Búcsú Varsányi Lászlótól


2005. augusztus 9-én, 82 éves korában elhunyt Varsányi László zongoraművész, több generáció zongoratanára. A Zeneakadémián legendás tanárok növendéke volt. Keéri-Szántó Imre, majd Böszörményi-Nagy Béla voltak mesterei. Koncertező művészként a főváros mellett az ország számos városában szerepelt, és virtuóz zongorázásával mindenütt általános elismerést szerzett. Zenekari hangversenyei közül különösen emlékezetesek a Liszt: Esz-dúr zongoraversenyének és Haláltáncának, Grieg és Hacsaturján zongoraversenyének, Gershwin Kék rapszódiájának és F-dúr zongoraversenyének igen szuggesztív előadása, valamint Britten és Scsedrin zongoraversenyének bemutatója. Szólóestjeinek csúcspontjai pedig Chopin és Liszt virtuóz darabjai voltak, köztük különösen Liszt operaátiratai (Rigoletto-parafrázis, stb.), de olyan ritkábban hallható művek előadásával is nagy sikereket ért el, mint Sztravinszkij Petruskája vagy Da Falla Tűztánca. Külföldi fellépései közül az ausztriai Bregenz városa volt számára az egyik legkedvesebb, ahová többször is visszahívták.
    Hosszú éveken át tanított a ceglédi és a fóti zeneiskolában, valamint a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. Tanítása során sosem akarta saját elképzeléseit ráerőltetni növendékeire: mindig szabad teret engedett az ő felfogásuknak. Művészi előjátéka természetesen példaként hatott rájuk, de sosem javasolta annak mindenáron való utánzását.
    Tanári munkáját csak halála előtt néhány hónappal szakította félbe egyre súlyosbodó betegsége. Halála mind a magyar előadóművészet, mind a magyar zenepedagógia jelentős vesztesége. Emlékét hangversenyeinek egykori hallgatói, tanítványai és tanártársai minden bizonnyal sok szeretettl fogják mgőrizni.

Péter Miklós