Paul Michel: Über musikalischen Fähigkeiten
und Fertigkeiten
Korunk művészete intellektuálisan felkészült művészeket igényel, akik művész-hivatásukat tudatosan űzik, akiktől mindenfajta ösztönösség, érzelmesség, álpátosz, eszme-nélküliség idegen. Természetesen szükség van szenvedélyre, indulatra, de az érzelemgazdagság csak meghatározott célok érdekében hasznos; általánosságban a szenvedély, indulat, „mint olyan”, csak üres - művészt és közönséget egyaránt fárasztó – „gőz”, ami a valódi művészet számára mit sem ér. A tudatos, magas eszmei síkon álló művész számára nélkülözhetetlen a biztos ideológiai alap, a szocialista művész számára a marxizmus-leninizmus tanításainak magasrendű ismerete, a szocialista, kommunista művész-nevelés számára pedig nélkülözhetetlen a nevelés marxi-lenini materialista szellemű felfogása. A zeneművészi nevelés jelenlegi stádiumában számos olyan alapvető munkára van szükség, amely tisztázza az alapfogalmakat, s az eddig főként tapasztalati alapokon nyugvó metodikáknak az egyedül biztos természettudományos alapot megadja.
Paul Michel műve (120 oldalon, 7 fejezetben) ilyen természetű és irányú munka.
Mint szerző, a könyv 1. fejezetében kifejti, művét a zenepszichológiának marxi-lenini szellemben való megújítása érdekében írta. Érzi és tudja ennek nehézségeit. A zenészek konzervativizmusa - mellyel a zenélést oly sokan l’art pour l’art valaminek tekintik, s amelynek magyarázatában alkalmaztak már fiziológiai és pszichológiai módszereket - megmaradt a szűk körű prakticizmusnál. Erősen él még az emberekben - a zenészekben különösen - a dualista felfogás, mely szerint test és lélek külön-külön valami. Ez alapvető tévedés miatt, a keresett és követett módszerek nem lehettek célravezetőek. Részint elszakították a pszichológiai folyamatok vizsgálatát az egyéb szervi folyamatok vizsgálatától, részint megbontották a művészi előadói folyamat egységét, a zene eszmei, művészi tartalmának értelmezését, kifejezését a kifejezéshez szükséges technikai eszközöktől. A megjelent tudományos munkákban ez a „hangpszichológia”-nak (Tonpszychologie) és a „zenepszichológia”-nak (Musikpszychologie) különválasztásában jelentkezik. A hangpszichológiák általában a zene alkotó alapelemeit tárgyalják, függetlenül az azokat létrehozó gondolkodástól, és a bennük kifejezett érzelemtől, a zenepszichológiák az érzelmi résszel, a zenélés egészével foglalkoznak, függetlenül a zenét alkotó alapelemektől, s gyakran az azokat megalkotó, sőt, a reprodukáló technikától is, holott ezek elválaszthatatlan dialektikus egységet képeznek. A marxi-lenini pszichológia a pszichikum és fizikum egységéből indul ki, nem járhat más úton a zenepszichológia sem. A materialista pszichológia számára Pavlovnak a magasabb idegtevékenység törvényszerűségeiről írott tana az a szilárd alap, amelyen a tudományos elmélet nyugodhat, s amelyre a gyakorlat épülhet. Az 1. fejezet további részeiben leírja a feltételes reflexek tanát, a két jelzőrendszert és a második jelzőrendszernek döntő szerepét, a tudatos emberi tevékenységet (s ilyen a zene is!) illetően.
A 2. fejezet végigvezet a zenei hallás, muzikalitás és az agy, az idegrendszer kapcsolatain, és elemzi a mozgásnak, mint fizikai rezgésnek a szervezetet ingerlő hatását és elhelyezkedését, valamint érzelemfelkeltő (és elraktározó, ill. újra felkeltő KMGy) szerepét az agyféltekékben.
A 3. fejezetben szerző a zenei képességekről, adottságokról és ezek kifejlődéséről ír, részletezi az adottságok különböző fajtáit általánosságban és a zenében speciálisan, valamint tárgyalja a muzikális adottságok és az általános teljesítőképesség közti összefüggéseket. A környezet, az életkörülmények döntő befolyásoló erejének bizonyítására Marx híres szavait idézi: „Nem mindenkiből lehet Raffaello, csak abból, akiben egy Raffaello rejtőzik.” Lenin szavaival, állításának társadalmi igazát is megerősíti: „A munkásosztály és a parasztság körében tömegével vannak oly tehetségek, akiket a kapitalizmus eltaposott, földre szorított és elnyomott. Még mi sem értjük a módját, hogy megtaláljuk, majd bátorítsuk, talpra állítsuk és felegyenesítsük őket. De meg fogjuk tanulni azt, ha azzal a forradalmi lelkesedéssel fogunk hozzá·ehhez a nagy feladathoz, amely lelkesedés nélkül nincs győzelmes forradalom.” A későbbiek során Paul Michel híres zenészek életéből, tehetségük kifejlődéséből, művészetük alakulásából vonja le újra azt a következtetést, hogy a veleszületett tehetség kibontakozásában, a képesség már kora gyermekkorban való helyes befolyásolása, és a megfelelő zenei környezet, döntő fontosságú. Élénken tiltakozik a zenei képességvizsgálatok merev, mechanikus, ún. „Test” szerű beskatulyázásai ellen, elrettentő például egy ilyen tabellát is közölve.
A 4. fejezet a képességek és készségek, valamint a zenei tevékenység közötti összefüggéseket tárgyalja a készségek kialakulásának fiziológiája tükrében; pavlovi szellemben adva meg a zenei képességek kifejlődésének s készséggé fejlesztésének egyes fázisait. A zenepedagógusokat az 5. fejezet fogja tán legjobban érdekelni. Ez a fejezet foglalkozik a gyakorlás fiziológiájával az elmélet s gyakorlat összefüggéseivel, dialektikus egységével, azaz a helyes elméletből következő helyes gyakorlat kialakulásának elemzésével. Lényegesnek látszik kiemelni azt a megállapítást, hogy egy-egy zenei tevékenység (hegedülés, zongorázás, éneklés stb.) nem teljes egészében csak készség, mint azt sokan állítják, hanem sok készség - a tevékenység automatizált mozdulatrészeinek összetétele. Egy-egy készség rendszeres gyakorlatok segítségével kialakítható dinamikus sztereotípia, amelyek kialakításánál külön hangsúly esik a gyakorlatsorozat megfelelő felépítésére, sőt, a sorozat felépítésének állandóságára, valamint arra, hogy a zenei tevékenység akkor alakul ki a legbiztosabban, ha az automatizálódás gyakorlatsorozatai mindig az alapmozdulatokkal kezdődnek, és mindig nagyobb és nagyobb egységbe fejlődnek.
A 6. fejezetben a lámpaláz, pódiumizgalom, különböző egyéb művészi „gátlások” pszichikai okairól, illetve a gátlások megszűntetésének lehetőségeiről és módozatairól szól, a befejező 7. fejezetben pedig Paul Michel azokról, az egyelőre beláthatatlan távlatokról ír, amelyek a pavlovi tanok elsajátítása és alkalmazása révén, a marxi-lenini materialista természettudományos zenepszichológia megteremtésével ránk várnak.
A feltételes reflexek metodikája - írja P. M. - hatalmas dialektikus materialista alap a zenepszichológiában is. Olyan tudományos támaszt ad, amelynek segítségével a kutató - Pavlov szavaival élve - „munkája egész ideje alatt biztos és egyidejűleg termékeny talajt érezhet talpa alatt.” E tanok segítségével materialista módon lehet a pszichológiai jelenségek eddig legtöbbször homályos, kétséges vizsgálat eredményeit megmagyarázni, világossá tenni.
A könyv végén széleskörű bibliográfiai anyag, a régi és újabb vizsgálódások forrás- és szakirodalma található. Michel ezzel is hangsúlyozni kívánja, hogy az eddig tapasztalati úton szerzett felismeréseket is felhasználja, igazolva Lenin ama tételét, hogy „a marxizmus világjelentőségét azáltal éri el, hogy a régi idők eredményeit nem utasítja el, ellenkezőleg az emberi elme, gondolkodás több mint két évezredes fejlődésének minden értékét magába szívja és felhasználja.”
Paul Michel munkája világos és egyértelmű. Őszinte jó szándék, lelkesedés hatja át a zenepszichológia, zenepedagógia „nehéz” és „kényes” kérdéseinek megoldásában. Könnyed, természetes fogalmazásával, biztos és pontos tárgyi tudással, a problémák dialektikus egységben való tárgyalásával, minden jó tulajdonsága megvan ahhoz, hogy az érdeklődést felkeltse, és valóban kedvet adjon a további kutatásra.
E sorok írója 15 éve munkálkodik a pavlovi tanok elterjesztésén, és küszködik igen kevés segítőtárssal együtt, a materialista nézőpontú, helyes szemléletű metódusoknak a zenepedagógiában való alkalmazásáért. Örömmel regisztrálja Paul Michel könyvének megjelenését, mert abban újabb bizonyítékát látja annak, az általa oly sokszor hangoztatott, állításnak: mennyire szükséges, hogy zenepedagógusaink többet és fokozottabb mértékben foglalkozzanak az alapvető tudományokkal, amelyek a zenepedagógiát, mint elméleti és gyakorlati tudományt, meghatározzák, valamint, hogy az eddig csak tapasztalatok alapján készült és alkalmazott metodikákat, a marxi-lenini filozófia materialista szellemében, természettudományos módon átértékeljék, átdolgozzák, újraalkossák. És sokszorosan átérzi a könyv utolsó mondatát: „Bár hozna e munka a marxi-lenini zenepszichológiának új harcostársakat.”