Isten veled Bandó

Búcsú Ligeti Andrástól

(1953-2021)

Giacomo Puccini - Messa di Gloria, részlet (7:13)

Giacomo Puccini: Messa di Gloria-részlet

Gulyás Dénes (tenor) és Póka Balázs (bariton), továbbá a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara, vezényel: Ligeti András (1990)

Borús volt a reggel. Lassan araszoltam a Hűvösvölgyi úton a városba. Vezetés közben ritkán, vagy egyáltalán nem hallgatom a Bartók Rádiót, mert a zene elvonja a figyelmemet a forgalomról. Ma reggel félreálltam, mert megszólat Mahler: 5. szimfónia, Adagietto. Vele és a Rádiózenekarral. Mahler mindig lenyűgöz. Elérte őt is az, ami mindenkit elér, aki megszületett egyszer. Kit idejekorán, másokat még enged maradni. Őt idejekorán vitte el 68 évesen.

Néhány évig földim is volt, amíg Nagykovácsiban élt. Amikor ide költözött, már jó negyven éve ismertük egymást. Sokszor álltam vele szemben, a színpadon, mellette a pódiumon, Verdi, Puccini, Beethoven, Mozart, Mahler, Bartók, Kodály és még vagy tucatnyi szerző társaságában. Elképesztő memóriája és felkészültsége legendás volt. Partitúra nélkül vezényelte a Cantata Profana nem könnyű zenei szövetét egy közös koncertünkön Oslo-ban. Te Dini – mondta – próbáld meg az első megszólalásodat úgy énekelni, mint legutóbb, tudod amikor…. Még arra is emlékezett, hogy pár évvel korábban, hogyan oldottam meg a legkedvesebbik szarvas fiú egetverően magas és nehéz szólamát.

A Zeneakadémián növendékként eltöltött közös éveink és az utolsó találkozásunk között eltelt 46 év. Zavaros időket élünk mostanában. Sorra hagynak itt minket olyan muzsikusok, több évtizedes kollégák, akikkel, amíg éltek, teljesnek éreztük magunk körül a „szakmát”. Igen, tudom, a „szakma” mindig teljes, hiszen az érkező generációk, a fiatalok, akikre sok évtized munka, és siker vár ugyanígy érezhetik a velük együtt indulókkal. Most, hogy sokan távoztak, úgy érzem, hogy ritkul körülöttünk a levegő, s már csak emlékezni tudok arra, hogyan hegedült a kamarazene órákon, hogyan csináltuk végig a 32 koncertből álló franciaországi turnét Párizstól Avignonig Rohmann Imrével és az azóta szintén eltávozott Elek Tihamérral. Hogyan voltunk pár napig katonatársak, amikor az úgynevezett zenész század két turnusa 1980-ban váltotta egymást, aztán ahogy Mihály András – az Opera egykori igazgatója – odasúgta; adok melléd egy jó karmestert a Rigoletto-ban. És a koncertek, a próbák, amikor még kezdő karmester korában az egy külföldi zenekar egyik zenésze megjegyzést tett, miszerint ez a fiút biztos azért hozta az igazgató, mert rokona Ligeti Györgynek. Aztán csak ámultak, amikor a hegedűszólam egy nagyon nehéz részét nem tudták jól játszani, ő pedig kikapta a hangszert a koncertmester kezéből, azt mondta – így kérem, s megmutatta, hogyan kéri.

Nem lenne vége-hossza annak, ha most elkezdeném leírni, a művek és alkalmak sorát, melyeken vele dolgoztam. Kár volt sietni Bandó! A Bartók Rádió szerkesztője talán éppen ezért választotta az Adagietto-t? Már csak így tudta elmondani, hogy ez az egész még túl korai? Túl gyors? Fékezned kellett volna? Talán igen. De van Mahlernek egy másik szimfóniája is, a második, a Resurrection. Ebben bízom. Nem csak miattad Bandó, hanem s sok eltávozott kolléga miatt is. Addig, amíg visszajössz, nyugodj békében. Pihenj, s ha visszajöttél, lassíts.

Gulyás Dénes

Liszt: Les Préludes MR. Szimf. Zkr. vezényel: Ligeti András (1988. okt. 1.) (18:29)

„Mi más az életünk, mint előjátékok sorozata ahhoz az ismeretlen énekhez, amelynek első ünnepélyes hangját a halál csendíti meg?”

(Liszt szavai a Les Préludes c. szimfonikus költeménye programjához (Részlet).