Muzsikáló úttörők seregszemléje
A Tanácsköztársaság 40. évfordulója alkalmából a Magyar Úttörők Szövetsége kulturális versenyeket rendezett. A zenei, ének, tánc, szavaló és mesemondó versenyek több fordulóban zajlottak le szerte az országban. A versenyek legjobbjai júliusban Csillebércen gyűltek össze, hogy összemérjék tudásukat, és a nemzetközi nagy tábor előtt mutassák be országnak, világnak: mit fejlődött 15 év alatt az úttörőmozgalom kulturális élete.
Az egész tanévet betöltő és a Csillebércen nagy sikerrel szereplő zenei produkcióknak láthatatlan, de hallható és tevékeny segítőtársa volt mindvégig a Fővárosi Zeneiskola Szervezet. A versenyen részt vett és nagy sikerrel szerepelt fővárosi úttörők - kevés kivétellel- a Zeneiskola Szervezet tanfolyamain tanulnak. A nívós és szervezett oktatás eredménye óriási színvonal emelkedést jelentett. Különösen zongora szakon éreztette jótékony hatását azoknak a tanároknak a munkája, akik nemcsak növendékeik előkészítésével, hanem a verseny fordulóin bírálatukkal, tanácsaikkal is segítették az úttörő vezetőket. Sajnos, azonban még nem minden tanár küldi tanítványait szándékosan és tudatosan az úttörő versenyekre. Általánosságban inkább az volt a helyzet, hogy a pajtások saját belátásuk szerint, öntevékenyen indultak vagy nem; néha bejelentették tanáruknak, máskor még ezt sem tették. Így fordulhatott elő aztán, hogy nem mindig a legjobbak kerültek be a helyezettek közé, vagy - ami még rosszabb - a legjobb játékosok egyszerűen nem is indultak. Mindegy, hogy ennek mi volt az oka: kényelemszeretet, hanyagság vagy a dolgok nem ismerete: ha a tanárok mindenütt a kellő fontossággal foglalkoznak az úttörők kulturális életével, a jövőben nem fordulhat elő, hogy közismerten jó muzsikusok kimaradnak a versenyből.
A versenyek sikere érdekében működő tanárok már felismerték: az ő, a tanítvány és az úttörőcsapat érdeke, útja, célja egy és ugyanaz: művelt, zenekedvelő, sokoldalúan képzett ifjúság nevelése. A zenetanárok - akik közül sokan még ma is úgy érzik, hogy tárgyuknak nincs sok köze a politikához - örömmel látják, hogy saját működési területükön keresztül juthatnak közel az ifjúsági mozgalomhoz. S azok, akiknek sem ideje, sem kedve nincs, hogy pl. egy úttörő kiránduláson, őrsi órán vagy rajgyűlésen részt vegyenek, szívesen áldoznak időt és fáradságot, hogy növendékük produkciója emelje az úttörő-ünnepély fényét, növelje a csapat zenei tudását.
Néhány szót a seregszemléről. Egyöntetű volt a bíráló bizottság véleménye a zongoraprodukciókat illetően. Magas színvonalú, művészi játék, jó stílusérzék, muzsikaszeretet jellemezte általában a vidéki és budapesti pajtások előadását. Egyik-másik produkció már erős konzervatóriumi szinten mozgott, és komoly perspektívát tárt az alacsonyabb fokú játékosok elé. A zongoristáknak ezt a példamutató kezdeményezését, a szintemelést illetően, sajnos, nem követték a hegedűsök. Néhány kiemelkedő produkció mellett, egészen primitív, autodidakta próbálkozások is sorra kerültek, holott az a meggyőződésünk, hogy szerte az országban nagyon sok jobb hegedűs található, csak a tanárok és pajtások mozgósítása nem volt megfelelő.
Alacsonyan mozgott a csellisták és harmonikások színvonala is. Átlagos volt a megjelent kevés számú fúvós muzsikus játéka is, talán csak néhány rutinos furulyás és egy kis citerás jelentett érdekesebb színfoltot.
Megérdemelt nagy sikert és osztatlan tetszést arattak a kamaraegyüttesek. Őszintén meg kell mondanunk, hogy a magas fokú kamarazenélés - vonóstrió, quartett - még csak annyiban a mozgalomé, hogy művelői úttörők. Éppen ezért: örömmel kell üdvözölnünk e kis muzsikusokat és tanáraikat akkor, amikor zenetanfolyami együttesből a mozgalom együttesévé akarnak válni, és tehetségüket és tudásukat a csapat zenei művelésére kívánják fordítani.
A vidék mutatott példát arra, hogy könnyen mozgatható, lazább és színes összeállítású kis együtteseket szervezzünk, ha a csapat életének gyakorlati igényeit akarjuk kielégíteni. Gondolkodni kellene azon, hogy olyan 10-12 tagú kis együtteseket szervezzünk, amelyek alkalmasak a pajtások mindennapi - tehát nemcsak az „ünnepi”, a klasszikus - zene megszólaltatására. Ha pedig működnek ilyenek, ne csak akkor korrepetáljon velük a zenetanár, mikor Haydn-t és Mozart-ot játszanak, hanem vegye át velük a DIVSZ-indulót, a szputnyik dalt, vagy: amit éppen szívesen énekelnek, játszanak a maguk dalaiból. (Nem a kulturális versenyhez tartozik, de ott jutott eszünkbe a gyakorlati élet igényei kapcsán: vajon hány zongoristánk - tanár és tanuló - tudja eljátszani, ha hirtelen szükség van rá: a Himnuszt, az Internacionálét, a DIVSZ-indulót, vagy a legközismertebb mozgalmi dalokat? Előírt tananyaggá kellene tenni - a megfelelő fokon - bizonyos „mindennapi” zene fejből ismeretét. Ehhez a Zeneiskola Szervezet igazgatósága most már megfelelő kottaanyaggal rendelkezik, s ez bárki számára kikölcsönözhető.)
Amennyire jóleső érzés volt hallgatni muzsikáló növendékeink értelmes, szép és színes játékát, annyira fájó volt látni - a rendezőség által megadott - zenei kérdésekre írt válaszaikat. Nem voltak ezek fogas kérdések: zeneszerzők neveire, előadóművészek neveire, a magyar zene néhány alkotására vonatkoztak, csupa olyasmi, aminek ismeretét a döntőben résztvevő 5-6 éve tanuló muzsikus palántától elvárnánk. Néhány budapesti tanulót kivéve, a feleletek teljes káoszról, a zenei ismeretek kuszaságáról vagy teljes hiányáról tettek tanúságot. Ezen sürgősen változtatni kell. Vizsgálják felül a tanárok ilyen szempontból is növendékeiket: vajon le tudják-e írni Mozart, Chopin, Beethoven, Kodály nevét? Ismerik-e legalább néhány szovjet zeneszerző nevét, művét? Tudják-e, kik az ő hangszerük legnagyobb élő művészei? A nagyobbaktól azt is elvárhatjuk, hogy ne vélje Bachot Bartók kortársának, és ne tegye Mozartot a középkorba.
Az úttörőélet versenyszelleme nemcsak tárgyi tudását növeli zenét tanuló növendékeinknek. A kollektívában és a kollektíváért végzett munka eleve kiküszöböli az általunk is elítélt „sztár”-kodást, az önmagáért való feltűnési viszketegséget. A csapat muzsikusának éreznie kell: bármilyen szép produkciója csak akkor lesz igazán értékes, ha tudását társai javára, művelésére, zenei nevelésére fordítja. A következő évek versenyein nagy súllyal fog esni a latba: ki hányszor és milyen eredménnyel játszott csapatának, rajának, őrsének, hogyan adta át tudását társainak.
S ha már a következő évek terveinél tartunk: nemrégiben közzétettük a most folyó tanév versenyeinek feltételeit. Idén lesz az úttörőmozgalom 15 éves. Méltóképpen úgy ünnepelhetjük meg ezt a születésnapot, ha kivesszük részünket a zenei versenyek előkészületeiből, s ott állunk piros nyakkendős növendékeink mellett gyakorláskor, szerepléskor. Segítsünk a műsorválasztásban, tanítsuk meg őket a mozgalmi és úttörődalok kíséretére, nézzünk meg egy-egy úttörő foglalkozást, tábortüzet (télen is van: szimbolikus tűz, de valódi műsorral!), ismerjük meg a csapatok zenei szükségletét, lehetőségeit, ajánljuk fel segítségünket a zenei munkákra.
Nemrég jelent meg két úttörőfüzet: „Nótafa” és „Zenész” címmel. Mindkettő az úttörők zenei nevelését szolgálja. Ezek ismertetésével és a 15. évforduló jubiláris versenyeinek előkészítésével nagy segítséget nyújthat a zenetanár iskolájának, az úttörőcsapatnak, és ezen keresztül egész ifjúságunk zenei nevelésének.