<>

<>VIII. Országos Zeneiskolai Kürtverseny

<>

<>

<>Kisújszállás, 2004. április 15-18.

<>

<>
     Nyolcadik alkalommal került sor Kisújszálláson az Országos Zeneiskolai Kürtverseny megrendezésére, így közel negyed százados hagyománya van ebben a zeneszerető kunsági városban a három évenként sorra kerülő kürtversenyeknek. Ma már bizton állítható, hogy bevált az egyes hangszerek országos versenyrendszere, mint olyan „intézmény”, amely biztosítja egy-egy hangszer legjobb tanulóinak és tanárainak országos találkozóját, a tanárok szakmai tapasztalatcseréjét-továbbképzését, valamint annak felmérését, hol tart a jövő kiemelkedő hangszeres egyéniségeinek felkészülése-felkészítése.
    A kürtösök igazi jó házigazdásra találtak Kisújszállás városában és zeneiskolájában. Kökényessy Miklós, a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának tanára és a verseny zsűrijének a kezdetektől mindmáig tagja kezdeményezte annak idején, hogy a kürtverseny színhelye Kisújszállás legyen. Ma már a város és a zeneiskola hagyományaihoz tartozik a verseny megrendezése, ami idén is – az eddigiekhez hasonlóan –, Lovász Beatrix igazgatónő irányításával zökkenőmentesen, kiváló szervezettséggel zajlott.
    A verseny szakmai elismertségét jelzi, hogy az egykori díjnyerteseket, akik a hazai és külföldi jelentős zenekarok tagjai lettek, „kisújszállási kürtösként” szokták emlegetni. Közéjük tartozik például Zempléni Szabolcs (Stuttgart), Holb Zoltán (St. Gallen), Hárs József (Innsbruck), Balogh András és Újj Ágnes (Magyar Állami Operaház), Berki Sándor (Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara) –, és bizonyára még sokan mások, akikről azonban nem tudunk. Az eddigi eredmények ismeretében bátran állítható, hogy az idei verseny díjazottjai is a jövő elismert kürtösei közé fognak tartozni.
    A három évenként megrendezésre kerülő verseny elsősorban a hivatásos zenei pályára készülő zeneiskolai tanulók és tanáraik részére nyújt lehetőséget arra, hogy felmérjék: hol is tartanak, milyen hiányokat kell még pótolniuk. Ehhez igen nagy segítséget kaptak idén is, akárcsak eddig a verseny zsűrijétől. Ennek elnöke már „hagyományosan” Tarjáni Ferenc, Liszt-díjas Kiváló és Érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, tagjai pedig Kökényessy Miklós kürtművész, a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának tanára és Szilágyi Pálma Apáczai-díjas művésztanár. A verseny  titkára Papp Károlyné, az OKÉV zenei szakértője, akinek széles körű szakmai tapasztalata nagy segítséget jelentett a verseny előkészítésében, szervezésében és lebonyolításában. Tarjáni Ferenc, a zsűri elnöke már a verseny előkészítésében is aktívan részt vesz: ő irányítja és koordinálja az előző versenyek legeredményesebb tanárainak részvételével azt a munkát, amelynek során kialakítják a verseny kötelező anyagát. A kétfordulós verseny mindkét szakaszában 2-2 kötelező műből kell egyet választani a szabadon választott darab mellé.
    A felkészítő tanárok részére továbbképzési alkalom is a verseny, hiszen a zsűri értékelése és szakmai tanácsadása a leghasznosabb gyakorlati segítség tanári munkájuk magasabb szintre emeléséhez Az idei versenyen 61 versenyző vett részt 43 zeneiskolából. Őket és tanáraikat a rendező zeneiskola igazgatónője, Lovász Beatrix köszöntötte , majd Palágyi Gábor, Kisújszállás polgármestere nyitotta meg a versenyt, biztosítva a résztvevőket a város vendégszeretetéről. A megnyitót követően Polyák Endre, az egyik korábbi verseny győztese adott rövid hangversenyt, majd megkezdődött maga a verseny.
    A verseny színvonala rendkívül magas volt: valóban a zeneiskolai kürtös növendékek legjobbjai mutatták be tudásukat. E magas színvonal talán legfontosabb megalapozója az előző versenyek tapasztalata, a zsűri által alkalmazott magas mérce volt, de igen hasznosnak bizonyult a körzeti válogatás kialakult rendszere, ahol valóban csak az országos megmérettetésre alkalmasok juthattak tovább.
    A hivatásos kürtösök rendkívül magas színvonaláról a második versenynap estéjén kaphattak ízelítőt a versenyzők és tanáraik. Ekkor adott ugyanis kivételes sikerű hangversenyt a Magyar Kürt-kvintett. Műsorukon többek közt olyan nagy művek szerepeltek, mint Bach: g-moll fúgája és Mozart: Figaro házassága c. operájának nyitánya. (A Magyar Kürtkvartett tagjai: Acsai Gábor, Szűcs Attila, Tóth Gábor, Varga Zoltán, zongorán Szabó Teréz működött közre. ) A hangverseny különleges élményt jelentett mind a versenyen résztvevők, mind a város zeneszerető közönsége részére.
    A verseny négy korcsoportjában végül 19 versenyző végzett „dobogós” helyen, és még további 15 kapott különdíjat, vagyis a versenyzők több mint fele részesült elismerésben, ami ugyancsak a verseny magas színvonalát jelzi. A zsűri igényességét mutatja viszont, hogy a negyedik korcsoportban nem adott ki sem I., sem II. díjat Az I. díj 10.000, a II. díj 8.000, a III. díj pedig 5.000 Ft volt. A különdíjakat a támogatók ajánlották fel. A versenyzők mellett a zsűri a felkészítő tanárok és zongorakísérők legjobbjait is elismerésben részesítette. Továbbá elismerését és köszönetét fejezte ki a zsűri a Kisújszállási Városi Zeneiskola vezetőinek, tantestületének és munkatársainak a verseny szervezéséért és kiváló lebonyolításáért.
    A verseny minden résztvevő számára nagy élményt jelentett. Az első és második korcsoport versenyzői már most elhatározták, hogy három év múlva ismét ott lesznek Kisújszálláson, tanáraik pedig, hogy az itt szerzett tapasztalatokat maradéktalanul érvényesíteni fogják mindennapi munkájukban. Az alábbiakban közöljük a nagy sikerű verseny díjazottjainak listáját. valamint azon felkészítő tanárok nevét, akiket a zsűri elismerésben részesített, végül pedig a támogatókat soroljuk fel, akiknek segítsége nélkül a verseny nem jöhetett volna létre.

Első korcsoport:
            versenyző             városa         tanára

Kiemelt I. díj: Dobos Levente         Mohács         Dobos József
    I. díj:     Berta Helga             Kunszentmárton     Szőke Ferenc
    II. díj:     Berczeli Krisztina         Kunszentmárton     Szőke Ferenc
            Bertalan Loretta         Keszthely         Kiss Tamás
    III. díj:     Horváth Christopher     Szombathely        Buza Gáspár
            Sóvágó Bence         Hajdúszoboszló    Török László

Második korcsoport:
Kiemelt I. díj:     Seres Kata     Kunszentmárton         Szőke Ferenc
    I. díj:     Bagoly Dávid     Békés             Bagoly László                 Hauer András     Bp.Tóth A.Zeneisk.     Szilágyi Pálma

    II. díj:     Kun Gábor     Kiskőrös             Boldoczki Sándor
        Lázár Kornél     Győr             Fülöp Ferenc
    III. díj:    Mezei Roland     Szentendre         Szilágyi István
        Pálkövi Dániel     Szombathely         Búza Gáspár
        Varga Hunor     Mohács             Dobos József

Harmadik korcsoport:
    I. díj:     Nagy Adrienn     Tét                 Steszli Tibor
    II. díj:     Farkas Ferenc     Balmazújváros         Bekker Gyula
    III. díj:     Harsányi Péter     Berettyóújfalu         Tóth Gyula

Negyedik korcsoport:
    I. és II. díjat a zsűri nem adott ki.
    III. díj:     Bosnyák Roland     Mohács             Dobos József
        Molnár Szilárd     Mór             Acsai Sándor
Különdíjas:     Horváth Miklós     Kaposvár             Bogáthy József

A kiváló felkészítő munkáért a bíráló bizottság a következő tanárokat és zongorakísérőket részesítette elismerésben:
Dobos József, Mohács, Szőke Ferenc, Kunszentmárton, Bagoly László, Békés, Steszli Tibor, Tét, Fejes Antalné, Békés, Dobosné Horesnyi Mónika, Mohács.

A verseny támogatói:
Oktatási Minisztérium, Kisújszállás Város Önkormányzata, OKÉV, BRASSIMUM, CORNETT Hangszer Centrum, FON TRADE MUSIC, Harmónia Művészeti Központ Kht. Győr, Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezete, Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége, Magyar Zenei Tanács Musica Omnium Alapítványa, Editio Musica Budapest, Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, JászNagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat, Szilágyi Imre grafikus művész, HUNGAROTON Records Kft., Zene- és Művészeti Iskolai Szülők Országos Egyesülete. Kisújszállási támogatók: Capri Diszkont, Csillag Virágbolt, Hús-Ételbár, KUNSZÖV Textilruházati Kft., Legenda Kft., Szalay Könyvkiadó és Kereskedőház Kft., Tourinform Iroda, Zöldy Gyógyszertár.

Péter Miklós