A zene mélyén ott rejlik a nevelés

(Platon*: Az állam, III. könyv 10. és 12., IV. könyv 3. fej.)**

Kr. e. 350 körül

(*Platon, a nagy görög bölcselő (Kr. e. 427-347). Dialógusai a bölcseleti irodalom első remekművei, az antik gondolkodás első rendszerbefoglalói. Tanítása az eszmék, az ideák elvén épül; szerinte földi életünk csak annyiban teljes, amennyiben az örök ideák harmóniája hatja át. Élete második felében, mindinkább eltávolodva a napi élet kérdéseitől, rendszert dolgozott ki az eszményi társadalomról, mely szigorú bölcseleti elvek szerint él és működik (Állam).
**Régi muzsika kertje. Kétezer év irodalmából összeválogatta Szabolcsi Bence. Zeneműkiadó Vállalat, Budapest 1957.)

        Most már hát csak az énekek és dallamok különböző fajtái lennének hátra.
        Ugyan milyeneknek kell lenniök? A dal háromféle elemből áll: szövegből, dallamból és ritmusból. Bármennyi benne a szöveg, nem különbözik az éneknélküli szövegtől; ugyanúgy is adjuk elő. Dallam és ritmus pedig a szöveghez alkalmazkodik. Már most: gyászdalokra, siratókra, mint mondottuk, semmi szükségünk; de melyek hát a velük kapcsolatos dallamfajták?... A mixolyd, a syntonolyd s a hozzájuk hasonlók. Ezeket tehát mellőznünk kell; hiszen még asszonyok számára is használhatatlanok, nem szólva a férfiakról. Tudjuk: az iszákosság, elpuhultság és lomhaság semmiképp sem illik az őrtállókhoz. S hát melyek a puha és iváshoz való dallamfajták? Az ión meg a lyd, ezeket hívják puháknak. Fogod-e hát őket alkalmazni harcos férfiak számára? Nem, – de hátra van még a dór és a fríg dallamfaj. Mindenesetre hagyjuk meg azt a dallamfajtát, mely a hadban és kényszer alatt is helytálló, derék férfi hanghordozását adja vissza, – a férfiét, aki kudarc, sebesülés, halálveszély vagy más szerencsétlenség esetén is állhatatosan küzd végzete ellen; a másikat pedig a békés és önként vállalt mű munkálója számára, aki Istenhez könyörög vagy embertársát inti, esetleg egy embertársa unszolására figyel s aszerint cselekszik, amellett nem nagyravágyó, hanem bölcsen mértéktartó és megnyugszik az eredményben. Igen, hagyd csak meg ezt a két dallamfajtát, a kényszernek ellenszegülő s az önkéntesen vállaló, a szerencsétlen és a szerencsés, az önmegtartóztató és a vitéz férfi beszédmódját tükrözőket; ezek pedig épp azok, amelyeket említettem, a dór és a fríg hangfaj.
    De sokhúrú és sokhangzatú hangszerekre sem lesz szükségünk az énekekhez és dalokhoz. Nem táplálunk olyan mesterembereket, akik trigont, pektist s más effajta sokhúrú, sokhangzatú hangszereket gyártanak. Hát aulos-készítőket és auolos-fúvókat befogad-e az állam? Nem: hiszen épp az aulos hangsora a leggazdagabb, a többi valósággal azt utánozza. A lyra és kithara viszont megmarad és hasznos is az állam számára; a legeltető pásztorok számára meg a pánsíp, a syrinx is megteszi. Nem cselekszünk semmi újat, ha Apollont és az ő hangszereit fölébe helyezzük Marsyasnak és az ő hangszereinek... Így azután teljesen megtisztítottuk volna az államot, mely az imént oly elpuhultnak látszott.
    ... Nem a zenében rejlik-e a leghatásosabb nevelés? hiszen semmi sem hatol be oly mélyen a lélekbe, mint a ritmus és a dallam; megragadja, felékesíti és megnemesíti a lelket, ha az ember helyesen nevelkedett, – ha pedig nem, épp ellenkezőleg hat rá... Valóban: a zene mélyén ott rejlik a nevelés.
    ... Óvakodnunk kell attól, hogy a régi zenefajt megváltoztassuk, mert ez az egészet veszélyezteti; a zene formái seholsem változhatnak meg anélkül, hogy az állam legfontosabb törvényei is meg ne változnának.