„Élőben, kéz a kézből tanultuk a zenét”
a 75 éves Sebő Ferenc az 50 éves táncházmozgalomról[1]
Sebő Ferenc
Sebő Ferenc Kossuth-díjas
előadóművész, zeneszerző, zenetudós, a nemzet művésze, a táncházmozgalom egyik elindítója. Nemcsak
ő ünnepelte nemrég hetvenötödik születésnapját, de fél évszázada annak,
hogy 1972. május 6-án a Liszt Ferenc téri Könyvklubban megtartották az
első budapesti táncházat, ami aztán egy szélessé terebélyesedő
mozgalom kiindulópontjává vált. A Sebő Együttes 1972-ben a Fővárosi
Művelődési Házban indult klubja a táncoktatással összekötött
össztáncok helyszíne lett. 1973 végén a Kassák Klubba költöztek, ekkortól
énekelt velük az évtized végéig Sebestyén Márta. Ők voltak a hamarosan országos mozgalommá szerveződött táncház
úttörői, Halmos Bélával a zenészeket is
ők tanították. A kettős évforduló apropóján Sebő Ferenccel
beszélgettünk.
– Építészmérnöknek tanult. Hogyan jutott el a
népzenéhez?
– Több lépésben. Maga a zenélés egy normális polgári
eszmény miszerint a gyermekek megtanulnak zenélni
gyermekkorukban és ez megszokott szabadidős tevékenység., nem csupán
színpadi tevékenység. Amikor gyerekkoromban gitárt fogtam és a német barátommal népdalokat énekeltünk a 60'-as évek elején,
az egy családi esemény volt. Zenélni éppúgy megtanulunk,
mint beszélni, hiszen az ének és a tánc éppen úgy hozzátartozik a kultúrához,
ahogy mindig is volt.
– A zene szeretete után a következő lépés, hogy
elkezdi kutatni is?
– Esetemben az történt – a gitáros tevékenységem révén
–, hogy József Attila-verseket kezdtem megzenésíteni, énekelni. Ez egy
historikus műfaj, az énekelt vers műfaja volt. Történeti
műfajként a népdal formájában élt a hagyományban, ezért ezt elkezdtem
tanulmányozni. Így amikor Halmos Bélával a kollégiumi szobánkban gyakoroltuk a
két gitárral egy-két számot a József Attila versek mellett, akkor egy-két
népdalt is feldolgoztunk. Keresgéltük az anyagot és rábukkantunk erre a nagyon
gazdag kincsre, ami az elmúlt 150 év kitartó és szorgos kutatómunkájának volt
eredménye, és így derült fény arra is, hogy ez a zene használatban van még
Erdélyben. Ide el is tudtunk menni Kallós Zoltán segítségével és szemtanúi lehettünk, hogy hogyan szórakoznak az
emberek ezekre a zenékre, hogy kitölti az életüket. Ez nagyon imponált nekünk:
és azért tanulmányoztuk, hogy meg tudjuk tanulni. Utánzással tanultuk, de
rendelkezésünkre állt a Bartókék által összegyűjtött
írásos anyag és hangzóanyag, és Kallós Zoltán gyűjtötte szalagok. Az a
mezőségi zene, amivel kezdtük, a 18. század popzenéjét idézte fel.
Kassák Klub, a Sebő-együttes táncháza, Sebő Ferenc,
1976 (fotó: Fortepan / Urbán Tamás)
– Mennyi idő kellett az anyagok feldolgozásához?
– Hamar ment. Megtanultam
brácsázni a speciális háromhúros brácsán, Béla pedig a klasszikus
hegedülésről a népi hegedülésre váltott, egy másik technikára, és a
környezetük is segített. Nemcsak a tudományos háttér, hanem a táncosok is
megörültek, hogy lesz autentikus zene, amire lehet táncolni, mert addig
zongoramuzsikára járták a legényest. Elszegődtünk a Bartók együttesbe,
élőzenével mentek a próbák, így aztán kölcsönösen egymást gazdagítottuk a
táncosokkal. 1971-ben már tudtunk Bélával széki zenét játszani és 1972-ben már
megalakultak a táncházak. Az első az FMH
(Fővárosi Művelődési Ház), aztán a Kassák Klub 1973-ban. Mivel
óriási igény volt rá, több táncházat is kellett csinálni.
– Egy pillanatra, ha visszakanyarodhatunk arra, hogy a
próbák az együttessel zárt rendben zajlottak. Hogyan lépett ez ki a közösségi
térbe, hogy vált táncházmozgalommá?
– Mi kívülről jöttünk építészként, hobbistaként, nem a belső szakmai körből.
Megértettük, hogy a zenét úgy kell megtanulni, ahogy játsszák, mondjuk
Erdélyben. Tímár Sándor pedig megértette – Martin György (Tinka)
tanácsát követve –, hogy a táncot pedig társastáncként kell megtanulni.
(Tulajdonképpen kiegészítettük a Tánciskola klasszikus társastáncait a régebbi
magyar táncokkal.)
Éppen ez volt az erénye, hogy ez egy alulról induló és
spontán nekibuzdulás volt, amire a magyar történelemben kevés példa akad. Ezt a
spontán, önszerveződő folyamatot nem diktálta senki, ezeket mindenki
önként vállalta. A szakma viszont mellénk állt, rendelkezésünkre bocsájtották a
kutatásokat, Kallós Zoltán, Martin György, Vargyas
Lajos és társai nagy szerepet vállaltak ebben, hiszen miután látták, hogy van
rá igény, odaadták a szalagokat, hogy tanulhassunk belőlük, hiszen ez
közös kultúrkincsünk. Tinka
tanácsára a Bartók Táncegyüttesben a tánccal együtt tanultuk a tánczenét és
folyamatosan bővítettük a tudásunkat, tanultuk meg az újabb dallamokat.
Nagy vívmányunk, ahogy Csoóri Sándor fogalmazott, hogy lehoztuk a néptáncot a színpadról a földre. Mára
már szépen beleépült a hétköznapi életbe ez a fajta páros tánc. A fiatalok nagy
része foglalkozik ezzel, tanulják a táncokat. Ezt tartom a legnagyobb
eredménynek, hogy kezd hétköznapivá, vagyis természetessé válni, hiszen a
néptáncot nem nézni kell, hanem csinálni.
Énekelni meg táncolni éppúgy meg kell tanulni, mint
ahogy beszélni megtanulunk, mert ez a hármasság a
kommunikációnak a teljessége. Ráadásul akkor, amikor a táncolás úgy általában
megy ki a divatból. Hol van már az az idő,
amikor minden vendéglátóipari helyen volt egy
táncparkett? Gyerekkoromból még emlékszem erre, hogy oda lehetett menni egy
asztalhoz felkérni egy csinos lányt, lehetett ismerkedni.
Sebő együttes: Halmos Béla, Sebestyén Márta, a
tekerőlanttal Sebő Ferenc,
1976 (fotó: Fortepan / Urbán Tamás)
– A fehérvári úti Fővárosi Művelődési
Házban indult az első táncház. Hogy emlékszik erre vissza?
– Már lebontották azt a körtermet, ahol indultunk
annak idején. Néptáncos klub számára kértük el Gyurkó László igazgatótól.
Vitányi Iván pedig megvédett bennünket az értelmiségi támadásoktól. Sok ember
akarata, jó szándéka és munkája van az indulásban is. Ezután a Kassák Klubban
folytattuk, ahol a táncház mellett költőket, írókat, barátokat, érdekes
embereket hívtunk meg. Mások is folytatták a táncházklubokat:
a Jánosi Együttes is csinált önállóan. Ez a klubalapítások kora volt,
hatan-heten is alapítottunk önálló klubokat, figyelve arra, hogy ne ugyanazon a
napokon legyenek a táncházaink. Hiszen ez sokkal több, mint egy színpadi
produkció. Jogosan lehetünk büszkék, hogy sikerült nekünk, magyaroknak ezt
elindítani. Nagy érdem, hogy tőlünk kezdett el terjedni. Mikor a szlovák
táncházakról készítettünk filmet, meglepődtünk, mikor azt mondták az
ottaniak, hogy tíz éve járnak át Magyarországra tanulmányozni a táncházat, mert
milyen jó dolog, amit a magyarok kitaláltak, ezt utánozni kéne.
Kérdezem én, hogy 1920 óta elhangzott-e ilyen mondat a Kárpát-medencében
bármilyen műfajban? Erre méltán lehetünk büszkék. Amikor pedig a kassai
táncházban odamentem a zenészekhez, és kérdeztem, hogy magyart is tudnak-e
játszani, kalotaszegit, mezőségit is el tudtak húzni, nem is akárhogy. Hát
ez valami, nem? Azzal riogattak bennünket, hogy ezzel elzárkózunk, de éppen
hogy kinyílt a világ, mert a mai érdeklődő fiatalok megtanulták
szépen ezeket a magyar táncokat, de érdekli őket a Balkán, a Felvidék és
lassan összeáll a kép, hogy az egykori európai popkultúrának az utolsó
letéteményesei vagyunk, mert itt még mindenből van egy kicsi, és lehet
rekonstruálni az egész európai popkultúrát. Ez egy historikus popzene,
amiről beszélgettünk. Vannak 18. századi tradíciók, mint a Mezőségben,
vannak középkoriak, mint a Gyimesben, vagy az Alföldön a tekerőlant. Az
európai popzene történetéből vannak itt maradványok, ez a jó földrajzi
fekvésünknek is köszönhető.
Liszt
Ferenc téri Könyvklub, az első budapesti táncház 1972. május 6-án.
Sebő Ferenc és Halmos Béla (fotó: Fortepan /
Szalay Zoltán)
– Az 50. évfordulóra egy háromrészes sorozattal
készülnek. A táncházmozgalom Magyarországon és a
határokon túl címmel három beszélgetés lesz akadémikus úr vezetésével. Mire
fűzte fel az estek témáit?
– Arra fűztem fel, hogy hogyan fejlődött
először ki. Első lépés a hangszeres népzene újjászületése, a revival mozgalom volt. Ennek a képviselőivel
beszélgetünk, Székely Leventével, Éri Péterrel, ifj. Csoóri Sándorral, Jánosi Andrással és Vavrinecz Andrással. Akkor lehetett
táncház, amikor már volt mire táncolni, ez egy-két évig eltartott. A
következő beszélgetésben egy bővebb körben
táncosokkal arról beszélgetünk, hogy hogyan alakult ki maga a táncház, és a
harmadikban pedig egy kitekintés lesz, hogy milyen kisugárzása volt ennek a
magyar táncháznak a határokon túl. Agócs Gergőékkel
fogok erről beszélgetni. Erről keveset tud a magyar közvélemény,
ezért meséljük el, hiszen erre jogosan lehetünk büszkék. Ez a három téma.
– Ezzel kellett volna kezdenem, Isten éltesse a 75.
születésnapján!
– Ó, nagyon köszönöm, igyekeztem eltitkolni, de az
internet korában ez már nem lehetséges.
– Hogy érzi magát? Min dolgozik?
– Folyamatosan dolgozom, ha már nem tudom megállítani
az időt. A Bartók rádióban hetente két műsorom van, egy fiatalok
műsora és egy saját műsor. Egyre több meghívás érkezik mind a
zenélésre, mind mesélésre. Emellett visszatértem a tanításhoz, mert jó dolog a
fiatalok közt mozogni. Ahogy Sándor Gyuri mondta: „Övék a jövő! Bár nekünk is ezt ígérték…" Úgyhogy
ez most elég sok munkát ad.
- Kassák
Klub, a színpadon balról Halmos Béla, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Éri
Péter, 1978
(fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
|
Sebő Ferenc — portré
Egyetemi évei alatt a BME szimfonikus
zenekarában csellózott. Halmos Bélával, aki évfolyamtársa és szobatársa is
volt, a Bercsényi kollégiumban énekeltek, gitároztak, megzenésített József
Attila-verseket adtak elő, Sebő a Rejtelmeket és A
hetediket ma is énekli. Berek Kati színésznő e versek közül néhányat
felvett az Egyetemi Színpadon előadott műsorába, ahová őket is
meghívta, később már együtt járták az országot. A Halmos-Sebő duó
idővel együttessé bővült, historikus énekeket, gitárral kísért
népdalfeldolgozásokat és énekelt verseket adtak elő. Sebő Ferenc még egyetemista volt,
amikor a rádióban Sárosi Bálint népzenei
sorozatában meghallotta a széki zenét. Érdeklődése az autentikus
hangszerek - brácsa, citera, tekerőlant – felé fordult, és a Martin
György néprajzkutatónál hallott népzenei felvételek hatására a gyűjtésbe
is bekapcsolódott. A legendás koreográfus, Tímár Sándor megkeresésére lett a
Bartók Táncegyüttes zenei vezetője, ahol a néptáncokat is
tanulmányozták. A Sebő Együttes 1972-ben a
Fővárosi Művelődési Házban indult klubja a táncoktatással
összekötött össztáncok helyszíne lett. 1973 végén a Kassák Klubba költöztek,
ekkortól énekelt velük az évtized végéig Sebestyén Márta. Ők voltak a
hamarosan országos mozgalommá szerveződött táncház úttörői, Halmos
Bélával a zenészeket is ők tanították. A Kassák Klubban igazi klubélet
folyt meghívott művészekkel, kiállításokat, beszélgetéseket rendeztek,
nyári táborokat szerveztek. (A magyar táncházmódszer
2011-ben felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.) A
Sebő Együttest 1994-ben új tagokkal élesztette fel, és jelenleg is
működik. Egy nyilatkozata szerint a zenekutatás, a
zeneszerzés és az előadó-művészet szétválaszthatatlanul
egybefonódnak életében. 1984 és 1989 között elvégezte a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szakát, szakdolgozatát Vikár
Béla népzenei gyűjteményéből írta. A Bartók Béla Zeneművészeti
Szakközépiskolában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen népzenét,
repertoárismeretet, tekerőlantot, kamarazenét tanított. 1973-tól az évtized végéig a
Népművelési Intézet kutatási osztályán dolgozott, 1988-ban az MTA
Zenetudományi Intézetének kutatója lett. 1991-től a Magyar Televízióban
az ő szerkesztésében kerültek adásba a népzenei és régizenei
témájú műsorok, számos költészeti ismeretterjesztő sorozatban
működött közre, zenét írt a gyerekeknek készített Cimbora című
műsorhoz. 1996 és 2001 között az Állami Népi
Együttes művészeti vezetője, 1999–2000-ben a Magyar
Táncművészeti Szövetség társelnöke, a 2002. évi alapítástól 2011-ig a
Hagyományok Házának szakmai igazgatója volt. A Fölszállott a páva című
televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató zsűrijének elnökeként is
tevékenykedett, önálló rádióműsort is jegyez Népzene-Sebő címmel. Az első Sebő-album 1975-ben
jelent meg, ezen népdalfeldolgozások és
versmegzenésítések szerepeltek, később további harminc korong
következett. Megzenésítették mások mellett József Attila, Weöres Sándor, Nagy
László és Lázár Ervin verseit. Sebő Ferenc lemezen jelentette meg saját
gyűjtéseit, klasszikus gyűjteményeket tett közzé, több filmzenét írt
(Még kér a nép, Fotográfia, Amerikai anzix, Talpuk
alatt fütyül a szél, Rosszemberek), dolgozott a rádió és a színház számára
is. Jordán Tamással közös József Attila-estjükkel két évtizeden át járták az
országot. 2018-ban a Sebő együttes Árdéli szép tánc címmel CD-t és könyvet
is kiadott, amelyen Kovács András Ferenc romániai magyar költő
megzenésített verseit éneklik. Sebő Ferenc művészi munkássága
elismeréseként 1985-ben Állami Díjat kapott, 1995-ben a Magyar
Művészetért Alapítvány díjával, 2000-ben Budapestért Díjjal, 2003-ban Prima-díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és Pro Cultura
Urbis díjjal tüntették ki. Népművészeti
örökségünk ápolásáért, a népművészet, a zene és tánc kutatásának és mai
alkalmazásának módszertani központjául szolgáló Hagyományok Háza, valamint
újító szellemű műsorok létrehozásáért, határainkon túl is számon
tartott sokoldalú művészi munkássága elismeréseként 2012-ben
Kossuth-díjat vehetett át. A következő évben Lajtha-díjjal jutalmazták,
2014-ben az első alkalommal átadott Nemzet Művésze díjban
részesült. Születésnapja alkalmából öt éve Sebő 70 címmel monográfia
jelent meg, a Müpában gálakoncertet tartottak.
2019-ben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA)
levelező tagjává választották. (Az MTVA Sajtóarchívumának
portréja alapján) |