„A jobb kézzel úgy kell bánni, ahogy a festő az ecsettel”

Perényi Eszter egyéni hangról, az internet hátrányairól és a Hubay-hagyományról

Perényi Eszter

(fesztivalakademia.hu)

Úgy véli, a fiatal muzsikusok sokkal jobban támaszkodnak az internetre, mint az egészséges volna, s kész megoldásokat várnak, ahelyett, hogy felkutatnák a maguk zenei útját, ezért azonban nem hibáztatja őket, hiszen úgy látja, mindezt a korszellem hozza magával. Perényi Eszterrel arról beszélgettünk, miért látja több mint öt évtized tanítás után nehezebbnek a hegedűoktatást, mint amikor az első óráit adta, s miként lehet továbbadni a Hubay-hagyományt. A professzor emeritussal, aki a vonós tanszék mellett a rendkívüli tehetségek képzőjében is tanít a Zeneakadémián, a Doktori iskola vonós programjának vezetője és számos verseny zsűrijében vállal feladatot, arról is szót ejtettünk, milyen tendenciák figyelhetők meg ma világszerte.

- Egy korábbi interjúban a versenyek kapcsán kifejtette: hiányolja az egyéni hangot….

- Sajnos valóban ez figyelhető meg hosszú évek óta. Legutóbb a poznani Henryk Wieniawski Nemzetközi Hegedűversenyt hallgattam meg, s a győzteseknél sem nagyon akadt egyéni hang, mindegyikük inkább arra törekedett, hogy minél érdekesebbnek tűnjön, amit csinál. Ez azonban nem egyéni hangot eredményezett, hanem azt, hogy nagyon eltávolodott a darab mondandójától. Volt, aki az előadás közben többször mosolyogva kinézett a közönségre, miközben mindez nem is illett az előadott kompozícióhoz, vagy folytonosan mocorgott, arcokat vágott, túl erőteljes mimikát használt. Értem persze, hogy a tökéletes technika mellett arra törekszenek, hogy valami érdekeset, rendhagyót produkáljanak, de ez nem ad hozzá a darabhoz… S a lengyel megmérettetés hatos döntőjének minden résztvevőjére ez volt a jellemző. Egyre kevésbé figyelhető meg a versenyeken, hogy a jelentkezők szép hangon, természetesen játsszanak el egy melódiát. Mindenkit a kitűnni vágyás motivál, és ezt nem tartom helyesnek. Nem is a konzervatívabb játékmódot kérem számon, hanem azt, hogy próbálja meg megérteni, miről szól a darab… Felszínesebb lett a műhöz való hozzáállás, hiába a tökéletes technika.

- A Hubay-iskolát is a kiváló előadásmód jellemzi, mégis minden muzsikusnak egyéni a hangja… Ön is ezt tanulta, s adja tovább növendékeinek, sikerrel, hiszen például Kelemen Barnabás, Kokas Katalin vagy Banda Ádám játékában is mindez megfigyelhető.

- A Hubay-iskola valóban a hangérzékenységéről volt híres, emellett a követőinek mind-mind felismerhető volt a hangja, gondoljunk csak Szigeti Józsefre vagy Zathureczky Edére. Az egyikük játékát öblösebb tónus, míg a másikét karcsúbb, áttetszőbb hangzás jellemezte. Takáts Alíztól, aki az Operaház zenekarában játszott, s egykor maga is Hubay-növendék volt, tanulhattam meg az alapokat, és mindezt a tudást tovább is lehet adni. Nagyon fontos a jobb kéz, a vonóval rajzoljuk meg a darabot, ahogy a festő az ecsetet használja. Ezért gond, hogyha a jobb kéz nincs teljesen kimunkálva, ha nem alkalmas minden mozdulatra. Nem szabad a karnak merevnek lennie, fontos a laza felkar és csukló, úgy, hogy közben a kéznek legyen tartása is. De nem szabad kimerevíteni a kart. A jobb kéz munkája számomra ma is elsődleges a tanításban, hiszen azzal képezzük a hangot, a különböző karaktereket. Nagyon nem szeretem, amikor vibratóval próbálnak valamit pótolni, nem szabad görcsösen vibrálni, mert abból nem lesz hang… A jobb kéz tényleg a Hubay-iskola alapja, Alíz néni annak idején külön gyakorlatokat végeztetett vele az órák előtt, ezzel is a vonókezelés fontosságára hívta fel a figyelmet. S emlékszem, amikor az öcsém, Perényi Miklós Pablo Casalsnál járt, Puerto Ricóban, Bach darabjaival foglalkoztak, és neki is nagyon kidolgozott volt a vonós keze…. Azt is vissza tudom idézni, milyen hangon szólalt meg Menuhin hangszere, amikor Budapesten járt…. De persze, temperamentum szerint is mindenki másképp nyúl a művekhez, mindenki másképp próbálja meg az egyéniségéhez és a kompozícióhoz illő hangot kikeresni. Ritka manapság, hogy a fiatalok hajlandóak legyenek erre az elmélyült kutatómunkára, gyorsan akarnak sikert elérni. Nem fektetnek annyi munkát abba, hogy előbányásszak azt a hangot, amit hallani szeretnének. Szerencsére a saját növendékeim azért nem ez a jellemző! Most már professor emeritus vagyok a Zeneakadémián, sok a tanítványom, hiszen a vonós szak mellett a rendkívüli tehetségek képzőjében is foglalkozom a fiatalokkal, hozzám jár például Gertler Teó is.

Perényi Eszter és testvére, Perényi Miklós gordonkaművész

(Molnár Edit fotója, MTI, 1968)

- Már több mint fél évszázados az oktatói múltja, hiszen annak idején szinte már a diplomázását követően tanársegédként folytatta…

- Igen, a végzést követően az Országos Filharmónia ösztöndíjasa lettem, s egy-két évet tanítottam is alsó fokon, igazán jó iskolát jelentettek ezek az esztendők a kezdőkkel. Utána Kovács Dénes mellett lettem tanársegédként… De a kezdetektől azt tartom szem előtt, hogy minden növendékhez másképp kell állni, mindegyikükkel más tempóban haladni, és abban segíteni, hogy a saját hangját találja meg. Akad, aki rögtön gyönyörű hangot képzel el, csak technikai nehézségekkel kell megküzdenie. Másképp kell tanítani azt, aki kicsit önbizalomhiányos, miközben technikailag perfekt módon játszik. Nincs két egyforma hangképzés. Mindenkinek más a hangszerével és a zenével való kapcsolata. Sajnos mostanában egyre kevésbé figyelnek oda arra – még a versenyeken sem igazán –, hogy milyen hangon is szól az a hegedű… Ami pedig az interneten megjelenik…. Gyakorta találni szörnyű előadásokat. Baj, hogy a fiatalok számára ez jelenti a fő tájékozódási pontot. Ráadásul sokszor kalózkottákat töltenek le, amelyek tele vannak hibával. S ahelyett, hogy azt figyelnék mit írt a szerző a partitúrába, csak a neten lévő a felvételeket hallgatják, és az ott hallottakat másolják. Épp ezért nem engedem, hogy a telefonon keressenek rá egy-egy kottai bejegyzés jelentésére, mert azt tapasztaltam, hogy később nagyon hamar elfelejtik. Míg, ha szótárazni kell, erőfeszítést tenni érte, akkor jobban rögzül a fejekben. Sokszor felháborodva kérdezik azt is, hogy miért adok olyan darabot, amelyből nem létezik felvétel az interneten?! Épp azért, hogy végezze el ő felfedező munkát, találja meg a műről a saját értelmezését, mondandóját.

- Ezért is foglakozik szívesen kortárs darabokkal.

- Azoknál valóban szükség van a saját elemzésre, s persze az még szerencsésebb, ha lehet a szerzővel is beszélni. Nem az a megoldás, ha gyorsan meghallgatunk az interneten néhány felvételt… De az a baj, a fiatalok könyvet sem szívesen vesznek a kezükbe, inkább csak a neten pörgetik a szövegeket, hiába mondom, hogy menjenek el a könyvtárba. Megesett, hogy valamelyik növendékemnek javasoltam egy filmet, amire az volt az első kérdése, hogy fent van-e a neten…

- Pedig ahogy egy korábbi interjúban fogalmazott, ehhez a hivatáshoz kíváncsiságra, sokoldalú érdeklődésre is szükség van.

- Igen, de úgy látom, hogy mindezért nem hibáztathatom őket, hiszen ilyen a korszellem. Meglepődöm sokszor, hogy mi mindent nem tanulnak meg sem otthon, sem az iskolában. Akadnak persze kivételek is, hiszen például Gertler Teó amellett, hogy kiválóan hegedül, nyeri sorra a nemzetközi versenyeket, a kémia és matematika olimpiákon is sikerrel szerepel. Összességében azonban azt mondhatom, ez a generáció nem tud igazán semmiben elmélyülni, de ebben jelentős szerepet játszott a pandémia és a mostani veszélyhelyzet is. De ugyanilyen gond, hogy a neten sokan érdemtelenül válnak sztárokká, mert nincsenek szűrők, olyanok kerülnek fókuszba, akik a teljesítményük alapján nem érdemelnék ezt meg. Nagyon nehéz egy ilyen értékvesztett világban létrehozni a saját minőségi mércénket, s ennek alapján dolgozni, szelektálni…

Perényi Eszter

(cziffrafesztival.hu)

- Fél évszázad alatt miként látja, miben lett más a pedagógusi munka?

- Nehezebbé vált. A növendékek kevésbé önállóak, sokkal jobban támaszkodnak rám. Érdekes módon az előző korosztályoknál sokkal kevesebbet tudtam a hallgatók magánéletéről. Most sokkal jobban értesülök a nehézségeikről, mert úgy látom, hogy nincs kivel mindezt megbeszélniük. Korábban a tanítványaim megérkeztek az órára, eljátszották a darabokat, és annyi volt a dolgom, hogy az előadásuk, játékuk kapcsán elmondjam az észrevételeimet, a tanácsaimat. Ma mindez már kevés. Azt érzem, hogy mindent tőlem várnak, készen akarnak kapni, tulajdonképpen én vagyok számukra az internet. Mintha az én dolgom lenne, pontosan elmondani, hogy mit csináljanak. Pedig a mai fiatalok nem ostobábbak, nem tehetségtelenebbek, mint az előző generációk, csak azt szokják meg, hogy mindent készen kapnak. Nem tanulják meg, hogy keressék meg a saját vélekedésüket., hangjukat, útjukat. Sokszor a doktori szigorlatokon – ugyanis a doktori iskolának is a vezetője vagyok – szintén azzal szembesülök, hogy téves adatokat sorolnak, mert a wikipédiát használják, és fel sem merül bennük, hogy attól, hogy valami az interneten szerepel, még nem biztos, hogy pontos vagy igaz… Eszébe sem jut, hogy könyveket is használjon. Nem vonom kétségbe az internet fontosságát, elképesztő találmány, de csak akkor, hogyha az ember arra használja, amire való. Ne a felületességet erősítsük vele, és ne veszítsük el emiatt a saját véleményünket. Persze, a doktori iskolában is akadnak nagyon jó tapasztalatok, hiszen elképesztő munkát végzett például Banda Ádám, aki Bartók II. rapszódiáját kutatja, amelyhez a szerző 18 befejezést komponált, és mindaz, amit feltárt, minden hegedűs szempontjából érdekes. Tanárként fontos feladatomnak tartom, hogy felébresszem a növendékeim érdeklődését a könyvek, a színház, a filmek iránt, hogy arra ösztönözzem őket, legyen saját olvasatuk a művekről, találják meg az egyedi hangjukat. Nem akarok nagyon pesszimistának tűnni, hiszen most is akadnak különleges előadók, kivételes produkciók, rendkívüli tehetségek, de a mostani kor nem kedvez a művészeteknek. S érdekes kérdés az is, hogy hol tart majd húsz év múlva a zeneművészet…

Réfi Zsuzsanna

Perényi Eszter HUNGAROTON felvételeiből

TELJES LEJÁTSZÁSI LISTA MEGTEKINTÉSE (16 felvétel)