Simon Géza
Gábor[1]
La Fiesta Grande – hangmérnök módra
A „Magyar Jazzlemezek 1912–1984 / Hungarian Jazz Records 1912–1984” című kötetem néhány
példányával egyetemben 1985-ben kerültem a Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó
Vállalat Archívumi Csoportjába. A velem együtt 6 fős csoport a
Rottenbiller utcai stúdió udvarrészében foglalt helyet. Az ajtón balról kilépve
a büfén áthaladva kisebb utómunkálati stúdiók voltak. Az emeleten pedig az
egykori moziteremben készültek a hangfelvételek. Itt
és a külső helyszíneken dolgozott Horváth János hangmérnök, a Benkó Sound nagymestere.
Horváth János (1953) Kandó Kálmán Műszaki
Főiskola: villamosipari műszaki tanár és
híradásipari üzemmérnök. Hangmérnök: Magyar Rádió (1978–1983), Hungaroton
Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (1983–1992), Katolikus Rádió (2004–)
– Mikor, hogyan kerültél kapcsolatba Benkóval, Benkóékkel, hogyan lett ebből közös munka?
– 1983-tól a Hungarotonban dolgoztam hangmérnökként.
1985-ben ott találkoztam először a Benkó Dixieland Band-el egy kiadvány
munkálatai során. Ez volt a La Fiesta Grande.
– Most látom, a discogs
szerint 1986-os kiadás.
– Igen erre én is emlékszem. Szinte az elejétől
a végéig a stúdióban ültem. 1985. december 2-án, hétfőn azután a Budapesti
Kongresszusi Központban is előadták a mexikói programot. Hat hét múlva már a tv-felvétel is adásba került. A Kossuth
Rádió pedig két adásban sugározta a koncertet.
– Mi volt a munkamódszer? Hogyan jöttek össze az
eszközök? Az élő felvételekre mennyi próba, beállás volt? Hány hangsávra
dolgoztatok? Hogyan bonyolódott le? Hány segítőd volt ilyenkor?
– A Hungarotonban hagyományos, többsávos felvételi
technológiával dolgoztunk. Általában egyszerre vettük fel a zenekart a
Rottenbiller utcai stúdió nagytermében. A szólók többnyire utólag kerültek fel
a már felvett alapokra. Az élő felvételek mindig a hangosító csapat
segítő közreműködésével készültek, egy-egy hangszert közös
mikrofonnal hangosítottunk, illetve rögzítettünk. A mikrofonok jelei egy ún. mikrofon szplitter segítségével kétfelé
lettek osztva, az egyik utat a hangosító keverőasztal kapta, a másikat én,
aki többnyire egy a koncert tértől elszeparált szobában ülve rögzítettem a
hanganyagot 24 független sávra, amelyekből a későbbi keverés során
hoztuk létre a végterméket. Az élő felvételeket csak a koncertek
előtti beállás előzte meg, ami alatt beállították a teremhangot, ez
az idő nekem is mindig elég volt az egyes sávok ellenőrzésére. Szinte
minden ilyen alkalommal Morcz Csaba volt a társam,
segítőm, aki rendkívül tapasztalt hangmérnök volt. Csaba sajnos már nincs
velünk, különös szeretettel gondolok rá, miután a munkakapcsolat mellett
barátság is szövődött közöttünk.
– A kész hangfelvételeket, gondolom, Sanyi külön
hallgatgatta? Vagy csak együtt? Hol?
– A felvételek után egy nem teljesen kidolgozott,
nyers mixet adtam Sanyinak, ami alapján ő otthon eldöntötte, hogy melyik
számokon érdemes tovább dolgozni, illetve, hogy melyek maradjanak ki a
végtermékből. Nagyon pontos instrukciókat jegyzett le egyes részek javításáról,
így a végső keverés, amit mindig együtt végeztünk tervszerűen és
nagyon aprólékosan zajlott az én stúdiómban a hajógyári szigeten, illetve
alkalmanként a lakásomon.
– A képfelvételek „véglegesítése” hogyan, hol
történt?
– A képfelvételek vágása a helyszínen felvett, még
nem tökéletesített “vezérhang” alapján történt, majd miután elkészült a
végső hangkeverés, a “vezérhangot” egy videostúdióban kicserélték az
általunk kevertre.
Budapest-Csobánka, 2021. április 22.