A zenei történés mértékegységének változása a periódusban

Először Mozart c-moll zongoraszonátájának (K. 457.) második tétele vétette észre velem ezt a különös, a zenei szerkezetek¹ világából az esztétikai szférába utaló jelenséget.

A tétel kétepizódos rondó-szerkezet. Rondótémája a szokásos abac tagolású periódus. Illetőleg az volna, ha a betűk jelezte tagok egyformák volnának. De nem azok, mert a·periódus aszimmetrikus: első és második fele nem egyforma hosszú. A fél zárlattal végződő első fél 3, az egész zárlattal végződő második fél 4 ütem.

A megoldás első látásra egyszerű: szokásos 8 ütemes periódusnak látszik, rövidült első féllel. Sokáig elkönyveltem magam is ezt a papíron kielégítő megfejtést. Csak a fülem nem hagyott nyugton. Ahányszor meghallgattam a periódust, az első felet mindig inkább éreztem bővültnek, mint rövidültnek.

Bővült-e hát az első fél, vagy rövidült? A válasz itt is egyszerűnek látszik: a döntés attól függ, hogy a leírt ütemeket tekintjük-e egységeknek, vagy - s erre minden jogunk megvan - ún. nagyütemes írásmód egységeiben, azaz fél ütemekben számlálunk. Az utóbbi esetben az első két leírt ütem kitölti a fél-periódus keretét, a harmadik ütem pedig bővítményként járul a négyes szimmetriájú fél periódushoz.

Ez a megoldás azonban csak látszólagos. A bonyodalmat ugyanis az okozza, hogy nagyütemes írásmóddal, fél ütemes egységekben mérve a második fél periódust kétszeres méretűnek kellene éreznünk, márpedig az egész periódus végighallgatása után azzal a megnyugtató érzéssel érkezünk meg a befejező egész zárlathoz, hogy az egész egység szimmetrikus négyütemes fél periódussal fejeződött be.

Azaz: a periódus hallgatását félütemes hangsúly-egységek mértékével kezdjük, s ebben a rendszerben az első fél harmadik üteme valóban bővítménynek hangzik. A második fél periódust azonban négyütemes szimmetrikus egységnek érezzük, s innen visszatekintve az első fél periódus már rövidültnek látszik. Tehát az első fél periódus bővített elölről, az eredeti mértékegység szerint, de rövidült az emlékezeti összemérés, a második fél periódus kétszeres léptéke szerint. Még másképpen fogalmazva: a periódus hallgatása közben a zenei történés időegysége, szukcesszív esztétikai mértékegysége megváltozott, megkétszereződött, s a periódus aszimmetriája kettős értelmet kapott. Éppen az első félnek ez a bővülése, ez az aszimmetria tette bizonytalanná az eredeti mértékegység érvényességét, és készítette elő a lépték megkétszerezését.

Ezt a megoldást hipotézisként kezeltem, és több esetben megkíséreltem alkalmazni aszimmetrikus periódusok elemzésében. Hasonló megoldásra kellett jutnom más esetekben is. Így ugyancsak Mozart egyik F-dúr zongoraszonátájának (K. 332.) első tételében. Itt azonban a bővülés a periódus második felének első tagjában következik be, imitációs ismétlés formájában, s ez a megkettőzött tag készteti arra az egész periódus záró tagját, hogy most, már nem felezhető, kétszeres méretű egységként fejezze be a periódust, és igazítsa helyre az új méret szerint, a megbolygat ott szimmetriát. Ütemérzékünk, tájékozódásunk így kívánja. A periódus ütemtagolása tehát így festene:

2-2-(2+2)-4

Hasonló képet mutat Beethoven VII. szimfóniájának Scherzo-tételében is az első periódus (a két bevezető ütem leszámításával), csak ott a második fél periódus első tagjának bővülése nem 2, hanem 1 ütem-egységnyi (természetesen ún. kisütemes írásmóddal számolva). A növekedés tendenciája itt még világosabb:

2-2-(2+1)-4

és a periódus végén a kettőzött mértékegységet természetesen vesszük tudomásul egy egységnek.

A mértékegység megkétszereződése teszi lehetővé azt is Mozartnak, hogy időnként egész periódusnyi egységeket fél zárlattal fejezzen be, és egész zárlattal megismételve, az összegező visszaemlékezés mértéke számára fél periódussá tegye őket. Ez történik többek között az egyik C-dúr zongoraszonáta (K. 309.) második tételében, Rosa Cannabich emlékezetes „zenei arcképében”, ahol az első periódus terjedelme ilyen módon növekszik 2 X 8 = 16 ütemre. Az Esz-dúr szimfónia (K. 543.) első tételének Allegrójában a kétszeresére növekvő első téma periódusának egységét az első fél periódus utolsó tagjának felezése segít szorosabbra zárni: ismét a páratlan aszimmetria bontja meg a mértékegység gépies ismétlődését, hogy átvezessen az új időtájékozódásba.

A kései 19. és a 20. század zenekutatói és zeneszerzői, mint Arnold Schönberg és Alban Berg is, szívesen fedezik fel a nagy bécsi mesterek, első sorban Haydn és Mozart zenéjében a ritmikai és építkezési aszimmetriákat.² Különösen hálás feladat ez a megvilágítás szembetűnő aszimmetriák, mint di- és tripódiák váltakozása, rejtett ütem-változások és a szerkesztésnek más változatos „egyenetlenségei” esetében. Az előbbiekben felvetett ötlet, a maga kidolgozatlanságában is, talán felhívta a figyelmet a szerkesztésmód még mélyebben rejtőző titkaira, a zenemű egészében való relatív időtájékozódás még kevésbé feltűnő, de éppolyan fontos tényezőire. A példákat szaporíthatnánk, és kiterjeszthetnénk a módszert nagyobb szerkezeti egységek, egész tételek, sőt, egész tételes művek időrendjének már esztétikai színtű vizsgálatára. Meggyőződésem, hogy Haydn, Mozart és Beethoven művei egyaránt sok meglepetést tartogatnak még a kutatás számára.

Ujfalussy József

1 Az esztétikai terminológia hozzászoktatott, hogy a zeneelméleti gyakorlatban használt „forma” kategóriát az esztétikai terminológiának megfelelő „szerkezet” terminussal cseréljem fel, visszaadva a „forma” kategóriát a zenei használatban is valóságos esztétikai jelentésének.

2 V. ö. Walter és Alexander Goehr: Arnold Schönberg’s Development towards the Twelve-Note System. European Music in the Twentieth Century (ed. by H. Hartog), London 1957. - 78., 86. 1.