A liturgia anyanyelve a zene –
tartja a régi igazság és tanulja minden kántorjelölt. Az istentiszteletek,
misék legfontosabb eleme a hittel és szívvel előadott, elénekelt zene, amelynek
nemcsak a liturgia továbbvitelében van fontos szerepe, de utal az egyházi év
adott pillanatára is.
A 2022. X. 27-én megrendezett
Konferencia résztvevői arra keresték a választ, hogy milyen állapotban van
ma a keresztény egyházak templomi és egyházi zenéje, él-e a szépség igénye a
papság és a hívek körében. „Minden
erőnket összeszedve igyekezzünk mélyebb barázdát húzni, mint amilyen a nap
divatja!” – írta Liszt Ferenc a művész mindenhatóságáról szóló
írásában.
Sokan hiszik, hogy változásoknak
kell történnie az egyházi rendben ahhoz, hogy a ma emberét is megszólítsuk,
azaz többen váljanak igaz, hithű emberekké. De vajon nem a múlt megtartásában,
azaz a hagyományőrzésben van-e az az erő,
amely odahívja az embereket az oltáriszentség elé? Bizonyos-e az, hogy a modern
zenei szemlélet feltétlenül igénytelenséget is jelent egyúttal? Nehéz kérdések
ezek, amelyekre valószínűleg nem a kimondott szavak, hanem általános társadalmi
állapotunk és egyéni jóérzésünk adhatja meg a választ. Konferenciánk ezek
előidézését szolgálja.
Dr. Fehér Anikó
Rendezte:
Török Máté Heiczinger Miklós
Török
Máté és Heinczinger Miklós: „Sunt lacrimae
rerum” – Van a tárgyaknak könnyük
(Az
előadásról készült filmfelvétel időtartama: 22:09)
„Sunt lacrimae rerum” – Van a
tárgyaknak könnyük. A költeményekben található szakralitás és az énekelt vers közötti
kapocs a Misztrál együttesben „Van a tárgyaknak
könnyük. Érzem olykor, / hogy sírnak a szobámban nesztelen; / sötétedő,
sejtelmes alkonyokkor / bús lelküket kitárják meztelen." − írja
Babits Mihály Sunt lacrimaererum című
költeményében. Mennyire megfoghatatlan fizikailag a gondolat, mégis át tudjuk
érezni a pillanatot. A költészet szakrális tartalma nem lehet kérdés, hisz a
legtöbb esetben maga a szöveg megírása is olyan pillanatban születik, amelyben
jelen van a megfoghatatlan erő. A Misztrál együttessel
ennek szellemében próbáljuk megkeresni a sorok között rejlő dallamokat,
minden versnek a sajátját. Akkor simul eggyé a dallam és a szöveg, ha alázattal
vagyunk a szöveg iránt. Az énekelt vers a megfoghatatlant bontja ki, s adja oda
egy olyan értelmezésben, amely segíti megsejteni a láthatatlant.