Az V. Országos Ádám Jenő Dalverseny

Szolnokon

2005. május 13-14-15.


    „A szolnoki Ádám Jenő Zeneiskola eljutott versenyein keresztül az 'ötödik' lépcsőjére, ami már 'terméseit' meghozta , mely ünnepi hangulatot áraszt.” – írja Szokolay Sándor zeneszerző az Ádám Jenő Dalverseny műsorfüzetében megjelent köszöntőjében.
    1994 májusa óta rendezi meg a szolnoki zeneiskola az énekversenyeket. A Dalverseny megálmodói már visszaigazolást kaptak a verseny hasznosságát illetően: a korcsoportok egykori első díjasai ma már híres operaénekesek, énekművészek. Az 1994-es dalverseny első díjasa, Cserna Ildikó idén tavasszal vehette át a Liszt- díjat a Parlamentben, de folytathatjuk a felsorolást – a teljesség igénye nélkül – Herczenik Annával, Sólyom Nagy Mátéval, Wirdl Eszterrel, Sáfár Orsolyával, illetve azokkal a magánének tanárokkal, akik ma már az új énekesnemzedék tanításával adják át az elődök értékeit a jövő érdekében. A versenyprogramot indító nyitóhangverseny, ahol az előző dalversenyek győztesei léptek fel, magas színvonalával példát adott a pályaválasztás előtt álló fiatal versenyzőknek. A dalverseny teremtette bemutatkozási fórumra tehát szükség és igény van. Az V. Országos Ádám Jenő Dalversenyre a szervező bizottság 95 versenyző jelentkezését tudta elfogadni. Az első korcsoportban 50, a II. korcsoportban (18 éven felüliek) 45 magánéneket tanuló zeneiskolai, zeneművészeti szakközépiskolai, illetve magánének szakos főiskolai hallgató énekelt a bírálóbizottság és a közönség előtt:

Jómagam, a zsűri elnökeként már harmadszor vehettem részt a versenyen.

Segítőtársaim, a zsűri további tagjai:
    Csengery Adrienne
    László Margit
    Berkes János

A 2005. évi V. Országos Ádám Jenő Dalverseny eredményei:

I. korcsoport

1. díj:    Vincze Klára Bartók B. Zeneműv. Szakközépiskola és Gimnázium,
        Budapest
        Tanára: Fekete Mária
2. díj:    Celeng Mária Bartók B. Zeneműv. Szakközépiskola és Gimnázium, 
        Budapest
        Tanára: Fekete Mária
3. díj:    Simon Brigitta Richter János Zeneműv. Szakközépiskola, Győr                 Tanára: Kőszegi Németh József
4. díj:    Pálfi László Pécsi Művészeti Szakközépiskola, Pécs
        Tanára: Hardi Alíz
5. díj:    Rab Gyula Ádám J. Alapfokú. Művészetoktatási Intézmény,                     Zeneiskola, Szolnok
        Tanára: Bálint Erika

II. korcsoport

1. díj:    Haja Zsolt Debreceni Egyetemi Konzervatórium, Debrecen
        Tanára: Dr. Mohos Nagy Éva
2. díj:    Pasztircsák Polina ETÜD Művészetoktatási Iskola és Zeneműv.                 Szakközépiskola, Budapest
        Tanára: Bikfalvy Júlia
3. díj:    Fodor Bernadett Richter János Zeneműv. Szakközépiskola, Győr
        Tanára: Dobi-Kiss Veronika
4. díj:    Galambos Hajnalka Miskolci Egyetem Bartók B. Zeneműv. Intézet,                 Miskolc
        Tanára: Schultz Katalin
5. díj:    Gergely Hajnalka Pécsi Tudományegyetem Művészeti kar, Pécs
        Tanára: Kincses Veronika

    A zsűri további 11 különdíjat ítélt oda a kiemelkedő versenyteljesítmények elismerésére.
    A rendezők által felajánlott versenydíjak, és a neves különdíj-felajánlók magasra értékelték a versenyzők színvonalát.
    Fontosnak tartják, hogy valamennyi „talentumot” kapott fiatal megérezze és megmutassa saját hangja értékteremtő erejét, értékválasztó döntését.
    Köszönjük minden felkészítő művésztanár tehetséget felfedező- és a kibontakozást segítő munkáját.
    A szombat esti „Művészközelben” program lehetőséget adott a zsűri tagjaival való eszmecserére, kérdésfeltevésre, az operaénekesekkel való találkozásra.
    Mint zsűrielnök tömören csak annyit mondhatok, hogy évről-évre egyenletesen emelkedő színvonalat mutat a verseny és különösen az idei (2005) komolyságával, néhány igazi művész teljesítményével, valóban rangot adott e három napnak…
    Örvendetes, hogy a fiatal énekesek közül a férfi énekesek száma is nőtt, minden hangfajban. Az egymásra épülő versenyek színvonala felfelé ível: mind a technikai színvonal, mind pedig az ihletett megvalósítás terén.
    László Margit véleménye a következő: „Örül az ember lelke, ha e sok tehetséges fiatal erőfeszítést kívánó, de jóleső sikert eredményező munkálkodásában gyönyörködhet.”

Ádám Jenő szerint:
    „A daléneklés a zenei előadóművészet egyik legnemesebb, egyben legmagasabb
    művészi ihletet igénylő formája.”
   
A felkészítők tudják ezt, a fiatalok pedig a nemes versenyzéssel már belekóstolhatnak a pálya fény- és árnyoldalaiba egyaránt. Reméljük, hamarosan koncertpódiumokon, vagy felsőfokú intézményeink magánének-tanszékén találkozhatunk a most bemutatkozó fiatalokkal.
    Az Ádám Jenő Dalverseny záró, vasárnap esti Gálahangversenyén a zsűri által felkért helyezést elérők, illetve különdíjasok igazolták a bírálóbizottság helyes döntését a közönség megelégedésére.
    A dalverseny megrendezését példamutatóan magas színvonalon valósították meg a szolnoki Ádám Jenő Zeneiskola vezetői, tanárai és „A szolnoki Ádám Jenő Zeneoktatásért Alapítvány”. Köszönjük alapos szakmai munkájukat, áldozatkészségüket, melyet a jövő énekesnemzedék érdekében vállaltak.
    A VI. Országos Ádám Jenő Dalversenyre 2008. májusában kerül sor.

Szolnok, 2005. május 15.

Sólyom-Nagy Sándor
a Magyar Állami Operaház magánénekese,
a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora