„Újrafelfedezett” Dohnányi-művek

 

Az F-dúr szimfónia, a Zrínyi-nyitány és a Suite en Valse (op. 39)

világpremierje a Hungarotonnál

 

A Kovács László irányította Miskolci Szimfonikus Zenekar – folytatva a Weiner-művek első felvételeivel megkezdett úttörő vállalkozását – ezúttal Dohnányi Ernő három, máig kéziratban lévő művét vette fel a Hungaroton gondozásában, amiért mind az előadóknak, mind a hanglemez kiadójának hálásak lehetünk. Az F-dúr szimfónia, a Zrínyi-nyitány és a Suite en valse (op. 39) nemcsak életrajzi szempontból, de a pályakép értékelésében is meghatározó szerepet játszó, ám még a szűkebb szakma számára is ismeretlen alkotások. Az F-dúr szimfónia például Csipkerózsikán is túltett azzal, hogy az 1897-es bemutató óta partitúrája ez idáig érintetlenül pihent a könyvtár polcain. Pedig a mű keletkezése idején meglehetős népszerűségre tett szert nemcsak a szakma, hanem a közönség körében is, mely nem kis részben az 1896-ban rendezett millenniumnak köszönhette ismertségét. Ez az esztendő nemcsak Magyarország történetébe, de Dohnányi életébe is ünnepként vonult be.

          Az ország az 1848-as forradalom szomorú időszakát követően, a kiegyezés után politikailag és gazdaságilag is megerősödött, s a Millennium jó alkalmat adott arra a magyarságnak, hogy ezt tudassa a világgal. A gazdasági fellendülésről adott számot a világnak a Városligetben rendezett Ezredéves Kiállítás, melynek pompája mindenkit lenyűgözött. A vásár főbejárata a mai Hősök terén volt, s a vendégeket kontinensünk első földalattija szállította. Ekkorra épült fel a Vajdahunyad vára és a Mezőgazdasági Múzeum, valamint kétszáznál is több erre az alkalomra emelt kisebb-nagyobb épület. Ugyancsak ebben az évben kezdték el Steindl Imre tervei alapján a Parlament nagyszabású építkezését is. A művészetek minden ága igyekezett a maga lehetősége szerint hozzájárulni a honfoglalás ezeréves évfordulójának méltó megünnepléséhez. Ez alól a zene művészete sem volt kivétel.

          A millennium alkalmából királydíj-pályázatot hirdettek különböző műfajú, még be nem mutatott zeneművek számára, melyre Ferenc József hatezer forintot ajánlott fel. Az utolsó zeneakadémiai évét teljesítő Dohnányi három szerzeményt is benyújtott a pályázatra: az 1896-ban, május 17-én 12 órakor elkészült F-dúr szimfóniáját, melynek órára pontos elkészültét a szimfónia Országos Széchényi Könyvtárban őrzött vázlataiban (Ms. Mus. 3.253) találtam meg, a Zrínyi nyitányt és a már 1893-ban elkészült, de a pályázatra jelentősen átdolgozott B-dúr vonósszextettjét. A királydíjak pályázatának eredményhirdetése hatalmas sikert jelentett az ifjú Dohnányinak: mind a szimfóniák, mind pedig a nyitányok kategóriájában a bizottság egyöntetűen Dohnányit nevezte meg győztesnek, vonósszextettje pedig dicséretben részesült. (A kamarazenei kategóriában az első díjat Szabados Béla vonósnégyese nyerte.)

          Az ifjú Dohnányinak ezek a szimfonikus alkotásai voltak az első zenekari opuszai, melyekkel nagyközönség elé lépett. A két művet nyilvánosan 1897. június 3-án adták elő a budapesti filharmonikusok Erkel Gyula vezényletével a Zeneakadémián. A miskolciak felvétele eme két kompozíció rögzítésének elsősége mellett azért is dicséretre méltó, mert immár e művek hangzó példáival is szem­léltethető, hogy a zeneszerző honnét indult és hová jutott, azaz milyen utat járt be a korai kompozícióktól az érettekig.

          A Suite en valse szintén határkő az oeuvre-ben: briliánsan hangszerelt zenekari változata volt Dohnányi utolsó műve, aminek még Magyarországon volt a bemutatója, 1943. december 10-én. (A komponálás és a bemutató helyes dátumait kutatásaim korrigálták, erről, valamint a mű létrejöttének munkafázisairól részletesen lásd Kovács Ilona, „Alkotói folyamat Dohnányi Ernő zeneszerzői műhelyében. A kamarazene-vázlatok vizsgálata” PhD-disszertáció, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, 2010.)

 

 

           Az 1944. december 10-én rendezett hangverseny műsorfüzetének címlapja[1]

 

A Suite en valse négy tétele négy monumentális keringőtétel, melyek mindegyike önálló arculattal bír, ugyanakkor szerves egészet alkot. Ez mind a tételek tonalitására, mind formájára érvényes, ezek pedig egymással szorosan összefüggnek. Az I. tétel D-dúr hangneme a II. tétel h-molljával mintegy leszálló dúrhármashangzat részeként éri el a III. tétel G-dúrját, s a IV. tétel változó tonalitásával — B-dúr/D-dúr — tér vissza a kiinduló hangnemhez. A tételek összetartozását a közös keringő-toposzon túl tovább erősíti az I. tétel főtémájának visszatérése a IV. tételben (már rögtön a IV. tétel első keringőjének elején, valamint a kódában, Dohnányi-névjegyként), egymásba hajló te­ma­tikus kapcsot alkotva.

      A bemutató műsorfüzetében Dohnányi értékes szerzői elemzést adott új művéről:

 

A négytételes szvit csupa keringőből áll és nem akar mást, mint szórakoztatni, felvidítani. Sok magyarázatra nincs szükség. Az első keringő — Valse symphonique —, mint a címe is jelzi, a szimfóniák első tételének szokásos formájában, tehát szonátaformában készült. Teljesen szabályos: főtéma, melléktéma, zárótéma, kidolgozás, visszatérés, kóda. A második keringő lassú, formája dalforma. A harmadik a scherzo helyét tölti be és »sántít«, mert a 3/4-es ütem 2/4-es ütemmel váltakozik benne. Az utolsó tétel pedig a bécsi keringők (Lanner, Strauss) formáját tükrözi vissza: több kisebb és lezárt keringőből áll, hosszabb bevezetéssel és kódával.

 

     A bemutató külső körülményei nem voltak ideálisnak mondhatók a Filharmóniai Társaság III. bérleti estjén, a Magyar Királyi Operaházban. A közönség nem tudta feledni a háborút, az ingatag politikai helyzetet, az egyre inkább levegőben lógó bombázások és a katonai invázió lehetőségét. A baljós eseményeket egy ideig elfeledve mégis mélyen megérintette a közönséget Dohnányi legújabb műve. Zachár Ilona – később Dohnányi harmadik felesége – így emlékezett a bemutatóra:

 

Habár a közönség nyilvánvalóan tudatában volt a közelgő háborúnak, arcuk mégis felderült, mikor a „Valse symphonique” első ütemei felhangoztak. Az ezt követő „Valse sentimental” zenéje lágy és szívbemarkoló volt. A hallgatóság, szívükben nehéz feszültséggel, könnyekben tört ki. ‘Ez a legszokatlanabb keringő’ suttogta valaki. ‘Először felvidít, aztán megríkat’.[2]

 

     A hangversenyt követően a mű többször is hallható volt a rádióban,[3] de élő előadásban Magyarországon többször nem adták elő. A kompozíciót a premier óta magyar közönség csak az önálló műalaknak tekinthető kétzongorás változatban hallhatta.

        A keringő-szvit eredeti, zenekari változatát Amerikában 1949. november 12-én Indianapolisban mutatták be, ahol az Indianapolis Symphony élén Fabien Sevitzky vezényelt. E hangverseny teljes programját november 13-án megismételték. A közönség ezeken a koncerteken is lelkesen fogadta Dohnányi darabját. Azóta azonban a zenekari-verziót sehol nem játszották. A miskolciak előadásában sok-sok év után ismét rácsodálkozhat a CD-hallgatója Dohnányi káprázatos színeire, a remek hangszerszólókra, a keringő magával ragadó lendületére és hihetetlenül változatos hangulatváltásaira.

Kovács Ilona


[1] A műsorfüzet eredetijéért Váczi Károlyné Löbl Lilynek tartozom köszönettel.

[2] Dohnányi, Ilona von. The Life of Ernst von Dohnányi. BL, Add. MS. 50,811-50,812, 123.

[3] „Following the first performance, the waltz was played daily on the radio by request.” [Az első előadást követően – közkívánatra – a keringőt naponta játszották a rádióban.] Lásd Esther Shane és Barbara Jefferson, „Mrs. Dohnanyi Urged Writing of Waltz”, Tallahassee Democrat, 1954. január 6.