CSATÓ MÓNIKA
ALTERNATÍV ÉNEK-ZENEI NEVELÉSI PROGRAM
Reflektálás
Dr. Fehér Anikó: Ki mire tanítható? Kell-e
rendszerváltás a zeneoktatásban avagy „Hej, nem szeretem az idők járását…”
c. cikkére
A
kötelező iskolai ének-zeneoktatás terve hazánkban immár több évtizedes és azóta
gyakorlatilag semmit sem változott. Igen, a rendszerváltás szükséges az ének-zene
oktatásban. Égetően szükséges. De ki tudja azt megmondani, hogy mi a baj, és mi
lehet a megoldás? Nagyon egyszerűen az, akihez szól az egész program: maguk a
gyerekek.
1. Először is reagálnék azokra a felvetésekre,
amiben teljesen egyetértek dr. Fehér Anikó írásával:
1.1 Élményközpontú énekóra, új, friss
tananyag
.„... az alapfokú, zenei élmény és éneklés
központú zenei nevelés úgy megszerettetné a gyermekekkel ezt a művészetet –
mentesen minden riasztó kötelezettségtől és igazi tanulástól – hogy talán tárt
szívvel indulnának 10-12 évesen a zene elmélete, a kottaírás – olvasás
megtanulása felé. Szívem szerint teljesen száműzném az eddigi tankönyveket, melyeknek
nagy része valamiféle lebutított „gyerek-zeneelméletet” kínál, gyakran rosszul
értelmezett, de legalábbis mindannyiunk által meglehetősen megunt dalkinccsel.”
„Bátran énekeljen a kisgyerek is nagyobb
hangterjedelmű, ám számára vonzó, neki való témájú dalokat, nem lesz baja tőle!
Az élmény és a jókedv sokkal fontosabb néhány tisztán kiszenvedett
hangocskánál!”
Így igaz. Élménnyé kell tenni az
énekórákat: törekedni, hogy a tanuló fiatal szívesen, oldottan énekeljen és
vegyen részt az órákon.
A könyvekkel az a legnagyobb baj, hogy
elavultak. Ezeket a könyveket sokszor újraírták, de lényegi változás mégsem
történt. Ugyanazok az elemek, mint valami LEGO-kockák, át lettek pakolva innen
oda és viszont. A mai gyerek számára érthetetlen is- hiszen nincs meg hozzá a
zenei alapműveltsége. Zeneiskolába nem minden gyerek jár, sőt, egyre
kevesebben, de ha el is kezdik tanulmányaikat, még a legjobb zeneiskolákban is
jelentős a lemorzsolódás.
·
Gyakorlatilag teljesen hiányzik a tananyagból a Kodály halála óta eltelt
időszak zenéje, de főként az utóbbi 30 év anyaga; amit mégis kínál, érthetetlen
a gyerekeknek.
·
A tananyag nem követi a megváltozott körülményeket, nem kínál megoldást
a gyerekek tudásvágyának, kíváncsiságának kielégítésére.
·
Nem fejleszti a kreativitást, nem ad helyet az improvizációnak.
·
Nem hangolja össze a művészeti tárgyakat.
·
Követelménycentrikus, ami a művészeti nevelésnek teljesen ellentmondó.
A 2009-es tanévben kérdőíves kutatásba
kezdtem, véleményemet kutatásom eddigi eredményeivel (eddig 480 darab kiértékelt
kérdőív) támasztom alá. Ezek a
kérdőívek nem lexikális tudást mérnek: leginkább a gyerekek és fiatalok
tájékozottságát kutatják, zenéről alkotott véleményét kérdezték illetve azt,
mit szeretnének tanulni az énekórákon. A kérdőív első kérdése így szól: „Mit
szeretnél tanulni az énekórákon?” A kérdések provokatívak, igen,
tudatosan. Az, hogy megkérdeztem a gyerekektől, mit szeretnének ők, sokak
szemében már eleve visszatetszést kelt. Mondja, mondhatja erre jónéhány
kolléga: a gyerekek ilyen kérdésre azt válaszolják, semmit. Nos, nem így van.
A legtöbb válasz az aláhúzott
összes válasz arányában: 1. sok fajta zenét megismerni- a gyerekek
kíváncsiak. A 2. szelet: énekelni.
A népdal és a messzi földek zenéje együtt alkotja a 3. szeletet. A
slágerzenéket megjelölték, igen, de láthatólag nem ez a legjellemzőbb szelete a
tortánknak. Sok gyerek fontosnak tartja az improvizációt.
1.2. Zenei műveltség megszerzése, zenehallgatóvá
nevelés
„Nem hiszem, hogy minden magyar gyermeknek
perfekt szolmizálónak kellene lennie (bár kétségtelenül nem lenne rossz), de
szépen és jókedvvel kellene tudni énekelnie legalább egy-kétszáz magyar
népdalt, felismernie a világirodalom jelentős zeneműveit, mire benő a feje
lágya.”
Pontosan. Ettől viszont nagyon messze vagyunk. Szerintem a történetiség fontosabb mint az elméletiség.
Az általános zenei műveltség nem megfelelő, a közönségnevelés nem megoldott. Íme,
a magyar gyerekek zenehallgatási szokásai 2010-ben. Elkeserítő.
Kérdőívemben szerepelt a
„nagy” kérdés is: „Mit jelent számodra az a fogalom, hogy mai zene? Mi az a mai
zene?”
Mai zenéről beszélve a
gyerekek gyakorlatilag 100%-ban a szórakoztató zenét jelölik meg. Itt a
bizonyíték arra, hogy az elmúlt évtizedek zenéjéből tulajdonképpen sehol,
semmilyen formában nem kapnak semmilyen elégséges információt. A zenehallgatás
leggyakoribb módja a gyerekek számára a kereskedelmi televíziók és rádiók
kínálatai, az autózás közbeni rádiózás, vagy valamiféle egyéb tevékenység
közbeni, abszolút passzív zenehallgatás.
Egyetlenegy, azaz 1 darab
kérdőívben (480/1!), egy 17 éves tanuló jellemzésében találtam a következőt:
„Hallgattam John Cage: Four c. művét: ez előszöri meghallgatásra megdöbbentett,
de többszöri meghallgatás után gondolkodóba ejtett: rájöttem, van mai
hallgatásra érdemes modern klasszikus zene. Érdekesnek tűnt számomra.”
1.3. A modern technika felfedezése az ének-zenei nevelés számára
„Nagy szerepe lehetne itt a számítógép alkalmazásának: meg kellene
tanítani a gyerekeket arra, hogy a különféle video- és zenemegosztó
felületekkel hogyan bánjanak.”
Igen, és ez nem cél, ez egy
alapvető eszköz. A megfelelő forrásokat meg kell mutatnunk.
Arról nem is beszélve, hogy néhány év
múlva már elektronikus könyvek válthatják fel a nyomtatott könyveket,
folyamatosan frissíthetők lesznek az információk. A népzenei oldalak jó kezdeményezések, de elég kevés rajtuk az anyag.
Fejleszteni kellene őket!
1.4. Tanárképzés színvonalának emelése
„Saját szakterületemhez értem. A
felsőoktatásban szintén nagy lemaradást tapasztalok. Én most a felsőfokú zenei
intézmények népzeneoktatásáról szólok.”
Felsőoktatásunk ma világviszonylatban már nem
feltétlenül állja meg a helyét (egy-egy vezető intézményt leszámítva). A World
Economic Forum The Global Competitiveness Report 2009-2010-es összeállítása szerint a magyar felsőoktatás világszínvonalban a 80. (!) helyre
csúszott vissza![1]
A tanárképzés óriási
felelősségét látnunk kellene. Nem kellene ennyi intézmény, de ami van, annak
megfelelő színvonalat kellene biztosítani. Nagyon fontos kérdés a pályaalkalmasság!
Valóban csak annak kellene erre a cseppet sem könnyű pályára menni, aki
alkalmas. (És így munkanélkülieket sem képzünk...) Az énektanár képzésben hiányát érzem az általános zenei műveltség
megalapozásának. Hogyan tudja a tanár felhívni a figyelmet az értékekre, hogyan
tudja megindokolni, miért rossz, ami rossz, és miért jó, ami jó, ha ő sem
ismeri?
Még valami. Hol vannak
a továbbképzési lehetőségek? És ha vannak is –mert azért előadások vannak-
miért nem kötelezőek? A felnőtt-és továbbképzéssel is meglehetősen sereghajtók
vagyunk...
2. Amiben eltér a
véleményem:
2.1. Melyik korosztállyal
van a leginkább probléma?
„Gimnáziumban (14-18 év) még nagyobb a baj. Erre az életkorra a fiatalok
nagyrészt már elriadtak a klasszikus zenétől. Más érdekli őket – önmagukkal
vannak elfoglalva.”
De miért riadnak el a
klasszikus zenétől? Elavult a tananyag. A 10. osztály után nem kötelező az ének
tantárgy. Ennek ellenére 14-18 éves korban a legnagyobb a baj? Nem! Előbb! Íme,
a 12-14 évesek jellemző véleménye az általuk mai zenének megítélt mai zenei
kínálatról:
és a 17-18 évesek jellemző
válaszai:
Magyarázat: 1. sokszínű,
változatos, 2. egyértelműen negatív vélemény, 3. egyértelműen pozitív
hozzáállás és elégedettség,4. változó (jó és rossz is).
A mai gyerekeken iszonyú
nyomás van az információ-áradattal, előbb érnek. Elég fiatalon jó kritikusokká
kezdenek válni- ám a kritikához plusz tudás kellene! A legproblémásabb életkor
tehát a felső tagozat (leginkább a 6. osztálytól) és a középiskola első egy-két
éve.
2.2.
Kell-e tankönyv az énekórán?
Kell
tankönyv, sőt, fontos. Az ének-zenei nevelésnek tartalmaznia kell egy alapvető
zenei tájékozottságra nevelést, ha úgy tetszik, közönségnevelést. Kevés az idő az órákon! A tankönyvnek alkalmasnak kellene lennie nemcsak
arra, hogy dalanyagot találjunk benne (ebből is sok kell, hogy lehessen
válogatni), hogy megtanuljunk belőle néhány alapvető dolgot, de arra is, hogy tele
legyen érdekes szemelvényekkel, adatokkal. A tanárok nem tudnak mindennek utánajárni
(főleg, ha nem is tanulták). Adjuk meg nekik a maximális segítséget!
2.3. Elég-e a népdal az énekórákon?
Nagyon fontos a népdal, de nem elég! A 2009-es év folyamán kidolgoztam egy koncepciót.
Nyilván nem egyedül rám vár a helyzet javítása, de koncepcióm és készülő
tankönyveim talán segítséget tudnak nyújtani ezekre a hiányosságokra. E szerint
az elképzelés és az ehhez kapcsolódó (már készülő) tankönyvek illetve
kiegészítő zenetörténeti könyvek szerint a legfontosabbak:
·
Kapcsolatot
teremteni a tanítási anyag és a mass media között (felismertetni a zeneileg, művészileg
igényest és igénytelent).
·
A
kortárs zene bevonása a tananyagba (a 8. osztályban): kortárs zene a 2. világháború után, a kortárs
zene legújabb, ma élő törekvései, műfajok között összefüggések, zene a
komoly-és könnyűzene határán, kortárs mai magyar zene
·
Zenetörténeti
megközelítés. Tudatos zenehallgatásra felkészítő, elemző zenehallgatási
program, minden könyvhöz CD- melléklet.
·
A
népdalanyag népszokásoktól való megközelítése, földrajzi helyhez, népcsoporthoz
kötése, tematikus elrendezése. Más népek tradicionális zenéje. A magyarországi
nemzetiségek zenéje. (A toleranciára neveléshez is plusz adalék lehet!)
·
Improvizáció bizonyos fokú alkalmazása (kreativitás
fejlesztése, önkifejezés megkönnyítése, szociális kapcsolatok fejlesztése
céljából).
és amit ezenkívűl fontosnak
tartanék:
·
Az énekórák
számának emelése vagy hangszertanulás biztosítása alanyi jogon a kötelező
iskolai rendszerben.
·
A
művészeti tantárgyak tematikus összekapcsolása.
·
Pedagógus-továbbképzés
biztosítása, a képzés színvonalának emelése!
A
tanterv a 10-18 éves korosztályt célozza meg. Talán ennek következményeként
viszontláthatjuk fiataljainkat a komolyzenei, ne adj’ isten kortárs zenei koncertek közönségének sorai között is.
Befejezésül
szeretnék idézni néhány tanulságos gondolatot a beérkezett kérdőívekből arra,
hogy mi a fiatalok véleménye az általuk mai zeneként ismert zenéről:
„Elveszett a kultúra belőle. A
ma fiatalja őrjöngős rossz zenén nő fel.”(egy 12 éves tanuló véleménye)
„Szerintem már nincsen meg a zenének az a
képessége, ami a régi időkben volt. A mai fiatalság csak hallgatja a zenét, és
szerintem nem hallják meg azt, amit a zene valójában jelent.” (15 éves)
„Ezt hallgatom, mert ez
van.” (12 éves)
„A populáris tévében adott divatzenék
egyszerűen szánalmasak.” (13 éves)
Csató Mónika zeneszerző,
zeneelmélet tanár, Alternatív ének-zenei nevelési koncepció