Várdai sikere a huszadik zsolnai fesztiválon
|
Ü |
nnepi esték helyszíne tavaszonta Zsolnán a Fátra
Művészetek Háza. Ott rendezik a Közép-Európai Zenei Fesztivált,
amely immár évek óta csak nevében kötődik a régióhoz, hiszen a fellépők az
egész kontinensről érkeznek. A szólisták mind, a karmesterek pedig többségükben
az előző néhány év nemzetközi zenei versenyeinek 35 éven aluli győztesei. Ez
szavatolja a színvonalat, s mivel a tehetségüket már többszörösen igazolt
fiatal zenészek a jövő nagy nevei, a fesztivál rangját is.
Ünnepi
volt az idei Stredoeurópsky Festival Koncertného Umenia, hiszen huszadik
alkalommal került megrendezésre. A jubileum mintegy gálakoncertté avatta a
záróestet.
A
fesztivál különlegessége: öttagú nemzetközi zsűri hallgatja a műsort, s a
versenygyőztes fiatalokat újabb „versenybe küldi” egymással: a hét végére A zenekritikusok díját ítéli oda „legjobbjuknak”. Két különdíj
teszi árnyaltabbá a rangsorolást: a Prágai
Tavasz koncertmeghívása a
következő évre illetve – idén először – a Pozsonyi Rádió adta
fellépési lehetőség. Immár sokadik éve veszek részt a zsűri munkájában, amelyben
idén két cseh, egy lengyel és egy szlovák kollégával igyekeztünk almát körtével
összevetni. Hiszen hárfástól zongorás trióig, gordonkástól vonósnégyesig
kellett összehasonlítanunk zenei és hangszeres tálentumot. Szerencsére nem
szabályos verseny ez: itt a zsűri egy pillanatra sem esik abba a kényszer
szülte hibába, hogy melléfogásokat, botlásokat keressen a pontozásos
sorrendteremtéshez, hanem kizárólag az értékek alapján lépdelteti a
résztvevőket az ítész-grádicson. A résztvevők nem a tanítványaink, legföljebb
nemzeti elfogultság befolyásolhatna bennünket, azon viszont valamennyien
túllépünk. Ennek köszönhetően évről-évre megéljük, hogy jó (netán kevésbé jó)
produkciók között egyszerre csak betoppan egy kimagasló. Akkor egymásra nézünk,
s bármilyen különbségek válasszák is el zenei ízlésünket, stiláris felfogásunkat,
tekintetünkkel egyöntetűen igazoljuk: ami éppen akkor szól, más valuta, mint a
többieké. (Ilyenkor gondolkodhatunk el azon, milyen különbség van verseny és
verseny illetve azok díjazottjai között...)
Tavaly effajta felismerést, ráismerést,
igazgyöngy-megcsillanást kínált a bolgár ütőhangszeres, Vaszilena
Szerafimova.
Izgatottan vártam a díjjal járó idei félestnyi visszatérését: vajon most is
olyan elementáris hatása lesz-e? Az volt. A tavalyi zsűri elnökeként idén én
adtam át neki a díj tárgyi elemeit, s éppen ezt a felfokozott várakozást
emeltem ki, amelyet mostani játékának a múlt évit idéző fényes muzikalitásával,
funkcionálisan artisztikus mozgásával, a marimbát az érintés finom differenciáltsággal
azokra a percekre a hangszerek királynőjévé emelésével teljesített be.
Minden évben van magyar résztvevő, nemegyszer győztes is
akadt közöttük (Bogányi Gergely 1998, Kelemen Barnabás 2007), a Prágai Tavasz
pedig 2008-as fesztiválszereplése nyomán Miksch Adriennt fogadta. Az idei
magyar, Várdai István a Szerafimova jutalomjátékát követő félidőben lépett színre.
Sosztakovics I. gordonkaversenyét, ezt a sportteljesítménynek is beillő,
szmokingban különösen nehezen játszható, kimerítő, de nem üres virtuozitásban
kimerülő darabját szólaltatta meg. Furcsa pillanat volt, amikor csellózni
kezdett. A bolgár ütős hatása alól még nem szabadultunk, az est olasz
karmesterével, Francesco Angelicoval nagyon elégedettek voltunk. Kíváncsian
vártam, ilyen sziporkában nem tompulnak-e az érzékek, vajon mikor érkezik a
pillantás, amely igazolja, tisztában vannak Várdai kivételes tehetségével. Az
első frázis után bekövetkezett, majd a mű végén nem győztem bezsebelni a
nemcsak kiváló, de rokonszenves művészhez a honfitársnak szóló gratulációkat. A
ráadásként előadott két Bach szvittétel között Ivan Herman polgármester a legfiatalabb
résztvevőt köszöntő oklevelet adta át Várdainak, de sejtettem, követi azt még
nem a születési évszámot „elismerő” további is.
Mivel az utolsó két hangverseny idén nem képezte a
„versenyző” szakasz részét, a szokottnál kicsit kisebb számú, de az utóbbi évek
átlagánál erősebb volt a mezőny. A színfalak mögötti szereplőként
Eyjafjallajökull nagy súllyal vett részt a program szerkesztésében: az Európa
mumusává vált izlandi vulkán repülést gátló hamuja több eredeti meghívott
Zsolnára utazását tette lehetetlenné, s tartotta szüntelen stresszben a
fesztivál remekül működő szervezőit. Így is elégedetten hallgathattuk a német ATOS
Triót Beethoven Hármasversenyében, a
cseh Bennewitz Vonósnégyes igényes Janáček és Bartók produkcióját, a
francia Emmanuel Ceysson makulátlan technikájú, zeneileg érzékeny, a
rokokótól a 20. század elejéig ívelő hárfázását, a fesztiválon immár másodszor
szereplő szlovák Dalibor Karvay magabiztos hegedülését, amely azonban
ezúttal nem ideálisan találkozott Vivaldi A négy évszakával és a svájci Francesco
Piemontesit egy Mozart-zongoraverseny protagonistájaként. Az ATOS-szal a Brnói
Cseh Virtuózok, Karvayjal és Piemontesivel a Camerata Salzburg lépett
föl (a Vivaldi-előadás ódivatúsága alighanem az ő számlájukra is írható),
Szerafimovát és Várdait a Zsolnai Szlovák Sinfonietta kísérte. S lám,
mit tesz egy jó karmester: a helyi együttes felnőtt a számára szokatlan,
méretét is meghaladó feladathoz, a kényes pontokon is helytálltak muzsikusai.
Nem csoda, hogy ez az este tarolt: a kritikusok díját – s vele a jövő évi
zsolnai visszatérést – Angelico nyerte el. Várdai István a – számára talán
hasznosabb – Prágai Tavasz különdíjat érdemelte ki a zsűri egybehangzó döntése
alapján. A pozsonyi rádiószereplésre szóló meghívást a pontozás holtversenyben
Ceyssonnak és a Bennewitz Vonósnégyesnek ítélte – a Rádió nagyvonalúságának
köszönhetően mindketten részesülnek is a lehetőségben.
Hátra
volt még, „versenyen kívül” a Szentpétervári Kamarazenekar vendégszeplése
Jurij Gilbo vezényletével. A karmester mint rugalmas hangzású, érzékeny
hangszeren játszhatott vonósain Elgar és Csajkovszkij Szerenádjában egyaránt. S
példás alkalmazkodással kísérhették a 33 évesen is már legendásnak nevezhető,
Várdaihoz hasonlóan szerény és kedves orosz trombitást, Szergej Nakarjakovot.
Járt már Budapesten, hallhatta a közönségünk. Akinek még nem volt erre módja,
javaslom, keresse, a mulasztással sokat veszít.
Zsolna
immár húszéves tavaszi seregszemléjével – már ha a minőség e parádéjában
részeltetőket seregnek nevezhetjük – sokat nyer Szlovákia, Közép-Európa, sőt
egész kontinensünk zenei élete. Eredményes harmadik évtizedet kívánunk a zsűri
minél több minőségjelző összekacsintásával, amelyet – reméljük – magyar
tehetségek mind gyakrabban váltanak majd ki!
Hollós Máté