A zenei ízlés és kritika fejleszthetősége a zeneiskolák magasabb hangszeres osztályaiban
E téma, mely a fenti címen szerepel, voltaképp elég nehezen megfogható - éppen azért érdekes és roppant izgalmas -, ezen túlmenően fontos kérdés. Úgy gondolom ugyanis, hogy a részletező zenemetodikát a Főiskola és Szakiskola tanárképzőin úgyis eléggé elsajátítják a leendő tanárok; e területek kérdései meglehetősen kiaknázottak, minden oldalról megvilágítottak, kielemzettek és megoldottak. A végzett zenetanárok előtt elméletben, majd később tanításuk gyakorlatában is tisztán állnak a metodika fő elvei, úgymint a tanítás sorrendje, a helyes technika, billentés begyakorlási módjai, a leggyakoribb hibák fajtái stb. Most már „ismét” tisztában vagyunk a skálázás és etűdök fontosságával, s Czerny, Gát, Chitz Klára, és mások segítségével csiszoljuk a magunk, és növendékeink technikáját. Ugyanakkor még mindig nyitott kérdés, hogy vajon helyes zenei ízléssel fejlődnek-e növendékeink, sőt, hogy mit tartsunk egyáltalában helyes zenei ízlésnek, milyen módon foglaljunk állást ebben a kérdésben. Úgy érzem, a mindennapi, mechanikus, olykor szinte - sajnos - „ipar-szerűen” végzett tanítás részletkérdései között ez a szempont gyakran elvész, sőt, esetleg fel sem merül! Úgy néz ki, hogy a tanítás adminisztrációjától (leckekikérdezés, új lecke feladása, leckebeírás, ezen belül ritmus, ujjrend kiigazítás stb.) egyszerűen nem érek rá zenével foglalkozni. Ez látszólag ellentmondás, hiszen a ritmus, a billentés, az ujjrend nem más, mint a zene része. Mégis, kell, hogy ezeken túlmenően egységes érzületünk legyen a zenéről, a játszott műről, mely - ez esetben - már nem szedhető szét oly darabokra, mint hangok, ritmus, ujjrend és billentés.
Gondolkozzunk el, miként teremthető meg ez a növendékben, s milyen segítséget nyújthatunk elsősorban gyakorlati pedagógiai munkánk során?
A növendék részéről - szerintem - ez egyrészt képesség, azután fantázia, végül pedig zenei műveltség kérdése.
Mindhárom összefügg egymással, hiszen a zenei műveltséggel bővül a fantázia is, és a képességek is jobban felszínre hozhatók ezek által.
Ahol mi, zenepedagógusok, a legtöbbet és legjobban tudunk segíteni, az e három tényező közül kétségtelenül a helyes zenei műveltség megteremtése, illetve előmozdítása.
Ezen a téren helyenként még mindig nagy lemaradások és hiányok vannak. Az elmúlt évek során gyakran végeztem e témába vágó közvélemény kutatásokat, és ezekből kiviláglott, hogy pl. vidéki, főleg kisebb helyen élő középiskolás ifjúságunknak alig 10%-a hallott, és hallgat rendszeresen komoly zenét. Mi több: feljegyeztem olyan esetet is, melyből kiderült, hogy szakiskolai tanárképzőbe pályázó növendék csak egyetlen Beethoven-szimfóniát hallott életében (arra sem emlékezett jól), Händel oratóriumainak pedig még hírét sem hallotta. Ez a növendék 3, vagy 4 év után zenetanár lesz! Ilyen hiányosságok megszüntetése terén óriási feladat vár a most rendszeressé váló zeneirodalom órákra, de emellett minden egyéb alkalmat is meg kell ragadnunk, hogy a növendék érintkezésbe kerüljön a komoly muzsikával. Hogyan? Abból a tényből kell kiindulnunk, hogy a legkisebb és legkülönfélébb benyomás, zenei emlék, vagy akár csak néhány szó, megjegyzés, egy életre szóló, mély hatással lehet (és maradhat) az ifjú gyermeklélekre. Éppen ezért sokfélék az eszközök, lehetőségek, melyekkel célunk érdekében élhetünk.
Nézzünk néhányat e lehetőségek közül.
1. A rádió rendszeres és okos hallgatása. Érdekes tünemény az, hogy bár rádiója manapság majdnem mindenkinek van - mégsem hallgatják, különösen akkor nem, mikor kéne. Íme, kiaknázatlan lehetőségek! Szerkesszünk „Rádió-faliújságot”. Ezen hetente, naptárszerűen feltüntetjük az általunk kiválasztott zenei műsorszámokat. Talán már evvel is felkeltünk bizonyos érdeklődést. Emellett a növendékek leckefüzetébe - alkalmanként - beírjuk az ajánlott 1-2 kiemelkedőbb zenei műsort, s meghallgatását a következő órán ellenőrizzük. Néhány kötetlen szóval érdeklődünk, hogyan tetszett, mi tetszett benne főképpen, és miért?
Nem lehet eléggé kihangsúlyozni a rádió gazdag lehetőségeit.
2. Ha zongoraórák között van időnk - például, éppen nem jön még a következő növendék -, zongorázzunk pár témát vagy részletet nagyobb zeneművekből. E célból a zongoradarabok mellett nem árt ismerni egynéhány zongora kivonatot is, avagy hallás után játszani tudni jelentősebb dolgokat, pl. szimfóniák témáit stb. Az efféle eljátszásoknak sok más irányú hasznuk is van. Először: a gyermek, illetve ifjú megismeri, meghallja a zeneművet. Emlékezetébe is vési a dallamot, s mikor később hangversenyen, rádióban hallja, örömmel fedezi fel. Másodszor: az ilyen előjátszások a zongoristák számára még a hangszer megkedveltetését is elősegítik, hiszen látják, hogy az mennyi minden visszaadására képes. Végül színesíti az órát, újabb élménnyel teszi gazdagabbá.
3. Időnként, amikor van rá pár percünk, térjünk ki néhány szóval a nagymesterek életére, ajánljunk zenei könyveket. Év végén, pl. jutalomkiosztáskor, főleg zenei könyveket, életrajzokat adjunk, a kottát a növendék úgyis megveszi évközben.
4. Súlyt kell helyezni arra, hogy a növendékek rendszeresen járjanak hangversenyekre. A helyi zeneiskolák e téren úttörő munkát végeznek növendék- és tanári hangversenyek rendezésével. Nagy jelentőségűek a Filharmónia helyi rendezésű hangversenyei is, de mindezeken kívül különösen ajánlatos csoportok hangverseny- és operalátogatása Budapesten és más nagyobb városban. Pusztán az új, szebb környezet hatása is ünnepélyessé teszi a napot, ezzel élményszerűbbé és maradandóbbá az előadás emlékét. Szerencsés kezdeményezés, többek közt, az Operaház vasárnap délelőtti ifjúsági előadássorozata, mely feltétlenül folytatandó.
Az élet oly sokszínű és gazdag, hogy ezen kívül is állandóan adódnak helyzetek és pillanatok, melyeket megragadhatunk, hogy néhány szóval, hanggal vagy megjegyzéssel gazdagítsuk növendékeink zenei világát. Csak fantázia, lelkesedés és éberség kérdése, hogy ezeket a pillanatokat felfedezzük és hasznosítsuk.
Előadásom második kérdését - a növendékek kritikai érzékének fejlesztése - elég röviden és egyszerűen tudom kifejteni.
A növendék kritikai megnyilvánulásai mérőórához hasonlóan jelzik fejlettségét, így (akármilyen különösen hangzik is) elengedhetetlen segítséget jelentenek pedagógiánkban. Általában leszögezhetjük azt az elvet, hogy a növendék nyilváníthat véleményt, sőt, ez szükséges is!
Példák:
Általunk ajánlott, és rádión vagy hangversenyen hallott zenéről a növendék számoljon be, mondja el, mi tetszett benne és miért; ha nem tetszett, miért? (Ezt már említettem előadásom első részében, a zenei műveltség kialakítása kapcsán: hiszen a dolgok összefüggnek egymással.)
Közös órák. Ezek egyik értelme és célja éppen a helyes kritika kialakítása. Azonos osztályos növendékek vesznek ezen részt. Sok egyéb mellett, a növendékek egyelőre kijelölt és megtanult darabot (pl. Bachot) sorjában eljátszanak, majd bírálják egymást, és a maguk produkcióit. A tanár ez alatt háttérbe vonul, és csak az irányítást végzi. Rendkívül nevelő hatású! Ehhez természetesen nem elegendő egyetlen kísérlet, de több közös órával rá lehet nevelni a növendékeket a helyes közösségi szellem és kritikai öntudat igényére. E módszer elsősorban nagyobb növendékeknél, gimnazistáknál vált be.
A kicsiknél is sor kerülhet azonban a kritika alkalmazására. Kezdőknél gyakran egy időben jön 2-3, olykor 4 növendékem, és ezek a billentés kezdeténél mutatkozó hibákat (ti. egymás hibáit) szenvedélyes lelkesedéssel javították ki.
A fentiekből is láthattuk, hogy a rutinszerű és olykor szürkének ható hangszeres órák alatt, előtt és között is lehet zenei nevelést végezni. Nem elegendő, hogy növendékeink pusztán csak zongorázni és hegedülni tanuljanak meg - kisebb-nagyobb sikerrel -, hanem szükséges, hogy emellett zeneértő, zeneszerető emberekké váljanak, ami egész oktatásunk és oktatási rendszerünk végső célja, és értelme!