Fasang Árpád

Miként vihetjük előbbre zenei életünket?

Magam részéről a tanácskozás napirendjére kívánkozó rengeteg probléma közül arról szeretnék néhány szót szólni, hogy zeneoktatásunknak hol van a helye egész zenei életünkben, zenei oktatásunk hogyan viheti előbbre zenei életünket.

Nincs szükségünk annak bizonyítására, hogy zenei életünket a maga egészében és egységében vizsgáljuk. Úgy gondolom, hogy részletfeladatainkat és legnagyobb problémáinkat is ezeknek az összefüggéseknek ismeretében, azoknak tudatában kell megoldanunk. A magyar zenei életnek pillanatnyilag - mint minden fiatal zenei kultúrának - az a legnagyobb nehézsége, hogy viszonylag kevés a zenehallgatók, hangversenyek hallgatóinak létszáma. Az a kérdés, hogy segíthet-e ezen zenei oktatásunk, és ha igen, hogyan?

Nem szeretném, ha szavaimat félreértenék, amikor azt mondom, hogy a zenei ismeretterjesztő előadások - bár meg van a maguk helye zenei életünkben - nem oldhatják meg ezt a feladatot. A legjobb ismeretterjesztő előadás is, a legszebb beszéd is a zenéről legfeljebb olyan hatású, mintha valakinek egy jó ebéd helyett egy jól szerkesztett étlapot adnék, vagy közölném a finomabbnál-finomabb ételek vegyi képletét. Élő zenére van szükség azért, mert a zene az egyetlen művészet, amely nem dolgozik konkrét fogalmakkal. Annál inkább közel jutunk a zene lényegéhez, igazi tartalmához szubjektív oldalról. Ennek a tételnek helyességét nem elméleti fejtegetésekkel akarom alátámasztani, hanem néhány példával illusztrálom és utalok tennivalóinkra.

Zeneiskoláink rendkívül sok olyan szubjektív tényezővel rendelkeznek, amelyek a zenehallgatók számának kiszélesítése szempontjából rendkívül hasznos és felhasználandó. Ezekkel a szubjektív tényezőkkel az Állami Hangversenyrendező Vállalat nem rendelkezik. Gondolok elsősorban az iskola és szülők kapcsolatára.

Tudomásom szerint a zeneiskolai tanulóink szülői nagy részben nem zeneértők. Jó szándékkal taníttatják gyermekeiket zenére, mondván, ha már én nem tanulhattam zenét, legalább a gyermekem jusson hozzá. Nagyon sok szülőt ismerek, aki éppen gyermekén keresztül jutott közelebb a zenéhez. Meggyőződésem, hogy Karcagon nem kerülhetett volna sor Darré hangversenyének megrendezésére, ha ott nem működik zeneiskola. Első feladatunk tehát, hogy ezt a kapcsolatot - a szülők és az iskola kapcsolatát - tudatosan lássuk, értékeljük, és iskolánk hatósugarát a növendékseregen keresztül a szülői házig, annak valamennyi tagjáig terjesszük ki.

Másik szubjektív tényező, amely felhasználható a zenehallgatók száma növelése érdekében az, hogy az ifjúsághoz lehetőleg az ifjúságon keresztül vigyük a zenét. Az ifjúsági koncerteken számtalanszor tapasztaltuk, hogy milyen nagy figyelemmel hallgatták a fiatalok társaikat. Ugyanezeket a számokat beérkezett, felnőtt művészek tökéletesebben adták volna elő, de ezt a tanulók természetesnek veszik. Rögtön érthetővé válik a zene, ha hozzá hasonló korúaktól hallják. Nagyon sajnálom, hogy a közismereti iskolák igazgatói nem ismerték még fel eléggé a zene nevelő hatását, és nem élnek azzal a lehetőséggel, amelyet felajánlottunk: az iskolai hangversenyek rendezésével.

Ugyancsak szubjektív tényezők sorába vehetjük azt a gyakorlatot, hogy vidéki koncertjeinkre több más növendék mellett olyan tanulókat is viszünk, akik ugyanabba a községbe, vagy városba valók, ahol a koncertet rendezzük. Tudom, hogy kíváncsiságon kívül sokat egészséges lokálpatriotizmus is elhoz a koncertre, öröm és büszkeség, hogy hallhatják községük szülöttjét.

Ugyanezt akarjuk megvalósítani az üzemi koncerteknél is. Az olyan műsorszámok, amelyek talán megmaradtak volna az egyszerű műsorszám szürkeségében, hirtelen közüggyé váltak, nagy érdeklődést keltettek fel.

Rendkívül fontosnak tartom, hogy az iskolák ne csak saját rendezvényeikkel lépjenek fel az életben, hanem keressék meg azokat az erőket, amelyekkel érdemes lehet és kell társulni, hogy a komolyzene minél több emberhez eljusson. A Bartók Béla Szakiskola a Határőrség és a Posta szimfonikus zenekarával társult ilyen formán. Nemcsak műsort adnak közösen, hanem a közönségüket is közösen toborozzák. Részben a mi tanulóink, ismerőseink, szüleik, hozzátartozóik adják a hallgatók számát, másrészt a határőrség tagjainak családjai vesznek részt a koncerteken.

Szeretném végül megemlíteni azt is, hogy rendkívül nagy figyelmet kell tulajdonítani az olyan zenélési alkalmaknak is, amikor nem önálló koncertekkel állunk a nagyközönség elé. Gondolok a nemzeti ünnepekre, Április 4-ére, Május l-ére, November 7-ére és olyan rendezvényekre, ahol igénylik, várják a zenét, csak az a lényeges, hogy akkor is szép, jó, hatásos zene hangozzék el. Ezeken is olyan emberek vesznek részt, akik koncertekre ritkán jutnak el. Nem szükséges hangsúlyoznom, hogy gondos, alapos, szakszerű tanítás kell, hogy az alapja legyen munkánknak. Minél több embert kell részesíteni a zene örömében, megértésében. Látszólag ez a munka a szocializmus építésének kevésbé lényeges perifériális területe, nem is nagyon mutatós munka, mégis rendkívül fontos, mert a szocializmus lényegéhez hozzátartozik a művészetek ismerete, szeretete, az abban való tiszta öröm, a boldog emberi élet. Rajtunk is múlik, hogy nálunk is minél hamarabb azzá legyen.