Alsófokon zenét tanítók, szülők és gyerekek a „Játékos kottaolvasás kicsiknek” kiadványsorozat három füzetén találkozhattak először Bosnyák Csilla nevével. A lelkes és elhivatott tanár munkásságának e területén is érződik: egyszerre (mondhatni, egyenértékűen) fontos számára a Zene és a Gyerek. Hogy felkeltse az érdeklődést a hangok világa iránt, és hogy az érdeklődő egyszersmind biztonságban érezze magát a művészetnek ezen a területén. Éspedig, a kezdetektől fogva.

Hogy hol vannak a kezdetek? A híressé vált „az anya születése előtt kilenc hónappal” definíciót figyelembe véve, a játékos kottaolvasás lehetősége hidak erdejét kínálja. A gyermeknek segítő szülő maga is tanul, vagyis észrevétlenül afféle idősebb tanulópárja lesz gyermekének, ily módon a munkafüzetnek (is) tekinthető kiadványok többgenerációs haszonnal járnak. (A zenetanulásból kirekedt szülők könnyen pótolják a mulasztottakat, másoknál pedig előhívják az emlékezet mélyére szorult egykori ismereteket. Mindez élményszerűen történik, tehát a játszva tanulás nem a „hülyéskedésben” realizálódik, hanem szinte „ötletek”-nek minősülnek a „feladatok”, amelyeknek a hasznát a gyakorlatban mindenki megtapasztalhatja, aki kitöltötte az írnivalókat és beragasztotta a matricákat a helyükre.

Nem tagadható, hogy a legtöbb segítséget a zongoristáknak nyújtott a kiadványsorozat – az elsőként megjelent (tehát folytatást sejttető) „Színes dallamok hangszerekre” kotta viszont szélesebb gyerek-közönségre számít: olyanokra, akik a furulya, a gitár vagy a zongora iránt érdeklődnek. A célközönség életkorát 4 és 8 év közé határolta a szerző, de rögtön tegyük hozzá: itt is szerepet kap(hat)nak a családtagok és barátok, ugyanakkor sikerélményt biztosít azoknak is, akik a hangszerükkel egyedül akarnak élményhez jutni. Mert a sikerélmény-lehetőségek gazdag tárháza ez a kottás képeskönyv.

A rendszerező kedvűek tervbe vehetik: minden napra egy dal. Minden oldalon egy gyerekdal szerepel, a spirálos kivitelezés rendkívül praktikus. Mindhárom hangszerhez szemléltető képpel ad jótanácsokat, a jól elkülöníthető színű hangokat szemlélteti a zongora billentyűsorán, a törzshangok színes kottafejét elhelyezi a gitár nyakán (fogástáblázat), a furulyánál pedig feltünteti a germán és a barokk típusú hangszeren kivitelezhető fogásokat egyaránt.

Minden lap tetején kis klaviatúra-ábrán kiszínezi azokat a billentyűket, amelyek előfordulnak a dalocskában, és feltünteti a nevüket is. Rendkívül hasznos ez a komplexitás, hiszen ugyanakkor az ötvonalas szisztéma rögzíti a hang helyét a vonalrendszerben. Történik mindez G-kulcsos lejegyzéssel, a gyerekek számára énekhangon is megszólaltatható magasságban. A dalok szövege is megtalálható a kotta végén.

A szerző többéves gyakorlati tapasztalatának felhasználásával állította össze az anyagot. Mondhatni, abból „állt össze”, amit a gyermekekkel való foglalkozás során tapasztalt. A fokozatosság elve nagy hatásfokkal érvényesül, de valamiféle papírízű didaktikának nyoma sincs! Mi mással is kezdődhetne, mint a Zsipp-zsupp örök gyerekslágerével, majd szó-mi hangkészletű dalocskákat sorjáztat. Azonos magasságban (azonos színű kottafejekkel, hogy rögződjön a kottakép és a két hang neve egyaránt), majd másik relációban. Ismert hangzáskép – más magasságban. Aztán kvint távolságú hangpár következik (Kot-kot-kot-kot, kotkodács), ahol az egyik hang ismert, a másik „új”. Tanári tapasztalat, hogy a kicsiknek a nagyobb távolság nem jelent problémát, könnyebben elkülöníthető a két hang, mint ha szomszédosakról van szó. De máris jönnek a szó-lá hangkészletűek (két ismert színnel, ám az egyik „új helyen” szerepel: az oktáv-azonosság gondolatának a megsejttetése).

Aztán vissza a szó-mi keretbe, amely hamarosan harmadik hanggal bővül ki (dó). Aztán kitöltjük a pentachord keretet, s a folytatásban ismert és ismeretlen találkozik régi-új relációkban.

51 dalocska 2/4 ütemekben, negyed és nyolcad értékű hangok kombinációjával. Többségük dó-végű, de előfordul a lá-pantaton kivágata is.

Nem hagyható viszont említés nélkül egy olyan jelenség, ami a későbbiekben (a közeljövőben) nem kis feladat elé állítja majd a tanárokat, éspedig a variáns-kérdés. Miként a népdalok, megannyi gyermekdal is variánsokban él, és néha igen nehéz megszerettetni a „másik” verziót a gyerekkel, aki ragaszkodik az általa korábban ismerthez (mint például a „kert alatt a ludaim” és „kertek alatt a ludaim” egymás mellett élése az óvodai repertoárban és a zongoraiskolában). A variáns előfordulhat szövegben és dallamban egyaránt – ami ugyanakkor remek apropót kínál ahhoz, hogy improvizáltassuk a gyereket (új szöveget a dallamhoz, vagy új dallamot a szöveghez – de ez már túlmutat a kiadvány keretein). Speciális esetekben jó, ha a pedagógus is tisztában van az egyszerű zenei anyag variábilitásával – itt például mi-ré-dó hangkészlettel szerepel a Tekereg a szél, míg más forrásokból ismertebb a szó-fá-mi hangkészletű variáns. Jó, ha a tanár ilyenkor nem „hamis”-nak minősíti a másikat…

A gyerekdalok színes kottáját könnyű követni a kicsiknek is – akik csakhamar felfedezik, hogy van más kotta is minden oldalon: sokkal kisebb kottafejekkel lejegyzett kíséret, többnyire két sorban. A legtöbbször idősebb gyerek által is megszólaltatható játszanivaló lehetővé teszi a kezdetektől az együttmuzsikálást, és ami legalább annyira fontos: a közös játék örömét. Ami azzal jár, hogy a könnyű játszanivaló mellett a kisgyerek komplex zenei élményként éli meg a produkciót. Vagyis, nemcsak hallja, de hallgatja is dallamának zenei környezetét (s így van rá remény, hogy a későbbiekben sem fog saját szólamában elmerülni, ha négykezesezik, vagy bármiféle kamarazenei produkcióban vesz részt).

A kíséret néha egyszerű hármashangzat(felbontás) keretei között mozog, máskor szinte „ellenpontozza” a dalocskát (néha komplementer ritmussal, máskor meglepő harmóniai fordulatokkal), Néha disszonanciával is találkozunk, ami a feszültség-oldás viszonylat megéreztetését készíti elő.

Bármennyire kis terjedelműek is a gyerekdalok (többnyire az egyvonalas oktávban), zongoristáknál néha elkerülhetetlen, hogy szinte összeérjen a dallam és a kíséret (vagy legalábbis a két játékos keze, amikor gyors egymásutánban szerepel ugyanaz a hang mindegyiküknél). Ilyenkor is sok mindent játékosan meg lehet tanítani, ami a későbbiek során hasznos lesz – másik megoldás, hogy 8-t rajzolunk (zárójelben) a violinkulcs tetejére, felkínálva az oktávval magasabb megszólaltatás lehetőségét.

E kotta használói számára a gyermek az életkori sajátosságának megfelelő fő foglalkozás (játék) keretében értékes tudás-morzsákhoz (sőt, falatokhoz) jut. Remélhetőleg érvényesül az „evés közben jön meg az étvágy” tapasztalata, és a kezdeti pozitív tapasztalatok birtokában kalandvágyóan fog barangolni a zene feltérképezhetetlenül nagy és gazdag világában.

Várjuk a folytatást!

Fittler Katalin