Szives
Márton
Embernek tanítanak lenni a zenében is
Beszámoló a békéscsabai Gyakorlásmódszertani kurzusról
Hadd gombolyítsam tovább a piros fonalat! Ha a magyar
zenepedagógia múltja és jelene a forró szív és hideg fej, módszere szeretettel tanítani
az értelmes zenei beszéd retorikáját és a kitörő gesztusok méltóságteljes,
holisztikus igazát, akkor dr. Stachó László és dr.
Szabó Orsolya méltón képviselik világszerte is a magyar zenepedagógus címet.
A Békéscsabai Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és
Alapfokú Művészeti Iskolában két gyönyörű októberi napon (2021. X.
6-7.) láthattam őket vendégül, mint a Gyakorlásmódszertani
kurzus szervezője. Furcsa cím egy kurzusnak, de egyre kevésbé ritka. Hadd
magyarázzam meg! Talán a legismertebb összefoglaló mű Susan
Williams Quality practise[1]
c. műve, amelyhez hasonló tematikájú kurzusokat és gyakorlást tudatosító
műveket a nyugat-európai egyetemeken sűrűn építenek be a curriculumba. Itthon szintén egyre több olyan szemlélettel
találkozunk a felsőoktatásban, ahol fontosnak tartják, hogy a hangszeres
órákon már nemcsak a célról beszélünk részletesen – a kész műről, a
technikai problémáról, esetleg a későbbi koncertről –, hanem
felismerve a célhoz vezető út fontosságát, a gyakorlásról is. Sőt,
inkább az úton meg-megbotló lépéseinkről. Milyen lényeges pedig, hogy
minden talajon ruganyosan, gyorsan megtaláljuk a biztos ösvényt! Talán közben
még marad erőnk megölelni egy-egy fát is – vagy hangot, Stachó László szavával élve.
„Dehát ezzel eddig is
foglalkoztunk főtárgyon!” – hallom a kételkedő fejcsóválásokat.
Természetesen, a szakgimnázium tanárai is átadják mindazt a tapasztalatot és
gyakorlási szemléletet, amit ők is követnek. De ismerjük a mesterkurzusok,
áthallgatások, vendégoktatók varázsát: aha-élmények, új szemléletek tárháza.
Egy új megközelítés hirtelen kivilágítja az ösvényt az addig sötét
erdőben. Mindez pedig hatványozottan igaz, amennyiben az előadók
koncentráltan magával a jelenséggel és gyakorlatával foglalkoznak.
Szabó Orsolya és Stachó László
kurzusaikon aprólékos, az előadó és a darab felé feltétlen szeretettel
forduló módszereikkel személyre és zeneműre szabott, de univerzális gyakorlási metódust
építenek ki egyenként a kurzus résztvevőivel. Szabó Orsolya SZO-systeme érzékennyé, nyitottá teszi a növendéket a
zeneművek gesztusrendszere felé, hogy azt mozgásukban, saját gesztusaikban
szabadíthassák fel. Stachó László a zenepszichológia
felől közelíti meg a gyakorlás kérdését: Milyen szellemi jelenlétet kíván
a mű? Hogyan irányítsam a figyelmemet, hogy mozarti, bartóki „egészeket”
hozhassak létre belőlük?
E két módszer tökéletesen kiegészíti és építi egymást,
megadva a lehetőséget a diákoknak, hogy megtanuljanak
járni, később futni is a gyakorlás hektikus terepén. S akik zenével
szeretnének foglalkozni, azoknak ez a tájfutás nem csak hobbi, hanem
edzőterep – érdemes hát az egyetemekről már a zenei szakgimnáziumokba
is importálni a felkészítést! Az órák hosszat tartó ismételgetés, kifáradás, a
darab ellaposodása előzhető meg azzal, ha a diák képes a saját
gyakorlását tudatosan felépíteni. Sőt, tovább megyek: ötlettelibb,
kreatívabb, a darabot értőbb megoldások születnek.
Szabó Orsolya
órát tart a Szakgimnázium egyik növendékének. Fotó: a szerző
Az iskola történetében ilyen kurzus először kapott
helyet, mégis a két nap alatt több mint 120 passzív hallgatója és 25 aktív
résztvevője volt. Mindennap 30 perces és egyórás foglalkozások váltogatták
egymást. Kimerítőnek tűnik, de a két oktató fáradhatatlanul, estébe
nyúlóan foglalkozott akár még azokkal is, akik a kurzus alatt kaptak kedvet,
hogy bemutassák darabjaikat. Az odaadó munkájukra és nyitottságukra nem késett
a válasz: a Bartók-szakgimnázium teljes tanári kara igyekezett akár csak egy
fél órára is beülni, meghallgatni az előadókat, teljes támogatást
biztosítva növendékeiknek is. Gyümölcsöző, lelkes szakmai beszélgetések
alakultak ki köztük még akkor is, ha egymás módszereivel nem mindig értettek
egyet.
Szabó Orsolya és Stachó
László óráira is rengetegen beültek akár passzív hallgatóként is.
Itt éppen színültig telt az iskola egyik terme diákokkal a délelőtti
foglalkozásokon. Fotó: a szerző
Amennyiben kvantitatív értékekbe lehetne foglalni a diákok
lelkesedését a kurzusok előtt és után, azt a legprofitorientáltabb
eseményként könyvelhetnénk el. Csillogó szemekkel, mosolyogva jöttek ki az
órákról, alig akarták sokan elhinni, hogy képesek arra, amit Stachó László és Szabó Orsolya segítségével létrehoztak.
Mert igazi teremtő munka folyt az órákon! A két tanár a résztvevőkkel
közösen dolgozta ki darabjaikat vagy akár csak egy frázist. Nem is volt szükség
arra, hogy kész műveket kapjanak: sokkal fontosabb volt, hogy a növendék
elsajátítsa azt a módszert, amivel a lehető legkevesebb elvesztegetett
energiával juthatnak túl saját a felmerülő problémáikon saját
megoldásaikkal. Céljuk egy volt: a zene kiszabadítása az emberből, az
ember felszabadítása a zenében.
Stachó László egyik esti órája. Egész nap voltak aktív résztvevők
és passzív hallgatók is a termekben. Fotó: a szerző
„Ne sokat gyakorolj, hanem okosan!” – biztatott a mottó a plakáton a kurzus alatt, de eredménye nem csak e pár napban, hanem hosszú távon lesz mérhető. Hiszen az „okos” szó itt a zene értését, a külső és belső gesztusok összehangolását a tudatos gyakorlást és önmagunk képességeinek szeretetét jelentette. Ez pedig a diákoknak olyan útmutató, ami egész pályájukon segítségükre lesz, s azon túl is.
[1] Williams, Susan (2017): Quality
Practice: A musician
́s guide. Netzwerk
Musikhochschulen.
https://media.researchcatalogue.net/rc/master/da/3c/f5/3f/da3cf53fd4907d6203d9d36c587ec313.pdf?t=ce1cab00c266b6e139085303afa51260&e=1634125200