(Elhangzott a Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja által 
Szép Kelet, Szép Nap címmel rendezett zenepedagógiai szimpóziumon Pécsett, 2002. november 8-án.) 

Dr. Kokas Klárától 22 évvel ezelőtt azt a megtisztelő felkérést kaptam,  hogy készítsek elemzéseket a zene-mozgás programban résztvevő gyerekek mozgásrögtönzéseiről. Boldogan vállaltam ezt a csodás szellemi kalandot, amelyben előttem még senkinek se lehetett része, majd néhány elemző tanulmány megírása után egy rövid módszertani útmutatót is kidolgoztam az utánam jövő, elemzéssel foglalkozni kívánó munkatársak részére(1). Nagy kitüntetésnek tartom, hogy első kutató lehettem ebben a soha nem volt műfajban. A zenei mozgáselemzés olyan titokfejtés, amely eddig ismeretlen törvényeket tár föl egy újonnan fölfedezett zenei megismerési és elsajátítási folyamatról. 

A zene-mozgás műhelyben a zenetanulás teljesen új módszerével találkoztam, amely az átélés, a zenéhez való kötődés tekintetében minden addig látotthoz képest erőteljesebbnek bizonyult. Mint hangszeres tanár, lenyűgözve bámultam a totális zenei élmény megjelenését a nagyon fiatal, óvodás, kisiskolás korú gyerekeknél, a zene birtokba vevésének azt a teljességét, amely a szokásos iskolai elemző, memorizáló, lépcsőzetes tanulás és interpretáló hangszeres gyakorlat során csak a felnőtt évek idejére alakul ki.  

Köztudott, hogy a pedagógia régtől fogva sikerrel alkalmazza a mozgást a zene megközelítésére, ez azonban mindig kész, betanított mozgás, nem ösztönös reagálás. Az európai zeneművészet és zenepedagógia a tudatos zenefelfogás irányába fejlődött, az ösztönös megközelítési módok háttérbe szorultak. A zenei gyakorlat fejlődési útjának jellemző sajátossága, hogy a történeti korok kezdetétől fokozatosan különválik a zenétől a mozgás, amely az ősi időkben még együtt volt vele, és a természetközeli kultúrákban ma is hozzátartozik. Az igényes műzene hallgatásának újkori hagyománya a zenét reflexesen kísérő mozgás elfojtását várja el a hallgatótól. Az oktatásban felhasznált mozgások pedig – nemcsak a hangszeres cselekvések, hanem a zenéhez rendelt egyéb mozgások is – mind reprodukáló jelleggel szerepelnek. 

A jelenleg általánosan elterjedt iskolai tanulási módszer intellektuális súlypontozású, az elvont gondolkodásra épít, az elemző bal féltekét részesíti előnyben, ugyanakkor elhanyagolja a globális felfogásra specializált jobb féltekét, elveti az ösztönös, érzelmi megközelítést. Ezáltal sajnálatosan lelassítja a zenét befogadó kontaktus kialakulását. A tudatos tanulás menete ugyanis az idegrendszer intellektuális szféráinak fejlődési ütemétől függ, és ez aránylag lassú folyamat. Az elvont gondolkodás legmagasabb területének, a prefrontális lebenynek teljes fiziológiai érettsége, az idegpályák velőshüvelyeinek kialakulása csak 7-12 éves korban következik be(2). Ezért az intellektuális megközelítésű oktatás a pszichológiai fejlődéslépcsőket tekintetbe véve, szükségszerűen elemekből építkezik, a részek megismerésétől halad a nagy egész elsajátítása felé. Azonban a részek ismerete soha sem nyújtja a teljesség élményét. A nevelés számára pótolhatatlan hiányt  jelent az, hogy a részismeretek didaktikus adagolásával felépített tanulási folyamatban a nagy zeneművek befogadásának képessége csak nagyon sokára alakul ki. A tanulás hosszú-hosszú időszakában a tanuló mindvégig nélkülözi a valódi zenei élményt, vagy legfeljebb részlegesen jut hozzá. Akinek pedig nincs módja végigjárni a zenei iskolázás lépcsőit, az egész életében kívül reked az értékes zene birodalmán.

A zene-mozgás koncepció ezzel szemben már a tanulás kezdetétől fogva a nagy egészet, a teljességet ragadja meg, és abból bontja ki az elemi összefüggéseket. Egyedülálló módon visszanyúl a zene hatására kiváltódó reflexes, ösztönös mozgáshoz és ezt használja föl a zene megközelítésére. A zenét kísérő spontán mozgás segítségével olyan információs csatornát nyit meg, amely az alapfoktól kezdve lehetővé teszi a zenével való teljes azonosulást. A gyerekek zenére improvizált mozgásai tökéletes összhangban vannak a zenével, legyen az akár távoli népek ősi zenéje, vagy a legújabb európai műzene. Itt egy kilenc éves kisfiú nigériai népzenére rögtönzött táncát láthatták a nézők videofelvételről, mely döbbenetes hasonlósággal idézte fel az afrikai folklór művészet jegyeit, jóllehet ez a gyerek soha nem látott afrikai táncot. Majd a Kurtág Játékok egyik darabja következett a gyerekek mozgásával kísérve, amely a legmodernebb balett expresszivitásával hatott.

A zene-mozgás gyakorlat olyan ősi kódolású idegrendszeri programot hoz működésbe, mely minden embernek veleszületetten a sajátja. Ennek anatómiai, élettani bázisát az ember szervezete öröklötten magában hordozza. A hallópálya egymás fölé rendelt állomásai közül nemcsak a legmagasabb kérgi területek, hanem az alsóbbrendű, fejlődéstanilag fiatalabb kéregalatti központok is rendelkeznek leágazó pályákkal más agyterületek felé, ahonnan a vegetatív működések, az érzelmi reagálások, a mozgásreflexek szabályozódnak(3). A hangra való mozgásreagálás már a tudat kialakulása előtt, az ember megjelenését megelőző fejlődési szinteken megjelenik, mindazon élőlényeknél, melyek halló receptorral rendelkeznek. Mivel a hangingerre való reflexes, ösztönös mozgásreagálásokat hordozó ősi öröklésű idegrendszeri struktúrák az ember egyedfejlődése folyamán korábban érnek be, mint a fejlődéstanilag fiatalabb intellektuális területek, ezért jóval hamarább kondicionálhatók a zenei nevelés által. Így lehetséges az, hogy az ösztönös megközelítésű zene-mozgás gyakorlatban a gyerekek már kicsi korban megélnek olyan zenei élményeket, amelyek tudatos tanulás útján csak később lesznek megközelíthetők. Ezért a zene-mozgás módszer a kisgyermekkori zenei nevelésben kitüntetett szerepre hivatott.

A zene és a mozgás bonyolult idegélettani, lélektani mechanizmusainak pontos felderítése a jövőbeli kutatások feladata. Néhány tapasztalati összefüggésre azonban a mozgáselemzés már ma is rávilágít. 

Az ősi öröklésű idegrendszeri bázison kialakuló információs csatorna révén a zenére improvizált mozgás a pedagógiai folyamat során bizonyos idő alatt egyfajta közvetítő közeggé válik, mely úgy működik, mint valami elektronikus fordítóprogram. A gyermek idegrendszere átírja, átkódolja a zene elvont jelentésrendszerét egy másik, a maga számára jól felfogható konkrét jelrendszerbe, a mozgásba. A gyerekek lefordítják a zenét a maguk mozgásnyelvére, és ezen az úton képessé válnak a nagy művészi alkotások megértésére és átélésére. Ezt legjobban a lassú darabok mozgáskíséreteinél figyelhetjük meg. Az illusztrációként bemutatott Schubert C dúr vonós kvintett lassú tételét eltáncoló kisiskolás gyerekek elvarázsolt figyelemmel és teljes azonosulással követték kezük hajladozásával a meditatív dallamot. A zenét kísérő, közvetítő mozgás nélkül ilyen intenzív figyelmi összpontosítás nehezen jön létre. Közismert, hogy a kisgyerekek pusztán auditív tevékenységgel csak kivételes esetben képesek felfogni a lassú darabokat. Figyelmük hamar elkalandozik és még sokkal későbbi időszakokban is rá vannak utalva a verbális rávezetésre, a külsődleges zenemagyarázatokra. 

A zene-mozgás gyakorlatban kialakult mozgásnyelv egyben visszajelző rendszerként is szolgál. A zene hatására szerveződő spontán mozgás tanúskodik a belső állapotról, a lelki történésekről. Egyrészt tudósít arról, milyen szintre jutottak el a gyerekek a zenei felfogásban, másrészt kifejezést ad saját belső világuk tartalmairól. A zenéhez rögtönzött mozgás személyes vagy kollektív alkotás. Interpretáció, mely nemcsak visszaadja a zene tartalmát, hanem ahhoz hozzáadja a saját értékeit is, mint ahogy a művészi reprodukció is lényeges többlettel gazdagítja az ábrázolt műalkotást. 

A mozgáselemzésben nyomon követhető a tanulás folyamata, amelyben a mozgás vezérfonalként szolgál a mind mélyebb zenei elsajátításhoz. A kezdőkről készült felvételeken a mozgás még esetleges, strukturálatlan, csak kevés összefüggést mutat a zenével. A gyakorlás folytán azonban mind több részletben fedezhető fel pontos megfelelés a zene és a mozdulatok között, míg végül létrejön a zene teljes egészét interpretáló mozgáskép. A fejlett mozdulati ábrázolások a zene minden lényeges összetevőjét tartalmazzák. Megjelennek a mozgásban az időviszonyok, a hangmagasság, a hangszín és volumen, a szerkezet és a forma. 

Leghamarább az időbeli jellemzők tükröződnek a mozgásban, a lüktetés és a tempó. Fejlettebb szinten az ütemhangsúlyok, a nagyobb metrikai egységek jelzése fedezhető föl. Végül megjelenik a ritmus differenciált mozgásképe. A gyakorlottabb gyerekek olyan ritmusképleteket reprodukálnak táncaikban, amelyek az iskolai tananyagban sok évvel később, mint nehéz feladatok szerepelnek. Az ötéves Benyó Tamás Sztravinszkij klarinétszólóra rögtönzött táncában megjelenített poliritmusok talán még az ír sztepptáncosok virtuozitását is próbára tennék. A zene időviszonyainak pontos visszaadása a gyerekektől merőben szokatlan, hiszen tudjuk, hogy ez a reprodukáló tanulásban egyáltalán nem magától értetődő. A tanulók éneklésben, hangszerjátékban gyakran elsietik, vagy lelassítják a tempót, megrövidítik, vagy megnyújtják a szüneteket, eltorzítják a ritmust, figyelmen kívül hagyják, vagy eltúlozzák az agogikát.

A szerkesztés és formai tagolás megjelenítése a mozgás téri elhelyezkedésében, olykor egészen bonyolult koreográfiákban jelentkezik. A mozgás érzékelteti a népdal sorszerkezetét, a klasszikus darabok periódusos építkezését a nagyobb zenei formákat, mint az ABA forma, vagy rondó. A polifón szerkesztés kivételes szépségű mozgásrajzát láthattuk a Kodály Kis kece lányom c. bicinium videofelvételén. 

A dallam rajza, karaktere, a harmónia változásai, a modulációk, a hangszínkülönbségek, a dinamikai rajz kifejeződik a mozgás hajlékonyságában, vagy szögletességében, erőkifejtésében, tempójában, terjedelmében, irányváltásaiban. A példaképpen bemutatott Mozart D-dúr zongoraverseny-részletre komponált tánc törékeny szépségével tökéletes illúziót nyújtott a rokokó képi és hangzásvilágról. 

A zene-mozgás program mint tanulási metódus igen összetett, a teljes személyiségre hat, értelmi, érzelmi, és fizikális területen egyaránt. A mozgásinterpretációk sokrétű gondolati tevékenységet tükröznek. Jól érzékelhető a mozgásból a figyelem terjedelme, időtartama, hullámzásai, összpontosítása és megosztása.  A mozgásos zenetanulás a figyelem kitűnő iskolája. A mozgás ébren tartja és vezeti a figyelmet a zenei folyamatban. A darabok mozgásos kísérése folyamatos előre elképzelést követel, amely erőteljes memóriatevékenységet feltételez. Banchieri Az állatok ellenpontja c. darabjában a kutyát és macskát megjelenítő gyerekek minden mozdulata pontosan együtt van a zenével. Ilyen tökéletes szinkron másképp nem lehetséges, csak ha kívülről tudják a darabot. Az említett fordító tevékenység, a zenei benyomások transzponálása a mozgás közegébe hasonló elvonatkoztató művelettel valósul meg, mint amilyen a beszédben történik. A mozgásnyelven való megnyilatkozás lényegében szintén elvont tartalmakat kifejező jelképek alkotását és kezelését jelenti, mint amilyen a beszéd fogalomalkotása és szóhasználata. 

A mozgásábrázolások erőteljes érzelmi reakciókról tanúskodnak. A gyerekek otthonosan veszik birtokba az érzelmek kifejezésének mozgásos eszköztárát, amely mindannyiuknak rendelkezésére áll, ha megfelelő módon kibontakoztatják. Ennek hatalmas nevelő értéke külön kiemelést érdemel. Különös a kicsik vonzódása a drámai, sőt tragikus tartalmú zenékhez. Feltehetően megtalálják benne saját, szavakkal ki nem fejezhető érzéseiknek visszhangját és levezetését. Bartók VI. bolgár táncában a kilencéves Edda katartikus erővel ábrázolja apja halálának elképzelt élményét.

A mozgásos zenetanulás mély nevelő hatásának egyik fontos összetevője a fizikum zónájában gyökerezik. A zene mozgásos megjelenítése az egész szervezet jelentős aktivitásával jár. A zenei reakciók ilyen módon nagykiterjedésű struktúrákat és funkciókat érintenek, ezáltal széles spektrumú beidegződéseket eredményeznek. A tanulás hatékonyságát felfokozza az a kedvező fiziológiás háttér, amelyet az egyénileg választott, tehát mindenképpen optimális fizikai terhelésű mozgás ad. A légzés és keringés normál üzemelése biztosítja a központi idegrendszer intenzív sejtanyagcseréjét, ezáltal ideális belső környezetet teremt a tanulás tudati, érzelmi folyamataihoz és elősegíti a benyomások mély berögződését.     

A nagyszámú felvétel nyomán jól megfigyelhetők az egyes gyerekek mozgásreagálásának egyéni változatai. A zene mozgásos feldolgozása mindenkinél más, temperamentumtól, gyakorlottságtól, mozgásműveltségtől, fizikai állapottól függően, de a zenével való megfelelése ugyanaz, az átélés katarzisa mindenkinél létrejöhet. Mindenki más-más összetevőjét ragadja meg a zenének, dallamát, ritmusát, metrumát, formai egységeit, esetleg egyszerre többfélét is. Ezt különösen az együttes mozgásban figyelhetjük meg.  A Händel Ácisz és Galathea c. operájának részletét eltáncoló kislány fölényes tér-időtagolással építi a periódusos szerkezetet. Lendületes koreográfiát komponál, igénybe veszi az egész rendelkezésére álló területet, a dallamívek szerint pontosan beosztja a távolságot. Lépéseivel kihagyás nélkül követi a lüktetést, karjával a metrumot jelzi, a törzs elfordulásai a kéttaktusos összefogást érzékeltetik, testtartása a dallam emelkedett hangulatát fejezi ki. Ezzel párhuzamosan egy másik kislány ökleit összeütögetve a jellegzetes barokk lüktetést jeleníti meg, miközben fejének jobbra-balra ingatásával az ütemsúlyokat jelzi. Nemcsak struktúrájában, hanem érzelmi megközelítésében is különböző felfogásokat láthatunk. Az egyik Vivaldi tételben az együttes tánc közepette két gyerek elmélyült, drámai karaktert jelenít meg, a többiek felhőtlen tündértáncot járnak. A zene-mozgás program különös értéke ez a sokszínűségre inspiráló közeg, melyben azok is közel kerülhetnek a zenéhez, akiknek az énekre alapozó oktatás, vagy a hangszeres tanulás nem felel meg valami miatt. Sőt, a mozgásos elsajátítás módja nyitva áll a sérültek számára is mindaddig, amíg legalább minimális mozgásra képesek. A tolókocsiban ülő Náditündér korlátozott mozgásaival épp oly elemi erővel közvetíti Beethovent, mint bárki más.

A mozgáselemzés izgalmas kérdése, hogy melyek a csoportjellemzők, az egymástól tanult jelképek és fordulatok, és melyek az általános emberi vonások. Ebben érdekes tapasztalatokat hoztak a saját hangszeres tanítványaimmal való mozgásos zenehallgatások. Bizonyos mozzanatok megdöbbentően azonosak voltak, mint például a megnyugtató tonikai zárlatnál az alázatos földre borulás, az emelkedett hangulatok kitárt karral való ábrázolása, a lá-szó késleltetés extátikusan hátrahajtott fejtartása, a bővített kvintszext komoran magába forduló pozíciója. Nyilvánvalóan az ősi kódok megfelelő feltételek mellett azonosan jelentkeznek mindenkinél. 

A mozgáselemzéssel követhető az interpretáló gyakorlat egyéni fejlődésmenete a csoportban több éven át résztvevő gyerekeknél. Frappáns példa kínálkozik Benyó Tominál, akinek óvodáskori táncaiban a kifejezés fő hordozója a virtuóz lábmozgás, néhány év múlva viszont a szuggesztív arcjáték és a vezénylésszerű karmozgás lép előtérbe. A legnagyobb karmesteri tolmácsolásokat juttatja eszünkbe a 9 éves kisfiú mozgásinterpretációja Beethoven VII. szimfóniájának részletére. 

A mozgásinterpretációkban a társas együttműködés különböző formái és fokozatai figyelhetők meg. A legegyszerűbb kapcsolat az egymás melletti, de egymástól független mozgás, amikor mindenki szólót táncol, nagy figyelemmel tiszteletben tartva a társak mozgásterét. A legfejlettebb forma a közös kompozíció, amelyben olykor egészen bonyolult téri alakzatok születnek, miközben a szereplők szavak nélküli jelzésekkel irányítják egymást. 

Figyelemre méltó nevelési eredmény a mozgásos ábrázolásoknak a zene szellemével való pontos megegyezése. A mozgásban mindenkor megjelenik az adott zenedarab eszmevilága, stílusa, a műről való általánosan ismert, elfogadott jelentéskép, az a mód, ahogyan a művet a mi kultúránkban értelmezzük. „Igazi” Beethovent és „valódi” Mozartot érzünk megjelenítődni a gyerekek mozgásos tolmácsolásában. Ez nagyon fontos, mert azt jelenti, hogy a mozgást létrehozó zenei élmény valóságos és belülről jövő, nemcsak valamilyen külső hatás utánzása. Az improvizált mozgás hasonlóan hű kifejezése a zenének, mint a karmester vagy a táncos mozgása. A nagy különbség azonban az, hogy a felnőtt művész kifejező mozgása a már tudatosan elsajátított zenét tolmácsolja, tehát másodlagos jelenség. A gyerekek mozgása viszont elsődlegesen, a még ismeretlen zenére való ösztönös reagálásként jön létre és ebből alakul ki a zenével való mind mélyebb kapcsolat.  

A fentebb vázolt szempontok csak az első lépéseket jelzik a mozgáselemzés teljesen új műfajában. A kezdeti tájékozódást feltehetően szélesebb körű kutatás folytatja majd, és valószínűleg rengeteg új összefüggés kerül még napvilágra. A mozgáselemzés tapasztalatait a zene-mozgás pedagógiáján kívül több más gyakorlati és kutatási terület hasznosíthatja, így például az óvodai és iskolai ének-zeneoktatás, a hangszeres zeneoktatás, a munkaképesség-gondozó pedagógia, az esztétika, az általános pszichológia, a zenepszichológia, a neveléslélektan, és nem utolsó sorban a gyógyítás és a rehabilitáció területei, a gyógypedagógia, a pszichiátria, a zeneterápia. Az elemzés módszere minden zenei szakember számára könnyen elsajátítható. Később mindazoknak, akik a zene-mozgás programban dolgoznak, érdemes lesz az elemzésben is elmélyedniük. Így tudják csak objektíven felmérni nevelő munkájuk eredményét.
 Ma már vitán felül áll, hogy a zene-mozgás program a zenepedagógia hatalmas felfedezése. Bebizonyosodott, hogy a zenei átéléshez vezető út gyermek számára is bejárható, nem függ külső körülményektől, egyedül a nevelésen múlik. Ez nagyon fontos, mert azt jelenti, hogy lehet „a zene mindenkié”, ahogy Kodály megálmodta. Ezen a ponton a pedagógus számára kikerülhetetlen a jövőre vonatkozó kérdés, merre visz az út ezután. Magam a választ egyértelműnek látom. A mozgásos zenetanulásnak integrálódnia kell a hagyományos zenepedagógiába alapozásként és kiegészítésként. A zene-mozgás programnak ott a helye az óvodában, az iskolában és a zeneiskolában, hogy minél többen hozzájuthassanak. Talán soha nem volt rá annyira szükség, mint most. 

Íme, végezetül egy friss élményem, amely nagyon idekívánkozik.  A minap a kertben láttam, amint a szomszéd kislány odaát pajtások híján egymagában múlatja az időt. Slágert hallgat és táncol, ahogy a diszkóban járják. Elszomorodtam. Miért nem Beethovenre táncol? Ám ez nem rajta múlik, hanem rajtunk. Nevelés dolga, hogy a gyerekeink az igazi zenét szeressék. 

Jegyzetek

(1) Pásztor Zsuzsa: (a) A zene megközelítése mozgás segítségével. Kodály szeminárium. Kecskemét, 1980. (b) Mozgásrögtönzések zenére. A „Zene-mozgás” tanfolyam segédanyaga. Budapest, 1983. (c) Zenei mozgásrögtönzések elemzése. A „Zene-mozgás” tanfolyam  segédanyaga. Budapest, 1983.

(2) Dr. Péter Ágnes: Neurológia és neuropszichológia. Tankönyvkiadó. Budapest, 1984. 46. oldal.

(3) Bálint Péter: Orvosi élettan. Medicina. Budapest, 1981. 815. oldal.