„BARTÓK […] MINDIG LATINNAK NEVEZETT.” (1)

Előadásommal egy szerény mozaikdarabot szeretnék hozzátenni a Bartók-képhez, ráirányítva a figyelmet arra, hogy a Bartóknál 11 évvel fiatalabb magyar mester,  Lajtha László, a zeneszerző, népzenekutató, tanár és kultúrdiplomata számára mennyire meghatározó volt Bartók személyisége és a vele való kapcsolat, annak ellenére, hogy Lajtha sok szempontból egészen eltérő utat járt Bartókhoz képest. Bartók többször nyújtott olyan inspirációt vagy gyakorlati segítséget Lajthának, amely új irányt adott pályájának. Emellett Lajtha számára Bartók művészi és emberi, különösen erkölcsi szempontból a legfontosabb példakép volt. Lajtha személyes, elsősorban esztétikáját érintő megnyilvánulásait vizsgálva a legérdekesebb kapcsolódási pontnak az tűnik, hogy a zeneszerző Bartók egyfajta viszonyítási pontot jelentett a fiatalabb mesternek, anélkül, hogy az utánozni akarta volna őt. Ha a bartóki hatást Lajtha személyes megnyilatkozásain keresztül akarjuk vizsgálni, kiindulópontként kell használnunk egy különleges publikációt. Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató 1951-től több mint egy évtizeden át volt egyik közvetlen munkatársa a népzenegyűjtő Lajthának. A Dunántúlon végzett közös kutatás szüneteiben Lajtha sokat mesélt önmagáról, nézeteiről, és egy idő után Erdélyi Zsuzsanna lejegyezte ezeket a gondolatokat. A közlések olyan természetűek, hogy a néprajzkutató életében nem kívánja őket megjelentetni, ám egy rövid részletet mégis közölt belőle a Muzsika című folyóiratban (1972. július), éppen azt a részletet, amely a Bartókkal való kapcsolatról igen sokat árul el. A Bartók által nyújtott gyakorlati segítségek közül számosat kikutatott Breuer János, Lajtha egyik első életrajzírója (Fejezetek Lajtha Lászlóról, Budapest: Editio Musica, 1992.). Ugyancsak fontos források Lajtha levelei, amelyek közül számos még kiadatlan. Nemrégiben dr. Lajtha Ildikó, a zeneszerző unokahúga és jogörököse 5 oldalnyi levélkópiát bocsátott rendelkezésemre.(3) A levélrészleteket Lajtha idősebbik, Angliában élő fia gyűjtötte ki, mivel úgy érezte, hogy ezek „igen érdekesen és típusosan illusztrálják édesapám gondolkodásmódját, véleményét a zene lényegéről”.(4) A levélrészleteken sem dátum, sem címzett nem volt, a szövegben lévő utalásokból azonban sejtettem, hogy Weissmann Jánosnak, azaz John S. Weissmann-nak, Lajtha egykori zenedei hallgatójának, az Angliába települt karmesternek és zeneírónak szólnak. Így bukkantam rá a hagyatékban az eddig feldolgozatlan és publikálatlan, 1957 és 1962 között íródott, 28 levélből álló levelezésre,(5) amely feltűnően sokszor említi Bartókot, és rendkívül értékes adatokkal szolgál Lajtha esztétikájának megértéséhez. 

 Előadásom első részében igyekszem röviden sorra venni Bartóknak azokat a konkrét cselekedeteit, ajánlásait, segítségnyújtásait, amelyek Lajtha pályája alakulásának szempontjából meghatározóak voltak. A második részben szeretnék rámutatni néhány olyan pontra, amely azt bizonyítja, hogy esztétikai felfogásához Lajtha Bartókban keresett és talált igazolást. 

 A fiatal Lajtha a budapesti Zeneakadémián 1910 őszétől egy rövid ideig Bartók zongoraosztályába járt. Lajtha így emlékezett vissza barátságuk kialakulására: „a korkülönbség ellenére is úgy összebarátkoztunk, hogy az első háború előtt hetente kétszer-háromszor is együtt ebédeltünk”.(6) „Bartókot igen szerettem, ő is engem. Viszonyunk olyan jó volt, hogy erről sohasem beszéltünk, egymás kompozícióiról is csak keveset és minden egyéb a tudat alatti szintjén maradt.”(7) Az angol zenekritikusnak, Philip Heseltine-nak(8) szóló, 1920-ban írt levelében Bartók is írt szoros barátságukról.(9) Lajtha szerint bizonyos jellembéli és zenei sajátosságai – érzékenysége, ugyanakkor férfias ereje, fantáziája, magabiztossága – tettek Bartókra ilyen erős hatást.(10) Lajtha özvegye, Hollós Róza sokszor elmesélte, hogy az I. világháború elején Bartók mutatta be őket egymásnak, később pedig, amikor Lajtha a fronton harcolt, Bartók zeneakadémiai címén keresztül leveleztek, mivel a két fiatalt tiltották egymástól. Bartók a következő évtizedekben is gyakran járt Lajtháékhoz, sőt, ahogy a fiatalabb mester meséli: „mikor kivándorolt, Amerikába ment, én voltam az utolsó, akihez eljött s egy egész délutánt nálam töltött”.(11)

 Lajthától tudjuk, hogy Bartók ösztönözte őt, hogy ne engedjen az akkori Magyarországra jellemző osztrák-német kulturális nyomásnak, hanem inkább Párizsban igyekezzék kiteljesíteni tudását. Lajtha osztozott Bartók Párizs iránti rajongásában, és hamarosan ő is elmondhatta azt, amit Bartók írt egy 1944-es levelében: „mikor Párizsba mentem, mindig úgy éreztem, mintha hazamennék.”(12) Lajtha rendszeresen töltött hosszabb időt a francia fővárosban, ahol a Schola Cantorumban Vincent d’Indynél tanult 1911-től 1913-ig. Itt nemcsak a francia zene és zenei élet közelebbi megismerése volt lényeges számára, hanem a régi muzsikával (gregorián, reneszánsz, barokk) való találkozás is, amely nélkül a Lajtha-zene alapvető stílusjegyei sem alakulhattak volna ki. A bartóki indíttatásnak köszönhetően Lajtha a XX. század első felének magyar zenetörténetében egészen egyéni pályát futott be; az a szoros kapcsolat, amely közte és a francia zenei élet legnagyobbjai között kialakult, egészen páratlan volt akkoriban. Kiadója a patinás párizsi Leduc cég volt. A francia zenei élet olyannyira magáénak érezte munkásságát, hogy – elsőként a magyarok közül – 1955-ben (Enescu halála után) a Francia Akadémia tagjai közé választották. Bartókra Lajtha úgy tekintett, mint „aki a Trisztánból nőtt ki, és élete végén is a késői Beethovennel maradt”,(13) és büszkén említette, hogy őt viszont Bartók mindig latinnak nevezte. Lajtha meggyőződése volt, hogy „magyarságunkkal a latinitáshoz kötődünk”.(14) Mindketten tagjai voltak a Triton nevű, 1932-ben, Pierre-Octave Ferroud által alapított társaságnak, amely az új zene bemutatását tűzte ki célul. Ennek köszönhetően Bartók és Lajtha többször volt együtt Párizsban. A Triton mutatta be Lajtha több kompozícióját, sőt a legelső Triton-koncert legelső műve is éppen Lajtha-mű volt, a Coolidge-díjas III. vonósnégyes (Op. 11). Erdélyi Zsuzsanna beszélgetős füzetének már többször idézett, publikált részében olvashatjuk, hogy Bartók hívta fel Lajtha figyelmét Romain Rolland Jean Christoph című regényére, mondván, Jean Christoph maga Lajtha.(15) (Lajtha egyébként másutt megjegyzi, hogy Bartókot az ő bátorsága, egyenessége, tehetsége emlékeztette a regényhősre.) Túl azon, hogy e regény Lajtha egyik alapvető irodalmi élményévé vált, később Romain Rolland fogalmazta meg az egyik legelismerőbb méltatást Lajtháról, amikor a magyar mester neki ajánlotta II. vonóstrióját (Op. 18), mondván: a fiatal magyar mester Johann Sebastian Bach „egészséges és fensőséges szigorához a ritmus és a lelkesültség izzó szabadságát társítja”.(16) 
 A fiatal Lajthát Bartók számtalan módon segítette, illetve próbálta segíteni akkor, amikor az önként ment harcolni hazájáért az I. világháborúba. Elkészítette a Mesék (Contes, Op. 2) című Lajtha-zongoraciklus korrektúráját (az 1915-ben megjelent mű nyomtatott ajánlása Bartóknak szól), és beadványokat írt azért, hogy fiatal barátját engedjék haza a frontról. Bartók azzal érvelt, hogy Lajthára munkatársként van szükség katonadalok gyűjtéséhez. Érve nem volt hatásos, Lajthának végig kellett harcolnia a teljes I. világháborút. 

 Lajtha büszkén említi, hogy Bartók több kompozícióját meghallgatta: „mikor hárfatriómat eljátszották, akkor is ott volt. Akkor is elkérte a kéziratomat, csodálkozott, s elismerőleg beszélt arról, hogy tudok hárfára is írni. S amit magyarul írok, mennyire új, s mennyire nem német.”(17) Bartók volt az, aki Lajtháról elsőként fogalmazta meg véleményét a külföldi sajtó számára. Már 1920-ban, amikor fiatal barátjától még csak néhány avantgard zongoramű jelent meg, kijelentette Philip Heseltine-nak, hogy „Kodályon és Lajthán kívül nincs értékes zeneszerzőnk.”(18) A műzene magyarországi fejlődéséről írt tanulmányában, amely több változatban, több nyelven is megjelent 1921/22-ben, ugyancsak méltatta Lajtha korai zongoradarabjait, mondván, ezek „meglepő merészséget árulnak el”. Az akkor 30 esztendős Lajtháról Bartók úgy vélekedett, hogy „érdeklődést kelthet, mint kiemelkedően tehetséges és vállalkozó szellemű komponista”.(19) Bartók írta Lajtháról az első lexikon-címszót is, a Londonban, 1924-ben megjelent Dictionary of Modern Music and Musicians számára.(20)

 Lajtha nemzetközi elismertsége szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bírt a filmzene műfaja, amellyel szintén Bartóknak köszönhetően ismerkedett meg. Négy filmhez(21) írt zenét, ezek közül hármat Georg Hoellering rendezett az 1930-as, 40-es években. A sorban az első a Hortobágy volt, amelyhez a zenét eredetileg Bartóktól szerették volna megrendelni, ám Bartók nem fogadta el a felkérést, hanem maga helyett fiatal barátját ajánlotta, megnyitva előtte egy olyan új területet, amelyen Lajtha különösen tehetségesnek mutatkozott. Ugyancsak Hoellering rendezte a T. S. Eliot Murder in the Cathedral (Gyilkosság a katedrálisban) című verses drámájából készült filmet, amelyhez az előző közös sikereken felbuzdulva ismét Lajthát kérte fel zeneszerzőként. Lajtha számára a felkérés egyéves londoni szerződést hozott (1947/48), valamint zeneszerzői oeuvre-jének jelentős gyarapodását. 

 Lajtha minden esetben megemlíti, hogy a népzenekutatást Bartók és Kodály nyomán kezdte el. (Fiatalabb fia, Lajtha Ábel ugyancsak azt állította, hogy apja Bartók nélkül sohasem kezdett volna el népdalt gyűjteni(.22)) Lajthának már nem ismeretlen területen kellett elindulnia, így Bartóknál fiatalabb korában, mindössze 18 évesen kezdte meg első, erdélyi gyűjtőútjait, éppen abban az időszakban, amikor Bartókkal személyes kapcsolatba került a Zeneakadémián. Lajtha első népdalgyűjtéseiből néhány dallamot Bartók illetve Bartók és Kodály közösen adtak közre.(23) Lajtha legendásan precíz, aprólékos lejegyzésmódjának kialakulására nyilvánvalóan hatással volt, hogy Bartókkal egy szobában dolgozott a Néprajzi Múzeumban, ahol együtt jegyeztek le fonográfhengereket. Közismert, hogy az I. világháború után, a Tanácsköztársaság idején „önálló zenei folklore osztály létesítését” tervezték, amelynek Bartók lett volna a vezetője és Lajtha az egyik munkatársa. Későbbi közös munkáik közül itt elég talán a Magyar Rádióban 1937-től készített népzenei hanglemezfelvételekre, az úgynevezett Pátria-sorozatra utalni. Ezt a munkát kezdetben Bartók és Lajtha együtt irányította. Bár Lajtha útja a népzenegyűjtés terén abban a tekintetben eltért Bartókétól, hogy Lajtha a vokális anyag mellett a hangszeres zenére is igen nagy súlyt helyezett, a népzenéhez való viszonyulásuk nemcsak tudósként, hanem zeneszerzőként is hasonló volt. A „nehézkes romantikától” való megszabadulás vágyában Lajtha is a népdalban találta meg „a spontaneitást, a tiszta, ösztönös éneket.”(24)

 Lajtha kultúrdiplomáciai illetve nemzetközi tudományszervező tevékenységét is Bartók indította el, azáltal, hogy javasolta kiküldetését az 1928-ban, Prágában megrendezett I. Nemzetközi Népművészeti Kongresszusra, amelyen maga Bartók is előadást tartott. Lajtha a magyarországi népies játékokról és táncokról, illetve ezek gyűjtési módszeréről szóló előadásával nagy feltűnést keltett. Ez a következő években több konferenciameghívást eredményezett számára. Éppen a prágai konferencián kezdeményezték egy nemzetközi népzenei intézet felállítását, és ennek kialakításában már Lajtha is részt vett. Önéletrajzában(25) is kiemeli, hogy a Népszövetség Comission Internationale des Arts et Traditions Populaires nevű bizottságában Bartókkal együtt voltak tagok. Lajthát a népzene-néptánc osztály elnökének választották, és ebbéli funkciójában rendszeresen járt Párizsba egészen a II. világháború kezdetéig. Nemzetközi funkcióiban kapcsolatban maradt Bartókkal, sőt helyettesítette őt, amint azt egyik kiadatlan levele is tanúsítja: „1931-ben a Népszövetség Párisban székelő ťInstitut International de Coopération IntellectuelleŤ-jének népzenei ügyekben ťexpert permanentŤ-ja, majd mikor Bartók egyéb dolga miatt […] résztvenni nem tudott, a ťLettres et ArtsŤ ťexpert musicalŤ-ja lettem.”(26) Az özvegy visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Bartók néha Lajthát ajánlotta maga helyett, ha nem tudott elfogadni egy konferenciameghívást. Már Bartók halála után, 1947-ben alakult meg a londoni székhelyű International Folk Music Council (Nemzetközi Népzenei Tanács), amelynek Lajtha élete végéig volt vezetőségi tagja („member of the executive board”).
 A dokumentálható tények tehát azt mutatják, hogy Bartóknak Lajtha tevékenységének szinte valamennyi területén meghatározó szerepe volt. Ha figyelembe vesszük, hogy Bartók hány alkalommal adott konkrét segítséget, ajánlást Lajthának, hányszor állt ki mellette, mennyire intenzív személyes kapcsolatot tartott fenn vele, akkor arra kell gondolnunk, hogy mindez egyúttal Bartók Lajtha iránti nagyrabecsülését is jelzi. Azaz nemcsak Lajtha számára volt fontos Bartók, hanem Bartók számára is Lajtha. E tényt a levelezésben fellelhető adatok is bizonyítják. Lajtha leírja Weissmann Jánosnak, hogy amikor egy külföldi zenetudós bemutatta Bartóknak a műveihez készített analízisét, Bartók többször is meghívta Lajthát ezekre a beszélgetésekre.(27) Ugyancsak a levelek adnak számot arról, hogy Bartók még kiadatlan partitúráját is odaadta Lajthának tanulmányozásra, valamint dedikálta számára több nyomtatott partitúráját. E partitúrák a II. világháború végén, 1945-ben tűntek el.(28)

 Lajtha természetesen hálás volt Bartóknak. Hogy most csak egyetlen példát hozzak, már 1947-ben, egy rádióműsorban sürgette a Bartók Archívum felállítását.(29) (Az Archívum csak 1961-ben nyílt meg.) 

 Rátérve arra a kérdésre, hogy Bartók megtisztelő atyai barátsága, segítő gesztusai mellett mit jelentett Bartók, a zeneszerző Lajtha számára, a már említett, Weissmann Jánossal történő levelezést érdemes vizsgálni. A zeneszerzőnél 18 évvel fiatalabb Weissmann ifjú korában lelkesen hallgatta Lajtha zeneesztétikai órái, sőt, fel is járt Lajtháékhoz. Ily módon Lajtha hosszas magyarázatai, analízisei mintegy az esztétikai órák folytatásának tekinthetők. Weissmannt – aki számos cikket írt Lajtháról és más kortárs szerzőkről – Lajtha méltó partnernek ítélte ahhoz, hogy őszintén és részletekbe menően fejtse ki neki gondolatait: „képzett, művelt zeneesztétikusnak”(30) tartotta, aki a modern zenében különösen járatos. Mind a Grove Lexikon, mind a Musik in Geschichte und Gegenwart számára Weissmann írta meg a Lajtha-cikket. Miközben a levelekben Lajtha saját gondolatait fejti ki a zene szerepéről, a XX. századra jellemző lázas útkeresésről, újra és újra Bartókra hivatkozik. Folyamatosan érzékelteti, hogy milyen szoros szellemi rokonság van közte és Bartók között, és hogy a zenéről vallott nézeteik ugyanazokon az alapokon nyugszanak. 

 Egy 1957-ben, Weissmann-nak írt levelében, Bartók zeneszerzői pályafutását taglalva, Lajtha utal azokra a francia kritikusokra, akik Bartók kései műveiben a zenei forradalom megtagadását látták. Lajtha velük szemben úgy véli, hogy késői műveiben az idősödő Bartók hazatért fiatalkori önmagához, „a fiatal és az idősödő Bartók: ugyanazok. A közbeeső korszak kereső, látszólag egész másfele járkáló Bartókja azonban mindig visszatér egy-egy kompozíciójával abba az egységbe, amelyet az utolsó korszak tökéletesen megkoronáz.” Magyarázatában Lajtha azt az alaptételét fejtegeti, hogy „minden zenei forradalom akkor igaz, ha magából a zenéből indul ki”,(31) illetve, hogy a zene anyaga a zene, és semmi más. Ez egybecseng a francia zeneszerző-baráttal, Henri Barraud-val való levelezésből ismert gondolattal, mely szerint „a modernek közt” Bartók „az egyetlen, aki főleg az utolsó műveiben, kezdve a Divertimentóval, fütyül minden izmusra és semmi mást nem akar, mint zenét.”(32) Fekete Istvánnak, festő-barátjának írja Lajtha 1954-ben, egy kiadatlan levelében Bartók kései műveiről a következőt: „Az az út is forradalmi volt, de zenei, finom és szép.” És hozzáteszi: „Mintegy húsz éve így írok én is.”(33) A „zenei” és „szép” kifejezések említése Bartókkal kapcsolatban Lajthánál szimbolikus jelentőséggel bír. Számára a zene „az ember szépség-ösztönének a kifejezése”.(34) Egy Weissmann-nak írott levelében(35) és más írásaiban is felidézi, hogy amikor a párizsi rádióban megkérdezték, mivel foglalkozott a Párizstól távol töltött időben, Proustra utalva válaszolt: az elveszett szépség nyomában járt. A szépség újra megtalálásához fontos inspiráció volt számára a 17-18. századi muzsika; mindenekelőtt Mozart. A Weissmann-nak írt levelekből érthetjük meg igazán, hogy a „zenei” és „szép” összetartozik Lajthánál, ugyanakkor egy zenén kívüli, intellektuális rendszer szerinte ellentétes a szépséggel is. 

 Bartók sohasem használt fel zenéje megújításához zenén kívüli rendszereket (mint Schönberg vagy Stravinsky, akiket Lajtha ellenpéldának hoz), és éppen ez adja Lajtha szemében oeuvre-jének egységességét és érvényességét. Lajtha szerint a rendszer „gyenge vagy gyáva embernek való mankó. Bartók utolsó művei a Zene, a Divertimento, a Concerto mutatják Bartók igazi bátorságát. (Bartók jól ismerte azokat a régebbi műveimet, amelyek hasonló bátor kiállásnak tekinthetők […] Jól emlékszem, hogy az 1927-ben írt első Vonóstrióm, 35-ben írt Hárfa-trióm, a Hortobágy bemutatóin ott volt, és ha szerettünk is ingerkedni egymással, megértéssel és megbecsüléssel beszélt e műveknek saját, egyéni stílusom kialakulására jelentős szerepéről. […])”(36) Itt érdemes megállni egy pillanatra. A Bartókkal való szoros szellemi, lelki, ízlésbeli rokonság ellenére Lajtha igen korán kialakítja egyéni stílusát, és nemcsak Bartókhoz, de semmilyen iskolához, csoporthoz, izmushoz nem csatlakozik. Hogy mennyire tisztában van zeneszerzői nyelvezetének Bartókétól való eltéréseivel, azt jól példázza, hogy amikor Bartók megkéri, írja át IV. vonósnégyesét kettős vonószenekarra, Lajtha nem vállalja a feladatot, mondván, zenekari hangzása már más, mint Bartóké.(37) Ahogyan Lajtha az általa valósággal istenített, és mindig a zene legnagyobb forradalmáraként emlegetett Debussyt sem tartotta utánozhatónak, csak példaadónak abban, hogy megtalálja saját nyelvét, egyéni stílusát, Bartókkal szemben is hangsúlyozza: „Soha életemben nem akartam sem Bartókos, sem Kodályos lenni, s ha van valami érdemem, az az, hogy megvan a magam nyelvezete.”(38) Lajtha számára ugyanakkor fontos annak a közösségnek a tudatosítása, hogy mind az ő, mind Bartók indulásában mekkora szerepe volt Debussy tisztán zenei forradalmának. „A fiatal Bartók – (mint ahogy én is) – megtanulta Debussy legnagyobb tanítását.”(39)

 Lajtha, aki saját bevallása szerint egész életében a zenei nyelvezet szabadságáért harcolt, idegenkedett minden zenén kívüli béklyótól, amely megköti a fantáziát. Az egyik ok, ami miatt a dodekafon komponálást elvetette, az, hogy ez a rendszer egyúttal a hangrendszert is megváltoztatja. „Aki az európai muzsika tradícióin halad, az nem változtat hangrendszert. […] A Reihe új hangrendszer, amelynek a mi muzsikánkhoz csak annyi köze van, hogy a 12 temperált kromatikus hangot használja matériának.” – írja Weissmann-nak.(40) Bartók megint viszonyítási pontként jelentkezik, amikor Lajtha arról ír, hogy „Bartók mindig tonálisnak vallotta magát.” Egy másik alapvető oka Lajtha dodekafónia-ellenességének, hogy e rendszer a maga hideg racionalizmusával emóció-ellenes. Lajtha szerint viszont a zene „elsősorban emóció, temperamentum és szépérzés”.(41) A zeneszerző itt is érinti a humanizmus kérdését, és más, kiadatlan leveleiből tudjuk, hogy Lajtha ideálja az „új-humanizmus”,(42) a mai ember emberi arcának és emberi hangjának megteremtése volt. S bár a modern zenét: az expresszionizmust, a szerializmust, a konkretizmust antihumánusnak tartja, Bartók zenéjét itt is pozitív kivételként említi.(43) Lajtha kulcsszavai az igazi egyszerűség (itt kínálkozik a párhuzam Bartóknak a „zseniális egyszerűségről” vallott gondolataival) és a fantáziagazdagság. A levélrészletekben kiemeli, hogy más szerzőkkel ellentétben Bartóknak azért nem kellett rendszerekbe menekülnie, mert neki volt invenciója. Bartók mintáját követve Lajtha is azt érzi hivatásának, hogy úgy menjen előre, hogy ne essen vissza sem az akadémizmusba, sem a dodekafonizmusba.(44)
 Fölmérve a kortárs zene különböző irányzatait, Lajtha a „zene” szó általános használata helyett új elnevezéseket javasol: a „musique traditionnelle”, azaz hagyományos zene csoportjába sorolja elsőszámú ideáljait: Mozartot, Debussyt és Bartókot. Lajtha számára csak ez az igazi zene, efelé törekszik ő maga is. A többi csoport: „musique sérielle”, vagyis szeriális zene (Schönberg, Webern, Petrassi, Stravinsky stb.), „musique concrčte” (konkrét zene), „musique électronique” (elektronikus zene) stb. Az utóbbiak Lajtha számára csak „sonorité dodécaphonique” (dodekafon hangzás) illetve „expériments sonors” (kb. hangzásbéli kísérletek), azaz nem igazán „musique”, nem igazán zene.(45)

 Lajtha világosan megfogalmazza, miben érzi rokonnak saját, népzenéhez való viszonyát, valamint a nemzeti alapon nyugvó nemzetköziségről vallott gondolatait Bartókéval: „Bartók a népzenében talált menedéket és ennek kutatása, egész egyéniségére való hatása számára és sok más számára is zenei hatás volt, amely Anteus-ként(46) erősítette meg őket az új ismeretlen utakra. Bartók sem, de én még kevésbé szeretem az u. n. folklorikus zenét. Nem akarom, hogy a folklore minden nemzetnek külön zenei nyelvezetet adjon, s evvel megtörje minden igazi humanistának utolsó, népeket egyesítő lehetőségét: a mindenütt megérthető muzsika nyelvét.”(47) 

 Összefoglalásképpen: Bár a Bartók-életrajzok nem vagy alig említik meg Lajtha László nevét, és a Lajtha-irodalomban is csak elszórtan, esetlegesen jelennek meg a kettejük kapcsolatára utaló adatok, valószínűleg nemcsak a fiatalabbik, hanem az idősebbik mester számára is értékes és inspiráló volt ez az emberi és művészi kapcsolat. Elsősorban a kiadatlan levelezésnek, azon belül is a Weissmann Jánossal folytatott levélváltásnak köszönhetően az eddiginél pontosabb képet alkothatunk Lajtha esztétikai nézeteiről és ezen nézetek Bartókhoz való szoros kötődéséről. Mindez hozzásegíthet a Bartók és Kodály mellett alkotó, ugyanakkor egészen egyéni zenei nyelvezettel bíró Lajtha László művészetének mélyebb megértéséhez. Mint a fent idézett levelezés is bizonyítja, Lajtha zenei univerzumának centrumában Bartók Béla állt.

Jegyzetek:

1 „Lajtha-töredékek Erdélyi Zsuzsa jegyzetkönyvéből”. Muzsika XV/7 (1972. július), 3-5, az idézet helye: 4. 

2 Az előadás magyar nyelvű változata az „I. európai regionális zenepedagógiai konferencia Bartók Béla emlékére” elnevezésű, a Zenetanárok Társasága által megrendezett kétnapos tudományos ülésszakon hangzott el, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, 2006. május 27-én. (Az előadás első, angol nyelvű változata a „Bartók’s Orbit” című, a Bartók Archívum által megrendezett nemzetközi zenetudományi konferencián hangzott el, 2006. március 23-án, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében, Budapesten.)

3 Ezúton is köszönetet mondok dr. Lajtha Ildikónak az előadás elkészítéséhez nyújtott segítségért.

4 Képeslap ifjabb dr. Lajtha Lászlótól dr. Lajtha Ildikónak (Lajtha Ildikó gyűjteménye.)

5 A Lajtha–Weissmann-levelezés Breuer Jánosnak köszönhetően került a Lajtha-hagyatékba, ugyanis a zenetörténész vette észre, hogy a levelek szerepelnek egy külföldi árverezési katalógus listáján. Így tudta megvásárolni azokat a Lajtha-család. A levelek – miként az előadásban idézett többi, eddig publikálatlan levél is – a Hagyományok Házában találhatók, Budapesten. 

6 Lajtha-töredékek… 3. 

7 Lajtha-töredékek… 4.

8 Philip Arnold Heseltine (1894–1930), angol zeneszerző, zenekritikus, szakíró. Műveit Peter Warlock álnéven jelentette meg. 

9 „M. Lajtha avec lequelle je suis en termes trčs amicales […]”. 1920. november 24. Lásd Bartók Béla levelei. Szerkesztette Demény János. Budapest: Zeneműkiadó, 1976, 262.

10 Lajtha-töredékek… 3.

11 Lajtha-töredékek… 3.

12 Bartók Béla levele fiának, Bartók Péternek, 1944. szeptember 1. Lásd Bartók Péter: Apám. Fordította Péteri Judit. Budapest: Editio Musica, 2004, 281. 

13 Lajtha-töredékek… 4.

14 Lajtha László összegyűjtött írásai I., Sajtó alá rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Berlász Melinda. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1992, 288.

15 Lajtha-töredékek… 3.

16 „Vous semblez allier, en votre style, ŕ la saine et hautaine rigueur de Jean-Sébastien, une frémissante liberté de rythmes et d’émotions.” Romain Rolland levele Lajthához, 1933. június 20. Lásd „Romain Rolland levele Lajtha Lászlóhoz”. Muzsika IX/7 (1966. július), 6.

17 Lajtha-töredékek… 4.

18 „Outre Kodály et Lajtha nous n’avons aucun compositeur de valeur.” 1920. november 24. Lásd Bartók Béla levelei. Szerkesztette Demény János. Budapest: Zeneműkiadó, 1976, 262.

19 Bartók Béla összegyűjtött írásai I. Közreadja Szőllősy András. Budapest: Zeneműkiadó, 1966, 916.

20  A Dictionary of Modern Music and Musicians. Szerkesztette Hugh Allen, Granville Bantock, Edward J. Dent, A. Eaglefield-Hull, Henry J. Wood. London: J. M. Dent & Sons, 1924, 284.

21 Hortobágy, 1935, rendezte G. Hoellering; Murder in the Cathedral (Gyilkosság a katedrálisban), 1948, rendezte G. Hoellering; Shapes and Formes (Alakok és formák), 1949, rendezte G. Hoellering; Kövek, várak, emberek, 1956, rendezte Szőts István.

22 „ťNem próbálta a nemzeti értékeket kihasználniŤ. Részletek a Lajtha László születésének centenáriumán tartott sajtótájékoztatóból”. Muzsika XXXV/8 (1992. augusztus), 18.

23 Lásd Breuer: Fejezetek… 25.

24 Lajtha László összegyűjtött írásai I., 14. 

25 Lajtha László összegyűjtött írásai I., 13.

26 Lajtha levele fiaihoz, 1952. április 10.

27 Lajtha levele Weissmann Jánoshoz, 1957. február 20. 

28 Uott.

29 Lásd Lajtha László: „Megemlékezés Bartók Béláról”. Muzsika VIII/10 (1965. október), 1-3. 

30 Lajtha levele Weissmann Jánoshoz, 1960. július 11. 

31 Lajtha levele Weissmann Jánoshoz, 1957. április 16.

32 Lajtha levele Henri Barraud-hoz, 1953. január 7. Lásd még Berlász Melinda: „Lajtha László 23 levele Henry Barraudhoz”. Magyar Zene XXXIV/1. (1993. március), 20. (Barraud keresztnevét a szakirodalomban y-nal és i-vel is írják; Lajtha a levelekben i-vel írta.) 

33 Lajtha levele Fekete Istvánhoz, 1954. január 2. 

34 Uott.

35 1957. december 29. 

36 Lajtha levele Weissmann Jánosnak, 1958. május 22. 

37 Lajtha-töredékek… 4-5.

38 Lajtha levele Weissmann Jánosnak, 1960. június 30.

39 Lajtha levele Weissmann Jánosnak, 1957. április 16. 

40 Lajtha levele Weissmann Jánosnak, 1957. július 22. 

41 Uott. 

42 Lajtha levele fiaihoz, 1954, december 25., továbbá Lajtha levele Fekete Istvánhoz (lásd Berlász, Melinda: „Lajtha Lászlóra emlékezünk.” Confessio, 1988/2, 86.). 

43 Lajtha levele Weissmann Jánosnak, 1958. május 22. 

44 Lajtha levele Weissmann Jánosnak, 1957. július 22.

45 Uott.

46 Anteus: az ókori görög mitológiában a tenger istenének és a föld istennőjének fia, akit senki sem győzhetett le, mert anyjától, a Földtől, mindig új erőt merített. 

47 Lajtha levele Weissmann Jánosnak, 1958. május 22.