Emlékoszlopot állítottak Erdélyi Zsuzsannának és adatközlőjének

Ebben az évben emlékeztünk a 100 éve született Erdélyi Zsuzsanna (1921–2015) néprajztudósra, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjára, az archaikus népi imádságok felfedezőjére, aki 1968 decemberében a Somogy megyei Nagyberényben – gyűjtőúton járva – találkozott a 98 esztendős Babos Jánosné, szül. Ruzics Rozáliával (Rozi nénivel), aki egy „ismeretlen hosszú szöveget mondott. Imának nevezte, melyet kicsi leány korában édesanyjától tanult." (Az idézet a híres Hegyet hágék, lőtőt lépék gyűjteményből, Erdélyi Zsuzsanna lelkes, lendületes, megindítóan szép bevezető tanulmányából származik.) Az MMA Népművészeti Tagozata különleges emlékművet állíttatott e közös kultúrkincsünk megismertetőjének és továbbadójának.

Ez az említett találkozás végleg eljegyezte őt a néprajzzal, mert mint folytatta: „E szöveg számtalan problémát vetett fel, hosszú könyvtári kutatásra késztetett. Megnyugtató megoldást nem hozott. Az eredménytelenség az írásbeliség területéről a hagyomány világába vitt. Oda, ahonnét az ima elindított, az öregek közé: 1969 őszén terepre mentem.” Ruzics Rozália születésének 150., a „Hegyet hágék…", azaz az elsőként kiadott, Erdélyi Zsuzsanna által gyűjtött és szerkesztett archaikus népi imádság gyűjtemény kéziratának 50. évfordulója szintén ebben az esztendőben van, ami arra késztette a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatát, hogy elsőként állítsanak együttes emléket a gyűjtőnek és ismertté vált adatközlőjének. A fából faragott emlékoszlopot Nagyberényben állították és avatták fel 2021. október 1-jén.

Az emlékmű átadási ünnepségén Tóth András Károly, Nagyberény polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, köszönetet mondva a Magyar Művészeti Akadémiának.

Szatyor Győző

Dr. Barna Gábor prof. emeritus, Erdélyi Zsuzsanna-díjas néprajzkutató szakmai méltatását Szatyor Győző akadémikus olvasta fel. A beszéd itt olvasható.

Dr. Kucsera Tamás Gergely

Az átadó beszédet dr. Kucsera Tamás Gergely akadémikus, a Magyar Művészeti Akadémia közelmúltbeli főtitkára mondta, aki személyes hangú történetek felelevenítésével idézte meg Erdélyi Zsuzsanna alakját, személyiségét. Beszéde végén úgy fogalmazott: egy olyan néprajzi, tudományos eseménynek állítanak most emléket, amivel Nagyberény felkerült az európai, keresztény kultúra világtérképére.

Dobozy Borbála

Dobozy Borbála akadémikus, Erdélyi Zsuzsanna lánya a család nevében és képviseletében mondott köszönetet az alkotásért, felidézve, mennyire fontos szerepet töltött be édesanyja életében a nagyberényi asszony, Rozi néni, neki köszönhetően lett „megszállott" munkájában, mely élethivatássá vált.

Az emlékművet Tóth András Károly polgármester, dr. Kucsera Tamás Gergely főtitkár, Dobozy Borbála és az alkotók: Kékedi László, az MMA Népművészeti Tagozata vezetője és Szatyor Győző akadémikus közösen adták át.

Jánosi András

Az avatási ünnepségen többen is közreműködtek: Jánosi András és zenésztársai Erdélyi Zsuzsanna munkásságához is kötődő (Lajtha Lászlóval közös) népzenei gyűjtésekből muzsikáltak – Tendl Pál és Csejtei István dallamait; Barabás Balázs népzenész, az Óbudai Népzene Iskola munkatársa az Erdélyi Zsuzsanna által Nagyberényben gyűjtött első archaikus népi imádságot mondta el, Juhász Zoltán akadémikus pedig a somogyi tájak archaikusabb népzenei kincséből szólaltatott meg dallamokat hosszúfurulyán.

Az emlékmű leírása

Az emlékmű egyik része két egymásra hajló tulipán, amelyből a magasabb jelképezi a 100 éve született Erdélyi Zsuzsanna néprajztudóst, a kisebbik tulipán forma pedig az akkor 98 éves Babos Jánosné született Ruzics Rozáliát, akitől 1968. december 17-én először hallott és jegyzett le archaikus népi imát. A faragott alkotáshoz egy festett-faragott tábla is készült, Szatyor Győző népi iparművész, az MMA rendes tagja jóvoltából, melyen Erdélyi Zsuzsanna portréja kapott helyet, valamint az emlékműhöz kapcsolódó legfontosabb tudnivalók szerepelnek. Az alkotás tervezője Kékedi László tagozatvezető, fafaragó, népi iparművész, társalkotója Szatyor Győző akadémikus, a kivitelezésben a Kisgyőri Kézműves Szaktábor fafaragói működtek közre.

Erdélyi Zsuzsanna munkásságáról

Erdélyi Zsuzsanna (1921–2015)

(fotó: Lugosi Lugo László)

Elhunyt Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós - Magyar Művészeti ... (5:28)

A portréfilmet Tóth Péter Pál rendezte. Riporter: Kovács Emília (2015. február 25.)

Az elmúlt évtizedekben az archaikus népi imádságok műfaji leírásával, művelődéstörténeti, irodalmi, folklorisztikai elemzésével és közzétételével szerzett Erdélyi Zsuzsanna szakmai tekintélyt magának és a magyar tudománynak idehaza és határainkon túl is. Olyan ember és tudós, aki alázattal folytatta a nagy elődök, Bálint Sándor és Domokos Pál Péter munkáját: a magyar vallási kultúra feltárását. Archaikus imádsággyűjteménye, a Hegyet hágék, lőtőt lépék (első kiadása: 1974) nélkül ma már nehezen tudnánk elképzelni nemcsak a magyar néprajz, hanem a magyar művelődés történetét is. És ami legalább ennyire fontos: szakma iránti alázatból, emberségből, hűségből, segítőkészségből mindhárman példaképek lehetnek.

Erdélyi Zsuzsanna 1953-tól Lajtha László népzenei kutatócsoportjának munkatársaként került kapcsolatba a népköltészettel. Már a Néprajzi Múzeumban dolgozott, amikor 1968-ban a Somogy megyei Nagyberényben magnetofonra rögzített egy hosszú imádságot, ami őt e csodálatos szövegvilág felfedezésére sarkallta.

A háromkötetes Népdalok és mondákat (1846–48) összeállító Erdélyi János unokája, Erdélyi Zsuzsanna már tizenhét éve népzenekutató – egyébként magyar–olasz–filozófia szakos bölcsész –, amikor megérkezett Nagyberénybe, Babos Jánosnéhoz. És ez a találkozás végleg eljegyezte őt a néprajzzal. A felfedezett szöveguniverzum nem hagyta nyugodni a kutatót. Elvarázsolta és megindította a „»szedett-vedett«, »rémségesen szép« költészet színei, képei, szavai, stílusjegyei, lüktetése mögött meghúzódó valóság". Örök emléket akart adni Babos Jánosnénak, e „fekete sorsa fekete füstjében kilencvennyolc évessé szikkasztott öregasszonynak, ki magába és szavaiba szikkasztotta múltját is – de nem csak a magáét…" És örök emléket minden öregasszonynak és öregembernek, akik e borzasztóan szép imádságokat megőrizték, hordozták és átadták.

Babos Jánosné, szül. Ruzics Rozáliával (Rozi néni)

(naputonline.hu)

Azután sok úton járt, sok vidék sok falujában sok-sok Babos Jánosné házába betért. És hírmondó lett, a múlt „mélységes mély kútjának" fáradhatatlan, önmagát nem kímélő kutatója. 1969-ben tulajdonképpen versenyfutásba kezdett, az idővel, a halállal… Ahogy Rónay György fogalmazott: „elkapni a sír szélén álló öregek ajkáról, kiásni reszketeg emlékezetükből kincseiket." Erdélyi Zsuzsanna gyűjtötte az imádságos öregeket, és ők rábízták imáikat. Három év alatt hatezer szöveg gyűlt össze a teljes magyar nyelvterületről. Ezzel a XX. század második felében, abban a bizonyos huszonnegyedik órában, annak is utolsó perceiben új műfaj tárult fel az ősi, a sok ezeréves népköltészetben: az archaikus népi imádságok.

Irodalmi folyóirataink, elsősorban az Új Írás, de a Vigília is, számos cikket közöltek e szövegekről. Ha nincs a nyelv művészeinek, a költőknek elismerése, nem tudható, mi lett volna a kutató és a szövegemlék sorsa. Juhász Ferenc, Csoóri Sándor, Tandori Dezső és sokan mások lelkesült fogadtatása után azonban már nem lehetett figyelmen kívül hagyni Erdélyi Zsuzsanna munkáját. 1971-től 1987-ig az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának munkatársa volt.

Hosszú éveket, évtizedeket töltött terepen, könyvtárakban intenzív kutatómunkával. Munkája révén feltárult a középkori és a barokk vallásos költészet világának az a szelete, amit minálunk a szóbeliség őrzött meg, öregasszonyaink, az „írástudatlanok felelőssége". Erdélyi Zsuzsanna felismerte, hogy menteni és rögzíteni kell mindent, amit „öregjeink szétmorzsolódó emlékezete" e gazdag szóbeli költészetből őriz, mert ők a műfaj utolsó őrzői. E generáció távozásával ez az imádságműfaj kihal, mert a 20. század második felében gyökeresen megváltoztak az átörökítés társadalmi körülményei, szükségletei és lehetőségei. Bár csak alkalmanként adott elő egyetemeinken (ELTE, Szeged), nagyhatású publikációival, előadásaival követők és tanítványok sorát indította el kutatóútjukon. A Hegyet hágék… megjelenése elindított egy sok-sok embert felrázó és megmozgató gyűjtőmozgalmat.

Munkásságából kiemelve mindenképpen megemlítendő, hogy Bálint Sándorral együtt alapozta meg az esztergomi népi vallásosság gyűjteményt, amely ma a Keresztény Múzeum értékes részlege. Már halála után jelent meg dédelgetett terve, a Mária Anya – Mária Anyánk kötete Medgyesy S. Norbert gondozásában, amely Mária alakját mutatja be a népénekek tükrében.
Minden közép-európai népre és nyelvre kiterjedő, s külföldön is elismert egyéni tudományos teljesítményéért Erdélyi Zsuzsanna számos elismerést kapott: Népművészeti Európa-díjat, a Pitre–Marino-nagydíjat, a Bethlen Gábor-díjat. Munkássága a Magyar Örökség része lett. Kossuth-díjjal tüntették ki, és megkapta a Magyar Művészeti Akadémia – amelynek tagja s tagozatvezetője volt – aranyérmét, majd Nagydíját, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze elismerést.

A száz éve született Erdélyi Zsuzsanna élete a hivatás vállalására, fegyelemre, a módszeres, küzdelmekkel teli, kitartó munka szépségére és értékére is tanít.

Forrás: Emlékoszlopot állítottak Erdélyi Zsuzsannának és ... (MMA)