Nemzetközi zenetudományi találkozó Erkel
Ferenc emlékezetére
Erkel Ferenc születésének 150. évfordulójáról zenei életünk minden szektora megemlékezett. Az Erkel-énekverseny művészeink nagyszabású seregszemléje lett, az Operaház - Erkel művein kívül - mai színpadi alkotásokkal hódolt a magyar opera megteremtőjének. Az ünnepség-sorozatból a zenetudomány is méltóképpen kivette részét, a Magyar Zeneművészek Szövetsége rendezte tudományos konferencián hazai tudósok és a baráti országokból meghívott neves muzikológusok a nemzeti opera múltszázadbeli kialakulásának történetéről, körülményeiről vagy - ha nemzeti önállóságuk kivívás a nem tekint vissza nagyobb történelmi múltra - zenés színpaduk mai helyzetéről tartottak referátumot.
A téma, a hazafias nemzeti opera kialakulása a mi korunkban is rendkívül aktuális. A romantika leghaladóbb mesterei színpadi műveikben gyújtó, a tömegeket mozgósító forradalmi alkotásokat hoztak létre. A zenei műfajok közül ma is az opera a legnépszerűbb, a legszélesebb tömegbázissal rendelkezik. A múlt haladó irányzatainak tanulmányozása a mai zeneszerző számára nagy tanulságokkal szolgál, utat mutat, segíti a művészt abban, hogy társadalmával azonosuljon, bátran válassza korának égető problémáit, és gondolatait korszerű, új nyelven szólaltassa meg. A konferencia előadói szinte kivétel nélkül aláhúzták, hangsúlyozták a múlt és a jelen építő kapcsolatait, kiemelték mindazt, amit a nemzeti opera 19. századbeli mestereitől átvenni érdemes.
A konferencia ünnepélyes megnyitásán Aczél György elvtárs, a művelődésügyi miniszter első helyettese mondott beszédet. Kiemelte, hogy a forradalmi opera nagyjainak, Erkel, Smetana, Muszorgszkij, Moniuszko alkotótevékenysége mennyire egybeforrt a néppel, és a tanulságokat a mába vetítve, korunk alkotóinak feladatait vázolta. Prof. dr. Georg Knepler, az NDK küldötte, szabad, kötetlen beszélgetés formájában, a magyar zene európai hatásáról beszélt, érintette a Haydn, Schubert, Berlioz, Brahms műveiben fellelhető magyaros elemek jelentőségét, szólt Bartók és Kodály hatásáról, majd befejezésként hangsúlyozta, hogy a zenetudományi kutatásnak, és elsősorban a magyar tudósoknak, még igen sok tennivalója akad az európai zenében található magyaros elemek kutatása terén.
Bónis Ferenc aspiráns Mosonyi Mihály magyar operáit ismertette. Röviden vázolta a magyar opera első lépéseit, majd Mosonyi életét. Magnetofon felvételekkel tarkított előadásában Mosonyi Mihály „Szép Ilonka” és „Álmos” című operáiról szólt. Az operák tartalmának ismertetése után zenei felépítésüket, dramaturgiai szerkezetüket boncolta, kijelölte e művek helyét a 19. századi magyar zenében, részletesen beszámolt zenei és dramaturgiai megoldások erősségeiről és gyengéiről. Kroó György aspiráns a forradalmi opera útját ismertette. A forradalmi elemek már a műfaj születésekor, Monteverdi művészetében is jelen voltak. A forradalmi, demokratikus fejlődés főbb állomásai a 18. századi vígopera, Pergolesi, majd Paisiello stb. munkássága; Mozart opera-oeuvre-je, majd a nagy francia forradalom, Cherubini, Méhul zenés színpada; Spontini, Rossini operái, Erkel Glinka, Moniuszko tevékenysége, majd a 48-as forradalmak bukása után Muszorgszkij hatalmas népdrámái.
Erkel zeneszerzői arcképét dr. Maróthy János és dr. Ujfalussy József értékes elemzéssel - eddig feltáratlan összefüggések feltárásával - tette teljesebbé. Más-más oldalról közelítették meg a maguk felvetette problémát, de lényegében mindketten ugyanarról a problémakörről, Erkel két alkotóperiódusa közötti lényeges különbségről, a zeneszerző demokratikus fejlődéséről szóltak. Maróthy János „Erkel útja a »hősi-lírai« operától a kritikai realizmus népi ágáig” című előadásában bevezetésként a polgári opera eredetét vizsgálta, e fejlődés két ágát, a polgári lírizmust és a forradalmi korszakban keletkezett polgári heroizmust. Erkel első korszakának (Báthory Mária, Hunyadi László, Bánk bán) fő jellegzetességei: 1. verbunkos tánc zsánerkénti dramatizálása; 2. „A verbunkos-elemeknek és nyugat-európai nagyopera hősi-lírai intonációinak az ötvözésével nagy ária- és jelenet-formák kibontása”; 3. „Az opera egészén végigvonuló »intonációs konfliktus« kiépítése, amely egyrészt visszatérő motívumokban jelentkezik ... , másrészt, ezen túl, az opera hőseihez, táboraihoz kapcsolódó jellegzetes intonációs körökben jut kifejezésre.”1848 után, a vesztett forradalom után, Erkel műveiben egyre inkább felbomlik a pozitív hős és a nép egysége. (Dózsa, Brankovics.) Zenei tekintetben a dixatónia helyébe kromatikus szerkesztés, a tiszta kvintpillér helyébe szűkített kvintpillér lép stb. Ujfalussy József Erkel és szövegkönyvei kapcsolatát kutatva arra a következtetésre jut, hogy Erkel azokhoz a szövegkönyvekhez, amelyeket már nem Egressy Béni írt számára, ugyanazzal a forradalmi attitűddel nyúlt, mint a Hunyadi-éhoz vagy a Bánk-éhoz. Ezzel a forradalmi magatartással magyarázható a zeneszerző fokozódó elszigetelődése egy, a maga forradalmát cserbenhagyó társadalomban.
Külföldi előadóink közül Lev Vasziljevics Danilevics, a zenetudományok doktora, a moszkvai Konzervatórium docense, a Szovjetunió neves és sokoldalú tudósa, az „Ötök” európai hatásáról, európai kapcsolatairól szólt. Ismertette a nép számára alkotó forradalmi zeneszerző csoport operaszerző munkásságát, szoros kapcsolatát az orosz népdallal. Különösen Rimszkij-Korszakov, Muszorgszkij és Borodin alkotásainak jellegzetességeivel foglalkozott. Ismertette az „Ötök” kapcsolatait Schumann, Chopin, Berlioz és Liszt műveivel. Az orosz zeneszerzők e mesterek tevékenységét igen nagyra tartották. Idézetekkel bizonyította, hogy az „Ötök” elismerték Wagner tehetségét is, bár alkotó módszere távol állt tőlük. Az „Ötök” hatásáról szólva: kiemelte jelentőségüket Smetana és Dvorák, Bartók és Kodály, Sibelius, de Falla, Debussy stb. műveiben, a francia „Hatok” tevékenységében. Befejezésül, néhány 20. századi szovjet mester, Sosztakovics, Prokofjev és Mjaszkovszkij műveiben mutatta ki az „Ötök” alkotó módszerének hatását.
Bohumil Karásek, cseh küldött, a Hudebni Rozhledy zenei folyóirat főszerkesztője, a cseh nemzeti operakultúra keletkezését és fejlődését ismertette. A 17. és 18. századi események vázolása után előadásának középpontjában Smetana és előzményei álltak. A zenei fejlődést a cseh társadalom mozgalmainak tükrében vizsgálta. A 19. században a zene a Habsburg-elnyomás elleni küzdelem egyik hatásos fegyvere. Smetana történelmi operáiban erősen aktualizálja az eseményeket, a múlt harcait, mozgalmait korába vetítve ábrázolja. Vígoperáiban a cseh életet realista módon, igen magas művészi fokon ábrázolja. Smetana zenéje három forrásból táplálkozik: 1. a különféle cseh polkaintonációkból, 2. az ünnepi indulók intonációjából, 3. a lírai cseh kántor pasztorell hagyományából. Smetana egybeolvasztotta a népi és az egyéni elemeket, a falu és a város népzenéjét. Alkotó tevékenysége eredményeként a cseh opera világviszonylatban is jelentőségre tett szert. Befejezésként Karásek hangsúlyozta: napjainkban is csak akkor jöhet létre jelentős nemzeti opera-alkotás, ha a zeneszerzők világos eszmei alapokon állnak és bátran nyúlnak az újhoz.
Ljubomir Cisek, a kosicei rádió zenei osztályának vezetője, a szlovák nemzeti opera megteremtésének harcairól számolt be. Bratislava-ban a 18. században alakultak ki operai tradíciók, s ezek a 19. században tovább erősödtek. A szlovák operakísérletek azonban csak napjainkban, Eugen Suchon tevékenysége nyomán vezettek forradalmi nemzeti operához. Az előadó részletesen ismertette Suchon nálunk is bemutatott „Krutnava” (Örvény) című operájának zenei felépítését, dramaturgiáját és eszmeiségét, majd Suchon új művéről, a „Svätopluk” című operáról és Jan Cikker színpadi műveiről szólt.
Stojan Petrov, Bulgária küldötte, hazája népi zenés játékairól szólt. Bulgária a múlt században szabadult fel a török elnyomás alól. A népi ellenállás formái közé tartoztak a különféle dalokkal tarkított népi játékok is. Számunkra különösen érdekes, hogy az első bolgár zenekar alapítója egy Sáfrány nevű magyar muzsikus, aki Kossuth Lajos kíséretéhez tartozott. Bulgáriában - a múlt század második felében - öntevékeny operajátszó csoportok alakultak, ezek azonban az uralkodó osztály közönye folytán sorra megbuktak, igen rövid ideig működtek. Csak a szocialista népi hatalom idején, napjainkban ismerik fel a zene, a zenés színpad jelentőségét. Az országban ma öt állami operaház, hat öntevékeny társulat és számos operett együttes működik.
Josef Kanski, lengyel muzikológus, a zenetudományok magistere, a varsói rádió opera osztályának vezetője, a lengyel fejlődésről számolt be. Lengyelországban a 17. század elejéig nyúlnak vissza az operajátszás hagyományai, előbb alakult itt állandó operatársulat, mint például Párizsban. Erős Ágost uralkodása idején, a 18. század első felében, különösen fellendül a zenés színpad ügye, ekkor Adolf Hasse társulata játszott az udvarnál. A múlt században - számos többé-kevésbé sikeres kísérlet után - Moniuszko teremtette meg a forradalmi nemzeti operát. Napjainkban két zeneszerző operai munkássága említésre méltó, Tadeusz Szeligowski-é és Witold Rudzinski-é.
A jugoszláv zenetudományt prof. Stana Djuric-Klajn asszony, a Szerb Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársa, a Jugoszláv Zeneszerzők Szövetsége zenei folyóiratának főszerkesztője képviselte. A mai jugoszláv államban egyesült, egykor különálló népek zenei fejlődése rendkívül eltérő. Dalmácia területén, a mai Dubrovnikban, már a 16. században eleven zenei élet alakult ki. Szlovéniában az opera kezdetei a barokk és a rokokó idejére esnek. A nemzeti opera megteremtője a horvát Vatroslav Lisinski, aki két színpadi művet alkotott. Az egykori Szerbiában elsősorban a népszínmű műfaja virágzott. A műfaji és színvonalbeli tekintetben eltérő hagyományok azonban - napjainkban biztos bázisként - segítik a jugoszláv operaalkotást.
A konferencia tanulságait Szabolcsi Bence akadémikus foglalta össze. Befejezésül, álljanak itt zárszavának utolsó mondatai: „Erkel Ferenc művészete egy nagy európai kórus szólama volt, mely végső értelmét a kórus egészében és egészétől nyerte. Művét csak úgy tárhatjuk fel igazán, ha megtaláljuk helyét abban az egészben, az újjászülető népek sokszólamú szabadsághimnuszában. Addig is: legfontosabb, hogy a kapcsolatok, melyeket most felismertünk, a jövőben se homályosuljanak el, hogy összetartozásunk ezen a téren is öntudatos és határozott legyen - hogy a kezek, melyek egyszer összefogódzkodtak, ne engedjék el egymást soha többé.”