MINDEN ÚT RÓMÁBA VEZET...

(Egy könyv születésének története)

Egy születéstörténetben 25 év nem számottevő, attól függ, minek a létrejöttéről van szó. A történet 1977-ben, a múlt században kezdődött éppen a címben emlegetett Örök városban, a Via Giulia gyönyörűen felújított Borromini tervezte reneszánsz palotájában, a Magyar Akadémián. Az akkori igazgató Merényi Ferenc, Domenico Cieri a PRO MUSICA STUDIUM alapítója és Giuseppe Juhar az AMOR (Accademia Musica Ottorino Respighi) művészeti igazgatója álmodott egy nagyot és az umbriai Citta di Castellóban a Nemzetközi Nyári Kamarazenei Fesztivál programjába az un. Kodály módszert is beiktatták.
    Addig számomra a címben található általánosan ismert közmondás, a gimnáziumi olaszórák majdani célját jelentette. Az igazi valóság akkor köszönt rám, amikor személyesen léphettem az általam addig álomnak hitt földre , 1977-ben a már emlegetett Citta di Castello-i program egyik megvalósítójaként. Azóta számos alkalommal jártam e csodás országban, legtöbbször Umbriában, de Marche tartomány, San Marino és Lazio is a meghódított területekhez tartozik. Sajnos a firenzei Kodály Intézettel nem sikerült a személyes kapcsolatfelvétel.
    Az első sikerre való tekintettel legtöbbször az AMOR hívott vissza, akik később az Accademia Musicae Pro Mundo Uno nevet vették fel. Tiszteletbeli elnökük O. Respighi özvegye után, Yehudi Menuhin, majd Doráti Antal volt, jelenleg Giuseppe di Stefano. Az általános elnök Monica Ryba. Az ő áldozatos szervező munkájuk később Assisi-be vitte több alkalommal is a nyári szemináriumot, ahol a kecskeméti Kodály Intézet is bekapcsolódott a tanításba angol nyelven, majd Orvietoba és Matelicaba. Meghívásaim más alkalommal a volt tanítványaim kezdeményezésére történtek így több alkalommal Rómában a Testaccio kerület zeneiskolájában vagy Rietiben az Orpheus Zenei Társaság által. San Marinoba és Perugiába egy látott óra után invitáltak két-két alkalommal. Mondhatni kézről kézre adnak. Előfordult az a szerencse is, hogy már itthon Magyarországon láttak meghívóim bemutatóórákat a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskolában és Gimnáziumban, ezen felbuzdulva szervezték meg a kinti továbbképzést. A folignoi zeneiskola igazgatója Nestore Gentile az esztergomi Nyári Egyetemen ismerkedett meg P. Ispán Franciska óráin a módszer lényegével. Hazatérve 1979-ben megszervezte az I. Kodály zenei nevelési szemináriumot. Ezt követően jó pár éven át minden ősszel lehetővé tette az elkezdett munka folytatását iskolájában, ezáltal több különböző szintű és nyelvű csoport dolgozhatott. Cisterna di Latinában érdekes módon egy orgonaművész (A. Becherucci) kíváncsisága vezetett a kurzus megszervezéséhez.
    Egyik út hozta a másikat, ebben nem volt rendszeresség, sem helyszín sem pedig időpont szempontjából. A kurzusok hossza is mindig változó, attól függ az év melyik időszakára esik. Ha belekerül a tanítási évbe, akkor biztos, hogy csak a délutáni és esti órákat lehet felhasználni. Ilyen esetekben természetesen a szombat és a vasárnap délelőttje és délutánja is munkával telik felborítva a családok “szent” hétvégéjét. Olaszországban tanítás helyett nem lehet továbbképzésre járni!
    A helyszínek sokaságát jártam már be, tanítottam rideg általános iskolában, fullasztó meleg középiskolában, használaton kívüli vágóhídon, római-kori cserépmaradványokból kialakult dombba vájt teremben, hűvös középkori palotában, barokk tükörteremben, tornateremben ,paddal, pad nélkül, zongorával és anélkül – legrosszabb, ha szintetizátorral-, táblával és anélkül. Azonban ennek a munkának egyik szépsége éppen abban rejlik, hogy sok esetben ismeretlen meghívók által, ismeretlen helyen, ismeretlen színvonalú hallgatókkal ismeretlen körülmények között kell bemutatni a világhírű módszert.
    A csoportok összetétele és létszáma minden alkalommal más és más, a legkisebb 8 fő volt, a legnagyobb 70. Az előképzettség nagy szórást mutat, hisz az egyszerű érdeklődőtől, az óvónő és tanítónőig, a jobb lapról olvasásra vágyó kórusban éneklőtől ,a hangszerjátékosig, a Santa Ceciliát végzett karvezetőig és a várandós kismamáig mindenki megtalálható. Több alkalommal a gyerekeiket is hozták a résztvevők, így a mindenre nyitott kisiskolások, azonnal az utánzáson alapuló gyakorlatokat természetesen végig csinálták, ezzel mintegy bebizonyítva a módszer hatékonyságát .Spontán bekapcsolódásaik, jó reagálásaik hitelesítették a munkát. Az életkori szórás is nagy, mert a tizenévestől az érdeklődő 70 évesig voltak résztvevőim már a szemináriumaimon. A magasabb éltkor azt jelenti, hogy az abszolút rendszer beidegzettségével kell elsősorban megküzdeni. Minden alkalommal gond a pontos intonálás és az egyenletes lüktetés fontosságának a megértetése, a dohányzás hangromboló mivoltának az elfogadtatása, a többszólamú éneklés pontos, kotta hű megoldása. A közhiedelemmel ellentétben, miszerint „az olaszok vérében van a zene” csak részben igaz, mert a tudatosság nélkül ez nem hordoz magas művészi értéket.
    A legnehezebb feladatot a zenei anyag elővarázsolása jelentette. Ahogy csak olvastam arról miképpen szembesült Kodály a népzene ismeretlenségéről városi közegben annak idején, ezt itt személyesen megtapasztalhattam. Hiába kértem énekeljenek el egy népdalt, gyerekdalt, netán mondókát mindig hangzavar lett a vége . Legjobb esetben a Giro, girotondo kezdetű körjáték vagy a nálunk is ismert Ma come balli bella bimba népdalig jutottunk.
    A kényszerűség vitt rá a legjellegzetesebb magyar példák olasz szöveggel való felöltöztetésére-ebben a hallgatók persze nagy örömet leltek, én kevésbé, mert éreztem hogy ez nem elég. Ha lehetőségem nyílt megszereztem a használatban lévő tankönyveket, de ezekkel sem mentem sokra , mert olyan dalanyagot amit kerestem nemigen tartalmaztak, viszont külcsínben annál vonzóbbaknak tűntek.         Amikor San Marinoban taníthattam az ottani Zeneiskola könyvtárában böngészgettem . Több esetben, például a csodálatos umbriai Assisi-ben évről-évre visszatérő hallgatóim maguk hozták a jobbnál jobb példákat. Aztán a gyűjtemények melyekből már lehetett szemezgetni, így lassan kialakult egy dalanyag mag. A szerencse is mellém állt, mert a milanói S.p.A.CARISCH kiadó Davide Liani olasz szövegével kiadott egy válogatott füzetecskét Kodály Kis emberek dalaiból. A Ricordi által kiadott 333. olvasógyakorlat pedig szövegnélkülisége okán eleve adott volt. Ennek még nagy előnye, hogy az előszó is olvasható olaszul, így a kodályi intelmekre könnyen lehet hivatkozni. Igen ám, de a mi pentaton fordulatokat kiaknázó dalanyagunkra épülő tanítás így sem vezethetett a végcélhoz, hisz az olasz dallam jellegzetessége a hat és hétfokúság .Újabb fejét kellett venni a hétfejűsárkánynak.
        Az anyag összerendezésére egy pályázat adott lehetőséget, melyet 1986-ban írt ki Kecskemét városa és a Kodály Intézet közösen. Harminc fejezetre osztottam a beadott anyagot. Nagy örömömre egy igen hideg téli napon Kecskemétre invitáltak és ott tudtam meg, hogy elnyertem az első díjat. Erdei Péter igazgató elismerő szavai után egy kötetlen baráti beszélgetésben arra bíztatott egészítsem ki ezt egy csak olasz anyagot tartalmazó gyűjteménnyel. Ennek örömmel tettem eleget, sőt mindegyikhez gyakorlatokat is ajánlottam. Ezt nem kisebb szaktekintély, kedves tanárom, Szőnyi Erzsébet lektorálta. Így mind a két rész Kecskemétre került a könyvtárba.
    Ahogy jöttek a meghívások mindig ugyanazzal a problémával kellett megküzdenem - nincs a hallgatók kezében anyag, örökös a fénymásolás, ismétlődik a sürgető kérdés mikor lesz nekik is olasz nyelvű könyvük. A könyv azonban Csipkerózsika álmát aludta 2002-ig, amikor is a Magyar-Olasz kulturális év keretében a NKÖM és a HUNGAROFEST Kht. közös pályázatot hirdetett többek között könyvkiadásra is, így az Andor Ilona Baráti Társaság által elnyert pénzt erre fordíthattam. Időm éppen rengeteg akadt, mert egy autóbalesetből kellett felgyógyulni, a munka ebben is segített.
    Megszületett a KÖNYV. Az eredeti harminc fejezetre beosztott anyagot megtartottam, a cím pedig „Dal “so-mi” fino ai classici “- re változott. Hitelesség okán ragaszkodtam a „szo” elnevezéshez , noha a címlapon szereplő középkori metszeten az olaszok által ma is használatos „sol” szótag látható. A két külön részt összedolgoztam, a szöveges dalok mellett sok kánont is beillesztettem a gyakorló példák közé, a módszertani segítségről sem feledkezve meg. A daltanítási módoktól a különböző dallami és ritmikai készségfejlesztési gyakorlatokon át a zenei írás és olvasás metodikáját is vázoltam, szem előtt tartva a fokozatosság elvét. Úgy gondoltam a célszerűség azt kívánja, hogy az egyes feladat típusok megoldását hátul is ellenőrizni lehessen, tekintettel arra az elgondolásra, hogy egyedül is tanulhat valaki a könyvből. Természetesen megtartottam a Kodály Tanár Úr által jóváhagyott és a gyakorlatban bevált elnevezéseket (pl. ritmusnév), egyebekben pedig az olasz megfelelőket alkalmaztam. Fontosnak tartottam a tanításban rejlő játékosság és változatosság bemutatását a fokozatosság elvét is figyelembe véve.
    Az anyagi lehetőségek szűkössége miatt a kottapéldákat magam írtam számítógépbe - sebaj, legalább ezt is megtanultam!
    Mint az új stílusú népdal esetében a visszatérő szerkezet negyedik sora a könyv története is visszakanyarodott Rómába. Ez év februárjában a római Magyar Akadémia és az Accademia Musicae Pro Mundo Uno közös szervezésében megtartottam a hivatalos könyvbemutatót. (Egy nem hivatalos 2002 novemberében perugiai iskolákban az Andor Ilona Baráti Társaság Kodály kórusával már volt.) Ezen az estén az Aureliano gyermekkar, mely az Olasz Zenei Nevelési Tanács elnökének (SIEM) Bruna Liguori Valorinak a kórusa dolgoztak velem illusztrálva az előadást. A szervezők jó elképzelését mutatja az is, hogy a Monte Marion található Sacre Coeur általános iskolában a szülők is részt vettek előző nap egy bemutató foglalkozáson, másnap a Santa Cecilia Konzervatórium Sala dei Medaglioni nevű csodaszép termében pedig a Piccolo Coro di Roma (vezetője Anna Bellantoni ) tagjaiból álló tanulócsoport munkája állt a figyelem középpontjában. Kodály Zoltánné személyes jelenléte aláhúzta a bemutató jelentőségét és fokozta az érdeklődést.
     Ezen év tavasza lezárt egy hosszú időszakot, a szervezők bíznak az általunk és más országok által már nagyra becsült zenei nevelési módszerünknek olaszországi térhódításában. Jó lenne megvetni lábunkat itt is, ahonnan a középkorban Arezzo Guido vezetésével a zenetanítás új korszaka kezdődött. A könyv már járja a maga útját, így Perugiában a márciusi továbbképzésen ,nagy sikerrel használtuk.

B.Horváth Andrea
vez. tan., karnagy