Első Heves megyei gitárverseny és szakmai
nap
Március
elsején reggel, 19 ifjú gitáros és kísérőik izgatottan ültek be a füzesabonyi
VIK Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermébe az I. Heves megyei
gitárverseny megnyitójára. A résztvevő zeneiskolák: Farkas Ferenc Zeneiskola-
Eger, Felsőtárkányi ÁMK AMI, HVNOI- Zeneiskola Tagintézmény- Heves, KIKI- AMI-
Szihalom, Lőrinci Városi Zeneiskola- AMI, Pátzay János Zeneiskola-
AMI- Gyöngyös, Tóth László Magániskola- Heves, VIK- AMI- Füzesabony.
Nyikes
Nikoletta és Havasi Csaba gitárjátéka után a város polgármestere Laminé Antal Éva nyitotta meg a versenyt. A sorsolást
követően szakmai előadásokra került sor.
Elsőként Papp Sándor-a zsűri elnöke,
a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének docense, gitárművész-előadását
hallhattuk. Zenei szemelvények hangoztak el, korabeli grafikák és kottaképek
közreadásával. Az előadó közelebb hozta a résztvevőkhöz Francisco Tárrega szellemiségét.
Fontosnak
tartottuk, hogy a résztvevők igazi élményekkel gazdagodjanak ugyanakkor hasznos
ismereteket is szerezzenek. A szakmai délelőtt folytatásaként a
Kovács-módszerrel ismerkedtünk meg. Előadónk Nagyné Rózsa Zsuzsanna
Kovács-módszer tanár, intézményvezetőnk volt.
Rövid
bevezető után egy később is alkalmazható rövid mozgássort végeztünk, amely akár
hangszeres órán, akár a mindennapokban segít felfrissülni, ellazulni. Az utolsó
gyakorlatokhoz használt óriás; színes lufik egyaránt elvarázsoltak gyerekeket
és felnőtteket.
Friss és jóllakott résztvevőkkel
útjára indult délután a verseny. Legfontosabb elvünk az volt, hogy pártatlan,
és a lehető legobjektívebb döntés szülessen a zsűri részéről, melynek tagjai:
Papp Sándor-gitárművész, a Miskolci
Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének docense;
Tüske András-gitárművész, az ausztrál Adelaide Egyetem egykori tanára, a gödi Németh László
Művészeti Iskola tanára;
Magda Gábor-gitártanár-kamaraművész,a
ceglédi Erkel Ferenc AMI tanára.
Szakmai bíráink a gyerekeket kitűzőjükön
viselt sorszámaik alapján vették lajstromba, és ők segítettek az apróbb
problémák leküzdésében (pl.: hangolás, memóriazavar esetén). A szaktanárok csak
a háttérből izgulhattak "gyermekeikért".
A zsűri szorgalmasan jegyzetelt és
pontozott, szempontjaik a következők voltak:
1.; kottahűség ;
2.; dallamvezetés ;
3,; hangszín és pengetési technika (köröm!) ;
4.; dinamika és artikuláció ;
5.; helyes tempóválasztás ;
6.; nem szempont a darab nehézségi szintje
a versenyprogram után
pedig alapos egyeztetés után következett a nap legizgalmasabb része.
A versenyt a zsűri nevében Tüske András
értékelte, és szakmai tanácsokkal látta el a versenyzőket és tanáraikat. Az
eredményeket intézményvezetőnk olvasta fel-egyik kezében a zsűri által használt
sorszámos papír, másik kezében a versenyzők névsora.
A támogatóknak köszönhetően nemcsak a
helyezettek részesültek tárgynyereményben, sok különdíjat is kioszthattunk,
mintegy százezer forint értékben.
Helyezést értek el:
I. korcsoport:
Gulyás Gellért és Tóth Martin első díj,
Hornyák Stella harmadik díj.
II. korcsoport:
Ujvári Katinka első díj, Tóth Fanni és Tóth
Orsolya második díj, Nagy Tamás és Szőllősi Bálint harmadik díj.
III. korcsoport:
Pénzes Balázs első díj, Belkovics
Zoltán; Ghanem Laura és Sipos Roland harmadik díj.
A legeredményesebb iskola:
Farkas Ferenc Zeneiskola -Eger; Tóth László Magániskola -Heves;
VIK AMI -Füzesabony.
Tanári különdíj:
Burai Pál -Lőrinci;
Havasi Csaba -KIKI Szihalom; Nyikes Nikoletta -VIK
AMI; ifj. Tóth László -Eger.
A tárgynyereményeket biztosították és a
versenyt nagy lelkűen támogatták:
Füzesabony
Város Önkormányzata, Heves Megyei Önkormányzat, Segovia
Gitárszaküzlet, MZTSZ Heves Megyei Zenepedagógusok Szakszervezeti Bizottsága, Duropack-Strapack Kft, Harmónia Hangszer és Zeneműbolt,
Szülők Tanácsa, Sodexo Füzesabony, Ostoros-Novaj Bor Zrt -Vályi Katalin, Papp Sándor.
A nap kötetlen beszélgetéssel
zárult, terített asztal mellett bárki kérdezhette a zsűri tagjait. Fogyott a
süti és lassan hazaindultak a gitárosok.
Fáradtan, de örömmel zárta az ajtót a 40
éves művészeti iskola tantestülete. A visszajelzések igazolták azt, hogy
elgondolásunk a tiszta versengésről helyes volt és senkinek nem okozott csalódást.
A fantasztikus zsűri csak ezzel a feltétellel vállalta a feladatot. Véleményük
szerint ez a versenyszervezés, kezdeményezés országosan is példa értékű.
A változatos programok közben
észrevétlen múlt el az idő. Jóleső érzésekkel fogadtuk a visszajelzéseket.
"...szeretném megköszönni a tegnapi napot, a versenyt, a
kedves fogadtatást és a részrehajlás nélküli értékelést!
Mindenki
elégedetten és boldogan tért haza, fel sem tűnt, hogy egy egész napon át tartó
rendezvényen voltunk..."