Frank Oszkár új könyve

     Szendi Ágnes.: Visszaemlékszem, a 80. születésnapja előtt készült interjúból még azt tudhattuk meg, hogy megjelent „A romantikus zene műhelytitkai” című sorozatban a Schubert és Chopin könyve, a Liszt könyv pedig sajtó alatt volt. Akkoriban a tervek között szerepelt egy – a XX. századi átmeneti időszakot feldolgozó – munka is. A sors úgy hozta, hogy a később keletkezett Debussy könyv hamarabb látott napvilágot nyomtatott formában, mint a Liszt tanulmány. Ma már az a fontos, hogy az érdeklődő olvasó mind a Liszt-, mind a Debussy-kötetet a kezébe veheti. Miért pont ezeket a szerzőket választotta Tanár Úr?
     Frank Oszkár: Liszt és Debussy zenéjét egyaránt kedvelem, izgalom és kíváncsiság vezetett, vajon milyen érdekességeket találok zenéjükben. A sorrend is motivált, hogy Schubert és Chopin után melyik mester muzsikájában vélek újdonságokat felfedezni, amelyek a XX. század felé mutatnak. Persze ugyanúgy szempont volt az, hogy Liszt magyar zeneszerző.
    Sz.Á.: Gondolom, nehéz folyamat volt egyes darabokat kiragadni az illető komponista életművéből. Ezt milyen meggondolás alapján végezte?
    F.O.: Arra gondoltam, ha a teljes életművet próbálnám bemutatni, az nem egy kötet lenne, hanem húsz. Egyetlen kötetben nem lehetne mindent összesűríteni, mert az nehezen lenne követhető az olvasó számára. Már Schubertnél és Chopinnél is kiválasztottam valamilyen műfajt és azon a területen néztem meg műveket közelebbről. Lisztnél célszerűnek látszott az „Années de pélerinage” című sorozat, mert ebben szinte minden, Liszt zenéjét jellemző vonás megtalálható.
    Sz.Á.: Hogyan kristályosodtak ki az egyes vizsgálódási szempontok?
    F.O.: Általában többféle szempontot veszek figyelembe, amikor műveket vizsgálok (dallam, ritmus, akkordok, stb.). Ezeket nem mindig vezetem végig, hanem azt keresem, mely dolgokat érdemes a leginkább elemezni.
    Sz.Á.: Mi jellemzi legfőképpen Liszt zeneszerzői stílusát?
    F.O.: Kiemelném az egyéniséget. Nagyon humánus, nagyon emberszerető, ugyanakkor nagyon határozott egyéniség az övé. Ez a határozottság állandóan jelen van a műveiben, akkor is, ha szelíd hangokat szólaltat meg. Még egy döntő szempontot mondanék: Lisztnél nagyon fontos volt a társművészetekkel való kapcsolat. Mindenféle kultúra érdekelte őt, megpróbálta zenébe önteni, hogy pl. hogyan hat rá egy képzőművészeti alkotás. Ha nincs program, akkor is valami programszerűség lappang a háttérben.
    Sz.Á.: Most térjünk rá a Debussy-könyvre! A Debussy-harmóniákat milyen műveken keresztül mutatja be?
    F.O.: Először a Prelűdök jutnak eszembe, amelyek eléggé ismertek. Aztán kiválasztottam még a Pelléas és Mélisande című operát, amelyben a Debussyt jellemző zenei jellegzetességek sűrítve és konkrét szituációkhoz kötötten találhatók meg. Érdekelt, hogy megvizsgáljam az egyes történések, érzések és zenei hangzások közötti összefüggéseket. A Pelléas-ra nem az impresszionista jelző illik, sokkal inkább a szimbolista.
    Sz.Á.: Mely harmóniákkal dolgozik Debussy?
    F.O.: Már mások is sokat foglalkoztak ezzel a témával. Megemlíthetem a nónakkordot és más több tercből álló akkordokat, melyek felépítése a hangkészletből is adódik. Kétféle hangkészlet a legjellemzőbb Debussynél: az egészhangúság és a pentatónia. Persze léteznek nála dúr és moll, valamint modális hangsorok is. A harmóniavilágára az a jellemző, hogy ezek együttes hangzásából alakulhatnak ki különleges harmóniák. Ha pl. a C-E-Gisz bővített hármashangzatnál a C alatt egy B hang is van, az nem magyarázható másképp, mint hogy az egészhangú skála hangjaiból áll össze a hangzat. A Debussy-könyv végén összegzem is, hogy milyen típusú harmóniákat találtam.
    Sz.Á.: Debussy után Tanár Úr inkább előre vagy inkább visszafelé tekint a zenetörténetben?
    F.O.: Erről nem nagyon akarok még beszélni, mert még elég ködös az elképzelésem, nem is szólva arról, hogy nem lehet tudni, lesz-e belőle egyáltalán valami.
    Sz.Á.: További terveihez nagyon jó egészséget és sok erőt kívánok Tanár Úrnak!
    F.O.: Köszönöm.

Szendi Ágnes