Parlando 1963/9, 22.-23. p.

A VÁCI ZENEISKOLÁT

Mindig izgalmasnak és érdekesnek tartottam olyan intézményről riportot készíteni, ahol ottlétemkor az intézmény vezetője nincs jelen: nincs, aki „hivatalosan” kalauzol, hanem részben az ösztönömre bízva, részben csak úgy találomra be-bekukkanthatok egy-egy helyiségbe, szobába… és így próbálok képet alkotni riportalanyomról. Vác egyik főutcájának kiemelkedő épületén olvasható: Művelődési Ház. Ebben kapott helyet immár négy évvel ezelőtt a váci Zeneiskola. (A kis v betű nem véletlen, mert az első két évben csak az Abonyi Állami Zeneiskola fiókintézeteként működött, és csak két évvel ezelőtt lett önálló intézménnyé: Váci Állami Zeneiskolá-vá.)

Az iskolának egyetlen igazi „gondja”: az állandóan emelkedő érdeklődés kielégítése. A működését mindössze három tanerővel kezdő Munkaközösség ma Pest megye kultúréletének nem elhanyagolható tíz tanerős zenei tanintézete. Az iskolának Pesthez való közelsége lehetővé teszi az ún. utazó-tanárok alkalmazását. Az agilis igazgató, Cs. Nagy Tamás nem mindennapi erőket vont maga köré: a zongora-tanszakot négy, a gordonkáét egy, a hegedűét három és a magánénekét egy tanár látja el. Az elméleti oktatást Bogányi Tibor tartja kezében. Külön kell megemlékeznünk az iskola rangidős tanáráról, Stróbl Gyuláról, aki hosszú operai múlt után fáradságot nem kímélve „ingázik” négyszer hetenként Budapest és Vác között, hogy a váciakat és a környékbeli gyermekeket a fúvós-hangszerek rejtelmeinek titkába avassa.

Mikor az ember a nagy betűkkel írt Állami Zeneiskola felirat melletti kapun belép és felér az első emeletre, benyit egy szobába, melyben hét akvárium és néhány üres üvegszekrény sorakozik a fal mellett. Ha nem lenne itt a falon egy órarendi beosztás, és ha nem lenne az egyetlen íróasztal mellett egy érdekes kísérleti hangszer, a microorgan: azt hihetnők, hogy valamilyen természetrajzi, vagy akvarisztikái szakkör helyiségében vagyunk. (Mint utólag megtudtam, ez a szoba ilyen célokat is szolgál.) A nagyon kedves gondnoknő büszkén jelentette ki: „Van már két helyiségünk, ahol csak zenetanítás folyik. A másik hármat sajnos meg kell osztanunk a Művelődési Házzal.” Elfogódottan léptem be a folyosó végén a baloldali terembe: Itt tartotta és tartja ma is a Vox Humana kétszer hetenként a próbáit az igen tehetséges Maklári József vezetésével, aki együttesével nemrég Olaszországban első díjat kapott. A már említett elmélettanár kartárson kívül a Zeneiskola egyetlen helyben lakó tanára Kőnig Viktória, aki 1937 óta igyekszik a kezére bízott váci tanítványainak lelkéhez a zongoramuzsikát közelebb hozni. Az országos hírű Kotányi-nővérek egyike: Kotányi Nelli, Felsőgödön tanít zongorát. (A felsőgödi zenetanítás Vác külső kerületi fiókintézményének tekinthető.) A Zeneiskola hangszerállománya még nem gazdag (az igazgató éppen ebben az ügyben járt ma Pesten, hogy ezen a hiányosságon segítsen), hegedűk, gordonkák vannak ugyan, de a hangszertárból a fúvós hangszerek teljesen hiányoznak.

A tavalyi 200-as növendéklétszámhoz képest az idei 270-es növendéklétszám, komoly fejlődést jelent. Általában valahogy az a benyomásunk, hogy valami az iskolában, és az iskolával kapcsolatban állandóan fejlődik, jelentékenyebbé válik, gazdagszik mennyiségileg és minőségileg egyaránt. Alighogy az iskola megkezdte működését, már szűknek bizonyulnak a tantermek. Jóformán alig, hogy elkezdődött a tanítás: kevés a tanerő, kevés a hangszer… mert az igények állandóan növekednek.

Pozsonyi Bélával, a Városi Tanács Művelődési Osztályának illetékes előadójával beszélgetve megtudtam, hogy a közeljövőben a Zeneiskola céljára egy kis házat kiürítenek, ezzel is bővülhet majd a tanulók száma. Mikor a várostól a Diadal-téri autóbusz pályaudvaron búcsút vettem, egy nagy fejlődés előtt álló, jó vezetésű zenei intézménytől is elköszöntem.

Arányi György