Dr. Pásztor Zsuzsa

Nehéz körülmények
 Mindnyájan tudjuk, hogy a B-tagozatos növendékek tanítása hatalmas és felelősségteljes feladat. A gyerekek élete, pályája függ a tanártól, aki a munkáját nagyon nehéz körülmények között végzi. Mély tisztelet és hála illeti azokat a pedagógusokat, akik elvállalják a B-tagozatos növendékek tanítását és zenei pályára való felkészítését. A mostaninál sokkal nagyobb társadalmi és anyagi elismerést érdemelnének. Jó lenne, ha a B-tagozatos oktatás javadalmazásában nemcsak a – semmire se elég – hivatalos óraszámot vennék figyelembe, hanem azt a valóságos időráfordítást is, amelyet a tanárok hatalmas személyi áldozattal saját idejükből vesznek el. 
 A B-tagozatosok tanítása nemcsak szakmai vonatkozásban nehéz, hanem a külső körülmények miatt is. 
 A B-tagozatos növendék kettős terhelést visel egész gyerekkorán át. Helyt kell állnia mind a közismereti iskolában, mind a zenében. Maga az iskolai megterhelés is fokozott, mert a zenében tehetséges gyerekek általában a közismereti tárgyakból is jók, és ezért sok mindenre igénybe veszik őket. Ugyanakkor az általános iskola semmilyen könnyítést nem nyújt az intenzíven muzsikáló tanulóknak. 
 Nyomasztó az életpálya korai eldöntésének kényszere. A beiskolázó növendékeknek abban a kritikus életszakaszban kell sorsdöntő próbatételt teljesíteniük, amikor szervezetüket a serdülés változásai a legjobban igénybe veszik.  A nagy feladat és a rá való felkészülés űrhajós fizikumot és kötélidegzetet kíván, a fiatal szervezet viszont ebben az időszakban átmenetileg meggyengül, és labilissá válik.
 Fokozott megterhelést jelent a követelmények rohanó emelkedése. Mostanában olyan darabokat játszanak a növendékek felvételi vizsgákon és versenyeken, amilyeneket még nem régiben diplomakoncerteken lehetett hallani. Mindenki tudja, hogy ez egészségtelen, túlterheli a gyerekeket és kimeríti a tanárokat, de mindez nem rajtunk múlik. Talán egyszer majd bekövetkezik valami változás, addig azonban a túlélés a feladatunk. 

A tehetséggondozás új oldala   
 Az előbbiekből az következik, hogy a B-tagozatos, illetve zenei pályára készülő gyerekek egészségileg veszélyeztetettek, a zeneiskolára pedig fokozott felelősség hárul. A tehetséggondozás soha nem volt könnyű feladat, de mostanában még nehezebb lett, és úgy tűnik, a zenepedagógia meglévő fegyvertára kibővítést kíván.
 A sikeres szakmai nevelésnek sok feltétele van, és ebből jó néhányat a hagyományos zenepedagógia már alaposan tisztázott és jól kézben tart. Ilyenek például: a rátermettség reális megítélése és a jól megfontolt irányítás a B-tagozatra, az igényes tanítás, a megfelelő gyakorlás, a jó hangszer, a segítő családi háttér. Azonban mindez nem elég. Ezek az összetevők csak egyik felét alkotják annak a feltétel-együttesnek, amely a zenei pályán való helytálláshoz kell. A másik felét  viszont még kevéssé ismerjük, nem vizsgáltuk, nem vettük birtokba. Olyan számunkra, mint a hold másik arca, melyet sohase fordít felénk. Ez a másik oldal a fizikum és idegrendszeri alkalmasság zónája. Tudjuk, hogy ez döntően fontos, meglétét el is várjuk. Szeretjük, ha a növendék fizikailag erős és munkabíró, hiszen a nagy terheléseket csak így tudja jól elviselni. Ám, hogy miképpen szerezzük meg a kellő fizikai teherbírást, vagy ha szerencsésen megvan, akkor hogyan tudjuk megőrizni, ezzel a zeneiskola ma még nem foglalkozik, hanem áthárítja a családra, vagy más intézményekre.
 Nem bűne ez senkinek, csupán egyszerű tény, hogy a jelenlegi történelmi fázisban a zeneoktatásból hiányzik a fizikai nevelés. A zenepedagógia fejlődésének útja hosszú vonal, mely valamikor az ősidőkben indult el és a végtelenbe tart. Az emberi lábszárcsontból sípot faragó barbárnak nem lehetett sejtése az ellenpont magasságairól, Mozart idejében senki nem jósolhatta meg a dodekafónia korszakát és Kodály előtt nem létezett a zeneoktatásban szolfézs, ami ma már egészen valószínűtlennek tűnik. Így a fizikai nevelés eszméje is egészen új keletű, annyira, hogy nem is tudott még elterjedni. Azonban valószínű, hogy a jövő zenészei nemsokára csodálkozva fognak visszatekinteni arra az időre, amikor a zeneiskola úgy bocsátotta a pályára neveltjeit, hogy fizikai gondozásukkal nem foglalkozott. 
 A jelen korszak hozta azt a jelentős történeti fordulatot, amikor a zenepedagógia kibővült a módszeres fizikai neveléssel. A masszív kondíció létkérdés a zenei pályán, alakulása azonban mind a mai napig a véletlenen múlik. Aki olyan szerencsés, hogy zenei tehetsége mellé jó fizikai adottságokat is kapott, az jól fejlődik és előrejut a szakmában. Aki nem, az kínlódva halad, akármilyen tehetséges, sőt lehet, hogy végleg lemarad. Ám az erősek is kerülhetnek válságba, mert a túlterhelő igénybevétel a vasegészséget is felmorzsolja, ha nem óvjuk. A zenei pályára készülő növendékeket biztonságban felnevelni csak folyamatos és nagyon hozzáértő fizikai gondozással lehet.   

A fizikai nevelés koncepciója – a 20. század vívmánya
 A fizikai edzés szükségességét már a 20. század eleji szerzők is hangsúlyozták (pl. Kovács Sándor, Kálmán György, Gróf Endre1). Azonban még sokáig csak zenepedagógián kívüli, kölcsönvett módszerek alkalmazásáról lehetett szó, mint pl. sportok, játékok, iskolai testnevelés, egyéb mozgásrendszerek. Mindezek a külső megoldások csak érintőleges segítséget nyújtanak, mert egyik sem a zenei nevelés szolgálatára született. A különféle régi és új, keleti és nyugati edzésmódok mindegyike a zene érdekszféráján kívül, a zenétől függetlenül szerveződött, más célokra alakult ki. Kicsit olyan ez, mintha egy zenei középiskolába készülő növendék nem a B-tagozatos szolfézst tanulná, hanem az általános iskolai ének tananyagot. A maga helyén kitűnő ez is, de más célra való. 
 A fejlődés iránya önálló és a zenei nevelésbe beleszőtt rendszer kialakulása felé mutat. Fontos állomásai Plán Jenő hangszerjátékot előkészítő módszere, a Fodor Zeneiskola mozgásművészeti és higiénikus testképző tanfolyamának terve, Gát József kéztornája, Dénes-Hevesi-Marosfalvi hegedű-előkészítő gyakorlatai2. 
 A fejlődés betetőzője a század második felében dr. Kovács Géza módszere, a zenei munkaképesség-gondozás pedagógiája (ZMG). Ez a koncepció nyújtja a legszélesebb színképet és a legteljesebb integráció lehetőségét. A ZMG hármas feladatot tölt be: 
1) Felkészítést ad a mindenkori várható terhelésekre és konkrét ten-
 nivalókra (hangszeres tartások és mozgások alapozása és korrek-
 ciója, az egyensúlyérzékelés, a mozgásérzékelés, a gyorsaság és 
 erő fejlesztése, légzésfejlesztés, a gyakorlási állóképesség és a sze-
 replési alkalmasság megteremtése). 
2) Védelmet nyújt a foglalkozási ártalmak ellen. (Lazítja a kifáradt 
 izmokat, megelőzi a mozgatórendszer túlerőltetését, ellensúlyoz-
 za az aszimmetriás tartásokat és egyoldalú terheléseket, feloldja a 
 fáradtságot, védi és pihenteti a hallószervet, megóvja a vegetatív 
 idegrendszer stabilitását, segíti a belső szervek kiegyensúlyozott 
 működését.)
3) Megerőltetés, kimerülés esetén segíti a munkaképesség helyreállí-
 tását az egészségzónán belül. (Kímélő gyakorlási program, foko-
 zatosan felépített mozgásedzés, regeneráló életrend.) 

 A ZMG olyan edzésmódszer és életmód program, mely a zenével foglalkozók helytállását hivatott segíteni a mindennapos szakmai és életfeladatokban, a zenei pálya egész tartamán át. Gondoskodik mindazokról a fizikumbeli háttérfeltételekről, amelyek a zavartalan művészi munkához kellenek. Mindezt egyéni szükséglet szerint nyújtja minden igénylőnek, és ami szintén nagyon lényeges, időbeosztásában is illeszkedik a munka menetébe. 
 A ZMG zenével való szoros összeépüléséből következik, hogy ennek a gazdája csakis zenei intézmény lehet, hiszen ki másnak volna érdeke ilyen szolgáltatás fenntartása. Oktatását is csak olyan tanár láthatja el, aki nemcsak ZMG szakképzettséggel rendelkezik, hanem zeneivel is.  Más pedagógus aligha lenne képes a zenei szempontoknak ilyen messzemenő figyelembevételére, mint ahogy azt a muzsikáló növendékek fizikai nevelése megkívánja.   

A fáradtság enyhítése
 A B-tagozatos növendékeknek átlagon felüli teherbírásra van szükségük ahhoz, hogy céljukat elérjék. Ennek érdekében nagyon tervszerű életrendet kell megvalósítaniuk. A korszerű zenész életforma természeti hatásairól, a mozgásedzésről, a légzéstréningről, a szabad levegőzésről, a fényellátásról, a vízkezelésekről, a pihenés és táplálkozás rendjéről, az ésszerű munkaszervezésről már írtam korábban3. Ezúttal arról lesz szó, hogyan oldjuk fel a fáradtságot a zeneórai munkában és az otthoni gyakorlásban. 
 A fáradtság a zenélés legmakacsabb ellensége és egyben, sajnos, állandó kísérője is. A zenetanítás örök hátránya, hogy a közismereti iskola elveszi a gyerekek idejének és erejének java részét. A zeneórák és a gyakorlás időpontjaiban a növendékek már fáradtak. A napi elfáradáson kívül számolnunk kell a fokozódó, halmozott fáradtsággal is, amely abból adódik, hogy a gyerekeknek nincs módjuk kipihenni magukat egyik napról a másikra.
 Természetesen lehet fáradtan is dolgozni, hiszen éppen ezt tesszük rendszeresen. Sokszor hőstettnek is beillő teljesítményekre képesek a munkájukat szerető és akaraterős tanítványok és tanárok, akár holtfáradtan is. Az így kierőszakolt munka azonban hosszú távon nem tartható, mert megöli a zenét és rombolja az egészséget. 
 Amikor a fáradtság védekező jelzéseit figyelmen kívül hagyva erőltetjük a munkát, tudnunk kell, hogy ezzel stressz-mechanizmusokat kapcsolunk be. A belső, akarati dopping hatására felgyorsul az anyagcsere és fokozódik a tápanyagok elégetése a szervezetben. Ettől úgy érezzük, eltűnt a fáradtság, és egy darabig megint jól megy a munka. Ezzel azonban becsapjuk magunkat. Utána még mélyebb lesz a fáradtság, mert a felhasznált energia nem a normális utánpótlásból, hanem a tartalékok kizsarolásából származott.  
 Ha ezt a vészmechanizmust huzamosabb ideig igénybe vesszük, - már pedig ez történik, mert szinte mindig fáradtan dolgozunk, - akkor a stresszállapot állandósul, és vegetatív labilitásban jelenik meg. Ez legtöbbször olyan enyhe, hogy a köznapi tevékenységekben alig okoz zavart, a zenélésben azonban feltűnően jelentkezik. A túlfárasztott növendékeknél és felnőtteknél szinte kötelező módon megjelenik az idegesség, a figyelemzavarok, a szereplési bizonytalanság tünetcsoportja. 
 Azonban mit tehetünk, ha a B-tagozatos gyerekeknek mindig több a munkájuk, mint amit fáradtság nélkül el lehet végezni? Ebben segít a fizikai edzés: Az emberi szervezet rugalmas, különösen fiatal korban és képes gyorsan regenerálódni, ha segítjük. Célszerű mozgással az elfáradást oldani, késleltetni lehet. Mozgás közben felélénkül a keringés és a légzés, ezáltal a sejtek oxigén- és tápanyagellátása normalizálódik és helyreáll az energiatermelés.  A feladat már „csak” az, hogy a mozgás valóban megfelelő legyen, ne raboljon sok időt, és olyan elosztással szövődjön bele a munkába, hogy a szervezet kedvező üzemelését folyamatosan fenntartsa. 

A zeneóra mozgáspedagógiája
 A muzsikáláshoz szervezetünket épp úgy be kell hangolni, mint a hangszerünket.
 Az intenzív munkához friss közérzet, élénk figyelem, meleg kéz kell. Mindez pusztán hangszeres bejátszással csak sokára áll elő, amikor fáradtak vagyunk. Mozgásos bemelegítéssel viszont néhány perc alatt megteremthetjük a szervezet kedvező funkciórendjét.  
 A mozgás a szervezet életműködéseinek törvényei szerint épül föl, szigorú kompozíciós rendben, akár a zenei formák. A sorrend tehát kötött, de az egyes mozgásokat mindenki saját ereje szerint végzi, saját tempójában, saját ritmusában, pillanatnyi állapota szerint, jólesően, semmit nem erőltetve. 
 Íme egy rövid bemelegítés felépítési elve és példamozgásai:

1. Könnyű karmozgással kezdünk, mely a szervezet viszonylag kis részét veszi igénybe, és kíméletesen indítja be a keringést és légzést. Vegyünk elő egy nagyra felfújt léggömböt, és páros tenyérrel üssük fel a levegőbe. Amíg visszaérkezik, addig végezzünk egy nagy páros karkörzést hátrafelé, azután ismét üssük fel a léggömböt. Folyamatosan ismételjük 5-10-szer. 

2. Könnyű lábmozgás következhet, mely nagyobb izomcsoportokat, több idegpályát és idegközpontot mozgósít, erőteljesebb serkentő hatást tesz a szervezetre. Váltott lábfejjel emelgessük a léggömböt legfeljebb fejmagasságra, mint ahogy a labdarúgók „dekáznak.” Ismételjük összesen 10-szer.

3. Könnyű törzsmozgással még magasabb üzemszintet érünk el, serkentjük a tartást szabályozó izmok, a gerinc, valamint a belső szervek anyagforgalmát, és mindezeknek ideg- és hormonműködéseit. A feldobott léggömböt homorított mellkasunkkal üssük vissza a levegőbe, függőlegesen fölfelé, miközben karunkat vállmagasan kitárjuk. Utána kapjuk el a léggömböt, majd ismét dobjuk föl, de most kissé előrehajolva a hátunkkal üssük vissza a lapockák közötti részen. Ezt a két mozgást váltogassuk 4-5-ször. 

4. Nehezebb kar, vagy láb, vagy törzsmozgással növeljük tovább a szervműködések intenzitását és erőteljesebben serkentjük a légzést. Váltott tenyérrel ütögessük magunk előtt fölfelé a léggömböt apró mozdulatokkal, fejmagasságnál nem följebb és közben szaporán fussunk helyben könnyedén, halkan, 10 lépésnyit, majd gyorsan guggoljunk egyet. Ezt ismételjük 3-4-szer. 

5. Nyakmozgással nyugtatjuk meg a szervezetet. Egyben jótékonyan lazítjuk a nyakizmokat és kedvező ingereket adunk az itt kilépő idegeknek, melyek a kéz, a szív, a tüdő, a rekeszizom és más belső szervek kimenő és bemenő információit szállítják. Zárt lábbal állva fogjuk a léggömböt két kézzel a hátunk mögött, és bólogassunk mélyen előre és hátra 4-5-ször. 

     Az öt mozgás időtartama összesen kb. 2 perc. Aki attól tart, hogy a bemelegítéssel időt veszít, az már az első kipróbálás után látni fogja, hogy inkább nyer. A jóleső mozgás az egész szervezet működését javítja, ezáltal enyhül a fáradtság és jobban megy a munka. 

A szendvics-szerkezet.
      Muzsikálás közben a test viszonylagosan nyugalmi helyzetben van, ezért a légzés és keringés hamarosan ismét takarékra áll, a szövetek tápanyagforgalma csökken, és újból jelentkezhet a fáradtság, egyéni állapottól és az éppen soron lévő zenei feladattól függően. Ilyenkor rövid mozgáspihenővel újra helyreállíthatjuk a megváltozott szervműködéseket. A mozgáspihenőket olyan sűrűn iktatjuk be, hogy ne következzék be mély elfáradás. Mozgás és muzsikálás egymást váltva, „rétegezve” tölti ki az időt, ezért nevezzük ezt a munkamódszert szendvics-szerkezetnek. Erre különösen az otthoni gyakorlásban van szükség, amikor a növendék hosszasan, magára hagyva, tanári segítség nélkül dolgozik. A tanár a gyakorlás és mozgás helyes ritmusú adagolását előre megtervezve beírhatja a növendék leckefüzetébe. Ilyen módon huzamosan fenntartható a friss, munkaképes állapot, méghozzá minden külső dopping nélkül, természetes úton, a szervezet saját erőinek ésszerű felhasználásával. 
      Nem feltétlenül szükséges a mozgáspihenőknek ugyanolyan terjedelműeknek lennie, mint a bemelegítésnek. Ha elég sűrűn tartunk szünetet, lehet, hogy két mozgás is elegendő. Ekkor először egy serkentő, utána pedig egy nyugtató mozgást adjunk, és már is lehet folytatni a gyakorlást. Íme néhány példa: 
a) Szék ülőlapján tenyerelve, páros lábbal magasakat ugrunk és hal-
 kan érkezünk vissza (nyusziugrás).
b) Hanyattfekvésben mélylégzés 2-szer, ügyelve arra, hogy kilégzés-
 kor először a hasat húzzuk be, utána a mellkast süllyesszük le, 
 belégzéskor pedig először a hasat domborítsuk ki, utána emelked-
 jék a mellkas. Folyamatosan lélegezzünk, visszatartás nélkül.

(a) Ugrókötéllel 10-20 szökdelés. Ha erre nincs mód, akkor egyszerű 
 szökdelés páros lábon, halkan, rugalmasan. 
(b) Kis terpeszállásban csípőre tett kézzel fejkörzés jobbra-balra vál-
 togatva 

(a) Széken ülve, kissé hátradőlve, jól megkapaszkodva, bicikliző moz-
 gás nagy mozdulatokkal 8-10-szer.
(b) Lábujjhegyen és sarkon lépegetés hatosával váltogatva, az egészet 
 2-szer ismételve.

Szereplés előtti bemelegítés
 Még a zeneórai és az otthoni bemelegítésnél is fontosabb a szereplés előtti mozgásos előkészítés. Túlzott lámpaláz esetén verbális nyugtatással nem sokra megyünk, mert a vegetatív idegrendszer izgalma túl erős ahhoz, hogy a tudati szférából érkező parancsok le tudják csillapítani. A mozgás viszont közvetlenül hat a vegetatív központokra, javítja az oxigénellátást, és ezáltal nyugtat. Összehasonlíthatatlanul jobb pszichés és fizikai állapotban van az a növendék, aki szereplés előtt mozgással melegít be, mint az, akinek csak hangszeres bejátszásra van módja, vagy még arra sem, hanem a folyosón álldogálva tördeli a kezét izgalmában, esetleg órák hosszat bent ül a nézőtéren. 
 Szereplés előtti bemelegítésre különösen alkalmas a léggömbös játék, mert ezt ünnepi ruhában is lehet játszani. Nem okoz zajt, és nem tesz kárt semmiben4. 

A zenetanár munkaképesség-gondozása
 Megszoktuk, hogy a pedagógiában igen alaposan foglalkozunk a tanítvány személyiségével, problémáival, teljesítményével, ugyanakkor a tanárral kapcsolatban ezekről alig esik szó. Holott nem kétséges, hogy a tanítás sikere egyformán függ mindkét fél teljesítőképességétől. A felelősségérzet és áldozatkészség azonban magánügyként rejti a munkaképesség gyengeségeit, a rossz közérzetet, kialudatlanságot, idegességet. Még súlyos kimerülésnél is igyekszik fenntartani a szokásos teljesítményt, ez azonban a legerősebb akarattal is csak ideig-óráig sikerül. Leromlott munkaképességgel a tehetség és lelkesedés diktálta saját igények meg a külső elvárások egyre nehezebben teljesíthetők. A munkaképesség gyengülése előbb-utóbb lerontja az eredményeket is. 
 A munkaképesség leromlása bárkinél bekövetkezhet abban az esetben, ha az őt érő terhelés a szervezet aktuális teherbírását meghaladja. Tehát nemcsak a munkát kell hosszú távra előre tervezni, hanem a hozzávaló teherbírás alakításának a programját is, mert a tanár is kettős terhelést visel. Hivatása mellett magánéleti feladatait is el kell látnia. A zenetanárnak ugyanúgy szüksége van elegendő pihenésre, friss levegőre és a különféle természetes edzőhatásokra, mint a tanítványoknak. Ami pedig a zeneórai mozgásokat illeti, mi sem természetesebb annál, mint hogy ezeket a tanítvány és tanár együtt végezze el. Így kétszeresen hatékony, örömteli és sikeres lesz a munkájuk. 
 A pedagógus könnyűszerrel ellenőrizni is tudja munkaereje gondozásának hatékonyságát. „Edzésünk, életmódunk helyes, ha: Örömmel dolgozunk. –Kevés erővel könnyen megy a munka. – Az eredmények jók. – Nyugodtak vagyunk. – Higgadtan alkalmazkodunk a változásokhoz. – Nincs időhiány 
miatt nyomasztó érzésünk. – Jólesik a mozgásedzés. – Pihentető az alvásunk. –Kis pihenőkkel jól regenerálódunk. – Életkedvvel, normálisan ébredünk.  – 
Rendezetten étkezünk. – Szívünk, tüdőnk panasztalan. – Emberi kapcsolataink kiegyensúlyozottak”5.
 Ha az ellenőrzés pozitív eredményt mutat, ez azt jelenti, hogy szervezetünk működése rendben van és teljesítőképességünk megfelel a feladatainknak. Ha viszont zavart tapasztalunk, annak okát kell felderíteni, és nem a tünetét kezelni. A munkaképesség-gondozás feltételei adottak ma már: tanfolyamok, csoportos mozgásórák, kézikönyvek, kazetták rendelkezésére állnak minden érdeklődőnek6. Segítenek abban, hogy felülvizsgáljuk életmódunkat, és lehetőségeinkhez mérten változtassunk azért, hogy könnyebb és eredményesebb legyen a munkánk és életünk.  

  1)  KOVÁCS SÁNDOR: Válogatott zenei írásai. Beszéd a növendékekhez. 
  Zeneműkiadó. Budapest, 1976.  KÁLMÁN GYÖRGY: A zenei tehetség 
  és tehetségvizsgálat. Rózsavölgyi. Budapest, é. n. GRÓF ENDRE: 
  A zongorázás. Rózsavölgyi. Budapest, 1935.
  2)  PLÁN JENŐ: Zenei játékos iskola. Rózsavölgyi. Budapest, 1929. 
  A FODOR ZENEISKOLA ÉVKÖNYVEI. Szerk.: Fodor Ernő. Budapest, 
  1905-1940. GÁT JÓZSEF: Kéztorna. Cserépfalvi. Budapest, 1940. DÉNES 
  LÁSZLÓ – HEVESI JUDIT – MAROSFALVI IMRE: Dalos játékok és 
  mozgásgyakorlatok. Parlando 1987. 6-7. és 8-9. sz.
  3)  DR. PÁSZTOR ZSUZSA: A lámpaláz leküzdése. Parlando. 2000/2. szám. 
  4)  Módszertani anyag és mozgás-példatár található DR. KOVÁCS GÉZA – 
  DR. PÁSZTOR ZSUZSA: Frissítő mozgások muzsikálóknak és Hangsze-
  res kézmegerőltetések c. tanfolyami jegyzeteiben.
  5)  DR. KOVÁCS GÉZA: A zenetanár munkaképesség-gondozása. Előadás 
  a Fővárosi Pedagógiai Intézet továbbképzésén. Budapest, 1994.  
  6)  A ZMG honlapjának címe: www.kovacsmethod.com