Szendi Ágnes interjúja Frank Oszkár zeneszerző-zenetanárral 85. születésnapja alkalmából 

Frank Oszkár mögött egy nagy múltú tanári pálya áll: többek között hét évig a Miskolci Zeneművészeti Szakközépiskolában, 21 évig Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, hét évig pedig a veszprémi konziban tanított. 1991-től a Continuo Zeneiskola zeneelmélet- és zeneszerzés tanára. Jelenleg is itt dolgozik. 

 – Ismerős-e Tanár Úrnak a következő mondat: „A hogyan fontosabb, mint az, hogy mi?” Ezt a gondolatot abban az interjúban találtam, amelyet egyik tanítványa, Szászi Rita készített régebben a Tanár Úrral. Megragadta figyelmemet e kijelentés, mert tulajdonképpen munkásságának is vezérelve lehetne. Elmondaná, mit is takar ez a megállapítás? 
 – Ezt valóban én mondtam, de az idézet – úgy emlékszem – Arnold Schönbergtől származik. Ő fogalmazott így a tanítványainak, amikor valamely régi mester művét elemezték, hogy nem azt kell nézni, mit csinált a szerző, hanem az a lényeg, hogyan csinálta. Az az izgalmas, mi lehet a szerepe egy akkordnak az adott darabban, de persze arra is vigyázni kell, nehogy belemagyarázás legyen belőle. 
 – A Tanár Úr a Zeneakadémia zeneszerzés szakát végezte el Szabó Ferenc irányítása alatt, de úgy alakult, hogy a komponálás helyett inkább a tanítás és az elméleti könyvek írása töltötte ki az életét. Tanulmányai megkezdése előtt Weiner Leónál tanult összhangzattant. Visszaemlékezne Weiner tanítására, szellemiségére? 
 – Ami annak idején rögtön feltűnt nekem, az Weiner higgadt és világos magyarázás módja volt. Az jelentett nagy élményt, amikor önmaga ült a zongorához, elővett pl. egy Beethoven-művet és elkezdte elemezni, hogy mi történik a darabban? Felkeltette a kíváncsiságomat, csak bámultam, hogy miket vett észre a kompozíciókban. Weiner hatásán kívül sok tudást meríthettem a Zeneakadémián Szabolcsi Bence, Bartha Dénes, Bárdos Lajos, Járdányi Pál, Szőnyi Erzsébet óráin is. 
 – A „Formák, műfajok a barokk és a klasszikus zenében” c. jegyzetében így ír: „Mindenféle műelemzés első és legfontosabb mozzanata a mű – lehetőleg többszöri– meghallgatása, sőt, ha van rá mód, sajátkezű megszólaltatása.” 
 – Ez tényleg így van. Ezt az utat követtem az első, modulációval foglalkozó könyvemben. Nem mindenki képes azonban arra, hogy lejátssza a kicsit bonyolultabb példákat. Ilyenkor vagy én próbálom bemutatni a műrészleteket, vagy felvételről hallgatjuk meg a kompozíciókat. Ezért is találtam ki a „Hangzó zeneelmélet” c. tankönyvemet. 
 – Ez az írása többféle formát is öltött. 
 – Igen. Ha egy régebbi művemet előveszem, sokszor gondolom azt, hogy mégsem így kellett volna megcsinálnom. Legtöbbször nem nyugszom ebbe bele, töprengek, hogyan alakítsam át. A „Hangzó zeneelmélet” elődje „A funkciós zene harmónia-és formavilága” címen látott napvilágot 1973-ban a Zeneműkiadó gondozásában. Ez akkoriban újdonságot jelentett és népszerűvé vált. A könyv később még három alakban megjelent „Hangzó zeneelmélet”-ként, a legutóbbit 2 CD-vel a Rózsavölgyi adta ki. Mindig a gyakorlatból jöttem rá, milyen változtatásokra van szükség. 
 – Van egy szép sorozata: „A romantikus zene műhelytitkai”. Hogy jött a gondolat, hogy ezeket a könyveket megírja? 
 – Úgy láttam, hogy még a felsőoktatásban sem foglalkoznak behatóan a bécsi klasszicizmus utáni korszakok zeneelméletével. Annak idején megírtam a „Zeneelmélet III.”c. tankönyvemet, amelyben szerepelt a romantikus és a XX. századi zene áttekintése, csak túl vázlatosan. Még a muzsikusok között is akadnak olyanok, akik nem igazán értik Bartók zenéjét, mert a nyelvezete idegen számukra. A klasszikus korszak elméletét ismerik, viszont a klasszikus és a modern zene közötti terület elsajátítása kimaradt. Gondoltam, megmutatom, hogyan lehetne eljutni Beethoventől Bartókig. A romantikus zenében vannak olyan vonások, amelyek elvezethetnek a XX. századi zene megértéséhez. 
 – A Tanár Úr az írásaiban a zenei nyelvezet és a szerzők alkotásmódjának tanulmányozására mindig is hangsúlyt fektet. Ezt azzal tudnám összehasonlítani, mint ha valaki nem arra kíváncsi, hogy ízlik-e az étel, hanem azzal, hogy az mitől ilyen jó. Hogyan választja ki a tárgyalt zeneszerzőket, a műveiket és a vizsgálandó szempontokat? 
 – Persze az egyéni ízlésem is számított, hogy én kiket szeretek. De az is hozzájárult, hogy olyan mestereket próbáltam találni, akiknek műveiben tényleg kimutatható, plasztikusan érzékelhető az a vonás, amelyet a klasszikus nyelv kitágulásának, vagy „romantizálódásának” nevezhetnénk. Elsőnek Schubert életművét tanulmányoztam és a dalait vizsgáltam könyvemben. Vokális téren igazán nagy újító volt. A Schubert-kötetben nemcsak a harmóniákkal foglalkoztam, mint ahogy azt általában a zeneelmélet könyvek teszik, hanem megnéztem a dallamot, az énekszólam és a zongorakíséret kapcsolatát, a költészet és a dallam összefüggéseit is. A következő szerzőnek Chopint választottam. A lengyel zeneszerző mazurkáit, prelűdjeit, noktürnjeit és balladáit igyekeztem bemutatni, mert ezekben nyomon követhetők a Chopin-stílus legjellemzőbb vonásai, melyek egyúttal a későbbi korok fele is mutatnak. A sorozat harmadik kötetének tárgya pedig Liszt Ferenc. Őt egyszerűen nem lehet kihagyni, ha romantikáról van szó, annyira jelentős, szerteágazó a működése. Lisztnél is rendkívül izgalmas dolgokat találunk. Zongoraműveiben eddig nem sejtett hangzási és technikai lehetőségeket aknáz ki a végletekig. Újszerű, kortársai szemében gyakran szokatlannak tűnő hangsoraival, harmóniáival, modulációival messze előremutat a századforduló és a XX. század zenei nyelvezete felé. Az „Années de Pčlerinage” /Vándorévek/ darabjainak elemzése alkalmas arra, hogy felhívjam a figyelmet e jellegzetességekre.
 – Nem említettük még a XX. századdal foglalkozó írásait: Debussy-könyvét és két Bartók-tanulmányát.
 – A „Bevezető Bartók Mikrokozmoszának világába” egyik kedvenc alkotásom, még 1977-ben jelent meg a Zeneműkiadónál. Japán nyelvre is lefordították. 1994-ben újra kiadásra került a Tankönyvkiadó gondozásában. Talán itt sikerült a legjobban összefoglalnom mindazokat a kutatási elveket, amelyek eddig is irányítottak. A „Bartók és a gyermekek” c. művemnek két kötete is volt. Először különválasztottam a magyar és a szlovák dalok elemzését, de ez sok átfedés veszélyét rejti, így célszerűbbnek látszott mindezt egy kötetben összefoglalni. A „Debussy-harmóniák” 2003-ban jelent meg; itt a hangrendszerek és a harmóniák áttekintésére helyeztem a hangsúlyt. „Prelűdök”, a „Gyermekkuckó”, a „Pour le Piano”, az „Egy faun délutánja” egyes részeinek tanulmányozásával, de főleg a „Pelléas és Mélisande” c. opera kutatása alapján be tudtam mutatni a jellemző hangsorokat és akkordkapcsolatokat. 
 – Mostanában milyen zenei problémák izgatjáka Tanár Urat? 
 – A „ Hangzó zeneelmélet” folytatását, II. kötetét szeretném megcsinálni, amely a XIX. századi romantikus zene elmélete lenne. Kb. el is készült, de megjelent bennem a kritikus szellem és néhány dolgot még átalakítok. A hangzó anyag összegyűjtésében és felvételében sokan segítenek. A Kodály-kórusművek is érdekelnek, ezekről is írtam*. 
 – Tanár Úr Liszt-és Debussy-tanulmánya magánkiadásban jelent meg, csakúgy, mint „A szonátaforma Mozart műveiben”/2005/. Utóbbit igazán hasznosan forgathatnák a zeneművészeti szakközépiskolások és főiskolások. Okoz-e nehézséget a terjesztésben, hogy ezeket az írásokat Tanár Úr adta ki? 
 – Sajnos újabb könyveim nem annyira keltenek visszhangot, nincs rá igazi reagálás. Egyre kevesebb embert érdekel az ilyen szakkönyv. Tudom, hogy az analízis nem olyan érdekes, mint pl. egy életrajz, hanem elvontabb. Eért mindig megpróbálom elkerülni a túlzott szárazságot, de mégis fennáll az a veszély, hogy aki analízissel foglalkozik, az magára maradhat, mert nem elég vonzó az olvasó számára. 
 – De ilyenkor a Tanár Úr a saját kíváncsiságát is szeretné kielégíteni, és bizony akadnak olyanok, akik profitálni tudnak Tanár Úr írásaiból. Tanulmányaival az előadókat a bölcsebb interpretálás fele viheti, az olvasókat pedig beavatja a zene titkaiba, hogy könnyebben megbarátkozhassanak a zeneszerzők alkotásaival. 
 – Ez volt az álmom, amikor könyveimet megírtam. Ha akad visszajelzés, annak természetesen mindig örülök. Akkor nem bizonytalanodom el annyira, hogy miért is csinálom az egészet. Mégiscsak van valami értelme. 

*Frank Oszkár: Kodály énekkari művei c. tanulmányát a Parlando 2007/6. számában jelentetjük meg. További információk: www.frankoszkar.hu (A Szerk.)