma leszűkített és rosszul értelmezetten szűk szakmai problémáit vitatja meg. Érdekes és értékes azért, mert ennek a konferenciának a levegőjében szellemében világosan tükröződik, hogy ez a konferencia 1960-ban Magyarországon zajlik le, úgy, hogy ezen a konferencián érződik az ország társadalmi helyzete, fejlettsége, érződnek azok a politikai, társadalmi célkitűzések, amelyek felé az egész ország halad. Éppen ezért beszélni kell erről, és különösen örülni kell annak, hogy az ilyen, sokak által szakmainak minősített konferencián - tolvajnyelven szólva - ilyen politikus a légkör.

Nagyon örülni kell annak, hogy ezen a mai konferencián végig hallgathattuk Bácskay elvtárs, Nagy elvtárs felszólalását, akik igen sokat beszéltek nem zenepedagógus szakkérdésekről, hanem olyan fontos, általános jellegű kérdésekről, mint az ország szocialista fejlődése, mezőgazdasági, ipari vonatkozásban, érintettek egy sor olyan kérdést, amely az ország általános politikai helyzetével, továbbfejlődésével kapcsolatos.

Vajon mi az oka annak, hogy akár Bácskay elvtárs, akár Nagy elvtárs - hivatkozom majd másokra is - úgy érezték, hogy itt, most, ezekről a kérdésekről beszélni kell. Vajon azért-e - teszem fel a kérdést, ha akad kételkedő akár itt a konferencián, akár a konferencián kívül -, mert ilyen szempontot kaptak az előkészítő bizottságtól, hogy erről beszélni kell? Vagy talán azért, mert azt gondolták, hogy illik ilyen kérdésekről beszélni a mai körülmények között? És még sorolhatnék sok ilyen lehetőséget. Azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy nem erről van szó.

Bácskay elvtárs, Nagy elvtárs és igen sokan, egyre többen zenepedagógus berkekben, nem tudnak szabadulni, mert nem szabadulhatnak. Nem tudnak kitörni, mert nem törhetnek ki, és nem is akarnak kitörni az őket körülvevő, létük bázisát jelentő környezetnek a hatása alól. Ilyen környezetet jelent Szolnok termelőszövetkezeti megye, Győr termelőszövetkezeti megye, Diósgyőr és Kazincbarcika városok stb., mint társadalmi környezet, amely a zenepedagógusok - ismétlem - jelentős többségének és egyre döntőbb többségének tudatát, mint a meglevő és egyre fejlődő társadalmi célt alakítja, formálja, és helyes, egészséges irányba formálja. Helyes, egészséges irányba, abban az értelemben, hogy meglátják azokat az elszakíthatatlan kapcsolatokat, amelyek szakmai, pedagógiai tevékenységük és szocialista környezetük, a szocialista társadalom között egyre intenzívebben, egyre erőteljesebben jelentkeznek.

Csábító a téma, sokat is, érdekeset is lehetne erről beszélni, de az idő korlátozott. Úgy hiszem, egyetértenek abban, hogy mi ezt a magunk részéről, igen fontosnak, igen hasznosnak tartjuk, hogy 1960-ban ilyen kézzelfogható jelei vannak annak, aminek a felszólalások mögött látszik a fedezete. A ceglédi zeneiskola tevékenységében, a Győr megyei zenei életben, a kazincbarcikai és a diósgyőri zenei zeneiskolákban, ahol 55-60 százalék a munkástanulók és hallgatók száma. Mi ezeket a jelenségeket, amelyeket a felszólalások tükröznek ,igen-igen sokra tartjuk, és ezekért a magunk részéről a zenepedagógusoknak, a zenepedagógusok itt levő képviselőinek elvtársi köszönetünket fejezzük ki, kérve, hogy az a kapcsolat, amely a zenepedagógusokat ezernyi szállal köti össze a mi társadalmunkkal, csak erősödjék, csak még tartósabb legyen.

Örömmel és jó érzéssel tölti el mindazokat, akik részt vesznek ezen a konferencián, hogy a felszólalásokban ilyen hang hallható. Idézem Kadosa elvtárs és barátom felszólalását, aki azzal az igénnyel lép fel, - nem először, hanem ismételten, és kívánjuk, hogy még sokáig -, hogy a művésznevelés alapvető elve a szocialista művészi nevelés elve legyen. Ennek programját, tematikáját, metodikáját, didaktikáját ki kell dolgozni ott, ahol a művészi kovácsolás, a művészi nevelés folyik. És örömmel kell, hogy eltöltsön bennünket itt is az a mozgalom, amelynek egyik képviselőjét, Varga elvtársat és barátomat itt az előbb hallhattuk, amely mozgalom a szocialista talajból szökkent szárnyra. Igen fontosnak, hasznosnak tartjuk e munkát, mely szintén a zenepedagógusok tevékenységét érzékelteti és dicséri.

Hadd mondjam el egy-két mondatban, hogy egy héttel ezelőtt összehívtunk jó néhány fiatal művészt, akik az Önök kezei közül kerültek ki. Fiatal, életerős, életvidám művészek. Beszámoltak arról, hogy az a mozgalom, amelyről Varga elvtárs is beszélt, s melynek feladata az ipari tanuló-otthonok és diákotthonok lakóit zenei nevelésben részesíteni, a holnap koncertlátogatóit, közönségét nevelni, hol, milyen fokon áll. Örömmel tölthetett el bennünket, hogy ezek a fiatalok erről beszéltek: számukra kielégülést, jó érzést jelent, hogy ezt a munkát társadalmi munkaként, minden ellenszolgáltatás, fizetség nélkül végzik, missziójuknak, hivatásuknak tekintik, és az eddig eltelt néhány hónap megerősíti őket abban, hogy ezt tovább kell folytatni.

Hosszan lehetne folytatni a sort, amely azt mutatja, hogy az a sok-sok munka, az a sok-sok harc, küzdelem, amely az Önök eddigi tevékenységét most és a továbbiakban megkoronázza, olyan eredményekkel járt, amelyekre méltán büszkék lehetnek, amelyeket nekünk a magunk részéről tovább kell fejlesztenünk. Eljött tehát az ideje annak, hogy megkérjük Önöket: az előttünk álló rendkívül nehéz, rendkívül bonyolult, sokrétű feladatok megoldásához adjanak képességükhöz, felelősségérzetükhöz méltóan és mérten segítséget, és dolgozzunk, küzdjünk együtt a még szebb holnapért.

Kedves Elvtársak! Tisztelt Barátaim! Önök is mindannyian valószínűleg úgy vannak, hogy - ha végig gondolják, mit jelent a maga szépségében, a maga fényében és a maga pátoszában a szocializmus, mint fogalom, és mint gyakorlat, akkor az a tény, hogy a szocialista rendszerben egy rendkívül fontos, hasznos területen tevékenykednek, dolgoznak, minden bizonnyal büszkeséggel, jóérzéssel tölti el Önöket.

Sok szó volt itt a referátumban is arról, milyen jelentősége van annak a közvetlen ráhatásnak, annak a befolyásolásnak, amellyel a zenepedagógus alakítja, formálja növendékeit, tanítványait. Egyet kell érteni mindazokkal, akik azt mondják, hogy itt nem lehet valamilyen receptet adni. Egyet kell értenünk a referátummal: az egyén helyes szocialista szemlélete, a pedagógus helyes szocialista magatartása és világnézete a biztosítéka annak, hogy a növendék, a tanítvány szocialista szellemben, szocialista légkörben nevelődjék.

Tudjuk, és el szoktuk mondani jó néhányszor, hogy egy színész, egy színművész a színpadon megjátszhatja a szocialista hőst, jól vagy kevésbé jól, s akkor meg lehet írni a kritikában, hogy jól alakította-e a szocialista hőst vagy nem. A zenepedagógus nem alakíthatja külsőleges eszközökkel, hogy a szocialista rendszer híve, nem is vállalkozhat rá senki, mert a tanítvány - a gyermek, a serdültebb és felnőttebb tanítvány - az állandó és rendszeres kapcsolat folyamán óhatatlanul megismeri az ő igazi arculatát. Ez a kapcsolat nem két vagy háromórás, mint a néző és a színész kapcsolata a színházban, hanem hosszú évekre szól, és a pedagógus igazi arcát mutatja, mert csak azt mutathatja növendékeinek, tanítványainak, s a növendékek, a tanítványok magukat formázzák, igyekeznek méltók lenni a tanárhoz, eszményképükhöz, ahhoz, akivel jelentős időt töltenek együtt, akinek felfogását, szokásait, kiszólásait, tréfáit átveszik, és magukévá teszik.

Most azt kérjük: a Zenepedagógus Szakosztály adjon segítséget ahhoz, hogy az elkövetkező időkben a zenepedagógusok jelentős társadalmi rétege, ha úgy tetszik, mind egyértelműbben, mind nyíltabban, mind határozottabban és bátrabban, szocialista arculattal álljon tanítványainak, növendékeinek tízezrei elé, hogy a szocialista zenepedagógusok jelentős segítséget adjanak az országban folyó hallatlan jelentőségű munkához, a szocializmus alapjainak lerakásához. Büszkék lehetünk mindannyian, és büszke lehet minden zenepedagógus, hogy a szocialista társadalomban jelentős hivatást tölt be ezért is, mert ez a szocialista társadalom úgy épül, úgy erősödik szemünk láttára, kezünk munkájával, nap, mint nap, hogy a mi szocializmusunk része annak, a világ jobbik részét és felét átfogó, a jövőt mutató rendszernek, amelyet szocializmusnak, kommunizmusnak nevezünk.

Valami rendkívüli biztonságot, rendkívüli magabiztosságot kell, hogy adjon a jelen esetben minden zenepedagógusnak az a tény, az a sokszor elmondott és hangoztatott tény, de talán még nem mindenki által eléggé felismert tény, hogy nap-nap után, a jövőben a világon mi történik, hogy merre haladunk, döntően befolyásolják a nemzetközi problémák, s ezek között elsősorban a béke kérdése. Ezt pedig a mi erőink, ha úgy tetszik, a mi világunk, a szocialista világ erői szabják meg. Az a felismerés, amely a másik oldalra is eljutott, hogy a béke erői résen állnak, és hogy a béke erői képesek útjába állni a háborúnak.

Ezt a felismerést át kell éreznie minden zenepedagógusnak is! Ehhez is segítséget kérünk a zenepedagógus szakosztálytól. Segítséget kérünk ahhoz, hogy mindenki megértse: ma csak azért nincs háború, ma csak azért van béke, mert az Észak-Amerikai Egyesült Államok vezérkara hivatalosan kijelentette, tisztában van azzal, hogy a Szovjetunió rakétái 18000 km-es hatósugárral, hallatlan pontossággal tudják megsemmisíteni az általuk kijelölt célpontot. Mert odaát az Egyesült Államok hadseregében ezek a jelentések - az ő jelentéseik - azt mondják, hogy ebben a pillanatban a Szovjetunió 300 éles, betöltött ballasztikus rakétával rendelkezik, ami elégséges ahhoz, hogy minden ellenséges erőt a világ bármelyik pontján megsemmisítsenek, felszámoljanak. Ezért nincs háború a jelen pillanatban, ezért van béke, és ezért lesz béke holnap és holnapután, mert a szocialista világ, a Szovjetunió és az összes népi demokratikus országok rendelkeznek azokkal az erőkkel, amelyekkel meg tudjuk fékezni az agresszorokat, esetleges provokációkat. Rendelkezünk tehát minden olyan erővel, amely elégséges ahhoz, hogy kordában tartsuk ezeket az őrülteket.

Ezért fontos - és ehhez is segítséget kell kérni a szakosztály, a zenepedagógusok köréből, hogy a nyugalom és a biztonság, az erő felismeréséből fakadó biztonság uralkodjék, nem pedig pánik hangulat, ilyen, vagy olyan hírek esetében a hétköznapok különböző hírei alapján. Tehát határozott nyugalom és biztonság, mert a szocialista világ polgárát ez a nyugalom és biztonság kell, hogy jellemezze.

Sok szó esett arról, hogy mi legyen a feladata a továbbiakban a különböző fokú zenepedagógiai intézményeknek, hogyan menjünk tovább?

A referátum részletesen ismertette, meddig jutottak el. Ismertette a további elképzeléseket. Itt felmerült olyan kérdés, hogy tulajdonképpen most már csak a mennyiségi fejlesztés áll előttünk. Egyesek aminőségi fejlesztés kérdéseit feszegették.

Kedves Elvtársak! Olyan helyzetben, olyan körülmények között vagyunk, és ebben is jó lenne egyetértenünk az elkövetkezendő időkben -, hogy az alsó fokú zeneoktatás előtt álló, legfontosabb, hosszú-hosszú évekre, mondhatnám évtizedekre szóló feladat, újabb széles tömegeket, dolgozó tömegeket bevonni a zeneoktatás alapismereteinek elsajátításában. Tehát újabb és újabb ezreket és tízezreket kell nevelni az elkövetkezendő években azzal a célkitűzésekkel, hogy a felépült szocialista Magyarországon rendkívül széleskörű bázisa legyen a zeneművészetnek.

Az alsó fokú zeneoktatás legfőbb feladata tehát a holnap közönségének nevelése, mégpedig tömegméretekben. Én megköszönöm az idevonatkozó okos tanácsokat, hogy elsősorban nem művészeket kell nevelnünk, legkevésbé nem tömegméretekben. Én nem is akarok erről sokat beszélni, mert úgy látom, hogy szót értünk.

Az alsó fokú zeneoktatás kiszélesítésének igénye megvan. A nép - ha szabad ezt a kifejezést használni - igényli, hogy újabb és újabb iskolákat állítsunk fel. Persze biztosítani kell ezekhez tanárokat. És még valamit. Együttes erővel számoljunk le a helytelen - a fejlődésünket ma már akadályozó illúziókkal és hamis elképzelésekkel. Addig, amíg a szülők és sokszor még a zenepedagógusok körében is meglevő helytelen illúziókkal nem tudunk leszámolni, addig meg van kötve a kezünk, addig nem tudjuk az iskolákat fejleszteni, - addig nem tudunk még szélesebb mértékben előrelépni az alsó fokú zenei hálózat kiszélesítésében. Nem lehet újabb és újabb százakat és ezreket félrevezetnünk, bennük hamis illúziókat keltenünk. Magyarul szólva: meg kell mondanunk az iskolába kerülő gyermekeknek, meg kell mondanunk szüleiknek, hogy a zeneiskola közönséget akar nevelni, s a szülők vegyék tudomásul, hogy a gyerekből művész csak akkor lehet... de nem folytatom tovább, hiszen mindnyájan tudjuk a befejezést. Ha tehát a pedagógus és a szülő megérti, hogy helytelen és káros dolog hamis illúziókat táplálni, akkor léphetünk előre.

Tehát itt van ez a két dolog: a tanárképzés és minden helytelen káros szemlélet felszámolása. Úgy hiszem, hogy a mai konferencia alapján sok segítséget fogunk kapni a szakosztálytól.

Csatlakozom azokhoz, akik disztingváltak abban a tekintetben, mi a különbség tanárképzés és művészképzés között. De itt nem akármilyen tanárképzésről van szó, hanem olyan tanárok képzéséről, akik világnézetileg, politikailag és szakképzés szempontjából megfelelnek. Az ilyen tanárok képzéséhez kérek segítséget, akik vállalják a rájuk háruló feladatokat, hiszen ha nem vállalják, akkor ismét súlyos komplikációk állnának elő.

Célzok arra, hogy a fővárosban működik az alapfokú iskolák 40 százaléka, itt működik a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola. A következő években vidéken bekövetkezendő tanárhiányt pótolnunk kell. Lehetővé kell tenni, hogy a tanárképzés elsősorban középfokon történjék, nem pedig felsőfokon. Ebben a kérdésben egyet kell értenünk. Ha egyetértünk és segítséget kapunk Önöktől, állítom, hogy a következő években nagy lépésekkel tudunk előremenni, s meg tudjuk oldani az ezzel összefüggő kérdéseket is.

Rendeletet könnyű gyártani, csak alá kell írni, és rá kell tenni a pecsétet, de végrehajtani csak az Önök helyes megértésével és segítségével lehet.

Tisztelt Konferencia! Mindannyian kívánjuk és kérjük, hogy a megalakuló Zenepedagógus Szakosztály az elkövetkezendő időben jelentőségéhez mérten nagy társadalmi aktivitással, és nagy felelősségérzettel segítsen közös gondjaink és problémáink megoldásában. Kívánjuk, hogy Önök személy szerint is, külön-külön, további nagy sikerekkel folytassák hivatást jelentő tevékenységüket.