Réfi Zsuzsanna„Meg kell tanulniuk koncentrálni és odafigyelni a partnerekre!”A budapesti harsonaversenytől a szatmári rézfúvós napokigKülönleges megmérettetésnek adott otthont szeptember elején a főváros, hiszen a 40. Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny keretében fiatal harsonaművészek mutathatták meg tudásukat. Hazai versenyző sajnos nem került a döntőbe, de a két legeredményesebb középdöntős magyar, Horváth Szabolcs és Lugosi Róbert különdíjban részesült. A zsűri elnöke, Hőna Gusztáv elégedett volt a versengés színvonalával és a szervezéssel, az azonban kissé csalódottá tette, hogy a hazai fiatalok számára nem alakult túl szerencsésen a megmérettetés – a tizennégyből hatan kénytelenek voltak visszalépni –, ráadásul az egyes fordulók iránt sem érdeklődtek elég sokan. Bár ez a seregszemle hazai szempontból nem sikerült a legjobban, számos tanulságot sikerült levonni belőle. Augusztus végén zajlott és nagy tetszést aratott az egyik új hazai fúvós rendezvény, az Ewald Rézfúvós Kvintett által szervezett II. Szatmári Rézfúvós Kamarazenei napok sorozata, amely egyre nagyobb közönséget vonz. A fiatal művészek többek között megtanulhatják a közös muzsikálás, a versengés titkait, hiszen a programsorozatban helyet kapott az Országos Szakközépiskolai és Főiskolai-Egyetemi Rézfúvós Kvinett verseny is. Azok a muzsikusok, akik ilyen megmérettetéseken próbálhatják ki magukat, talán a nemzetközi zenei versenyeken is jobban szerepelnek majd… Hőna Gusztáv, aki újabb négy esztendőn keresztül vezeti a Zeneakadémia fúvóstanszékét, ugyanis bízik abban, hogy nem kell ismét negyven esztendőt várni a következő budapesti harsonás vetélkedőig. – A budapesti megmérettetés győztese végül Alexander Gorbunov orosz művész lett, a második díjat az osztrák Hannes Hölzl, a harmadikat pedig a francia származású Antoine Ganaye vehette át. Gondolom, a szeptemberi verseny óta sokszor beszélgettek már arról tanítványaival, miért nem sikerült jobban szerepelniük… – Többször végigelemeztük az okokat – meséli a fúvós tanszék vezetője. –Sajnos, balszerencsések voltunk, hiszen éppen a legesélyesebb fiatalok (a tizennégy indulóból hatan) betegség miatt nem tudtak részt venni a versenyen, azoknak pedig, akik végül pódiumra léptek, a koncentrációja nem tartott ki a megmérettetés végéig. Egy-egy szép produkciót követően leeresztettek, nem tudtak egyenletes, jó teljesítményt nyújtani. Ettől függetlenül el kell, hogy mondjam, rangos rendezvénynek lehettünk részesei, amelyet hatalmas nemzetközi érdeklődés kísért, hiszen tizenkilenc országból összesen hatvanan küldték el jelentkezésüket. Igazán tehetséges fiatal művészeket ismertünk meg, így a zsűri dolga nem volt könnyű. – A bírálóbizottság milyen szempontok alapján értékelte a produkciókat? – Leginkább a kottahűségre, a megfelelő ritmusra, a hang minőségére és a stílusismeretre figyeltünk, bár minden zsűritagnak megvolt a maga szubjektív aspektusa is. A produkciókat 1-től 25-ig terjedő pontszámokkal osztályoztuk, a legmagasabb és a legalacsonyabb érték automatikusan kiesett. A szerzett pontokat a versenyzők nem vitték tovább, így minden újabb fordulót tiszta lappal kezdtek. A rendszer sokat segített az igazságos döntések meghozatalában. A nemzetközi bírálóbizottság munkájában a vezetésemmel olyan elismert szakemberek vettek részt, mint Michael Becquet, Rudi Josel, John Marcellus, Olaf Ott, Anatolij Szkobeljev, Farkas István Péter valamint Fejér András, és szerencsére igazán harmonikusan, vita nélkül tudtunk dolgozni. Abban is egyetértettünk, hogy bár a két legjobb magyar csak a középdöntőig jutott, azért derekasan helytálltak. Horváth Szabolcs jutalma egy Bach Stradivarius tenorharsona, valamint a Fővárosi Önkormányzat kétszázötvenezer forint pénzjutalommal járó Pro Cultura Urbis kitüntetése lett, s ez utóbbi díjat Lugosi Róbert is átvehette. Így legalább ezt az összeget kurzusokra, s újabb versenyekre fordíthatják a fiatalok. – A Budapesti Harsonaverseny meghozta a fiatalok kedvét a folytatáshoz? – Igen, azt veszem észre a tanítványaimon, hogy megérezték a versenyzés izgalmát, örömét, rájöttek, fontos kihívás egy ilyen nemzetközi seregszemlén részt venni. 2006 tavaszán a Nemzetközi Harsonaszövetség Fesztiválján, Birminghamben is lesz verseny, s már többen jelezték, hogy szeretnének indulni, most készítik hozzá a felvételeket. Örülök, hogy sokan jelentkeznek és lelkesednek azért, hogy kipróbálhassák magukat. – Milyen tanulságokat hozott a mostani megmérettetés, az oktatásban mire fognak nagyobb figyelmet fordítani a jövőben? – Sokat beszélgettünk Fejér András kollégámmal is, aki amellett, hogy a Berlini Szimfonikus Zenekar muzsikusa, szintén évek óta tanít a Zeneakadémián, és levontuk a megfelelő konzekvenciákat. Ez a verseny ugyanis megmutatta, mi ma a nemzetközi követelmény, milyen tudással rendelkeznek a harsonás fiatalok, s ehhez képest hol tartanak a magyar növendékek. Azt is megállapítottuk, hogy a külföldieknél – még ha a technikai tudásuk nem is – de az intonációjuk sokkal jobb volt. Erre a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítanunk, s akár taktusonként végigvenni a növendékekkel a műveket. Meg kell tanulniuk jobban koncentrálni is, több fellépésre, tanszéki versenyekre van szükség, hogy minél nagyobb színpadi rutint szerezzenek. Emellett gyakrabban kell játszaniuk kis kamaraegyüttesekben is, hogy fejlődjön az állóképességük, hiszen akár három darabot is elő kell adniuk egy este. S bár most a budapesti verseny valóban elég bal- szerencsés volt a mi szempontunkból, azért a korábbi megmérettetéseken a magyar fiataloknak mindig sikerült díjat szerezniük… Bízom benne, hogy azért ez ebben a tanévben is így lesz! – Bár a versenynek köszönhetően a harsona tíz napra a hazai zeneélet középpontjába került, mégis az egyes fordulók alatt elég kevesen üldögéltek a nézőtéren… – Emiatt is csalódott vagyok. Sajnos, még ma sem kezelik ezt az instrumentumot megfelelő helyén, szólóhangszerként, s még mindig nem tudják, mi mindent lehet harsonán eljátszani. Pedig ezért én magam is igyekszem minél többet tenni, nemrég jelent meg például az Ajánlások című lemezem, amelyen kortárs szerzők harsonára komponált művei kaptak helyet… S bár a budapesti versenyről számos cikk, interjú, tudósítás látott napvilágot, a Magyar Rádió összefoglalókat is adott, közvetítette a nyitókoncertet, a döntőt és a gálaestet, így sem telt meg a koncertterem… A szervezés pedig igazán kitűnő volt, lenyűgözte mind a résztvevőket, mind a közönséget. Remélem, azért némileg sikerült az érdeklődést felkelteni a fúvós hangszerek iránt! Más országokban azért népszerűbb ez az instrumentum, hiszen sok helyen a hagyományos hangszerek között is megtalálni. Az a tapasztalatom, hogy egyre többen választják nálunk is a harsonát, az utóbbi években tényleg kiváló növendékek közül válogathatunk a zeneakadémiai felvételeken. Tíznél is több a jelentkező a rézfúvós szakon, s ebből 2-3 fiatal tanulhat nálunk. – Viszont közülük, még ha számos versenygyőzelmet aratnak is, nem nagyon akad, aki szólistaként tud boldogulni… – Aki jó, az megtalálja a helyét, s éppen ezért fordítunk nagy figyelmet arra, hogy kamarazenéljenek, s ez az én munkásságomra is jellemző, hiszen a Modern Rézfúvós Együttessel mi is sok éven keresztül jártuk a világot, s számos új művet komponáltak az együttesünknek. A zenekari szólamismeret most már öt esztendeje tantárgy, egy próbajáték anyagát magas szinten kell megtanulni. S bár napjainkban a zenekari hely is egyre kevesebb, az igazán tehetségesek szép karriert futhatnak be. Egyre több világhírű együttesben játszanak magyar fúvósok, hiszen Velencei Tamás és Tarkövi Gábor például a Berlini Filharmonikusok első trombitásai. Ebben a zeneakadémiai oktatásnak is nagy szerepe van, hiszen átvettük az orosz, a francia és a német iskola legjobb részeit, s ezt vegyítettük az amerikai stílussal (a 70-es években ugyanis sikerült részt vennem egy tengerentúli tanulmányúton.) Az én hangideálom egyébként az amerikai, amely nagyon szabad és sokkal könnyebb fújás technikát tesz lehetővé. Emellett számomra nagyon fontos a hang minősége, minél szebbnek, felhangdúsabbnak kell lennie. Persze, a stílus is lényeges, de mi magyarok jó zenei ízléssel rendelkezünk. Ennek köszönhető, hogy népszerűek a fúvósaink, s a versenyeken is eredményesen szerepelünk. – Most szeptember 1-jétől ismét bizalmat kapott a kollégáitól, s további négy esztendőre a fúvós tanszék tanszékvezetője lett. Mik a tervei a következő évekre? – Jövőre elérkezik hozzánk a Bologna-folyamat, amely osztott oktatást eredményez. Áttérünk a kredit –rendszerre, s a hallgatók alap- és mesterképzésen vehetnek részt, igényük, képességük, érdeklődésük szerint. Mindenki maga választhat! Az előkészítésnek már 2006-ban el kell kezdődnie, hiszen 2007-től kellene erre a rendszerre áttérni. Minden intézményt újra kell akkreditálni. A fiatalok számára azonban talán a leglényegesebb, hogy sokkal szabadabban járhatják majd a világot, hiszen ebben az új rendszerben negyven ország vesz részt. Az egyetem kétnyelvű értékelést ad arról, hogy a hallgató miből mennyit végzett el, s folytathatja máshol. Ráadásul a kredit -rendszernek köszönhetően akár öt éves anyagot is el lehet három esztendő alatt végezni, ha valaki összegyűjti a pontokat. Emellett a Neptun-rendszer is, ez a diák-tanár kontrolláló, számítógépes rendszer is elindul, így van tennivalóm bőven… Versenygyőzelmük titka: gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás Rendhagyó vállalkozásba kezdett az Ewald Rézfúvós Kvintett. Az együttes ugyanis verseny győztesből versenyszervezővé vált, s ebben az esztendőben is nagy sikert aratott az általuk tavaly életre hívott Szatmári Rézfúvós Kamarazenei Napok sorozata. Ebben a programban ugyanis a koncertek mellett az Országos Szakközépiskolai és Főiskolai-Egyetemi Rézfúvós Kvintett Verseny is helyet kapott. A fúvósötös, Bakó Levente, Tarkó Tamás, Kovalcsik András, Kelemen Lajos és Kelemen Tamás játszik, fontos céljának tartja, hogy minél több fiatallal megszerettesse a fúvószenét, s ezek a gyerekek egymással is megtanuljanak muzsikálni. Nyári rendezvénysorozatukról az együttes művészeti vezetője, Bakó Levente mesélt. – Óriási munkával, hatalmas lelkesedéssel létrehoznak egy zenei versenyt. Ki akarják nevelni a saját konkurenciájukat? – Dehogyis! A megmérettetéseket azért tartjuk lényegesnek, mert a szólista fiatalok a közös játék során tanulják meg, hogyan kell egy szimfonikus zenekarban muzsikálni, milyen intonációra van szükség. Sajnos, az utóbbi időben nem rendeznek ilyen seregszemléket, kevés a kamarazenei verseny. Ráadásul, mindenki egyre jobban bezárkózik a saját végvárába, egyre kevesebb a jó hangulatú szakmai találkozó. Azért esett a választásunk Fehérgyarmatra, mert Kelemen Lajosnak és Kelemen Tamásnak ez a szűkebb pátriája, s szerettünk volna tenni valamit ezért az országrészért. Dr. Tilki Attila alpolgármester ajánlotta fel, hogy tartsunk náluk egy mesterkurzust, s ebből született tavaly az első Szatmári Rézfúvós Kamarazenei Napok sorozata. Óriási volt az érdeklődés, telt házak előtt muzsikált mindenki. A kurzuson nagyon sok fiatal akart részt venni, s nagy öröm volt, hogy sok neves művész, tanár is hajlandó volt 350 km-t utazni, hogy részt vehessen a foglalkozásokon, meghallgathassa a koncerteket… Ráadásul a város vezetői is rengeteg segítséget adtak, s örömmel vállaltak részt abban, hogy egy rangos zenei sorozatot hívjunk életre. Így idén már egyhetes programsorozatban gondolkodtunk, a nyitókoncerten mi muzsikáltunk, s mellettünk fellépett Boldoczki Gábor trombitaművész, a Corpus Harsona Kvartett, a Concerto Brass’o Rézfúvós Együttes, de az érdeklődők a Royal Fanfár Ensemble-t is meghallgathatták, a záróhangversenyt pedig a verseny díjazottjai adták – Milyen visszhangja volt a kezdeményezésüknek? – A versenyre rengetegen jelentkeztek. A konzisok között is terjedt a híre, s az internetnek köszönhetően mindenütt tudtak róla, s az ország minden részéből érkeztek növendékek. Nagy meglepetés volt, hogy akadémiai tanárok is érdeklődtek, lejöttek a foglalkozásokra. S persze a verseny mellett idén is számos érdekes program várta a közönséget, a Fő utcán a Szabolcs Koncertfúvós Zenekar és Majorette csoport látványos felvonulását láthatták. Hangszerkiállítást is rendeztünk, s a fiatalok a mesterdarabokat is kipróbálhatták. Külön köszönet az And&And és a Fon-Trade Music Hangszerkereskedések támogatásának Minden este más és más programokkal igyekeztünk fenntartani az érdeklődést. A publikum nagyon meglepődött azon, milyen sokszínű is tud lenni ez a rézfúvós kamarazene, és milyen jó hangulatot lehet vele teremteni. S ez a néhány nap valódi happening volt, hiszen a programban éjszakai fürdőzés, pörkölt-partyk is szerepeltek a programban. Utólag is rengeteg dicsérő üzenetet kaptunk, amelyben kiemelték, hogy a gyerekeknek mennyire jót tett, hogy megtanultak együtt, egymásra odafigyelve játszani, zenekari rutint szereznek, ráadásul megszokták a versenyek légkörét… S persze, egy remek buliban is részt vehettek. A vidéki közönség pedig szintén nagyon hálás volt mindezért. – Milyen végeredmény született? – A főiskolai-egyetemi csoportban, az első díjat – 500 000 forintot – az Espressivo Rézfúvós Kvintett kapta, másodikként a Bellon végzett, ők 300 000 forintot vehettek át, a harmadik helyezést – 200 000 forintot – pedig megosztva az Activity és a Lituus Rézfúvós Kvintett nyerte el. Abban, hogy ilyen komoly pénzdíjakat oszthattunk szét, a Nemzeti Kulturális Alap, a Weiner Kuratórium és a NKÖM volt segítségünkre, de mellettük a Zeneakadémia is támogatta a sorozatot. A szakközépiskolásoknál első lett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Rézfúvós Kvintettje, ők 250 000 forint jutalomban részesültek. Második díjat nem adtunk ki, harmadikként pedig megosztva a Weiner Leó Szakközépiskola és a Bartók II kvintettje végzett, ők 100 000 forintot vehettek át. Nem volt könnyű a bírálóbizottság dolga, amelynek elnöke Kovács Zoltán trombitaművész volt, és amelyet Szűcs Zoltán és Bárány Gusztáv mellett pedig az együttesünk alkotott. Az intonáció, a ritmus, a dinamika, az állóképesség, a művészi megformálás minősége alapján osztályoztunk. Érdekes és persze, hízelgő volt hallani, hogy sokan bennünket, az Ewaldot utánozták, de a legtöbb pontot azoknak az együtteseknek ítéltük, amelyek saját elképzeléssel rendelkeztek. – Sikeresen propagálják ezeken a rendezvényeken a rézfúvós zenét? – Úgy érzem igen, s tényleg egyre több gyerek érdeklődését keltjük fel a rézfúvós hangszerek iránt. A magunk példáját tudom említeni, hiszen néhány esztendővel ezelőtt éppen azért jelentkeztünk a Sine Morbo Művészeti Estek sorozatára, amellyel tizenkét vidéki nagyvárosban léphettünk közönség elé, mert – bár az együttesünk számos nemzetközi versenygyőzelmet tudhatott magáénak – a hazai zenei életben kicsit ódzkodtak a fúvósoktól. A Sine Morbo-sorozatnak köszönhetően több koncertezési lehetőséghez jutottunk, felfigyelt ránk a zenei közvélemény. Ahol egyszer felléptünk, oda visszahívtak bennünket. Úgy vélem, szükség van koncertekre, különböző rendezvényekre, hogy magunkra irányítsuk a figyelmet, s erre kiválóak ezek a kamarazenei napok. – Két esztendő alatt tíz nagy nemzetközi verseny díját nyerték el. Miben rejlik az önök együttesének a titka, mi az, amit a fiatalok megtanulhatnak az Ewaldtól? – Aprólékos, fegyelmezett és rendszeres munkára van szükség. A „titkunk”: gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás. Naponta több órát próbálunk, hogy a tökéletes hangzást és a legjobb együttes játékot alakítsuk ki. Abban pedig szerencsénk van, hogy összeillő emberekből áll a kvintett, remek csapatot alkotunk. S talán attól vagyunk különlegesek, hogy nem a megszokott rézfúvós hangzást produkáljuk, hangszereinken képesek vagyunk, úgy muzsikálni, akár egy vonósnégyes, s igyekszünk is azt a komolyzenei tradíciót követni, amely ezeket a kvartetteket jellemzi. A versenyzést azonban most már befejeztük, négy esztendeje csak a koncertezésre összpontosítunk, hiszen évekre előre tele a naptárunk. De hagyni akarunk magunk időt arra is, hogy tanuljunk, felkészüljünk, feltöltődjünk. Nagyon fontos, hogy a jövőben is megőrizzük a jókedvet, az együttmuzsikálás örömét, s a kamarazenei napokon erre szeretnénk a fiatalokat is megtanítani! – Jövőre is kipróbálhatják magukat fúvós megmérettetésen a gyerekek? – Igen, 2006 nyarán az érdeklődők Országos Főiskolai-Egyetemi Trombitaversenyt hallhatnak Fehérgyarmaton. Egyébként ebben a szezonban egy különleges sorozatba is belekezdtünk a Régi Zeneakadémián, novembertől májusig hét rézfúvós kamarazenei esten lépünk a közönség elé, a hangversenyek főszereplője az Ewald, de minden alkalommal a Zeneakadémia verseny győztes kamaracsoportjai is fellépnek velünk, különböző felállásokban. Mi mindenesetre már megkezdtük a közönségteremtést, s az utánpótlás nevelést… |