Aszalós Tünde
IV.
Budapesti Nemzetközi és III. „Chopin + ……”
Zongoraverseny
2010.
március 11. – 2010. március 15.
A Chopin év tiszteletére szervezett lengyel-francia-magyar rendezvénysorozat magyarországi
része ez a verseny (16 ország, 66 résztvevő). A
megnyitó Havasiné Darska
Izabella zongoraművész meghatódott és megható szavaival kezdődött. Beavatott
bennünket a Ferenczy-verseny történetébe. Ismertette, hogy az egyik évben
hazai, a másik évben nemzetközi ez a megmérettetés. A 2009-es évben a Ferenczy
György Alapítvány – (és) Chopin Társaság – elnyerte a Chopin Társaságok
Nemzetközi Szövetségének tagságát. Ez utóbbi talán az egyik legtermékenyebb
hozadéka Darska Izabella szellemi erőfeszítéseinek a
magyar Chopin zongorajáték előbbre lendítése érdekében.
Elhangzottak a köszönetek a szervezésért és az adományokért.
(Megtalálható az Alapítvány honlapján.) Ezután érdekes
és nagyszerű ötlet volt az, hogy Pless Attila
zongoraművész, az előző versenyek zsűritagja 6 Chopin – etűd előadásával
örvendeztette meg a jelenlévőket. Öröm volt hallgatni!
A két zsűri ezek után a két helyszínen – az Erzsébetligeti Színházban (XVI. ker.) és a Rácz Aladár
Zeneiskolában (XVI. ker.) – megkezdte a versenyzők meghallgatását a versenyeken
szokásos sorsolás alapján.
A műsorfüzet átnézése után feltűnt, hogy milyen
kevés a hazai résztvevő. Vajon miért? És vajon miért nem hallgatják a
tanárkollégák az ilyen tanulságos és élményt nyújtó produkciókat? Különös öröm
tölthet el bennünket, hogy Fr. Chopin (1810 – 1849)
műveit hallhattuk sok „világnagyság palánta” előadásában. Hallottunk azonkívül Messiaen, Fauré és Ligeti műveket is, melyek igen ritkán (vagy
egyáltalán nem) hangzanak el hangversenytermekben. Bartók darab alig volt
műsoron!
Valahányszor visszagondolok a versenyre, egy probléma – többek között –
foglalkoztat; a Liszt – művek címei jól vannak-e a szláv nyelvekre lefordítva?
Az Un Sospiro c. darab helyett a Desz-dúr
Koncert-etűd hangzott el. A versenyző tanára nem kért korrekciót a konferálás
előtt, és utána sem. (Zsűritaggal erről nem beszéltem.)
Az interpretációk során – nem csak a magyar résztvevőknél – felmerült a
kérdés: ilyen orkesztrális, hatalmas, tömbös hangzást
igényelnek-e a művek? Elképzelhető az, hogy ilyen „zajos” előadásmód volt a
korabeli zongorán? (kb. Pleyel zongora volt a
favorit.) A szalonokban úgyszintén? Vajon ezek a „lírikus vallomások” (Molnár
Antal) nem igényelnek-e úgymond gyöngédebb, árnyaltabb, plasztikusabb
kifejezésmódot? (Természetesen szenvedélyességgel, indulati/érzelmi
telítettséggel.) Az a finom ornamentika ilyen magamutogató virtuozitás? A
hangszerkezelésben, általában a billentéskultúrában nem lehetne jobban
megmutatni a zongora hangszín lehetőségeit és hangjának szépségeit? Kevés
kivételtől eltekintve a balkéz – amint kísérőszólamot játszott – kívánnivalót
hagyott maga után. Magyarul szólva a két kéz viszonya nem volt differenciált, a
kíséret „darabosan”, hangosan, egyenetlenül szólt. Ezek a művek igen kiművelt
technikát igényelnek a romantikus szólamvezetés problematikája mellett. Az is
kiderült, hogy milyen nehéz piano játszani a cantabile
karakter megtartása mellett – de nem „suttogni” (Solymos Péter) a
hangszeren.
„Ez a halk líra gyakran nyer éles fényt a körülötte felcsapó szenvedély
lángjától.” (dr. Kecskeméti István.) Ennél találóbban Chopinről nem
szólhatunk.
Érdemes azt is megvizsgálnunk, hogy zongorametodikánk és tanárképzésünk,
valamint instruktív darabjaink alkalmasak-e arra, hogy kultúráltabban és
stílusosabban interpretáljuk Chopin műveit. Megtanítjuk-e növendékeinket
mindenre, ami ehhez szükséges? Megtaláljuk-e azt a darabot, amit a tanítvány
maradéktalanul meg tud oldani? Van mindehhez megfelelő, célravezető
eszköztárunk? A deklamációs stílus – amit a Chopin
játéknál igényelünk és emlegetünk – továbbá a líraiság és a virtuozitás
ötvözete érzékenységgel párosulva, csak az egészen kiváló tehetségeknél volt
tapasztalható. Érződött ezeknél a versenyzőknél a tanári muzikalitás is (olykor
modorosság azért sajnos ismét jelen volt.)
A mazurkák világa különlegesen érdekes. Ismét
dr. Kecskeméti Istvánt idézem: ……...”a műfajcím csak
ihlet-teremtő, útravaló program, amely rögtönzésszerűen is változtatható.
Valóban úgy érzi az ember, hogy mintha leírt improvizáció lenne.”
E megállapításokat nagyszerűen hívták életre a díjnyertes fiatalok.
Műfajhatárokat átlépve, nekünk szokatlan, ugyanakkor kitűnő előadásban
hallottunk műveket; az áttetsző faktúra költőiséggel párosulva igen meggyőző
volt. Az sem kizárható, hogy a zenei előadóművészet
arra tendál, hogy mindent másképp játszunk? Az előadó egyéniségében domináns
szerepe van a szerzői hűségnek – ez kétségtelen tény napjainkban is.
Következzen
néhány vélemény a zsűritagoktól (sajnos a IV. Nemzetközi Chopin
– versenyről nem sikerült értékelést kapni.)
Réti Balázs a III. „Chopin + ……” bírálóbizottság tagja
a következőket mondja:
Első alkalommal vehettem részt a „Chopin + ……” Nemzetközi
Zongoraverseny zsűrijében, ami nagy megtiszteltetés volt számomra. A kiválóan
megszervezett verseny rendkívül kellemes környezetben, az Erzsébetligeti
Színházban zajlott le.
A versenyzők felkészülten játszottak, nem volt
kiugróan gyenge produkció, bár többeknél előfordultak betanult hanghibák.
Érdekes volt hallani a döntőben, hogy a kisebbeknél többen nem tudták már
ugyanazt a színvonalat nyújtani, míg a második korcsoportban jó néhányan meg is
tudták haladni az előző fordulóban mutatott teljesítményüket.
Az első korcsoportból a 12 éves Piotr Pawlak első fordulós műsora tetszett a legjobban (Debussy:
E-dúr Arabeszk, Chopin: Fantaisie-Impromptu). A gálakoncerten,
megosztott első díjasként is ugyanezeket szólaltatta meg. Túl a technikai,
zenei és mentális felkészültségen, szinte felnőtt, érett művészként játszotta
ezt a két darabot. Éppoly meggyőzően adta elő a lírai és a drámai részeket is.
Végig ihletetten, ugyanakkor külsőségektől mentesen és szinte mozdulatlan
testtartással játszott. Nála éreztem leginkább a játékszabadság és a
játékfegyelem egyensúlyát. Az agogikák – nem úgy,
mint sok más produkcióban – sosem veszélyeztették az egész darab felépítését.
Véleményem szerint éppen ez különböztette meg játékát az egyébként nagyon
muzikális, szintén első díjas Marta Czech
zongorázásától.
A második korcsoportban számomra kiemelkedett a
megosztott első díjas Elizaveta Nazaruk
játéka, melyet gyönyörű hang, érzékenység, ízléses agogikák
jellemeztek(Chopin: Esz-dúr Noktürn). Mindemellett erő is van a zongorázásában
(Chopin: c-moll Polonéz) és a humorhoz is van érzéke
(Debussy: General Lavine-eccentric). A korcsoport további első díjasait illetően Szymon
Nehring játékában az erőteljes egyéniségét,
személyiség jelenlétét éreztem meghatározónak, míg Michel Aude-Liesse
zongorázása rendkívül kidolgozottnak, bár kissé hűvösnek tűnt számomra.
A magyar produkciók közül Heinrich Attila Chopin Keringőjét (cisz-moll, op.64 /
2) és Balogh Ádám Mazurkáját (b-moll op.24 / 4) éreztem kiemelkedőnek,
mindketten harmadik díjat, valamint a legeredményesebb magyar versenyző díjat
kaptak saját korcsoportjukban.
Egy
nemzetközi versenyen természetszerűen adódik a lehetőség magyarok és külföldiek
játékának összehasonlítására. Ráadásul szép számú
külföldi versenyző jött el, főként Lengyel- és Oroszországból. Mégsem tenném
ezt most, mert a versenyen hallott magyar produkciók alapján nyilvánvalóvá
vált, hogy ez a minta nem reprezentatív. Valószínűleg sokan a nyíregyházi
országos versenyre készültek éppen. Emellett a programfüzetből az is
nyilvánvalóvá vált, hogy a külföldi zongoristák közül többen már
konzervatóriumok vagy hasonló intézmények előkészítő osztályaiban tanulnak, míg
a magyarok kivétel nélkül zeneiskolások. Bizonyosan szorosabbra válhatott volna
a verseny, ha például a Zeneakadémia előkészítő tagozatáról is jöttek volna
versenyzők. Valószínűleg a külföldiek inkább akkor jönnek el, ha úgy érzik,
hogy díjra esélyesek, hiszen nem kis befektetés külföldre menni
versenyezni.
Mindentől függetlenül megfigyelhető volt, hogy sokszor a gyengébb külföldi
produkciók is mennyivel szabadabban, bátrabb agogikákkal
és több előadói eszközt felvonultatva szólaltak meg. A mérték persze sokszor
átlendült a túloldalra. Hozzá kell tennem, hogy a díjazott
magyarok esetében ezek a problémák már nem merültek fel az interpretációt
illetően.
A Jan Jański professzor úr vezette zsűri döntéseiben
a jóindulat jeleként értelmezhető a sok megosztott díj, ami remélhetőleg
ösztönző hatást gyakorol a fiatal zongoristák további teljesítményére.
Összességében úgy vélem, színvonalas versenyt és időnként kiemelkedő
produkciókat hallhatott a zsűri és a közönség. Ez egy szép és hasznos
megmérettetés, melyre 2012-ben remélhetőleg újra sor kerül.
Prof. Marta Sosińska:
Túl kevés magyar versenyzőt hallgatott meg ahhoz, hogy általános véleményt
tudjon mondani, nem ilyen szempontok szerint hallgatta a versenyzőket, nem érzi
magát felkészültnek a válaszadásra.
Prof. Jan Jański:
Nyolc év tapasztalata alapján kijelentette, hogy a Chopin művek tanítási és
előadási színvonala érezhetően emelkedett, de továbbra is szorgalmazná a
Chopinről szóló könyvek olvasását és a hangfelvételek – legfőképp a világon
elismert Chopin tolmácsolóinak – gyakori hallgatását, a helyes kifejezési
eszközök és azok mértékének minél helyesebb kiválasztása érdekében.
Darska Izabella:
A kevésbé sikeres előadásokban nekem a Chopin művekből mindig hiányzik
Chopin emberi lénye és lengyel mivolta.
Chopin, - mint ember:
1. „szeretet sugárzó”, „feddhetetlen becsületesség, tisztesség,
önzetlenség”, „visszafogott, egyszerre szerény és méltóságteljes, könny-tiszta
ember”,
2. a betegsége és a fokozódó fizikai gyengesége miatt halálvárásban
és gyógyulási reményben 15 éven keresztül élő – egyébként élni
szerető és akaró – ember, aki mindennek ellenére „finom lelkű, harmonikus
és fegyelmezett maradt”,
3. aki egész életén át a szíve mélyén két értéket őrzött:
a családi
otthont és a hazáját
(ahonnan elhibázott döntése alapján a forradalom elől elmenekült, és ahová már
később – bár akart – a betegsége miatt visszatérni nem tudott),
valamint saját otthonát (melyet sohasem sikerült megteremtenie),
4. aki „egész életében nyitott, őszinte, igazmondó volt”, de aki a
testi-lelki szenvedését, „a belső életét külső jelekkel soha nem árulta el”, „
még a hozzá legközelebb állók társaságában zárkózott maradt” és „csak a
zongorájának tárta ki a lelkét”.
(Idézetek: Mieczysław Tomaszewski
„Chopin – ember, életműve, kicsengése”.)
Chopin, - mint lengyel:
A lengyel háromnegyedes táncok sokaságának és sokszínűségének az
ismerete nem csak a mazurkákban és
a polonézekben hiányzik, de más darabjaiban is, ahol
ezek a táncok sokszor rejtve, és ráadásul majdnem mindig stilizálva jelennek
meg, néha csak egy pár hang erejéig. A lengyel nyelv a magyartól eltérő
hangsúlyozásával, a lengyel népzenére jellemző szinkópa gyakori jelenlétével és
szabálytalan helyeken megjelenő hangsúlyokkal együtt a következő nagyon fontos
terület. Ezeken akár a zene tudatos elemzésével, akár alaposan és helyesen
kiválasztott hangzásélmények hallás utáni másolásával lehetne javítani.
Felbecsülhetetlen az a tevékenység – és nagyon köszönjük(!)
– amit Havasiné Darska
Izabella éjjel-nappal (szó szerint!) fáradhatatlanul
dolgozott. Ügyszeretete határtalan! Egy „maroknyi” csapat segítette a versenyt:
a XVII. ker. Bartók Béla Zeneiskola tanári kollektívája, élükön Tóváriné Perémi Orsolya
igazgatóhelyettessel, aki szigorú figyelmével őrködött a zökkenőmentes és
pontos lebonyolításban. A IV. Nemzetközi Chopin verseny a Rácz Aladár (XVI.
ker.) Zeneiskolában, ugyancsak kiváló szervezésben Karsai Irén és csapata
segítségével zajlott. A versenytitkári feladatot Papp Károlyné főisk. adjunktus rendkívül koncepciózusan
és pontosan, ide-oda „röpködve”a két helyszín között hibátlanul látta el.
Köszönjük! A gálahangversenyen is fontos teendője akadt a díjkiosztásnál. Az
izgalmak tetőfokán sikerült megvalósítani a zűrzavar elhárításával a
rendezettséget.
A Rácz
Aladár Zeneiskolában tartott gálahangversenyen a Szingapúr-ból
érkezett 1991-es születésű Shaun Choo
– ról egyértelműen kiderült, hogy zseniális. (Salzburgban
Karl-Heinz Kämmerling a tanára.) Lenyűgözve
hallgattuk, reméljük, hogy nem utoljára! A közönség alig akarta őt „elengedni”,
ráadást is „követelt”. Rendkívüli élmény volt a fiatalember zongorajátéka!
Befejezésül
Varga György – aki a Rácz Aladár Zeneiskola igazgatója – mondatait
idézem: „Örömmel várjuk vissza ezeket a fiatalokat, mint
világjáró művészeket! Emlékezzenek jó szívvel ránk, magyarokra!”
A
versenydíjazottak:
III. „Chopin + ……”
Nemzetközi
Zongoraverseny:
I. korcsoport:
I. díj: Czech
Marta –
Lengyelország
Pawlak
Piotr – Lengyelország
II. díj: Kierc Rozalia –
Lengyelország
Sabikova Zuzana – Szlovákia
III. díj: Heinrich Attila Henrik –
Magyarország
(Miskolc, Csabay Csilla növendéke)
Milachich Tatjana – Oroszország
Különdíjak:
a legfiatalabb
versenyzőnek:
Nowak
Kinga
Anna
a legeredményesebb magyar
versenyzőnek:
Heinrich Attila Henrik
a Chopin művek legszebb
előadásáért:
Pawlak Piotr
Czech
Marta
a francia művek legszebb előadásáért:
Pawlak Piotr
Czech
Marta
a magyar mű legszebb
előadásáért:
Milachich
Tatjana
II.
korcsoport:
I. díj: Nazaruk Elizaveta -
Oroszország
Nehring
Szymon - Lengyelország
Michel Aude-Liesse – Franciaország
II. díj: Czech Karolina – Lengyelország
Fedoseeva Alina – Oroszország
III. díj: Balogh Ádám – Magyarország
(Pécs, Megyimóreczné Schmidt Ildikó növendéke)
Különdíjak:
A legeredményesebb magyar
versenyzőnek:
Balogh Ádám
A Chopin művek legszebb előadásáért:
Nazaruk Elizaveta
A francia művek legszebb előadásáért:
Michel Aude-Liesse
Nazaruk Elizaveta
A magyar mű legszebb előadásáért:
Balogh Ádám
Nehring Szymon
A kiváló felkészítő munkáért a
zsűri elismerésben részesítette:
Maria Serafin – lengyel zongoraművész-tanár
IV. Budapesti Nemzetközi Chopin
Zongoraverseny:
I. díj: Choo Shaun - Szingapúr
II. díj: Wota Maciej -
Lengyelország
III. díj: Książek Krzysztof
- Lengyelország
Különdíjak:
A legeredményesebb magyar
versenyzőnek:
Balázs János (LFZE,
Budapest, Dráfi Kálmán növendéke)
A Chopin Etűd legszebb előadásáért:
Choo
Shaun
A Chopin Mazurka legszebb előadásáért:
Książek
Krzysztof
A Chopin Polonéz legszebb előadásáért:
Wota
Maciej
A francia művek legszebb előadásáért:
Vişovan
Aurelia - Románia
Jurinič
Aljosa – Horvátország
A magyar művek legszebb előadásáért:
Choo
Shaun
Sandor
Peter - Szlovákia
FELHÍVÁS
A MOLNÁR ANTAL ZENEISKOLA szervezésében
HAVASINÉ DARSKA IZABELLA
zongoraművész-tanár,
a Ferenczy György Zongoraverseny alapítója
és szervezője,
a Nemzetközi Chopin Társaság tagja előadást
tart
„Chopin életművének
módszertani megközelítése”
címmel
(témaindító előadás fakultatív folytatással)
Időpont: 2010. szeptember 30. 10.30
Helyszín: Erzsébetvárosi Közösségi Ház
Budapest VII. ker. Wesselényi u. 17.
Várjuk az érdeklődő kollégák jelentkezését a fenti elérhetőségek egyikén
2010. június 15-ig!
Az előadáson a részvétel ingyenes!
Üdvözlettel:
Aszalós Tünde Szaktanácsadó
Kiss Tünde Igazgató
Budapest, 2010. május 10.