A boldog művész[1]
A művész
sorsa többnyire az örök békétlenség, lázadás, de vannak a Sorsnak külön
kegyeltjei, akik művész létükre is megismerhetik a boldogságot.
Ilyen az írók között
Herczeg Ferenc, a muzsikusok között Hubay Jenő.
Mind a
kettőt tenyerén hordta a Sors kora ifjúságuktól kezdve és most, hetven
esztendőn túl, saját főúri palotájukban élnek és fiatalos energiákkal
telítve dolgoznak és aratják még mindig az új sikereket.
— Csak látszólag
vonultam nyugalomba! – mosolyog Hubay. — Valójában éppen úgy dolgozom, mint
eddig. Reggel félnyolckor kelek és nyolc órakor már munkához látok.
Ismét mosolyog:
— Ne gondolja, hogy makacs konzervatív vagyok, aki nem kísérem figyelemmel az
újabb zenei törekvéseket. Például sok, ellenkező ízlés ellenére is én
szeretem a jazzt. Mikor a Jack Hilton zenekara Budapesten vendégszerepelt,
naponta meghallgattam és élveztem az elmés zenekari ötleteket és remek
ritmusokat. Amerikában gyárilag készítik a jazz-kompozíciókat, melyekhez
szemérmetlenül használják fel a régi szerzemények motívumait. Megtörtént nem
egyszer, hogy saját műveimet is sikerült viszonthallanom egy-egy tangóban
vagy fox-trottban.
1930,
Jack Hylton Orch. Happy Feet, The Pick Up, It's a Great Life, Hello Beautiful,
Confessin, HD (58:26)
Most
műkincsekre terelődik a szó. A Margit-rakparti palota tele van
felbecsülhetetlen értékű festményekkel, antik szőnyegekkel és remekbe
készült bútorokkal. Hubay nyolcvanezer dolláros Stradivarius
hegedűjére a legbüszkébb, amely világhírű és melyet minden szakkönyv
nyilvántart.
Lakásberendezésének
egyik legnagyobb ékessége az a művészi cserépkályha, mely pontos másolata
a salzburgi hercegi palotában állónak.
De nemcsak komponál, hanem még mindig tanít is Hubay. Ma is van néhány kiváltságos tanítványa, akik rendszeres oktatásra járnak hozzá. Hubay még mindig nevelője az új nemzedéknek.
Munkácsi Menyhért[2]
Halló. Rádió, Film, Művészet. Képes hetilap, Budapest, II. évfolyam 13. szám, 1935. március 29., p.46