ELHUNYT KOVÁCS BÉLA

Az LFZE Fúvós Tanszék professor emeritusa 2021. november 7-én 84 éves korában távozott.

Kovács Béla 1937-ben született Tatabányán. 1951 és 1956 között tanult a Zeneakadémián, Balassa György osztályában. Diplomája megszerzése után a Magyar Állami Operaház és a budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara szólóklarinétosa lett.

Bejárta a világ számos országát, városát, valamint hangversenytermeit, rádió-, és hanglemez stúdióit. Koncertezett szólistaként és különböző kamaraegyüttesek tagjaként, részt vett zenei versenyek zsűrijében.

Publikációs tevékenysége is jelentős volt: számos művet írt a klarinétosok számára, és pedagógiai köteteket is kiadott (Klarinétozni tanulok, Mindennapos skálagyakorlatok).

Munkásságát Liszt Ferenc-, Kossuth-, Bartók-Pásztory- és Weiner Leó-díjjal is elismerték, valamint az érdemes és kiváló művész címet is odaítélték neki.

1975 óta tanított a Zeneakadémián, 1989-től a grazi Universität für Musik klarinétprofesszora volt.

Kovács Bélát a Zeneakadémia saját halottjának tekinti.

Az alábbiakban Lakatos György fagottművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Fúvós Tanszékének vezetője emlékezik Kovács Béla klarinét professzorra:

Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, ... de ezúttal már nem dalol, hanem messzire lép egy igazi Bárd.

Hisz még ősz se volt az örökifjú daloló, minden hang tudója, Mozart és Brahms közvetlen barátja, Goodmann pályatársa, nemzedékek tanára, legendája, mesterek mestere, a zene, a játék igaz bárdja. Hisz csak 84, miért nem a duplája, hisz még hallgatnád minden sorát, mondatát, hogy maradjon a füledben, lelkedben ... miért nem a duplája? Mi is a zsenialitás? Egyet tudsz vagy többet, vagy még többet, vagy esetleg mindent? Bármihez nyúlsz az jó, mit jó, maradandó, kimagasló, ... egyik se jó szó, zseniális alkotó.

Az ébenfa dalolásánál, zongorabillentyűk varázslásánál, akkordok, dallamok, harmóniák, szavak fűzésénél, mondatok kanyarításánál, csillogó és bölcs humor, végtelen tudás. Igen, azt hiszem ez a zsenialitás.

És az a féktelen kóló, amit egy rozzant, klarinétra alig hasonlító falról leakasztott százéves csotrogányon játszottál, egy görög mesterkurzus záróvacsoráján mindenki ámulatára és életre szóló útravalójának ... na azt máig nem feledem, ... azt sem. És a többit sem, és ez nem ígéret, ez örökség, vagyon, amit ránk hagytál, amit a következő 100 év sem herdál.

Isten áldjon drága Béla bátyám, Te is korán itt hagytál.

(lfze.hu, 2021. XI.10.)