A vibrátó tanításáról

A vonóstechnika különféle tényezői közül, a vibrátó tanítása aránylag új keletű. Nem is olyan régen azt hittük, hogy a vibrátó csak „érzésből jön”, és abba beavatkozni nem szabad. A század elején működő mester-tanárok, Joachim, Auer, Hubay, Capet a vibrátót inkább megengedték, mint kultiválták, s annak túlzott használatától óva intettek.

Talán leginkább Kreisler volt az, aki fiatalkori csodás hegedűhangjával, a század első negyedében, új ideált teremtett. Hallgassuk csak meg újra korai ráadás darabjait a régi félkilós lemezekről! Meleg, szárnyaló hangja, állandó, nemcsak egyes hangokat kiemelő vibrátója, új divatot hozott létre. Ma már komikusan hangzik, hogy a bécsi filharmonikusok Kreislert nem vették fel „túlzott” vibrátó használata miatt. Az is érdekes, hogy Heifetz, Milstein és a többi Auer-növendék is követte - mesterük tiltakozása ellenére - az állandó vibrálás divatját.

Ma már, a vibrátó a hegedűtechnika fontos tényezője, csakúgy, mint a fekvésváltás, detaché, spiccato és a többi technikai elem; elhanyagolni nem szabad, de azt sem engedhetjük meg, hogy dudva gyanánt nőjön.

A tradicionális vibrátó tanítása utánzáson alapul. Ezt az egyszerű módszert nem szabad lebecsülni, hiszen anyanyelvét is utánzással tanulja a gyermek, természetesen és jobban, mint a legjobb nyelvmester tanítványa! (Eszembe jutnak élvezetes, növendék-kori kvartettozásaink Erika Morinivel, felejthetetlen Weiner Leó tanárunk vezetésével. Erika gyorsan lüktető vibrátója újdonság volt fülemnek: hatása alatt perceken belül jobban kezdtem vibrálni.) A tanár feladata tehát: jó példával elöl járni, ily módon megfelelő hangideált idézni fel a növendékben, egyben felkelteni a szép hang iránti vágyat. Az ösztönös tehetségnek ez rendszerint elég is, a tanulók nagy része azonban több segítséget kíván.

Vizsgáljuk meg: hol tart a mai „vibrátó tudomány”, hiszen ahol a mi tanáraink még csak puhatolóztak, mi már biztosabb talajon állunk.

A következőkben két tudományos munkára utalok. Az egyik Louis Cheslock, baltimori tanáré, a másik a nagystílű Carl Seashore kutatásának eredménye. A tudományos kutatások eredményei csalhatatlanok, azok figyelembe vétele a gyakorlati tanításban indokolt. Cheslock filmre vette az ujjvibrátó mozdulatait, miután a vibráló ujjra apró zseblámpát erősített. Seashore pedig analizálta mind az élő, mind a lemezre vett hangot, oly módon, hogy a rezgéseket elektromos átírással láthatóvá tette. A kutatások eredményei dióhéjban a következőket mutatják:

A vonós vibrátó (fizikailag) nem más, mint a hangmagasság és a hangerősség kisméretű periodikus váltakozása. A hangerő lüktetésének két forrása van: egyrészt az üres húrok szimpatikus rezonanciájának változó erősségéből (a kissé meghamisított hangra a húrok kevésbé rezonálnak, így a rezonancia periodikusan erősödik és gyengül) és a hangszer vele rezgéséből, másrészt a hegedű apró ritmikus mozgásaiból származik. Ez utóbbi periodikusan változtatja a vonó-nyomást és a vonó-sebességet. A „hangszer vibrálásának” jelenléte megdönti azt a hitet, mely szerint a hegedűt oly erősen kell fognunk, hogy ne mozoghasson. Sőt, finom mozgásai a hang qualitását nemesítik, feltéve, hogy ezek a mozgások nem túl nagyok és rendetlenek.

A vibrátó három tényezője

1. A hangmagasság és hangerősség periodikus váltakozása.

2. A mozgás sebessége.

3. A mozgás szélessége.

A művészi és a dilettáns vibrátó közötti fő különbség az utóbbi szabálytalanságában található. A vibrátó tanulásának első fázisában a mozdulat egyenletessége, szabadsága, görcsösségtől való mentessége legyen a fő cél. Eleinte tehát ne törekedjünk nagy sebességre. A művészi vibrató sebessége másodpercenként: kb. 5-11 teljes mozdulat (egy teljes mozdulat fel- és lemozgásból áll). A megvizsgált művészek vibrátójának átlagos sebessége kb. 6 és 1/2 teljes mozdulat másodpercenként.

A mozgás szélessége a vibrátó legváltozatosabb tényezője. A művészi vonós vibrátó átlagos szélessége meglepően nagy: 1/4 hang. Ezt a szélességet azonban nem halljuk ekkorának, mivel fülünk nem képes elég gyorsan követni a hang teljes eltérését. Így az érzékelt vibrátó-szélesség a ténylegesnek átértékelése. A vibrátó szélessége a dinamikával arányosan változik. Mennél erősebb a hang, annál szélesebb vibrátót kíván. Halk játékban tehát kisebb, forte játékban szélesebb mozgásra van szükség. Elterjedt tévhit, hogy forte játék esetén gyorsan vibrálunk. A játékos ezt legfeljebb csak hiszi, mivel keze, ujja nagyobb területen utazik ide-oda.

A vibrátó sebessége nem olyan változatos, mint a szélessége, és egy művész aránylag egyenletes sebességgel vibrál. A sebességet a zene karakteréhez képest változtatjuk. Gyorsabban vibrálunk dramatikus helyeken, lassabban, ha a zene nyugodtabb karakterű. A vibrált hangmagasság, a hangfényképek szerint a kilengések középpontjában van. Ez erősen vitatott tényező, gyakorlati jelentősége azonban nincs.

A vibrátó mozdulat

A vibrátó gyakorlati megvalósítása a különböző művészek részéről nem azonos. Egyeseknél az ujj, a kéz, másoknál az alkar, vagy a felkar mozdulat dominál. Sokan az elemek kombinációit használják szép eredménnyel. Egy határozott tényezőre azonban rámutathatunk: bár vibrátó lehetséges az egyik-másik izület merevsége ellenére is, az ujj izületek merevsége teljesen meggátolja azt. A növendék legnagyobb problémája a húrt úgy lefogni, hogy ugyanakkor az ujj vibrátó mozgásra képes legyen. Ha az ujj-izületek a húr lefogásába belefeszülnek, a vibrálás lehetetlenné válik. A művelet előkészítésénél tehát arra szorítkozzunk, hogy az ujj-nyomást ügyesen, rugalmasan, felesleges és rossz irányba menő szorítás nélkül állítsuk be. Az ujj mindhárom izülete részt vesz a vibrátó mozdulatban oly módon, hogy a tőizület a másik két izülettel mindig ellenmozgásban van; az arc felé irányuló mozdulatnál az ujjtő kinyílik, a másik két izület pedig becsukódik. A hátra menő mozdulatnál pedig az ujjtő csukódik, és a másik két izület nyílik. Az ujjnak ez a mozgása nem annyira saját erejéből, inkább a magasabb rendű izmok bevonásával a kéz, alkar és felkar hajtómozdulatainak következményeként jön létre.

A különböző hajtómozdulatok variálása sokféle kombinációt hozhat létre. Ezek megtárgyalása rövid cikk keretein belül lehetetlen. Ehelyett inkább Kreisler és Enescu vibrátó mozdulatát analizálom, mivel ezek meglehetősen megegyeztek, s a véghezvitelt módomban állt egészen közelről megfigyelni. Heifetz és Francescatti vibrátója is hasonló a következőkben leírt mozdulathoz, bár náluk az alkar mozgása kissé erősebb.

Kreisler és Enescu vibrátója

Első impressziónk gyönyörű, gyorsan lüktető hang, mely a vibrátó változatossága következtében nem válik unalmassá. Mechanikai szempontból, az első pillanatban, a mozgás csuklóból jövő kéz-vibrátónak tűnik, de közelebbről megvizsgálva azt látjuk, hogy a kar minden porcikája részt vesz a keresztülvitelben. A kéz ide-oda lendülésével egyidejűleg a felkar alig észrevehető rotációt produkál oly módon, hogy a kéz előre lendülésével együtt a felkar órairányba forog; a kéz hátramenő mozdulatánál a felkar órairánnyal ellenkező irányba fordul. Ez az ide-oda forgás a vibrátó-mozdulat sebességével egyenlő, de olyan kismértékű, hogy a felületes szemléléskor elkerüli a figyelmet.

A fent leírt mozgás alapja a tökéletesen kiegyensúlyozott kar. A vibrátó kézrázással indul, de a felkar önkéntelen egyensúlyozó helyzetváltozással kíséri a kéz minden mozdulatát.

Miként állíthatjuk be ezt a tökéletes mozdulatot. Hegedű nélkül nagyon könnyen, mert természetes, gyakran használt mozdulat. Pl. a gyors repetáló mozgásoknál is (gyors detache, spiccato, tremolo) ezt a mozdulatot használja a legtöbb művészjátékos. Tehát: karunkat nyújtsuk ki előre, mintha búcsúznánk: pá-pá. Csináljuk a jobb karral, ha az ügyesebb, majd próbáljuk éppen olyan jól csinálni a bal karral. Figyeljük meg kezünk, karunk működését: integetésnél a laza kézmozdulatot a felkar ide-oda rotációja egyensúlyozza a fent leírt módon. Másik példa: ütögessünk a földhöz egy labdát (labda híján csak képzeletben). Figyeljük meg a mozdulatot: ez is olyan, amelynél a fel- és lelendülő kéz a felkar önkénytelen ellenmozdulataival egyensúlyozódik. Rendszerint ügyesebben megy a jobb karral (ha jobbkezesek vagyunk). A bal kéz a könnyed mozgást imitáció útján tanulja meg. Ha ezt a mozdulatot értjük és érezzük, telepítsük át a hegedűre. Először tartsuk a hegedűt gitár módra, és idézzük elő e mozgást az ujjakat a húr felett tartva. Ha ez megy, érintsük meg a húrt a harmadik ujjal üveghangszerűen, később gyengéd nyomással. Gyakoroljuk ritmikus csoportokban 2, 3, 4, 6, 8, teljes mozdulattal, megszakítva pihenő szünetekkel. Ha ez is megy, tegyük a hegedűt a mellhez, ott csináljuk, végül a rendes helyén. A cél az, hogy a tökéletes mozdulatot az ujjak leszorítása ellenére is létre tudjuk hozni.

Hibás vibrátó javítása

E téren a Flesch által ajánlott gyakorlatok alkalmazhatók, és ezeket a következőkkel bővíteném:

Lassú vibrátó

Vagy túl nagy a vibráló mozdulat, vagy túl laza karral állunk szemben. (Természetesen az egyéni reflex-sebesség nagyon változó. Egyesek minden próbálkozás ellenére sem képesek olyan sebességet elérni, ami másoknak természetesen megy.) A petyhüdt kart a következő módon kelthetjük életre: tegyük az ujjat a húrra, és akarjunk fekvést váltani, de az ujj ne engedjen. Az így keletkező kar és ujj közötti tusa, enyhe feszültséget idéz elő. Azt kell éreznünk, hogy a kar nekifekszik az ujjnak, súlyt ad neki. Az így beállított érzéssel vibráljunk azután. Ha a csukló, vagy a kar túl feszes, túlzott a kar-erőátvezetés, akkor ennek a kúrának az ellentétjére, az alkar és felkar izmok lazítására van szükség.

A vibrátó-sebesség kontrolálása

Ha a vibrátó túl gyors, túl lassú, vagy egyenetlen, akkor a következő gyakorlatok segíthetnek: ütögessük az ujjat kézmozdulattal, dobolásszerűen a húrhoz, szextolás csoportokban. Ha a metronómot 60-ra állítjuk, és a szextolát ehhez mérjük, akkor minden másodpercben 6 ütést produkálunk. Gyakoroljuk ezt egy, két, három és négy szextolás csoporttal, megszakítva pihenő szünetekkel. Előbb az ujj dobolásával, később hasonló mozdulatot ösztökélve, de az ujjat a húron tartva (mindezt, persze, vonó nélkül). Ez a gyakorlat másodpercenkénti 6 teljes vibrátó mozdulat sebességének felel meg. Ha így már tudjuk ezeket a csoportokat ellenőrizni, próbáljuk meg ugyanezt vonóval, és figyeljük meg az ilyen sebességű vibrátó hangzását. Hasonlóképpen kísérletezhetünk különféle vibrátó sebességgel.

Pl.

MM : 40 = 4 teljes vibrátó mozdulat másodpercenként *

MM : 50 = 5 teljes vibrátó mozdulat másodpercenként

MM : 60 = 6 teljes vibrátó mozdulat másodpercenként**

MM: 70 = 7 teljes vibrátó mozdulat másodpercenként

MM: 80 = 8 teljes vibrátó mozdulat másodpercenként

MM : 90 = 9 teljes vibrátó mozdulat másodpercenként***

Közbeeső értékek is gyakorolhatók.

A fenti sebesség-kontroláló gyakorlatokat először ujjütögetéssel, később nyomás-vibrálással (ujjvibrátó), végül rendes mozgással gyakoroljuk, az előbb leírt módon.

A vibrátó szélességének kontrolálása

Az objektív vibrátó kutatások kimutatták: a vibrátó szélessége a dinamikával arányosan változik. Mint mondtuk, minél erősebb a hang, annál szélesebb lehet a tetszetős hangot keltő vibrátó. Egy bizonyos vibrátó szélesség, ami fortéban tetszetős, pianóban ízléstelennek hangzik. A halk hanghoz mért finom, keskeny vibrátó erős játéknál alig észrevehető, „nem sok vizet zavar”.

A vibrátó szélessége a hajtómozdulat erősségétől, valamint az ujj és húr közötti feszültség intenzitásától függ. Rugó mozgásához hasonlítható. A laza rugó szélesen imbolyog, a feszes rugó mozgási kiterjedésében korlátozott. Tehát: a szélesebb vibrátónál lazítjuk, vagy erősebben horizontális irányban hajtjuk az ujjat, keskenyebb vibrátónál fokozzuk az ujj-nyomást, vagy csökkentjük a horizontális hajtóerőt. Inkább csak lefelé, „a húrba bele” vibrálunk.

Cselló, brácsa, nagybőgő vibrátó

Érdekes, hogy a mélyebb hangszerek vibrátó qualitása akusztikai szempontból csak kissé különbözik a hegedűétől. Mindaz, amit a hegedű-vibrátóról mondtunk, nagyjából a mély hangszerekre is vonatkozik. Általában a mély húrokon kissé lassabban és szélesebben vibrálhatunk, (ez egy hangszeren belül is így van), a különbség azonban meglehetősen kicsi.

Az a vibrátó sebesség, ami a nagybőgőn tetszetősen hat, már a hegedűn is megállja a helyét. A vibrátó-szélesség a mélyebb hangszereken nagyobb mozdulatot kíván, de a kilengés a hangközhöz képest arányos. Az átlag kilengés, mint mondtuk 1/4 hang. Érdekes, hogy a túl széles vibrátót inkább hegedűsök, nem pedig a mély hangszereken játszók kultiválják. A fél hangok közelsége következtében, különösen a magas fekvésekben, a hegedűn aránylag keskeny vibrátó mozdulatot szabad csak használni.

Esztétikai szempontok

A hang-qualitás, bizonyos mértékben divat dolga is. A mi hang-ideálunk más, mint a Bach, Beethoven korabeli. Manapság művészeink vibrátója meglehetősen állandó, nem mutat „holtpontokat”. A vibrátó fázisa rendszerint folytatódik a fekvés és húrváltás ellenére is. Csak a művészi trillában hiányzik teljesen a vibrátó, ellentétben a dilettánsok trillájával.

Meddig maradunk ennél a hang-ideálnál, azt nehéz megjósolni. Az új szelek kissé tartózkodóbb, differenciáltabb vibrátó alkalmazást ígérnek. Érthető ez, hiszen az állandóan gyönyörű hangot is nagyon meg lehet unni; a kellemes melegséget is jobban megbecsüljük, ha időnként kimegyünk a hideg levegőre.

Kevésbé romantikus, nemesen egyszerű hang különösen indokolt preklasszikus művek előadásakor. A túlvibrált hang a polifonikus szólam tisztaságát rontja, nemcsak kórus-produkciókban, de vonós együtteseknél is. Indokolt, kívánatos oly változatos vibrátó alkalmazása, amely követi a zene emocionális kifejezésének a hullámzását. A vibrátó intenzitásának növelésével, sőt teljes kihagyásával egyes frázisok, hangok hatásosan dramatizálhatók. A monoton, állandóan egyféle vibrátó, még ha olyan szép is ideiglenesen, idővel feltétlenül unalmassá válik.

Befejezésül emlékezzünk arra, hogy a szép hangnak a vibrátó nem veleje, hanem csak díszítése. Semmilyen felületes káprázás sem pótolhatja a magvas, nemes hangot, aminek a képzése főképpen a vonó feladata.

Paul Rolland,

az Illinoisi Állami Egyetem Vonós tanszakának vezetője

Fenti cikk írója nemrég hazánkban járt, magyar származású hegedűművész-tanár, aki jelenleg, mintegy húsz éve, az Egyesült Államokban működik.

*Ez túl lass ú, zeneileg használhatatlan vibrátó, csak kontrolálásra gyakorlandó.

**A metronóm számokban található kis különbség elhanyagolható.

***Ez már nagyon gyors vibrátó, kitartani nehéz.