100 ÉVE SZÜLETETT
Lenkei Tiborné Kohlmann Gabriella
(Budapest, 1922. XI. 30. – Budapest,
2003. III. 8.)
szakközépiskolai
hegedűművész-tanár, kottaszerkesztő-közreadó, metodikus. A Liszt
Ferenc Zeneművészeti Főiskola hegedű tanárképzőjében
Gábriel Ferenc és Rados Dezső voltak a tanárai. 1949-1953 között a
Fővárosi Zeneiskola Szervezet hegedűtanára, 1953-tól 1964-ig ugyanott
szakfelügyelő is. 1964-ben lett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola
tanára. 1972-1975 között az Institut National de Musique (Algéria) tanára. Továbbképzések vezetője,
hegedűpedagógiai szakmai előadások előadója
(Hegedűpedagógiai tananyag szerkesztése az arab zene és az arab
hegedűjáték elemeinek felhasználásával).
I.
Búcsú
Lenkei Tibornétől[1]
Lenkei Tiborné Kohlmann Gabriella zenetanárnő életének 81. és
munkásságának 53. évében hunyt el 2003. március 8-án.
A székesfehérvári
Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola vezetése és
tantestülete nevében tisztelettel és együttérzéssel köszöntöm a gyászoló családot,
a rokonkat, pályatársakat és tisztelőket, valamint a részvéttel itt
megjelent barátainkat.
Fájdalmas és
szomorú az az esemény, melynek következtében eljöttünk ma ide. A kegyelet
csendes főhajtásával álljuk körül az urnát, Gabi néni, Lenkei Tiborné hegedűművész-pedagógus
ravatalát.
Búcsúzni,
emlékezni jöttünk. Gabi néni halálával szegényebb lett a világunk, szegényebb
egy szerető szívű emberrel, egy lobogószellemű pedagógussal.
Hetekkel ezelőtt még köztünk volt, tervezgetett, tanítványainak a
szünidőre való feladatait rendezgette és bizakodva várta az új
esztendő, az új félév, a tavasz eljöttét.
Március 8-án
érte a kegyes halál. Az orvosok minden tudása éppúgy nem segített rajta, mint
az érte való reménykedő aggódás. Számára ezen a napon megállt minden és
Neki pedig egy pillanatnyi lett talán az egész élete. Mi, élők nem
tudhatjuk - hogyan is tudhatnánk - mire is gondolt Gabi néni az utolsó
erejével. Nem tudhatjuk, hogy kinek az arca villant fel számára utoljára, talán
még egyszer. Ő tudná megmondani, mi az, amit még magához ölelt a
megismételhetetlen, végső gondolatával. Mennyi kérdés, mennyi a
bizonytalanság, amikor meg akarjuk szólítani az immár megszólíthatatlant.
Amikor a kimondott szóra választ nekünk már csak az emlékezés és a képzelet adhat.
Gabi néni
nyolcvan éve látta meg a napvilágot. Idézzük fel ezt a gazdag életet.
Családjában leshette el az önzetlen szeretet összetartó erejét és
tapasztalhatta meg a másokért vállalt munka lelket nemesítő érzését. Ez
volt sikereinek titka.
A Zeneakadémia
oklevelével 53 évvel ezelőtt kezdte meg zenepedagógusi munkáját. Alig
néhány kezdő év után már szakfelügyelet, tanterveket alkot, majd 30 évig a
budapesti Bartók Béla konzervatóriumban középfokon neveli a hegedűsök
százait. Közben négy évre az arab zene bonyolult rejtelmeibe is bedolgozza
magát Algériában. Utolsó 9 évében a székesfehérvári Zeneművészeti
Szakközépiskola hegedű tanszakának felfejlesztésén fáradozott. Fáradtságot
nem ismerve utazott kétnaponta Fehérvárra növendékeihez. Megvolt benne minden
adottság, ami a pedagógusi pályához szükségeltetik. Mintha Füst Milán róla írta
volna a „Pedagógiai pálya Dicséretét”.
Hogyan írja Füst
Milán?
„Mi kell a tanításhoz mindenekelőtt? Mélységes,
mindenféle emberi tulajdonságon, minden emberi rossz tapasztalaton túlmutató
ellenállhatatlan emberszeretet és az a töretlen bizalom, hogy minden meddő
fáradozás, minden hiábavaló munka ellenére mégis és mindig hatni tudjon és
nevelni akarjon a pedagógus. Ilyen szenvedély nélkül senki sem lehet
tanító, senki sem lehet tanár!”
Gabi néni
birtokában volt ezeknek az erényeknek: erős hittel, szenvedéllyel és
tiszta szívvel gyakorolta hivatását több mint öt évtizeden át. A
hegedűjáték tudásának átadása fűtötte vágyait. Munkáját sok elismerés
övezte, de számára mindennél többet jelentettek a hétköznapok apró sikerei.
Boldog öröm töltötte el, amikor egy-egy növendéke tehetségét látta felébredni.
Vallotta, hogy a tanításban valójában az alapozás a legfontosabb, mint ahogyan
csak jó alapra lehet nagyszerű házat építeni. Gabi néni úgy dolgozott, úgy
élt, ahogyan érdemes dolgozni, ahogyan igazából kell élni. Így írja a
költő:
„Én úgy szerettem volna élni, minden halandóval
beszélni, mindenkinek nevét kérdezni, mindenkinek a szívét érezni,
járdán osztani virágot, tegezni az egész világot, érinteni minden
fűszálat, imádni a napot, ha fellángol a reggel, és énekszóval összejönni
és az esti csillagnak köszönni, testvéri csókkal hazatérni, én úgy szerettem
volna élni.”
Gabi néni így
élt. Hiánya érezteti igazán, hogy mit is jelentett Ő a környezetének,
szeretteinek, tanártársainak, akikkel megosztotta minden gondolatát, gondját.
Sajnos Ő már nem lehet részese szép tervei megvalósításának. Bizton
vigasztalja, hogy mégis itt marad a tegnapok öröme, boldogsága és az a remény,
hogy Gabi tovább él itt hagyott kincsei és szép emlékei által. Gabi élni fog az
ő tanítványaiban, hiszen kivételes emberségének példája motiválja
őket. Porai elé most elhelyezzük az emlékezés csokrát. Ami az
emberből halhatatlan az marad itt számunkra, az a mi örökségünk.
Elérkeztünk Gabi
néni életének végső állomásához. E helyen az Ő sorsának könyve
bezárul. Búcsúztatom Őt az élettől, a Nap fényétől, a madarak
dalától, a virágoktól, a gyermekek mosolyától, a hegedű hangjától.
Számunkra, szomorú gyászolók számára a legszebb ajándék Őtőle, ha
méltók leszünk Gabi pedagógusi, emberi örökségéhez.
„Nem hal meg az, aki milliókra költi dús élete kincsét, bár
napja múl,
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé finomul,
Mely fennmarad, s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, s térben távozik.
Az áldó emlékezet pihenjen örökre hamvai felett.”
Gabi néni, Gabi
tanárnő pihenjél békében és legyen Neked megérdemelt, szép jutalmad!
II.
LENKEI GABRIELLA
Hegedűtanításunk fejlesztéséért[2]
A Parlando korábbi számaiban több cikk foglalkozik
hegedűtanításunk időszerű kérdéseivel. Vincze Károly (Írása
sajnos nem állt rendelkezésre a cikk szerkesztésekor. A Szerk. megj.) és Szende
Ottó[3]
írásai figyelemre méltó tananyag módosítási javaslatokat tartalmaznak. Horváth
Károlyné[4]
általános tapasztalatairól ír értékes beszámolót. Örömmel kell nyugtázni mindhármat,
annál is inkább, mert a hegedűtanszak eddig is és azóta is csak
nagyon szerényen hallatja hangját a szakfolyóirat hasábjain, pedig számos
probléma vár megoldásra.
Ragadjunk ki néhányat ezek közül.
1. A Sándor-Járdányi-Szervánszky Hegedűiskola
tanmenete.
2. A továbbképző osztályok
tananyagának kérdései.
3. Kamarazene tanításunk nehézségei a
zeneiskolai osztályokban.
Az 1. pontba foglalt téma automatikusan felvet egy sereg módszertani
kérdést, amelyekkel érdemes lenne foglalkozni egy nagyobb lélegzetű
szaktanulmány keretében. Ezúttal csak Vincze Károly cikkéhez szeretnék
hozzászólni, illetve azt néhány - részben általános,
részben egyéni - tapasztalattal kiegészíteni.
Kétségtelen, hogy a Sándor Hegedűiskola tanítása - az iskola értékeinek teljes
elismerése mellett -, még ma is gondot
okoz a tanároknak. Ismerjük Sándor Frigyesnek azt a nézetét, hogy a
hegedűtanárok kezeljék szabadon a tananyagot, alakítsák ki saját
módszertani elképzeléseiket, érvényesítsék egyéni elgondolásaikat a tanítás
menetében.
Ez a gondolat rendkívül vonzó, egyrészt mert bizalmat fejez ki a tanárok
iránt, másrészt mert valóban elősegíti az önálló metodikai gondolkodást.
Ha azonban a gyakorlati tanítás tapasztalatait tekintjük, akkor akadnak vitatható
pontok.
Vitathatók azért, mert a 24 perces tanítási idő szűk keretében
nincs arra mód, hogy minden egyes növendék egyéni képességeihez alkalmazkodó
rugalmassággal kezeljük a tananyagot. Vitatható azért is, mert sok tapasztalat
és sok tapasztalatcsere szükséges az anyag legcélszerűbb elrendezéséhez.
Fiatal tanáraink esetében ez hosszú éveket jelent. Végül vitatható azért is,
mert vidéken működő kollégáinknál a tapasztalatok egészséges cseréje
kevéssé, vagy alig áll fenn. Nálunk, a Fővárosi Zeneiskola Szervezetnél
évek óta állandó téma a tananyagkérdés szakkörökön és egyéni beszélgetésekben
egyaránt. Ennek dacára még mindig ott tartunk, hogy jó néhányan rossz
beosztással és ezért a lehetségesnél gyengébb eredménnyel tanítják az iskolát.
A szakfelügyelői munkában szerzett tapasztalataim szerint leggyengébb
az eredmény ott, ahol a tanár mereven ragaszkodik a kotta sorrendjéhez: nem
hagy ki és nem cserél fel gyakorlatokat. Ehhez hasonló eredmények láthatók ott,
ahol a tanár a nehézségekre való hivatkozással kihagyatja a tananyag felét.
Természetesen mindkettő szélső esetnek számít és a tanár
önállótlanságát, vagy felelőtlenségét bizonyítja, ami a tanítására egyéb
vonatkozásban is rányomja a bélyeget. A gondolkodó és lelkiismeretes tanár
munkáját azonban ugyanazok a tényezők nehezítik meg.
Konkrétan: a tananyag mennyiségének és a tananyag elrendezésének a
problémájáról van szó. Az átlagos képességű
növendék a II-III-IV. osztályban egy-egy tanév folyamán körülbelül
90-95 gyakorlatot tud elvégezni. A Hegedűiskola I-II-III. kötete ennél
lényegesen nagyobb anyagot - nem elhanyagolható
anyagot - tartalmaz. Előbb-utóbb
törvényszerűen bekövetkezik, hogy a növendék nem végzi el osztályának
anyagát, és csak értesítőre tud levizsgázni. A szülő úgy érzi, hogy a
gyerek megbukott, a gyerek önbizalma károsodik; érdeklődése, munkakedve
csökken. A tehetségesekkel nincs baj. Ők el tudják végezni a tananyagot. A
baj ott van, hogy az évi tananyag nem az átlagos képességűek, hanem az
átlagon felüli képességűek teherbírásához van szabva.
Ezért kísérletezünk évek óta főleg az
I-II. füzet tananyagának más elrendezésével. Kísérleteink közvetlen
célja, hogy
a) a
fokozatosság elve jobban érvényesüljön a tanításban,
b) a
tanmenet, mint módszertani vezérfonal segítse a-tanár munkáját,
c) a
tananyag gerincének kiemelésével az átlagos képességűek is befejezhessék
az adott osztály anyagát.
Ezek közé a kísérletek közé tartozik Vincze Károly sorrendi összeállítása
is. Érdekessége ennek, hogy nem egy-egy köteten belül, hanem három év
perspektívájában csoportosítja át a három füzet anyagát. Ehhez az
anyagelrendezéshez fűznék néhány megjegyzést.
I. füzet
Helyesnek látszik a 3/4 metrumú anyag csoportosítása és időben
későbbre helyezése. A páratlan ütem-nem a füzet adott helyein alig
megoldható vonóbeosztási probléma még az átlagosnál jobb képességűek
számára is. (Pl. 34., 41. gyakorlat) Indokolt a vegyes metrumú anyag
kihagyása. Ugyanígy korai a 6/8 tanítása is. Magyar játékdalokon és népdalokon
nevelkedett gyermekeink ezen a fokon nehezen apercipiálják értelmileg
is, zeneileg is ezt a ritmust. Megnehezíti a tanulást, hogy a 71. gyakorlat
(6/4-es korál dallam) nem készíti elő szerencsésen a 72. gyakorlatot
(6/8-is trubadúr dal). A tanárok nagy többsége kihagyja ezeket és csak a II.
füzet vége felé kerül rá sor, amikor már vonóbeosztási nehézséggel is párosul;
ezért nem lesz alaposan feldolgozva.
Nem helyeselhető Vincze összeállításában a két-húros anyag teljes
kihagyása, illetve következő osztályba csúsztatása. A hegedülés első
évében kizárólag arról van szó, hogy megtanulja a növendék a két húron való
elhelyezkedést. Ez rendkívül fontos a hangképzés természetessége és biztonsága
szempontjából.
Vincze sorrendezéséből nem derül ki, hogy a 3-4. ujj használata
időben előbbre kerül-e a kottában jelzettnél. Ma már általánosan
bevált gyakorlat, hogy a pengetés időszakában használjuk a 3-4. ujjat és
az 1. füzet első gyakorlatai mellé, amit már vonóval tanítunk,
hozzáveszünk egyet-egyet a 31., illetve 42. gyakorlat csoportból. - Ennek
a füzetnek a legnehezebb területe a 63-93. gyakorlat közötti szakasz. Kis
területen túl sok új probléma zsúfolódik: nyújtott ritmus, dór hangsor
vonásokkal, nehéz gyakorlatok az első fogásmódban, második fogásmód.
Nagyfokú tanári leleményességre van szükség, hogy az itt felsorakoztatott
technikai és zenei elemek maradandóan bevésődjenek a növendék tudatába. A
Vincze-féle beosztás nem oldja meg kielégítően ezt a problémát. Az
idővel való takarékosság jegyében Vincze sok gyakorlatot jelöl
kimaradónak. Ezek egy része valóban nélkülözhető, más részen nem. (Pl. 24,
33, 35, 59, 85.) Az idővel való helyes gazdálkodás kétségtelenül nehéz
kérdés, de nem oldható meg a növendék tudásának a rovására.
Csekély kivétellel kimaradnak a korálok is a gyakorlati tanításban. Ezek
bármennyire értékesek zenetörténeti szempontból, zenei tartalmukat tekintve
nehezek és idegenek a gyerekeknek. Ebből kifolyólag a lassú tempók,
felütéses szerkezetek, sorvégi fermáták technikailag is megoldhatatlan
feladatok elé állítják a növendékeket. Ezek közül alig 2-3 nevezhető
valóban instruktívnak. (55, 93, 96.)
II. füzet
Az I. füzet utolsó 20-30 gyakorlata rendszerint áttolódik a II. füzet
anyaga mellé. Ezt Vincze beosztása is tükrözi. Tanmenete csekély kivétellel
megegyezik az általánosan kialakult gyakorlattal. - A 32-36-ig terjedő gyakorlatcsoportot előbbre szoktuk
venni. Többnyire a 10. gyakorlattal induló népdalcsoport elé, vagy azzal
párhuzamosan.
Semmi sem indokolja a III. füzet egyes gyakorlatainak előbbre hozását
ebbe az osztályba. Viszont igen jónak látszik az I. füzet 6/8-os anyagának
feldolgozása a II. füzet hasonló anyagához kapcsolva. (99. gyakorlat
előtt.)
Vincze megjegyzi, hogy kevés a kötött triola anyaga. Saját beosztásából ez
a kevés is kimarad. Viszont a kötött triolák utáni 53, 54. gyakorlat kizárólag
a tehetségesek számára oldható meg. Ezért valóban hiányos itt az anyag.
A 2. és 5. gyakorlatot nem szükséges áttenni a következő évre. Ezek
megtanulhatók már ebben az osztályban, de természetesen nem az év elején.
III. füzet
A III. füzet eredeti sorrendje az előző kettőnél sokkal
szerencsésebb. Az egyes feladatok megoldására szánt anyag tömbökben való
elhelyezése (szinkópa csoport, díszítés csoport, kettősfogás csoport stb.)
eleve jelzi, hogy ezeket a zenei vagy technikai elemeket nem sorban egymásután,
hanem 2-3 tömbből egy-egy gyakorlatot kiemelve, egymással párhuzamosan
célszerű tanítani.
Vincze összeállításában helyesnek látszik a II. füzet nehéz ritmikájú
anyagának (53, 54, 98.) a III. füzet hasonló gyakorlatai mellé sorolása.
A III. füzet 55, 56. gyakorlata nem könnyű, de mégsem hagyható ki,
mert a tanárnak csak ezen a két gyakorlaton áll módjában megtanítani
a parányzót, illetve a parányzó alkalmazását.
A nehezebb kettősfogás gyakorlatok többnyire kimaradnak. Indokolt
ezeket pótlólag megtanítani a IV. füzet mellett. A kimaradónak
feltűntetett anyag megegyezik az általános gyakorlattal. Talán csak a 18,
19. gyakorlat elhagyása okozna hiányt az átlagos képességűek esetében.
Természetes, hogy az átlagosnál jobb képességű növendék többet tud
elvégezni a tananyagból, a tehetséges még többet.
Kétségtelenül előbbre viszi hegedű tanításunk ügyét, ha
ezekről a kérdésekről beszélünk és vitatkozunk. Vincze Károly
tanmenete egyik érdekes és új gondolatokat tartalmazó megnyilvánulása
vitáinknak.
A Sándor-Járdányi-Szervánszky Hegedűiskola alapvetően
átformálta hegedűtanításunkat. E füzetek értékes zenei anyaga és az iskola
által tükrözött új módszertan számos új gondolattal gazdagította a tanárokat és
a már évtizedesnek nevezhető gyakorlat újabb tapasztalatokra vezetett.
Ezek a tapasztalatok bebizonyították az iskola elvi alapjainak helyességét, de
egyben megmutatták hiányosságait is. Időszerűnek érezzük az iskola
olyan módosítását, amely megkönnyítené a tanárok munkáját, és biztosabb
hangszertechnikai alapot adna az átlagos képességű növendékek tömegének.
Kérjük tehát Sándor Frigyest, hogy mielőtt sor kerülne az iskola újabb
kiadására, hallgassa meg tapasztalatainkat.
2. Szende Ottó a továbbképző osztályok tananyagát kívánja módosítani.
Mindenképpen indokolt foglalkozni ezeknek az osztályoknak a problémáival. Éppen
a Sándor Hegedűiskolának köszönhető, hogy ma már egyre többen jutnak
el a továbbképzőig, és ezért ennek a problémái is kiéleződnek.
Tisztáznunk kellene, hogy az úgynevezett B kategóriába tartozó, tehát nem
zenei pályára készülő továbbképzősök esetében, melyek azok a
technikai elemek, amelyeket 4-5 év alatt el kell sajátítani. Meg kell találni a
legrövidebb utat a célnak megfelelő zenei és hangszertechnikai tudás
megszerzéséhez.
Többek tapasztalata azt mutatja, hogy nincs szükség a hagyományos
etűdanyag nagy tömegére, erre idő sincs. Szükség van viszont intenzív
technikafejlesztő tanulmányokra: ujjgyakorlatra (nemcsak egy fekvésen
belül), fekvésváltás, kettősfogás, trillagyakorlatra, skála és
vonástanulmányokra. Ezeket részben hangképzés céljaira is használhatjuk.
Emellett elegendő lenne évente kb. 10 olyan etűd tanulása, amely
koncentráltan tartalmazza, illetve alkalmazza az előbbiekben tanultakat.
Nem lenne nehéz feladat kiválogatni a hagyományos etűdanyagból a
legmegfelelőbbeket és néhány füzetben kiadni ezeket.
Szükség lenne az eddiginél nagyobb mennyiségű zenei anyag tanítására.
Az etűdök csökkentésével idő is jut erre. Javasolnám, hogy a
Zeneműkiadó adjon ki olyan előadási darabokat tartalmazó
gyűjteményt, amely szem előtt tart bizonyos nehézségi fokokat. Fontos
szempontja lehetne egy ilyen kiadványnak, hogy a továbbképzős növendék a
tanulás 4-5 éve alatt saját hangszeres gyakorlatán keresztül megismerkedjen a
zenetörténet fontosabb stíluskorszakaival.
Mindez módot nyújtana arra, hogy a leendő amatőrök a
rendelkezésükre álló kevés gyakorlási időt koncentráltan használják fel,
ízlésüket neveljük, és érdeklődésüket a tartalmilag értékes zene felé
irányítsuk.
3. Mióta a Művelődési Minisztérium évente megrendezi az Ifjúsági
Kamarazene Fesztivált, azóta egyre többen és egyre többet foglalkozunk
kamarazene tanításával már a zeneiskolai osztályokban. Mindinkább világossá válik
ennek jelentősége az ifjúság nevelésében. A közös muzsikálásra való
szándék nem hiányzik sem a gyerekekből, sem a tanárokból, de egyelőre
számos objektív akadállyal állunk szemben. Az egyik ilyen - viszonylag gyorsan
leküzdhető - akadály a kamarazene tananyagának kérdése. A zeneiskolai
osztályosok számára alig van anyagunk. Köztudomású, hogy a preklasszikus
kamarazene megoldhatatlan zenei feladatok elé állítja a
VI-VII. osztályosokat. A Hegedűiskolában található 2 hegedűs
anyagtól, Bartók könnyebb duóitól és 2-3 sikerültebb új kompozíciótól
eltekintve nincs mit játszanunk. A 2 hegedűre írt, vagy feldolgozott
zenéket tanítjuk is, de szeretnénk zongorás triót és vonóstriót, vonós és
zongorás quartettet is játszani.
Szükség lenne új művekre (könnyűekre) és jó átiratokra. Javaslom,
hogy a Zeneműkiadó a Zenepedagógus Szakosztállyal karöltve alapos
anyagvizsgálat után adjon ki olyan átiratokat, amelyek szépek, könnyen
játszhatók és a preklasszikus és modern zeneirodalom közötti stílusokat
instruktív módon közvetítik. Gondolok itt elsősorban a bécsi
klasszikusokra, mert ez a stíluskorszak a hegedűpedagógiai anyagban alig
van képviselve. Rendkívül fontos, hogy ilyen átiratok készítésével a
Zeneműkiadó olyan zeneszerzőt bízzon meg, aki aktívan foglalkozik az
alsófokú tanítás zenei és hangszeres problémáival. Zeneszerzőinket pedig
kérjük, hogy új művekkel is segítsék kamarazene tanításunk ügyét.
III.
Lenkei
Gabriella KOTTA-közreadásai (EMB)
