Posztumusz recenzió

Sokunk örömére jelent meg az EMB Zeneműkiadó Kft.-nél „Barokk táncok” címmel két kotta. Az egyiket két altfurulyára (vagy fuvolára vagy hegedűre), a másikat két szopránfurulyára (vagy oboára vagy hegedűre) szánta összeállítójuk–közreadójuk, Czidra László. Sajnos, ő már nem örülhet velünk a szép kiállítású kötetnek.
 „Ember tervez...” – nos, így volt ezzel hosszú ideje Czidra László is. Mondta, mondogatta, hogy kellene... aztán az elképzelések megmaradtak jövő időben, feltételes módban. A közelmúltban viszont több kiadvánnyal is jelentkezett. Altfurulya ABC-jének címlapján ott olvasható a folytatást ígérő 1. szám.
 Érdemes rögtön hangsúlyozni, hogy a táncgyűjtemények merőben másfajta anyagot kínálnak, más jellegű kiadványok, mint az ABC. Ott elsősorban a tanár tapasztalatai kamatoztak; átolvasóiskolát kínált, rendszerezve és továbbfejlesztve a játékos korábban megszerzett technikai tudását.
 Az ABC megjelenése alkalmából készített Beszélgetésben – amely a Parlando 2000/6. számában olvasható – Czidra elmondta, hogy a tervezett 2. kötet problémakörök szerint tagolódna, foglalkozna benne artikulációs és hangszertechnikai kérdésekkel. Ígérte, hogy lesznek benne a hasznos–eredményes gyakorlást segítő ujjgyakorlatok, s ízelítőt ad a korabeli előadói gyakorlatból.
 Az Altfurulya ABC folytatásaként tervei szerint három füzetet szándékozott összeállítani Czidra, afféle „Spielhefteket”. Fontosnak tartotta, hogy megismertesse a furulyásokat az alapvető barokk tánctípusokkal. (Külön kérdés, hogy meddig táncok a táncok; meddig táncoltak rájuk ténylegesen, s mikor kezdődik a stilizálás, amikoris elmarad a mozgás, s így a hangszeres anyag válik centrális jelentőségűvé.) Czidra azért tartotta rendkívül fontosnak a tánckarakterek biztos ismeretét, mert a zenetörténet folyamán, a későbbiekben gyakran nem nevezték meg a kiadványokban a táncot, vagyis kizárólag a tempó– és karakterjelzés alapján kell felismerni a rejtőzködő tánctípusokat. Czidra ezt is a korhű, autentikus előadás alapkövetelményének, alapfeltételének tartotta.
 Nagyjából e programot váltja valóra a Barokk táncok két gyűjteménye. A két kotta előszava közös, mindkettőben alapvető jelentőségű zenetörténeti információkat közöl Czidra (hasonló információkhoz, magyar nyelven egyébként csak szórványosan juthatunk). Ilyen szempontból tankönyvnek is joggal tarthatjuk a kottákat!
 89 számot tartalmaz mindkét összeállítás – ám ha közelebből szemügyre vesszük és összehasonlítjuk őket, kiderül, hogy korántsem csupán mechanikus transzpozícióról van szó. A párhuzamos kiadványok anyagának javarésze közös, épp ezért sokatmondóak az apró eltérések. Gondoljuk csak meg, a hihetetlenül nagy anyagismerettel rendelkező blockflőte művész–tanár számára milyen feszélyező lehetett a terjedelmi korlátozás. Az irodalomismeret, a praxis és a pedagógiai tapasztalat hármas szűrőjén vezette át az anyagot, s a blockflőte–család alapos ismeretében dönthetett afelől, mi az, ami egyik vagy másik hangszertípus esetében – egy másik darab javára – elhagyható. 
 A csoportosítás fő szempontja önként kínálkozott: tánctételek szerint csoportosítandó az anyag. E szándékot hangsúlyozza a kötet tartalomjegyzéke is, amely kizárólag ilyen irányú eligazítást ad az érdeklődőnek. E kizárólagosságot viszont elhibázottnak tartom, annál is inkább, mivel így a hangszeresek figyelme méginkább elsikkad(hat) a szerzők neve felett. (Valljuk meg, néha még a gyakorló tanárok is kiejtési problémákkal küszködnek – és akkor megintcsak előjöhet a régi rossz gyakorlat, hogy a szerző neve nélkül, jó esetben címmel vagy a tánctípus megnevezésével, leginkább szám szerint adják fel a leckét, s a diákban is csak annyi rögzül például, hogy a 46. vagy 47. gavotte. Azért lenne ez veszteség, mert ritkán játszott, ritkán hallható komponisták darabjainak megismerése könnyen hozzásegítheti az alaposabb zenetörténeti tájékozódáshoz a gyerekeket. Hogy például a francia barokk hallatán ne csak Lully, jó esetben Couperin és Rameau neve villanjon emlékezetükbe... Részletező tartalomjegyzék híján szorgalmi feladat lehet egy-egy szerző különböző táncaiból utólag önkényes kis szvit összeállítása – pedig ez is hasznos és érdekes lehetne.
 Allemande-ok (7, illetve 5), courante-ok (mindkét kottában 6), sarabande-ok (10), gigue-ek (9) után menüettek (9, ill. 10), passepied-k (2), gavotte-ok (12), bourrée-k (5) következnek, majd kisebb számban rigaudon, siciliano, loure, canarie, hornpipe, tanbourin, polonaise, kontratánc és cotillon képviselteti magát. A kötet záró-darabjai rondeau-formában komponált táncok.
 Miért éppen 89? Nem a szám a fontos (nem is jellemző) – s ha jól utána- gondolunk, nem is ennyi darab található a gyűjteményben. Hiszen vannak visszatéréses táncok, mindkét passepied például háromtagú , da capós visszatéréses szerkezetű.
 Az összeállítás módszeresen felépített, átgondolt. Czidra ragaszkodik a korabeli helyesíráshoz, egy-egy tánc neve így többféleképp szerepelhet. Filológiai pontossággal megkülönbözteti azokat a tételeket, amelyek átiratok (a szerző nevét zárójelben közli), s ugyancsak zárójelben „egészíti ki” a címet, ha abban eredetileg nem szerepelt a – számára nyilvánvaló – tánc-megjelölés. Hasonlóképp, gazdag változatosságában mutatja fel egyik-másik tánc metrikus lehetőségeit. Kínál 3/2-es, 3/4-es courante-ot, 6/4-es (ill. 3/2-es) metrikájú correntét – de 3/4-es correntét is. A sarabande (sarabanda) tempója talán a legváltozatosabb: ad példát Vivace-tételre (Corelli), és Adagióra is, 3/4-es és 
3/2-es metrumban egyaránt, különböző szerzőktől. Tanulságos az is, hogy a 6/8-os táncként tipizált gigue-ek sorában szerepeltet 6/4-es Presto tételt és 12/8-os Allegrót is. Tudjuk, hogy a da capós tételek középrésze lehet moll hangnemű is. Naudot F-dúr – f-moll menüettje után hoz példát az ellenkező (egyébként jóval ritkább) jelenségre is: Hotteterre c-moll menüettje esetében a középrész van C-dúrban. És meglepetésként, kapunk 3/8-os menüetteket is (Menuet italien, ill. Menuetto címmel). Az pedig megintcsak a stilizálódási folyamatra utal, hogy amikor már csak a karaktere őrződik meg e táncnak, akkor tovább módosulhat az ütemmutató. A tempo di Minuet – olvashatjuk egy Händel-tétel élén (ütemmutatója: 
6/8). A gavottok sorozatában tempóválasztási kérdésekre is figyelmeztet. Az „alla breve” táncot olyan tétel követi, amelynek metrumát egyetlen szám jelöli: 2. Mint az előszóban megtanította: ilyenkor menősebb, gyorsabb a tempó. Íme, az elméleti tudásanyag azonnali használata a gyakorlatban! (Megfordítva is igaz: feltétlenül el kell olvasni az előszót, hogy a jelek–jelölések szövevényes rendszerében értőn tájékozódjon valaki, legyen az tanár vagy diák.) Ugyanezt a jelenséget gyakoroltatja a bourrée és a rigaudon tételek sorában is.
 Gazdag anyag, érdekes–szép muzsika kerül Czidra László jóvoltából a furulyások (fuvolások, oboisták és hegedűsök) kezébe – s remélhetőleg, repertoárjára is. E két kotta akkor lehet a leghasznosabb, ha minél nagyobb teljességgel megtanulják a benne szereplő darabokat a játékosok. Tehát nem csak válogatnának–szemelgetnének belőle, hanem mintegy a teljesség igényével közelítenének hozzá. Mert a feltérképezhetetlenül óriási, rendkívül gazdag barokk táncanyagból úgyis csak egy karcsú „szeletet” jelent a mégoly körültekintően összeállított válogatás is.
 Egyvalamit azonban sajnálhatunk: hogy e táncokhoz nemigen kínált díszítési javaslatot az a blockflöte–művész, akinek játékát épp díszítéseinek kvalitása tette és teszi oly értékessé a zenebarátok számára. Mégsem személytelen a kiadvány: a válogatás szempontjai, s így a végeredmény Czidra szellemi produktuma. Olyasmi, amelynek érdemi megítéléséhez, tényleges értékeléséhez vele egyenrangú barokk zeneirodalomismeret lenne szükséges. Ilyesfajta kritikára pedig legfeljebb Pernye Andrástól számíthat Czidra – odaát...  Mi pedig nem tehetünk egyebet, mint hogy örülünk mindannak, amit a terveiből sikerült megvalósítania, s amit szellemi örökségének részeként ránkhagyott. Jól kellene sáfárkodnunk ezzel az értékkel!