Búcsú dr. Ujfalusi Lászlótól

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárai, hallgatói, – volt és jelenlegi hallgatói – és a Magyar Állami Operaház zenekari művészei – nyugdíjas és aktív művészei – nevében búcsúzom fájó szívvel dr. Ujfalusi László tanár úrtól. Zeneakadémistaként ismerhettem meg, kollégám volt az Operában és aztán tanártársam a Zeneakadémián. Január 5.-én, alig három hete lett volna 87 éves. Hosszú életet adott neki az Úristen, ilyen hosszú idő már történelem. Valóban a történelem tanúja lehetett, tanúja sok szépnek és sok szörnyűségnek. 

Szülei jogásznak szánták, de ő már kisgimnazistaként megfertőződött a fúvószenétől. Amikor a legendás Keil Ernő, akit még én is ismerhettem, rábeszéli és felkészíti az operai próbajátékra, akkor még javában egyetemi hallgató a jogi karon. A próbajáték természetesen sikerül és Ujfalusi László 1935-től tagja a Magyar Állami Operaháznak. 1938-ban befejezi az egyetemet és azóta dr. Ujfalusi László.

Azt mondtam, hogy mennyi szépnek és mennyi szörnyűségnek volt tanúja. Gondoljuk el: micsoda rang, tisztesség volt 1935-ben operaházi zenésznek lenni. Az ország egyetlen hivatásos zenekara volt, a Filharmóniai Társaság élén Dohnányi Ernő állt, Bartók és Kodály műveit mutatták be. Ujfalusi tanár csodálatos művészi élmények részese volt. Játszhatott Tango Egistóval, Failonival és a háború, a szörnyűséges évek után Klempererrel. Tekintélye volt a zenekarban és mindenki szerette.

1945-től tanított a Zeneakadémián. Régen ugyan az Operában minden zenekari muzsikust tanár úrnak illett szólítani, de ő ekkor valóságos tanár lett. Generációkat nevelt, harsonásokat, tubásokat. Pehl és Perlaki tanár urakkal megírta harsonaiskoláját, amelyből a mai napig még Amszterdamban is tanítanak.

Ujfalusi tanár úr utolsóként hagyott itt bennünket azok közül, akik tanáraink és kollégáink voltak egyszerre. Tanárként már a Zeneakadémián kollégánk volt, hisz nem kevés kollégát nevelt saját magának is, kollégaként tanárnak maradt mindvégig. Tanárnak és barátnak. Nem tűrte az igazságtalanságot és nehéz időkben mert megszólalni, szót emelni közös ügyekért. Ha kellett, segített és mindig ember tudott maradni.

Így marad meg emlékezetünkben dr. Ujfalusi László, így fogunk rá mindig visszagondolni.
Nyugodjék békében!