Szakmai ellenőrzés vár minden művészeti iskolára

Dr. Gyimesi László szerint rengeteget kell tenni

a normatíva további megőrzéséért

Réfi Zsuzsanna interjúja

Bár tavaly szeptemberben még arról szóltak a hírek, hogy a művészetoktatás normatív támogatása harmadával csökken, a szakmai szervezetek valamint a szakszervezet tiltakozásának és számos egyeztetés, tárgyalás eredményének köszönhetően azonban a kormány végül úgy döntött, visszaállítja a művészetoktatás fajlagos normatíva összegeinek 2005-ös mértékét. Mindezt azonban szigorú feltételekhez kötötték. Fél esztendőn belül minden művészeti iskolának komoly törvényességi ellenőrzésen kell átesnie, s a visszaélések elkerülése miatt bevezetik a tanár- és diáknyilvántartást. Dr. Gyimesi László, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének a főtitkára úgy véli, bár most fontos kívánságaik teljesültek: nem csökkent a normatíva mértéke, nem emelkedett az alapfokú zenei, művészeti oktatatás óraszáma, emellett az egységes iskolák kérdésében is megnyugtató döntés született, de ez volt az utolsó alkalom, hogy egy ennyire vesztett helyzetet meg tudtak fordítani. A következő fél esztendőben rengeteg tennivaló vár mindenkire, nagyon sok mindenen kell ugyanis változtatni ahhoz, hogy még egyszer ne teremtődjön ilyen szituáció, s véget érjen az évről-évre ismétlődő, állandó bizonytalanság.

– A költségvetési irányszámok, mely szerint a 2006-os évben alapfokú zeneoktatásra 105 000 Ft helyett csak 80 000 jutna, az egyéb művészeti kurzusokra szánt összeg pedig, 59 000 forintról 40 000-re csökkenne, valóban sokkolóak voltak. A döntéshozók milyen magyarázatát adták a normatíva ilyen arányú csökkentésének?
– Mindez a költségvetési kiadások 300 milliárd forintos csökkentéséből is következett, hiszen ennek következtében erről a területről több milliárdot vontak el. Ez egyébként pénzügyi-költségvetési döntés, s azt mondták, az államnak nem tartozik a feladatai közé az alapfokú művészeti oktatás száz százalékos finanszírozása, erre a rendszerre nem tudnak ilyen magas összeget szánni. Ráadásul Európai Uniós példákkal is tudták mindezt illusztrálni, hiszen ott is eltérő nagyságban járul hozzá az állam a művészeti képzésekhez. Mindenesetre ezek az új irányszámok elég váratlanul értek bennünket, hiszen legutóbb a Parlando olvasóinak az alapfokú művészetoktatás kérdéseivel foglalkozó bizottság munkájának eredményéiről számoltam be, s akkor is elmondtam, nyáron még abban bizakodtunk, hogy a normatíva számai, ha nem is nőnek, de változatlanok maradnak. A záródokumentumban megfogalmazott elképzelésekből, amelyet az Oktatási Minisztérium számára készítettünk, azonban a költségvetési tervekben nem sok köszönt vissza. Bár azért némi pozitívum is akadt, hiszen a normatíva csökkentése mellett megjelent a minőségi munka értékelésére egy új, egymilliárdos alap is. Ennek az összegnek a kezelője és az elosztója az Oktatási Minisztérium lett volna… Mindez elég vegyes képet festett, ráadásul emellett két másik törvényjavaslat is futott a Parlamentben. Ezek még korábban benyújtott elképzelések voltak, az egyik az oktatási törvénymódosításról szóló javaslat volt, amely döntően a szakképzési törvény, kisebb részben közoktatási törvény módosítását célozta meg. A költségvetési törvény benyújtását követően pedig, még egy egyéni képviselő is beadta a saját közoktatási törvénymódosítási javaslatát.
– Akkor egyszerre három ügyet is figyelemmel kellett kísérniük…
– Én magam jogász is vagyok, de azt látni kell, hogy a parlamenti jogalkotás folyamata egy igen speciális szakma. Ebben a jogalkotási folyamatban a jogi technikai megoldások maradéktalanul szolgálják a pártok és a képviselők szándékainak megvalósítását, és az „igazi” joganyag, a már elfogadott és kihirdetett törvény, az ezt megelőző jogszabálytervezetek, vagy módosító indítványok a parlamenti munka céljai és egyben eszközei is. S mivel a baj nagy volt, ezért a jogban, és a parlamenti jogalkotásban járatlan, vagy kevéssé járatos laikusok a legnagyobb jóhiszeműséggel rávetették magukat az interneten folyamatosan nyomon követhető joganyagra,és esetenként az egyébként is meglévő negatív híreket – gyakran félreértve az olvasottakat – kiegészítették nem kellően megalapozott, további negatív információkkal is. Ez – talán felesleges hangsúlyozni – egyáltalán nem könnyítette a dolgunkat. Egy képviselő módosító indítványára ugyanis sok esetben azért van szükség, mert ez teremti meg a jogi lehetőségét annak, hogy a későbbiekben további módosításokat is csatlakoztatni lehessen. Ez tipikus országgyűlési technika. Sokan azt sem értették, hogyan lehetséges az, hogy ugyanaz a kormánypárt, ugyanarra a kérdésre három-négyféle módosító indítványt is bead. Laikus számára ez azt jelenti, hogy maga sem tudja, hogy mit akar, sőt, saját magával is ellentétes javaslatokat tesz. Pedig valójában ez csupán azt tükrözi, hogy a frakción vagy a kormányon belül még nem dőlt el a vita, s nyitva hagyják az összes lehetőséget. Ezek csupán szakmai eljárások. Nem akarom felidézni a költségvetési vita összes mozzanatát, de szerencsére, a sok-sok tárgyalás eredményeképpen sikerült elérni, hogy a dolgok végül jóra fordultak. A megfelelő mértékű normatívához hiányzó összeget visszakaptuk, ráadásul a kormány ezt a pénzt a saját tartalékalapjából biztosítja. Persze, a költségvetési számok csak akkor biztosak, amikor megjelennek a Magyar Közlönyben.
– Viszont az az egymilliárdos alap, amellyel a minőségi munkát ismernék el, ebben az új költségvetésben már nem szerepel…
– Várható volt, hogy így már erre nem lesz külön fedezet, s ez az összeg beolvad a normatíva növelésbe, de azért még december közepéig is kérdéses volt, hogy hátha – egy lényegesen kisebb összegből –, de elindul egy ilyen finanszírozás. Az Oktatási Minisztérium mindenesetre nem vetette el a minőségi elismerés rendszerét és az ebből következő, lényegesen differenciáltabb finanszírozás lehetőségét. Ennek a kidolgozására azonban időt kell hagyni. Az viszont már biztos, hogy az óraszám visszaállt az eredeti nagyságára, és nem lesz kötelező heti hat órát tartani az eddigi négy helyett. Szakmailag ugyanis megalapozatlan, hogy költségvetési törvényben szabályozzák az ötven százalékos óraszám-emelést, ez nem így működik. S persze, az sem ártana megmondani, hogy ezekben a plusz órákban mit kellene oktatni, ráadásul mindehhez megfelelő pedagóguslétszámra, s költségvetési fedezetre is szükség lenne… Szerencsére ezen a téren is – akárcsak a normatíva növelésénél – sikeresek voltak a tárgyalásaink. S azt, hogy egy ilyen vert helyzetből sikerült visszarángatnunk az éves normatíva szintjét olyan nagyságúra, akár az előző esztendőben, sokkal nagyobb teljesítménynek tartom, mintha egy százalékos növelést harcoltunk volna ki.
– Viszont a támogatás növelését nagyon komoly feltételekhez kötötték…
– Az alkunak, a végső megállapodásnak sarkalatos része volt a művészeti oktatás szakmai, törvényességi ellenőrzése, felügyelete. A mostani szavazás során bekerült egy olyan új szakasz is a költségvetési törvénybe, amely az idei év közepéig írja elő az OKÉV-nek, azaz az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpontnak -amely az Oktatási Minisztérium központi ellenőrző központi szerve-, azt a feladatot, hogy törvényességi ellenőrzést folytasson minden művészeti iskolában. Emellett annak a törvényi kötelezettségét is előírja, hogy egy olyan kormányrendeletet kell alkotni, amely ezen a területen rendelkezik a szakmai ellenőrzésekről, valamint annak a lehetőségét szintén megnyitja, hogy a szakmai ellenőrzés feladatát egy szakmai szervezet lássa el. Ez roppant nagy jelentőségű döntés, mert ma ugyanis nincs, szinte nem is létezik szakmai ellenőrzés. Egy meglévő vagy új szakmai szervezet lehetőséget kap arra, hogy a fenntartó kérésére és költségére – a fenntartó intézményében – szakmai ellenőrzést folytasson.
– Abban a bizottságban, amelyben az alapfokú művészetoktatás egészét érintő problémák megoldására tettek javaslatokat, szintén sok szó esett már az ellenőrzés kérdéséről. Akkor lehetséges, hogy megszületik az a kamara, amelynek az ötletét felvetették?
– Azt nem tudni, hogy ez egy új szervezet lesz vagy a régiek közül kerül majd ki, hiszen ezt a megszülető kormányrendelet fogja nevesíteni. A garancia abban fog megnyilvánulni, hogy azokról az iskolákról, ahol ilyen ellenőrzést a fenntartó kérésére és költségére ez a szervezet lefolytat, hivatalos nyilvántartást vezet majd a szervezet és az Oktatási Minisztérium. S egyértelmű az is, hogy a jövőbeli támogatási és egyéb elbírálásoknál ennek a listának mindenképpen értéke lesz. Egyébként mindenkinek az az érdeke, hogy ellenőrizzék intézményét, hiszen ez azt jelzi, érdekli, milyen minőségű munka folyik nála. A fenntartók döntő többsége pedig, nem rendelkezik olyan apparátussal, amely képes lenne a szakmai értékelés elvégzésére. Nyilván nem lesz egyszerű, de annyira bonyolult sem egy megfelelő szervezetet létrehozni, vagy tömörülni valamely ma is létező és már bizonyított szervezet keretei között. Mindez már a szakma bölcsességén múlik. Ha mindenki magának akarja majd megkaparintani ezt a jogosítványt, akkor a kormány szét fogja tárni a kezét, s azt mondja, nem tudok nevesíteni egy szervezetet. Ha azonban az egyes szervezetek, intézmények képesek lesznek az összefogásra, akkor az államvezetés sem tud mást tenni, mint elfogadni a közös akaratot. Minderre azért van nagy szükség, mert roppant keveset lehet tudni arról, hogy szakmailag ténylegesen mi történik a tanintézményekben. Talán indokolatlanul, s biztosan felnagyítva, de számos negatív hír keringett az alapfokú művészetoktatás gondjairól, egyenetlen színvonaláról. S mivel ezek a jelenségek túl látványosak voltak, ezt az egészet általánosan ráhúzták a művészetoktatás rendszerére. A különböző képviselői és költségvetési szakértői csoportok pedig azt mondták, a továbbiakban nem kívánnak olyan oktatási tevékenységet finanszírozni, amely nem felel meg maradéktalanul a jogszabályoknak. Állami pénzt csak arra akarnak költeni, amiről tudják, a megfelelő helyen ér célba. Így az oktatási miniszternek sem volt egyszerű feladat ennek a területnek a védelme… Én magam az ellenőrzés tekintetében akkor lennék a legboldogabb, ha ezek a vizsgálatok azt állapítanák meg, hogy minden a legnagyobb rendben van, még azoknál az intézményeknél is, amelyekről eddig mást gondoltunk. Akkor tiszta a képlet, és a törvényhozók is megnyugodhatnak, hogy az adófizetők forintjai valóban jó célokat szolgálnak. Ha az ellenőrzés azt állapítja meg, hogy az iskolák tíz százalékánál nincsenek rendben a dolgok, akkor sincs nagyon nagy probléma, mert egy ekkora rendszerben még mindig a tűréshatáron belül mozgunk, és az érintett intézményeknek vagy korrigálni kell, vagy az állami pénzen folytatott tevékenységet megszüntetni. Egyébként az alapfokú művészetoktatásnál segít valamennyit az is, hogy most már hamarosan elindul az alapvizsgák rendszere. Ez azt jelenti, hogy a hatodik évfolyam elvégzése után vizsgát kell tenni, ami állami megmérettetésnek minősül, s így megkövetel egy bizonyos színvonalat. Persze, az ellenőrzés és a jogszabályok szigorúbbá tétele önmagában nem hozza magával feltétlenül a jogkövetést. Ehhez belső kényszerre van szükség, s arra, hogy ezekkel az elvekkel a többség is azonosuljon.
– Az ellenőrzésnek akad egy másik módja is, a tanári és tanulói létszámok ellenőrzése az új tanulói és tanári nyilvántartás rendszerével…
– Ez a rendszer a számítástechnika eszközeivel azt akarja megállapítani, hogy egy-egy tanuló hány helyen kap állami támogatást. Az, hogy valaki több helyről részesül a normatívából még nem feltétlenül jogszerűtlen, hiszen elképzelhető, hogy egy gyerek általános vagy középiskolába is jár, és emellett pedig zeneiskolának is hallgatója. Az azonban már problémát jelent, ha mondjuk valaki egyszerre öt iskolába is jár. A pedagógusoknál is az a helyzet, hogy objektív okok miatt valaki egyszerre csak egy (vagy legfeljebb kettő) helyen lehet teljes munkaidőben tanár… Ettől az új rendszertől egyébként mindenki eredményeket vár. Már az idei statisztikák is nagyon érdekesek, hiszen a 2004-es esztendő azonos időszakához képest, tavaly ősszel, az önkormányzati alapfokú művészetoktatás igénybevételének tervezési időszakában már 1 milliárd forinttal kevesebb pénzt igényeltek, mint az előző esztendőben.. Ez mindenesetre eléggé elgondolkodtató.
– S most végre egy másik kényes kérdésről, az egységes iskolákról is döntés született.
– Erről mindenki azt állapította meg, hogy ez az intézmény, ebben a formában rendkívül szerencsétlen módon teszi lehetővé a művészetoktatás megvalósítását, egyáltalán nem biztos hát, hogy jó megoldás jelent. Erre az álláspontra jutottak a jogalkotók is, így ennek a törvényi helynek a karrierje, ebben a formában, meglehetősen rövid életű volt. A zárószavazást követően hatályon kívül került az a szakasz, amely a művészeti iskolák és az egységes iskolák viszonyát rendezte, és amelytől nagyon sokan tartottak, elsősorban a zeneoktatás képviselői. Így talán végre ebben az ügyben minden a helyére kerül. Az általános iskolákban remélhetőleg még intenzívebben folytatják majd a művészeti nevelést az általános tantárgyak keretében, a művészeti oktatás pedig, a művészeti vagy a zeneiskolákban folytatódik. Mindebből látható, hogy sikerült időt nyernünk ahhoz, hogy tovább dolgozzunk. Ugyanakkor rengeteg plusz feladat torlódik össze a következő esztendőre. A minisztérium vezetőitől kezdve a parlamenti képviselőkön keresztül mindenki egybehangzóan azt mondja, ebben az évben ki kell alakítani az alapfokú művészetoktatási tevékenység szakmai áttekinthetőségének és ellenőrizhetőségének jogi, szakmai feltételeit és garanciáit. Végre kell hajtani minden szükséges és indokolt változtatást, annak érdekében, hogy a jól, és törvényesen működő iskolák életében nem szabad, hogy a támogatási összeg nagysága miatti bizonytalanság évről-évre ismétlődjön, és mindenkit tönkretegyen. Reméljük, ez az időszak elég lesz arra, hogy minden feladattal elkészüljünk! Most egy olyan félév következik, amikor mindenki teheti tovább a dolgát, helyrehozhatja az esetleges eddigi hibáit, utána azonban csak azok az intézmények fognak tudni tovább működni, amelyek megfelelnek a törvényekben, jogszabályokban előírt feltételeknek!