KISS ESZTER VERONIKA[1]
BARTÓK ÖRÖKSÉGE A TÁNCHÁZMOZGALOMBAN
Előszó
A
magyar balett-történeti műhelytalálkozók azt a célt szolgálják, hogy a
népszerű zenés műfaj művelői és kutatói között szakmai
párbeszéd induljon el. Az Auróra 1–4. projektek, illetve a 2019-ben
megrendezett Az idő küszöbén című
műhelytalálkozó alapvetően történeti mélyfúrásokat végeztek. A
2020-ben megrendezésre kerülő A kiválasztott – A
magyar balett Nizsinszkij hagyománya című
műhelytalálkozó Vaclav Nizsinszkij
táncos-koreográfus géniusz művészeti örökségének prizmáján át a kortárs
magyar táncművészeti élet megoldásra váró művészeti, oktatási és
intézményi kérdéseit teszi fel. Mit jelent a táncban a tehetség és a géniusz?
Hogyan ápolhatjuk a tehetségek kibontakozását a táncművészetben ma
Magyarországon? Mit jelent ma táncosnőnek lenni? Nizsinszkij
felesége, Pulszky Romola révén erős szálakkal
kötődik Magyarországhoz, e kötelékek művészeti hatásai is a műhelytalálkozó
témáját képezik. A műhelytalálkozó három elméleti kérdés köré épül: –
Mennyiben igazolható a magyar balett Nizsinszkij-öröksége?
– Kik voltak Nizsinszkij korának meghatározó hazai
koreográfusai és táncosnői? – Mennyiben termékenyítette meg a néptánc a
balettet és a kortárs táncszínházi stílust? A kutatók ez alkalommal is eszme-,
tánc- és zenetörténeti szempontból, valamint a színházi gyakorlat felől
közelítenek tárgyukhoz. Bólya Anna Mária Windhager
Ákos.
Kiss Eszter Veronika - Bartók öröksége a táncházmozgalomban (18:18)
Az
előadás egyik illusztrációja
A látszólag a semmiből érkező magyarországi
revival mozgalom egyik alapját kétségkívül Bartók
Béla és Kodály Zoltán népdalgyűjtései fektették le, illetve azok a
műveik, amelyek a népzenét emelték a magasművészet
színpadára. Nem csak a gyűjtések, a páratlan mennyiségű és
minőségi dallamanyag, annak rendszerezése tette lehetővé, hogy ennek
talaján elindulhasson egy olyan mozgalom, amely újra élővé teszi a
megváltozott városi környezetben ezt a zene- és tánckultúrát, hanem az a fajta
gondolkodásmód is, amely a néptáncot és a népzenét egyenrangúnak tekintette a
színpadi magasművészettel. Mindez
alapvetően alakította át azt a képet, ami korábban a táncos világban élt
erről a műfajról. Az előadás nem csak a Bartók- és
Kodály-gyűjtésekre, illetve az ún. Pátria-lemezekre tér ki. Arra is keresi
a választ, miért éppen a széki anyaggal indult el az első táncház, és
milyen alapvető gondolkodásbeli különbségeket eredményezett, hogy amíg az
anyaországban elsősorban amatőr zenészek, többnyire műszaki
értelmiségiek, Erdélyben képzett muzsikusok, zeneakadémisták voltak az
első táncházi zenészek.