·
Az elvégzendő
feladatokat ne a tankönyv határozza meg, hanem a tanár!
·
A tanárnak ismernie kell a
végső célt, a nagy egységeken belül. Például az előképzőtől
a harmadik osztály végéig elérendő valamennyi zenei képesség és tudás
szintjéig. Az odáig vezető utat kell elosztani évfolyamokra.
·
Az egyes évfolyamok végére
ehhez szabjuk meg az összefoglaló anyagát.
·
Mit jelent ez? Különbséget
kell tenni lényeges és lényegtelen feladatok között. Idő hiányában mindig
a fontos feladatokat végezzük el. Nem lényeges, melyik példatárból és milyen
mennyiségben végzik el a kitűzött eredményt, hanem az, hogy növendékeink
az aktuális évfolyamban minden elérendő készséget sajátítsanak el, a
tovább lépés érdekében.
·
Az egyes órákon
elvégzendő tananyagot elsősorban a csoport összetétele és
tudásszintje határozza meg. A feladatok mennyisége és nehézségi foka ehhez
igazodjon.
·
A feladatok sorrendje legyen
rugalmas, a tanulókhoz alkalmazkodó. Másfél órás órák közepe táján szellőztessük
át a termet és végezzünk mozgás gyakorlatokat.
Ezzel a
lazítással pótoljuk az óraközi szünetet és utána elmélyült foglalkozást
iktassunk be. Tapasztalni fogjuk, hogy növendékeink figyelmesebbek lesznek és
eredményesebben dolgoznak az óra végéig.
·
Nem érdemes előre
óravázlatot készíteni, mert megmerevíti a tanárt és minden áron keresztül
akarja vinni a papírformát a gyerekeken. Óra végén ajánlatos felvázolni, mit
sikerült elvégeznünk. Ez segít az ismétlésben és a tovább lépésben egyaránt.
·
Minden körülmény között a
növendékek természetes figyelmének felkeltése és óra végéig való ébren tartása
legyen mérvadó. Ez teremtheti meg azt a harmonikus befogadó légkört, amelyben
jó érzés tanulni és jó érzés tanítani.
·
A tanár feladata a
növendékkel megszerettetni a zenét és elfogadtatni a tananyagot.
·
A készségfejlesztés
valamennyi ága kitartó türelmet, rengeteg gyakorlást követel és csakis akkor
épül be a növendék tulajdonságaiba, ha élményszerű volt az óra.
·
A szolfézsóra sokban
különbözik az iskolai énekórától. Többek közt a szabad szerkezetében, valamint
az óra elején kötelező osztályozó feleltetés elhagyásában.
·
Ez azért lehetséges, mert
minden egyes foglalkozáson, minden egyes tanulónak egyénileg is aktívan kell
teljesítenie szóban, olvasásban, írásban, éneklésben,stb. egyaránt.
·
A tanár és csoportja között,
ha nyugodt légkör uralkodik, sokkal fogékonyabb és eredményesebb a munka.
Kölcsönös bizalom jellemzi az órákat és örömmel elvégzik a kevésbé kellemes, de
hasznos feladatokat is. / Pl: hangnévvel, kézjellel éneklés /
·
Tartsuk szem előtt,
hogy a zenetanulás bizonyos adottságokat, meglévő képességeket feltételez,
az eredmény nemcsak szándék, szorgalom kérdése. Időt, türelmet igényel.
·
Soha ne figurázzuk ki a
tehetségtelenséget, vagy a hamis éneklést! Ne tűrjük el ezt a tanítványainktól
sem!
·
Kizárólag pozitív példákkal
illusztráljuk a helyes, elérendő utat! Szorgalmazzuk a minél több
gyakorlást és ismerjük el a kevés eredményt is! Ne feledjük, a zeneiskolások
zöme kedvtelésből tanul zenét, nincsenek szakmai ambícióik. A tanár
legfőbb törekvése az legyen, hogy aki zenét tanul gyermekkorban,
felnőtt fejjel koncertlátogató közönség, vagy zenét pártoló hivatalnok,
stb. legyen!
·
Nem vonatkozik ez a
megállapítás a „B” kategóriás, tehát pályára készülő növendékre!
·
Minden szolfézstanárnak
tudatában kell lennie, hogy tanulói valamilyen hangszer főtárgyasai, ezért
nem ő dönti el, kit akar tovább tanítani, nem rendelkezik a növendékek
sorsa felett!
·
Nincsenek retorzióra
alkalmas eszközei és az osztályozást sem használhatja fenyítésre! Ehelyett
követendő jó példák bemutatásával, bíztatással és elismerő szavakkal
érjen célt!
·
Támaszkodhat viszont a
szorgalmas, ügyes tanulókra, bevonhatja őket a gyengébbek fejlesztésébe.
Ezt azonban soha sem szabad példálózással, a tehetségesebbek „sztárolásával”
tennie!
·
A szolfézstanárnak tudomásul
kell vennie, hogy csoportja sohasem lesz egységes osztály! A heterogén
összetétel nem kedvez az osztály-jelleg kialakulásának.
Ez is egyik fontos különbség az iskolai énekóra és a
szolfézsóra között.
·
Az is ilyen különbség, hogy
az igazolatlan hiányzások nem járnak fegyelmi eljárással! Egyetlen eszköze a
hiányzások minimálisra csökkentésének, ha olyan vonzóvá tesszük a szolfézst,
hogy veszteségnek érzi a gyerek, ha mulasztott.
·
A szolfézstanárnak állandóan
karban kell tartania nélkülözhetetlen hangszerét: a hangját! Ehhez nem árt
időnként énekes szakembert igénybe venni! A rossz énektechnika és a napi
több órás igénybevétel hamar megbosszulja magát. Kezdetben csak gyakori
elfáradással, majd tartós rekedtséggel teszi munkaképtelenné az
énektechnikailag képzetlen tanárt. Nem beszélve arról, hogy nem tud szép
énekléssel példát mutatni növendékei előtt.
Rábeszéléssel nem lehet szép éneklést tanítani!
·
A szolfézstanárok általában
egymástól elszigetelten végzik a dolgukat. Érdemes egymás óráin időnként
baráti alapon hospitálni és a módszereket gyakorlat közben megfigyelni. Így
hasznos tapasztalatokat gyűjthetünk mind a követendő példákból, mind
a hibákból. Évek tapasztalatszerzése kell ahhoz, hogy elérjük az egyéni, saját
módszerünket! Nem árt összegyűjteni a negatív és sikeres tapasztalatokat
egyaránt, mert könnyű saját hibáinkba újra meg újra visszaesni!
·
Élvezetessé tehetjük a
szolfézsórákat, ha úgy közelítünk a zenei feladatokhoz, mintha együtt fedeznénk
fel a gyerekekkel! Rácsodálkozunk a szépségre. Ez az élmény megmarad életük
végéig, rögzül a tudásuk a kiművelt készségekkel együtt.
·
A szolfézstanárnak sok
lehetősége van az órákon felhasználható példatárak gazdag kínálatából
válogatni. Éljünk vele! Tegyük minél változatosabbá a tananyagot! Módunkban áll
elképzeléseinket kipróbálni, a készségfejlesztő feladatokat variálni.
Eközben sokat tanulunk magunk is, de önkontrollra is
szükségünk van.
·
Ne feledjük, hogy szolfézs
növendékeinknek a hangszerükön zenei készségeik fejlettségét kell bizonyítaniuk
és nem azt, milyen jól kézjeleznek, szolmizálnak, vagy hány népdalt tudnak
kívülről! Ez persze nem jelenti azt, hogy a szolfézs a „hangszeroktatás
szolgálólánya” – mint azt egyes körökben elutasító hangon hirdetik. Önálló
zenei tárgy, sajátos vonásokkal és lehetőségekkel. Irányítsuk
jókedvűen és rugalmas feladatválogatással a szolfézstanítást,
tanítványainknak is örömet szerezve, - de közben soha se engedjük ki a
kezünkből az óra irányítását!
Évek fáradságos munkájának jutalma
a gyerekek csodálkozó, ragyogó szeme és sokoldalúan kibontakozó, egyre
gazdagodó személyiségük.
Csak ezért érdemes!
Sulyok
Gizella