FRANK OSZKÁR*
Melodikai
„közhelyek” Mozart zenéjében
A 18. században általánosan elterjedt zenei köznyelvek alakultak ki. A főúri rendezvények, bálok, polgári vagy falusi összejövetelek zenéje lényegében mindenütt hasonló hangon szólalt meg. Így például az indulók, divertimentók, táncok zenei eszközei alapvetően nem különböztek a „felsőbb” műfajokétól. Természetesen bizonyos eltérést jelentett a helyi szokás, (például „franciás, németes, olaszos modor”) és az alkalom (egyházi, világi, szórakoztató, ünnepi, koncertező zene).
A három bécsi nagymester közül különösen Mozartra jellemző a különböző stílusbeli árnyalatok megismerésére és elsajátítására irányuló törekvés. Ezért volt képes – ha akart – bármilyen stílusban: németesen, olaszosan, franciásan, vagy például az általa különösen tisztelt Händel modorában komponálni. Ugyanakkor a saját környezetének kifejezőeszközei is lépten-nyomon felfedezhetők a zenéjében. Hogy mégis mi tette a műveit a társainál magasabb rendűvé, értékesebbé, maradandóbbá, arra nehéz válaszolni. Molnár Antal, a kiváló zenetudós „Ellenpróba Mozarthoz” című kis glosszájában leírja, hogy egy koncerten, amelynek műsorát nem ismerte, Mozart zenéjét vélte felfedezni, de szokatlanul laposnak, gyengének találta a műveket. Végül kiderült, hogy nem Mozart, hanem olasz kortársak zenéje hangzott el. A tanulságot így vonta le: „Ő ugyanazt csinálta, amit ezek a taljánok, csakhogy rutin helyett lángésszel... Ezek az időnek dolgoztak, Mozart az öröklétnek.” (Magamról, másokról, 233. oldal.)
A továbbiakban kiválasztok néhány olyan zenei motívumot, amely sokszor, sokféle változatban fordul elő a kortársak zenéjében.
Megfigyelhető, hogy Mozart a dallamképzés során hogyan alakítja, variálja, helyezi el ezeket. Természetesen a rengeteg változatból ezúttal csak kis ízelítőt lehet felsorolni, de ez is jelezheti, hogy a látszólag sematikus ismételgetés, újra és újra megjelenés mekkora gazdagságot rejt magában.
Törtakkordos témakezdés
A dúr- és mollhangnemek kiválása a többi hétfokú ún. modális hangsorból és az alaphang (tonika) vonzóerejének megerősödése a klasszikus dallamok és harmóniák felépítését is befolyásolta. Ennek egyik jele a dallamképzésben a törtakkordos kezdés gyakorisága, a mű hangnemét leginkább meghatározó akkordok (I. fok, V. fok) bontott formában való megszólaltatása. A bécsi klasszikus mesterek és kortársaik zenéjében számos példát találhatunk erre. Így kezdődik Johann Baptist Vanhal (1739-1813) op. 41/2 F-dúr szonatinája:
A kiváló olasz operaszerző, Domenico Cimarosa (1749-1801) C-dúr szonátájának kezdete már mozgalmasabb, változatosabb:
Mozart műveiben ez a dallamképzés különösen sokoldalú és sokirányú. Minden törtakkordos témakezdetének felsorolása és „besorolása” értelmetlennek látszik. Célszerűbb, ha néhány tipikus példa segítségével megvizsgáljuk a törtakkordok irányát és folytatását, kifejezésbeli, érzelmi hátterét. Mozart esetében ez azért is indokolt, mert a zenei jellemzés, ami operáinak egyik különös vonása, a hangszeres műveiben is lépten-nyomon felfedezhető. A zenei motívumok gyakran úgy kapcsolódnak egymáshoz, mintha szereplő személyek egyetértését vagy ellentétét fejeznék ki. A legegyszerűbb témákban is sokszor érzékelhető ez a dramaturgiai vonás.
Ha meghallgatjuk az egyik legismertebb törtakkordos témakezdetet, a Kis éji zene elejét, rögtön feltűnik a trombitajelzést idéző fanfártéma két motívumának „kérdés-felelet” jellege:
Még határozottabban jut kifejezésre a kétféle („férfias-nőies”) hangvétel például a K. 515 C-dúr vonósötös témájában. A kétféle „szereplő” közül először a mély hangú, másodszor a magas hangú a kezdeményező.
Szelíden
ereszkedik le a vezetőhangra a K. 563 Esz-dúr vonós-divertimento I. tételének
kezdő témája:
A mű II. tétele az előző ellentéteként a basszus emelkedő törtakkordjaival indul. A törtakkordos témakezdet után, tonika-orgonapont felett bensőséges „Seufzer-motívumok” („sóhajtozó” hangpárok) haladnak felfelé:
Ez a téma – sok más Mozart-témához hasonlóan – jóval mélyebb érzést fejez ki, mint ami a szórakoztató zenékben szokásos. Különösen feltűnő ez a 45. ütemtől induló mollváltozatban:
Rakétatéma
Ez a tématípus élénk tempóban felfelé törő törtakkorddal kezdődik. Például:
Haydn: C-dúr („Medve”) szimfónia, az I. tétel kezdő témája:
Itt Haydn is ellentétet fejez ki: a f törtakkord után dallamos p dallam következik.
Beethoven: op. 2/1 f-moll szonáta, az I. tétel kezdete:
Az emelkedő törtakkordok után a második motívum-íz ismétlésével és erőteljes záró motívummal egészül ki a téma.
Mozart K. 550 g-moll szimfónia, a IV. tétel kezdete:
Feltűnő a dramaturgiai ellentét. Az emelkedő, halk törtakkord csúcspontján először „sóhajtó” b-a hangpár szólal meg. Ezután nagyobb hangerejű, alterált hangokkal körülírt mozgalmas motívum következik. A téma második felében a magasabbra helyezett, szűkített akkord növeli az érzelmi intenzitást.
Vadásztéma
Ez a (nem mindig találó) elnevezés egyes 6/8 (3/8) lüktetésű, törtakkordos témák esetében terjedt el. Így indul például a gyermek Mozart egyik legfőbb tanítómestere, az általa később is nagyon tisztelt Johann Christian Bach B-dúr szimfóniájának III. tétele:
Hatnyolcados lüktetésű, nagyobb ívű dallam Mozart K. 482 Esz-dúr zongoraverseny III. tételének kezdő témája:
A sok egyéb példa közül érdemes megfigyelni Mozart K 417 Esz-dúr kürtversenyének kezdetét, ahol a kürt valóban vadászatot érzékeltetve, ritmikus hangismétlésekkel egészíti ki a témát.
Sóhajmotívum (Seufzer)
A kor zenéjében lépten-nyomon megtalálható „sóhajtozó” hangpárok, késleltetések is sokoldalúan, többféle jelentéstartalommal szólalnak meg. Néhány példa (díszítések nélkül):
Haydn: Asz-dúr szonáta, az I. tétel dallamának kezdete:
Szekvenciával ereszkedő hangpárok.
Beethoven: Op. 7 Esz-dúr szonáta, a IV. tétel dallamának kezdete:
Motívumvégi (érzelmes...) hangpárok.
Mozart: Varázsfuvola, Pamina g-moll áriájának kezdete:
Fájdalmas sóhajtások lehajló hangpárokkal.
Mozart: F-dúr zongoraszonáta, K. 280
A szonáta f-moll hangnemű II. tételének Asz-dúr szakaszában a motívumvégi hangpárok után nagyobb hangközű, kétféle dinamikájú hangpárok jelentenek fokozást. (Az 5. és 7. ütemben levő f hangpárt bővített kvintszext és szűkített szeptimakkord kíséri.)
A fájdalmas érzést kifejező, moll hangnemű sóhajmotívumok egyik leghíresebb és legmegrázóbb példája a Requiem Lacrimosa-tétele.
Témaalkotó oktávugrások
Az eddigieknél kissé bővebben foglalkozunk ezzel a Mozart-zenében sokféleképpen megjelenő típussal.
A kor zenéjében, így a Mozart-zenében is gyakori egy-egy formai egység végén a lefelé vagy (ritkábban) felfelé ugró oktáv. A szerző ezzel mintegy lezárja, illetve különválasztja az elhangzottat a folytatástól.
Haydn e-moll szonátájának III. tételében a basszus oktávugrása „tesz pontot” a téma első részének végére:
A nem csupán lezárásként, hanem a téma alkotórészeként megjelenő oktávugrás (vagy még nagyobb távolságra ugrás) már egyénibb kifejező eszköznek számít Mozart zenéjében, az ugrás iránya, környezete, sűrűsége szerint. A következő rövid idézetek jelzik ezt a sokféleséget.
B-dúr menüett K.
15pp
A kilencéves csodagyermek Londonban írt egyik kis darabja. Elegáns, mosolygós dallam. A leugró oktáv utáni, kérdően ható felemel-kedésre a választ a mozgalmasabb második motívum adja meg.
C-dúr zongoraszonáta K. 279, II. tétel
Két ellentétes hangvételű, f és p dinamikájú motívumból álló rész ismétlődik. Az első motívumokban a hangismétlést felkiáltásként ható oktávugrás követi. A halk második motívum először nem zárul le, mert félbeszakítja az újra megjelenő oktávugrás, de utána már megnyugvás következik, lezárás az f-alaphangon.
Szinte romantikus szenvedély hatja át a híres d-moll zongoraverseny (K. 466) I. tételét:
Az
a-dominánsról és a d-tonikáról felugró oktávok indítják a zongora-főtémát. (A
folytatás során érzelmi fokozást jelent a decimaugrás a háromvonalas f-re.)
A B-dúr
zongoraszonáta K. 570 I. tételében feltűnő a változó karakterek egymásutánja. A
B-dúr zárlathoz érkező, derűs főtémát követően erőteljes, g-moll hangnemű,
tonika–domináns oktávleugrás hívja fel magára a figyelmet („valami történni
fog...”), de ezután nem drámai folytatás, hanem halk, behízelgő, a végén
kromatikusan lefelé haladó motívum következik Esz-dúrban:
Az Esz-dúr
hegedű-zongora szonáta K. 380 I. tételének elején leugró, zenekari hatást
keltő, tömör akkordok mozgalmas tizenhatod-motívummal folytatódnak. A továbbfejlesztés során a kezdő ugrások a
két hangszeren váltakozva, Esz-dúrból c-moll, b-moll felé haladva, oktávnál
nagyobb ugrást is hangoztatva ismétlődnek:
A sok egyéb példa közül kiválasztva, következzék még egy közismert operaária lezárása.
A Don Giovanni híres regiszteráriájában Leporello a gunyoros felsorolás végén elegánsan meghajol Donna Elvira előtt, ezt az udvarias gesztust érzékelteti a zenekar záró oktávugrása:
Megemlíthető még számos zenekari műrészlet. Például a K. 201
A-dúr szimfónia I. tétele halk, de határozott oktávugrással kezdődik. A továbbiakban Mozart ezt a motívumot emelkedő szekvenciával és torlasztott imitációval fejleszti tovább, de a téma alapvető jellege nem változik.
A K. 385 Haffner-szimfóniában a témakezdet erőteljesen felugró oktáv-uniszónókból álló, ereszkedő szekvencia:
Az első rész lezárása után ezúttal is imitációs továbbfejlesztés következik.
Névjegy-motívum
Az elnevezés nem Mozarttól származik. Azt akarja jelezni, hogy ez a gregorián eredetű négyhangú motívum a gyermekkori művektől az utolsó szimfóniáig sok helyen nyomon követhető Mozart életművében.
Már a 9-éves korában komponált, K. 16 számú Esz-dúr szimfónia II. tételében megjelenik ez a motívum. Itt éppúgy, mint például a K. 319 számú B-dúr szimfónia II. tételében érdemes megfigyelni a továbbfejlesztés módját.
A sok egyéb példa közül megemlíthető az Esz-dúr hegedű-zongora szonáta K. 489 I. tételének kidolgozási szakasza és kódája, itt a hegedűn megszólaló motívumot mozgalmas, szenvedélyes zongoraszólam kíséri:
A folytatás itt is egyre nagyobb intenzitású, emelkedő szekvencia.
A legismertebb változat a K. 551 C-dúr („Jupiter”)-szimfónia IV. tételének kezdő témája, ahol mesterien megszerkesztett, nagyszabású, polifonikus tétel keretében teljesedik ki a névjegytéma.
Végül érdemes meghallgatni Mozart tréfás „kritikáját”. A Dorfmusikanten Sextett (Falusi muzsikusok szextettje) című, nagyszerűen megkomponált négytételes alkotásban kimutatja, hogy rossz időben történő belépésekkel, mechanikus ismételgetésekkel, helyenként hamisan megszólaló „virtuóz” kadenciákkal és furcsán elhangolt záróakkorddal hogyan lehet a széltében-hosszában elterjedt zenei gesztusokat – a nagy igyekezet ellenére – ügyetlenül, helytelenül alkalmazni.
Adalékok Frank Oszkár életútjához:
Zenei tanulmányainak főbb
állomásai
Kuti
Sándor zeneszerző-karmesternél:
zongora. Tanára bíztatására (14 éves korában) zeneszerzéssel is kezdett foglalkozni.
Első kis darabjai közül egyet be is mutatott a Budapesti Kereskedelmi Akadémia
80 éves fennállása alkalmával rendezett ünnepségen.
Turán
Gézáné tanárnőnél: zongora. A
neves zongorista, Turán László édesanyja (a II. világháború okozta megszakítással)
kb. öt évig foglalkozott vele.
Weiner
Leó zeneszerzőnél: zeneelmélet.
A nagy zeneszerző és pedagógus órái maradandó élményt jelentettek számára,
ekkor kapta az első jelentős útmutatást a remekművekkel való beható foglalkozás
irányában.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán a
zeneművészet legnagyobb mesterei, többek között Bárdos Lajos, Kodály
Zoltán, Kósa György, Nagy Olivér, Szabolcsi Bence, Szőnyi
Erzsébet óráin vehetett részt, zeneszerzésre Szabó Ferenc tanította.
Zenetanári pályája
Bartók Béla Zeneművészeti
Szakiskola, Miskolc;
Juhász Gyula Tanárképző
Főiskola, Szeged;
(közben két évig, óradíjasként: Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, Budapest);
Dohnányi Ernő Zeneművészeti
Szakközépiskola, Veszprém;
Miskolci Bölcsész Egyesület,
Miskolc;
Continuo Alapfokú Zeneiskola és
Zeneművészeti Szakközépiskola, Budapest.
2011 júniusáig a Continuo zeneiskolában tanított zeneelméletet. 2011 őszétől az
intézmény megszűnt.
Számos könyvet, főiskolai jegyzetet, cikket, tanulmányt, recenziót írt.
|
Eddig megjelent
könyveinek jegyzéke |
|
1 |
A klasszikus moduláció |
Zeneműkiadó Bp., 1970 |
|
2 |
A funkciós zene harmónia- és formavilága |
Zeneműkiadó Bp., 1973 |
|
3 |
Zeneelmélet III. főiskolai tankönyv |
Tankönyvkiadó Bp., 1973 |
|
4 |
Bevezető Bartók Mikrokozmoszának világába |
Zeneműkiadó Bp., 1977 |
|
4a |
ugyanaz, változatlan formában |
Tankönyvkiadó Bp., 1994 |
|
5 |
Bartók és a gyermekek I. |
Tankönyvkiadó Bp., 1981 |
|
6 |
Bartók és a gyermekek II. |
Tankönyvkiadó Bp., 1985 |
|
6a |
Bartók és a gyermekek (összevont,
átdolgozott) |
Tankönyvkiadó Bp., 1994 |
|
7 |
Hangzó zeneelmélet (6 kazettával) |
Tankönyvkiadó Bp., 1990 |
|
7a |
Gyakorlófüzet a Hangzó zeneelmélethez (1
kazettával) |
Magánkiadás Bp., 1995 |
|
7b |
Hangzó zeneelmélet (2. változat két
kazettával) - lásd: 16 |
Comenius Bt. Pécs, 1997 |
|
8 |
Zeneesztétika, zeneirodalom,
zenemű-ismertetés dióhéjban |
Magánkiadás Bp.,1994 |
|
9 |
Alapfokú zeneelmélet |
Music Trade Bp., 1994 |
|
10 |
Formák, műfajok a barokk és klasszikus
zenében |
Magánkiadás Bp., 1996 |
|
11 |
A romantikus zene műhelytitkai I. |
Akkord Zenei Kiadó Bp., 1994 |
|
12 |
A romantikus zene műhelytitkai II. |
Akkord Zenei Kiadó Bp., 1999 |
|
13 |
A romantikus zene műhelytitkai III. |
Magánkiadás Bp., 2004 |
|
14 |
Debussy-harmóniák |
Magánkiadás Bp., 2003 |
|
15 |
A szonátaforma Mozart műveiben |
Magánkiadás Bp., 2005 |
|
16 |
Hangzó zeneelmélet (3. változat, 2 CD-vel) |
Rózsavölgyi és Társa Bp., 2005 |
|
Az 1., 2., 4., 5., 6., 7. számú könyvek már
nincsenek forgalomban. |
|
A többi megrendelhető a kiadónál, illetve a
Continuo Zeneiskolában |
|
Idegen nyelven
kiadott könyvek |
|
Bevezető Bartók Mikrokozmoszának világába
(japán nyelven) - Zen-on Kiadó, Tokyo |
|
Bartók és a gyermekek (angol nyelven) -
Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. |
(Forrás: Frank Oszkár honlapja)