I. Nemzetközi Bartók Zongoraverseny Szegeden

  
     A „Napfény városában” kicsit hűvös, szeles idő várta mindazokat, akik kíváncsiak voltak az első Nemzetközi Bartók Zongoraversenyre. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Kara március 20-a és 25-e között invitálta Szegedre a 16 és 30 év közötti ifjú zongoraművészeket, növendékeket.
    Sajnos a 21. század elejére odajutottunk, hogy - elsősorban Magyarországon - Bartók Bélának népszerűsítésre van szüksége. A huszadik század kiemelkedő képességű komponistája alig 40 kilométerre Szegedtől, Nagyszentmiklóson született. Természetesen többször járt Szegeden, és a környék nagyvárosaiban, falvaiban. 1911-ben hangversenyt is adott itt, Liszt Ferenc születésének századik évfordulóján. Tudjuk, hogy egyik vezéreszméje a népek közötti barátság volt. Meg is tett ezért mindent, gyűjtötte a román, a székely, a magyar, a szlovák, és még ki tudja hány nemzet dallamait.
    Nem könnyű vállalkozás manapság egy ilyen nagyszabású rendezvény zökkenőmentes lebonyolítása. „Egyedül nem megy”! Mint kiderült, nagyon sok támogatója akadt a nemes kezdeményezésnek. Mindenekelőtt a Nemzeti Kulturális Alapprogram, valamint a városi és a megyei önkormányzat. De kivette a részét a Pro Bartók Társaság, és a Nagyszentmiklósi önkormányzat is.
    A - nem is olyan rég - Fricsay Ferencről elnevezett hangversenyteremben a sorsoláson 19 versenyző jelent meg, 6 országot képviselve. Természetesen a magyarok voltak a legtöbben, de láthattunk a pódiumion, Angol, Izraeli, Japán Román, és Szerb-Montenegrói nemzeti lobogót is.
    Tapasztalatom szerint a zsűri tagjai, a versenyzők és a publikum is elégedett volt a verseny anyagával. Az első fordulóban egy Domenico Scarlatti szonáta eljátszása mellett Liszt Ferenc – és a verseny névadójának – Bartók Bélának művei között lehetett válogatni 25 percben. A sorok írójának az egyik legnagyobb élményt a Gyermekeknek írt kis Bartók zongoradarabok újrafelfedezése jelentette. Bartók Béla írja : „Népi dallamokkal bánni tudni egyike a legnehezebb feladatoknak. Merem állítani, van olyan nehéz, ha nem nehezebb, mint egy nagyobbszabású, eredeti mű megírása.” Az 1908-1909-ben készült, összesen 85 népdalfeldolgozás négy füzetbe csoportosítva jelent meg. A népdalvilág legváltozatosabb képeit, jellemeit és típusait fűzte össze Bartók, amelyekben a gyermekdalok, legkülönfélébb táncok, tréfák, balladák és siratók bámulatos gazdagságát találjuk. Számomra ismét bebizonyosodott, hogy ezek a kis zongoraművek korántsem csak a zeneiskolák tantermeibe valók, hanem a pódiumra is. A közönség elvarázsolva hallgatta ezeket a tüneményes zenéket.
    A második fordulóban a versenyzők egy virtuóz Chopin etűd előadása mellett választhattak még egy etűdöt, Rachmanyinov, Ligeti, Prokofjev, Debussy, vagy Szkrjabin darabjai közül. A technikai képességek — vagy épp azok hiánya derült ki az etűdök előadása közben. Meg kell jegyeznem, hogy – véleményem szerint – a középdöntőbe jutott 10 versenyző közül egyetlen egy sem akadt, aki a Chopin etűdök nehézségeivel maradéktalanul megküzdött volna. Nem elsősorban a technikai gondokra utalok, hiszen volt aki „végigdörögte” a választott etűdöt. Inkább a zeneszerző költőiségét, muzsikájának árnyaltságát tudták kevésbé interpretálni a résztvevők. A második fordulóban egy nagyobb-lélegzetű Bartók mű eljátszása volt még a kötelező feladat.
    A verseny döntőjébe 5 fiatal zongoraművész-jelölt került. Itt a Gyüdi Sándor karmester úr irányította lelkes Szegedi Szimfonikus zenekar élén egy versenyművet kellett megszólaltatni. A zenekarral való együttmuzsikálás – úgy gondolom – nagyon nagy vonzerő egy pályakezdő fiatal pianista számára. Zenekarral játszani csodálatos dolog, és nagyon ritkán nyílik rá alkalom. Ez a lehetőség későbbiekben, a – remélhetőleg folytatódó – Bartók Béla zongoraversenyek sikerének záloga lehet.
    A sors úgy hozta, hogy hárman Liszt Esz-dúr zongoraversenyét, egy valaki a Haláltáncot, illetve az A-dúr koncertet játszotta, zsúfolt ház előtt. Mozart, Bartók Béla és Liszt Ferenc művei között lehetett válogatni. (Elgondolkodtató, hogy Bartók Béla harmadik zongoraversenyét csak egy valaki jelölte meg, végül azonban Ő nem indult a versenyen.)
    A zsűri elnöke Lantos István zongoraművész, a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára volt. Tagjai : Felicia Stankovici, a temesvári egyetem zenei fakultásának dékánja, Csíky Boldizsár zeneszerző, a Marosvásárhelyi Filharmónia Igazgatója, valamint Szokolay Balázs és Némethy Attila zongoraművészek, mindketten a Zeneakadémia tanárai.
    A versenyre legtöbben a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről jelentkeztek, de a „hazaiak” a szegedi pianisták is kitettek magukért. Nagyon magas színvonalú volt a megmérettetés, kimondottan gyengén sikerült produkcióval alig találkoztunk. A verseny 100.000 forintos első díját végül is Báll Dávid nyerte meg, aki a legjobb Bartók műért járó különdíjat is megkapta, Bartók Béla 1926-ban keletkezett Szonátájának előadásáért. A második díjat, - 80.000 forintot - Fehér Ernő érdemelte ki, míg harmadik Harada Ayako lett, aki jelenleg szintén Budapesten, a Zeneakadémián tanul, és aki 60.000 forintot vihetett haza. A döntő mezőnyének tagja volt még a budapesti Szabó Ferenc és a szegedi Klebniczki György.
    Örömmel írom le, hogy a zsűri nagyon sok különdíjról dönthetett; a támogatók nem fukarkodtak. A kiemelkedő produkciók szinte mindegyike elismerésben részesült. Olyanok is kaphattak jutalmat, akik nem kerültek a középdöntőbe, de mondjuk, nagyon stílusosan szólaltatták meg valamelyik Scarlatti szonátát, vagy a kisebb Bartók darabot. A győztesek különféle hangverseny-meghívásokat is kaptak Szegedről és Marosvásárhelyről.
    A verseny ünnepélyes eredményhirdetése és a délelőtti gálakoncert után a muzsikusok Nagyszentmiklósra utaztak, ahol megkoszorúzták Bartók Béla szobrát, majd a győztesek az esti gálahangversenyen is játszottak a Nákó kastélyban.
    Nagyon sok lelkes ember összmunkája kellett ahhoz, hogy jó hangulatú, és nagyon magas színvonalú versenyt hallhasson az érdeklődő publikum. Egy nevet mindenféleképp ki kell emelni. Dr. Kerek Ferenc főigazgató úrét, aki mindenhol ott volt. Segített a zsűrinek, a versenyzőknek, a gyakorló helyiségek igazságos elosztásában, (mert ezt a rendkívül fontos és nehéz feladatot is jól megoldották) a sajtó tájékoztatásában és mindenben, amiben csak kellett.
    Bízom benne, hogy aki ott volt Szegeden elmeséli majd, milyen jól érezte magát, és a folytatáskor – két esztendő múlva – még többen jönnek majd el a II. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyre.