BOSNYÁK CSILLA: JÁTÉKOS KOTTAOLVASÁS KICSIKNEK 2.

Bosnyák Csilla szavatartó ember. „Még több játékkal és matricával várlak a következő kötetben!” – így búcsúzott első munkafüzetének forgatóitól, és íme, az új tanévkezdésre máris boltokba került a kiadvány 2. kötete.

A szerző első munkája 2014 őszétől lett hozzáférhető, s örvendetes módon egyre több zeneműbolt illetve a zenei kiadványokra fokozottan figyelő könyvesbolt kínálatában szerepel. Remélhetőleg a folytatás hasonlóképp tetszésre talál. Pedagógiai értékét tekintve, mindenképp méltó az előzményhez.

Akik a kottaolvasó munkafüzetek szerzőjeként ismerték meg Bosnyák Csillát, aligha gondolhatnák, hogy hangszeresként orgonista diplomát szerzett. A mindennapi zenei életben természetesen szorosabb a kapcsolata a napjainkban legkeresettebb billentyűs hangszerrel, a zongorával (azzal a hangszerrel, amelyet melléktárgyként valamennyi hangszer több-kevésbé professzionista játékosának ismernie kell).

Mégsem ezzel magyarázható, hogy a szemléletmódját tekintve a Játékos kottaolvasás első kötete zongoracentrikus. Túl azon, hogy a zeneiskolákban többnyire a zongora tanszak a legnépesebb, legszemléletesebben a billentyűsoron ábrázolhatóak a hangsorok. De a szerző kezdettől a hangszer-birodalom többi tagjára is ráirányította a figyelmet. Már maga a képzeletbeli kalauzunk, a gyermek Mozart is tudatta az ifjú olvasókkal, hogy ő több hangszeren játszik, zongorázik és hegedül, s a 8-9. oldalpáron játékmód szerint csoportosítva megjelennek a hangszerek (ténylegesen, rajzolt ábrán, vagy névvel, s ilyenkor a hozzátartozó képet a matricák közül kell kiválasztani). Hogy ne pusztán illusztráció maradjon a sok hangszer, a későbbiekben is visszatér rájuk, különböző szempontokból (17., 18., 27.,, 39. és 45. oldalon).

Az új kiadvány (amelynek címlapján nem billentyűs-játékost, hanem a már ismert „Wolferlt” látjuk hegedűjével) több hangszerrel ismerteti meg olvasóit. A gyermekek körében népszerű hangszerek közül megtanítja a részeit a gitárnak, a furulyának, a hegedűnek, a zongorának, majd az orgonának. De vissza-visszatér korábbi tájékozódásunk kiindulópontjához, a billentyűsorhoz. (És aki először látja a furulya fogástáblázatát, könnyen belátja, hogy minden hangszernek megvan a maga sajátos „nehézsége”!)

Voltaképp a 2. füzettel ismerkedők tudják csak igazán felmérni, mennyire hasznos volt az 1. füzet. A játékos megalapozás eredménye lemérhető az ismétlő gyakorlatokon – és pedagógus számára örvendetes az a logika, amellyel a folytatásban szinte észrevétlenül tágítja a gyermekek számára felfedezett zenei világot. A megismert ritmusértékekhez továbbiak társulnak, egyre komplexebb képletekbe rendeződve, a violinkulcsos kottáznivalókhoz mind több járul a basszuskulcsos mélyregiszterben. A következetesség abban is megmutatkozik, hogy hasonló ábrázolásmóddal közöl új ismereteket, és a korábban megismert feladat-típusok szinte a szöveges utasítások elolvasása nélkül megérthetőek. Ha az 1. füzetben azon örvendezhettünk, hogy a páros metrumok mellett kellő figyelmet szentel a páratlannak is (a – viszonylag – komplex zenei közegben cseperedő gyerek számára később a szabálytalan és változó metrumok sem jelentenek komoly problémát), most a nyolcad-léptékű metrumok többletét nyugtázhatjuk elégtétellel. És nagyon fontos – korántsem csupán a zongoristák számára – a kétszólamú ritmusgyakorlatok képességfejlesztése (mind manuálisan, mind a figyelemmegosztást tekintve).

Az első füzet láttán többekben felmerült a kérdés: milyen korú gyerekek számára készült, mennyi idő alatt „kell” elvégezni. Aki közelebbről megismerkedett az anyaggal, hamar belátta: az ilyen, egyébként a gyakorlati élet szempontjából „jogos” kérdésekre aligha adható egyértelmű válasz. Ugyanez érvényes a második füzetre is.

Bosnyák Csilla játékosan közöl ismereteket - aki játék közben megjegyzi az új tudnivalókat, legyenek azok konkrét adatok-információk vagy összetettebb játékszabályok, gyorsabban halad. Aki rendszeresen forgatja a füzetet, hamar a végére jut. Aki pedig – képeskönyvként vagy matricaalbumként – a már kitöltött feladatgyűjteményt is többször végignézi, észrevétlenül elmélyíti megszerzett tudását. Bizonyára lesznek, akik először nem is veszik észre, hogy a 2. füzettel tanulnak – úgy érzik, további játékos feladatokat kaptak csupán. És ez a legnagyobb haszna ennek a szemléletmódnak: Bosnyák Csilla összeállításában a megszerzett tudás folyamatosan kamatozik a gyakorlatban.

A játékosság észrevétlenül is a lényegre irányítja a figyelmet, s eközben – ezt nem lehet eléggé kihangsúlyozni – erősödik a gyerekek koncentrációs készsége. Voltaképp azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy valaki szinte párhuzamosan használja a két füzetet – tehát, a 2. füzet elkezdésével nem kell megvárni, míg valaki teljesen kitöltötte az elsőt.

Vannak visszatérő rejtvény-típusok, megint hangnevekből lehet összeolvasni virág- és állatneveket, és szépen gyarapodott a zenei műszavak gyűjteménye is. (A játékos környezettel „mentem”, hogy olyan, a köznapi beszédben aligha előforduló magyarra-fordítás is olvasható, mint hogy „vidámacskán”. Mindenesetre, a gyerekek első látásra érteni fogják, miről van szó…)

A színezés „problematikájával” könnyű együtt élni – a nyomdai színek nem mindig egyeznek pontosan a feladatban megadottakkal. De gondoljunk arra: lesz, akinek esetleg „jól jön” az apró pontatlanság, hiszen az ő színes ceruza készlete sem teljes.

Sok figyelemfejlesztő feladatot tartalmaz a füzet. Lehet, hogy lesz, aki észreveszi az egyetlen hanghibát is? Amikor a hangnév felett a kottafej „eltévedt”? Bár nem szándékos ez a korrektor-képző, elismerés az ügyes megtalálóknak. Jutalmuk: kijavíthatják pirossal, helyesre!

Vannak siker- és teljesítményorientált felnőttek, s néha már gyermekkorban megmutatkozik, ki-ki melyik irányba halad szívesebben. A felnőtt-segítők (tanárok, szülők, esetleg idősebb testvérek) sokat tehetnek annak érdekében, hogy – miközben a matricák beragasztására, a kitöltenivalók kitöltésére serkentik a gyerekeket – a sikerorientált, de lustálkodásra hajlamosakat, akik megelégednek kevés jó megoldással, teljesítményük növelésére bíztassák, azokkal pedig, akik villámgyorsan túl akarnak lenni a tennivalókon, többször is nézzék át a sok jó megoldást. Hogy náluk se csupán „kipipálás” legyen a cél, egyfajta mennyiségi teljesítmény, hanem a tudás rögződjék, minél alaposabban. Röviden: váljék közös örömforrássá mindkét munkafüzet – és a remélhetőleg hamarosan megjelenő folytatás is!

  (www.zeneveled.hu)

Fittler Katalin