GYÖKEREK, ÁGAK, LEVELEK

Sólyom-Nagy Sándor vallomása pályájáról, életéről

(Holnap kiadó, Budapest, 1998.)

  Szenvedélyesen izgalmas ez a könyv. Olyan szenvedélyes és izgalmas, mint a legjobb operaelőadás, illetve koncert, vagy amilyen szenvedélyes és izgalmas, amikor Sólyom-Nagy Sándor zenés színpadon vagy koncerten énekel.
  A hazai és nemzetközi zenei életünk kiválósága, utazó zenei nagykövetünk olyan őszinteséggel tárja elénk életének gyökereit (Milyen ember volt az édesapám és édesanyám?), ágait (a siklósi gyermekkor és búcsú), valamint a leveleket (pályakezdés), amely már a napló kezdetekor egész egyszerűen lenyűgözi az olvasót: a történettel való ismerkedést nem lehet abbahagyni. Pedig az izgalmak a későbbiekben csak tovább fokozódnak (Pofonok, Nincs megállás, Új fejezet kezdődik, Nehéz évek c. fejezetekben) a szépséges Epilógusig valahogy úgy, mint az olyan népmesében, amelyben a családi fészekből hosszú útra induló fiú a történet végén minden nehézségen keresztül jutva győzedelmeskedik. Sólyom-Nagy Sándor ilyen népmesei „fiú”, aki a szülői házból hozott tisztaságával, tehetségével és küzdőképességével szinte minden nehézséget, gondot képes volt megoldani. Aki így éli az életét, az sok olyan barátot talál, akik  jóban-rosszban mellette vannak. Nem ismerek a a memoár irodalomban olyat, amelyben az „emlékező” ennyire őszintén feltárja a mindennapjainak történetét, akivel – mint az életben – ennyire együtt tudunk érezni, sírni-nevetni. S miközben feltárul előttünk egy igaz ember teljes életútja, megelevenedik az elmúlt három évtized dalszínházi és koncert élete a maga sokszínűségével, elevenségével, gondjaival, eredményeivel, amelyből egy felejthetetlenül szép fejezet most már visszavonhatatlanul is Sólyom-Nagy Sándor élete.
  A könyv egyértelműen megerősített abban, hogy Sólyom-Nagy Sándor az elmúlt évtizedekben zenei életünk egyik főszereplője volt. Most már abban is biztos vagyok, hogy csak az a művész tud ennyire sokszínű és életszerű lenni  zenés színpadon, akivel ennyi mindenféle (jó és rossz) történik az életben, mint ahogy abban is, hogy csak az képes az embert próbáló gondok leküzdésére is, aki mellett az élet minden pillanatában őszinte barátok, hálás tanítványok és szerető családtagok állnak.
  Az olvasó úgy érzi, mintha Sólyom-Nagy Sándor csak neki mesélne, vallana életéről. A nyomtatott betűk élő szavakká változnak, a napló több mint 60 fekete-fehér képe pedig megelevenedik: életre kel az a zenés színpad és a Művésszel együtt újra átéljük a Magyar Állami Operaház és a Filharmónia immár történelmet jelentő előadásait, koncertjeit.
  Azt mindig is tudtam, hogy Sólyom-Nagy Sándor pompásan mesél, anekdotáz. Az élő szó betűkké varázsolásában méltó alkotótársra talált Mátai Gyöngyi operaénekes-újságíró személyében. Mátai Gyöngyinek köszönhető, hogy a Gyökerek, ágak, levelek, Sólyom-Nagy Sándor örömeinek, bánatainak, betegségének és gyógyulásának a története élményszerű napló lett.
  1999. június 6-án a Magyar Állami Operaház Borisz Godunov előadásán hallottam legutóbb Sólyom-Nagy Sándort: Varlam szerzetes szerepét énekelte. Kicsattanó életkedv jellemezte legutóbbi alakítását, a nézőtéren pedig találkoztam a könyv egyes szereplőivel. Ott izgult férje sikeréért társa, Pogány Imola zongoraművész, mellettem pedig egykori tanítványa, figyelte Káldi Kiss András, a fiatal pályatárs, szintén baritonista. S mindez az 1998/99. operaházi évad egyik legjobb előadásán történt. A szakmai és magánéleti boldogság egyidejű jelenléte az a kincs, amelyért Sólyom-Nagy Sándor mindig is küzdött.
  Valamennyiünk nevében kívánom, hogy ez a kettős boldogság még nagyon sokáig legyen Sólyom-Nagy Sándor életének állandó kísérője az Ő és a Mi örömünkre.

Zelinka Tamás 

(A Parlando gratulál Sólyom-Nagy Sándornak ahhoz, hogy a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete küldöttértekezlete 1999. április 7-én újra egyhangúlag elnöknek választotta.)