A KLASSZIKUS SZAXOFON OKTATÁSA MAGYARORSZÁGON

 

 

M

ég tíz évvel ezelőtt is teljes tanácstalanság jellemezte a zeneiskolákat a témával kapcsolatban. Legtöbb esetben abból kiindulva, hogy a klarinétosok váltó­hang­szerként használják zenekarokban, egyszerűen rájuk hárult a feladat, hogy a fogásokat ismerve a gyerekeket „klarinétoztassák” szaxofonon. De mit is jelent ez pontosan? Anélkül, hogy részletesebb szakmai elemzésbe bocsátkoznánk, talán érdemes rövid összehasonlítást tenni.

      A leginkább kézenfekvő hasonlóság a fúvókánál tapasztalható. A szimpla nád, és a fúvóka belső kiképzése a klarinétnál is hasonló. De ezzel a megállapítással be is zárhatjuk a felsorolást. A szaxofon nem duódecima váltó, nem egyezik furata és fel­építése sem a klarinéttal. Megszólaltatásának, számos alternatív fogásrendjének, hang­képző gyakorlatainak, szájtartásának trükkjei merőben különböznek a másik hang­szerétől. Anélkül, hogy ezekkel a dolgokkal kellőképpen tisztában lennénk, ne kezd­jünk hozzá oktatásának.

      Érdemes szót ejteni azokról a törekvésekről, amelyek pont ebben a témakörben tudnak segítséget nyújtani.

      Az egyik fontos tudnivaló, hogy a pedagógiai intézet immáron öt éve szervezi minden ősszel, zeneiskolai tanárok részére, szaxofon oktatási továbbképző prog­ramját. Ez az akkreditált program a kötelezően előírt kreditrendszerben jóváírható pontokat is jelent. Az előadássorozat a legjobb magyar szaktekintélyek közremű­kö­désével nyújt átfogó elemzést, elsősorban a klasszikus zenét tanító szaxofon­tanároknak.

      Itt szeretném a figyelmet felhívni arra a megállapításra, amely minden évben hangsúlyozottan előtérbe kerül ezeken a találkozókon is: az intonáció, a metodikai alapfogalmak, és számos más szempont, arra a megállapításra következtet, hogy e hangszerre jelentkező gyerekek, akik nem kifejezetten jazz tanulmányokat szeret­nének kezdeni, először klasszikus fúvókán, tiszta intonációt, frazírozást és hangideált elősegítő klasszikus alapképzésben részesüljenek.

      Rendkívül megnyugtató ezen a továbbképzésen kívül is azt látni, hogy a szaxofon milyen gyorsan, és milyen gondos kezek által foglalja el megérdemelt helyét, a magyar zenei életben.

      Hadd álljon itt néhány fontos esemény rövid leírása, azok számára, akik  valamilyen okból még nem értesültek ezekről a rendszeres, nagyon fontos fórumokról.

    A mátyásföldi Rácz Aladár Zeneiskola minden májusban szaxofonos napot rendez. Varga György igazgató és Csíder Károly hangszerész rendkívül elkötelezett hozzá­állása egy olyan eseménnyé formálta ezt a visszatérő napot, amely méltó rendezvénye a hazai és gyakran nemzetközi szólisták, valamint még szárnyaikat próbálgató nö­vendékek koncertjeinek egyaránt. Helyszíne ez kurzusoknak, fontos konzul­tá­ciók­nak, nívós hangversenyeknek, hangszerbemutatóknak is.

      A másik rendkívül izgalmas intézmény számunkra a pomázi Teleky-Wattai Művészeti iskola. Ásztai Csabáné igazgatónő vezetésével, Borbély Mihály és Pozsár Eszter szaxofonművészek hosszú évekre visszanyúló munkája egy olyan fellegvárat teremtett, amely egyaránt színtere a szaxofon zeneiskolai versenyeinek, és olyan szakmai találkozóknak, amelyek többek között lehetővé tették a középfokú tanterv létrejöttét. Ez a tanterv, amelyen sokan dolgoztunk, megnyitotta a kapukat ahhoz, hogy bár pontosan száz évvel később mint Párizsban, de itthon is kiforrhassanak a legtehetségesebb fiatalok, és négy évre rá olyan világhírű egyetemekre kapjanak bebocsátást, mint a Hochschule für MusikWien, a Conservatoire de la Musique Paris, vagy a Royal Academy of Music London.

      Ahhoz, hogy ez valósággá váljon, kellett egy olyan kezdeményező szak­közép­iskola, ahol először lehet úttörő módon hozzáfogni ehhez a szép feladathoz. Nagy örömömre engem ért a megtiszteltetés, hogy létrehozzam az első osztályt. Sztán István a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola egykori és Mészáros Lászlóné jelenlegi igazgatója jó lehetőséget, és nem elutasítandó terhet láttak a klasszikus szaxofon új tanszakában. Ezzel az intézmény híres fúvószenekara is sokat nyert, hiszen először büszkélkedhetett professzionális szaxofon szólammal, amely nagyban hozzájárult az országos és nemzetközi megmérettetések szép sikereihez.

      Mint minden nagyszerű dolog, ez az ügy is gyorsan talált követőkre. Azóta már öt konzervatórium is indított szaxofontanszakot, ami létjogosultságot jelent középfokú versenyre is. 2002-óta a győri középiskolai klarinétversennyel közösen nekünk is van terünk ilyen találkozókhoz. Talán a hangszerünk jellege miatt, vagy valamilyen titokzatos okból örömmel látni, hogy egyik zenei versenyünk sem torkoll ellenséges légkörű küzdelembe. Egy picit mindig meg tudja őrizni fesztivál jellegét, ami egyre ritkábban tapasztalható más területeken. Örömmel mondhatjuk, hogy tavaly már felsőfokon is elindulhatott a képzés Miskolcon és Debrecenben. A meghatározó fran­cia és angol iskola tisztelete mellett ma már talán beszélhetünk egy egyre markán­sabb magyar stílusról.  Talán tisztábban látni, éppen a szaxofon támogatóinak lelke­sedése miatt és talán azért is, mert tiszta lappal indulhattunk, hogy mi a legfontosabb a muzsikálásban.

      Miről is kéne hogy szóljon a zeneművészek élete? Az emelkedett lélekről, ami talán egyik hivatás gyakorlásánál sem tapasztalható ilyen erősen? Vagy arról, hogy  sikerül-e több száz pályatársam közül egyetlenként zenekari állást kapnom? Be­szél­hetünk-e egyáltalán zenekari hangszerről például a klarinét esetében, amikor talán ötévente egyetlen állás üresedik meg? Vagy belátjuk, hogy ez teljesen értel­met­len hozzáállás, és muzsikusokat képzünk, akik nem egymást, hanem önmagukat legyőzve válnak értékes, kulturált tagjaivá társadalmunknak.

      Évente közel száz zeneművészt engedünk szabadlábra, akiket arra neveltünk, hogy teljesen egyformán játsszák ugyanazt a repertoárt, vagy kreativitásra buzdítjuk őket, és segítünk megtalálni az amúgy létező alkotói tereket?

      Talán ennek a kis beszámolómnak ezek a legfontosabb sorai.

                                

Götz Nándor

klarinét-, szaxofonművész