Tardy László[1]
Angyalok és pásztorok
Cantemus kórus-Vezényel:
Szabó Dénes - Kodály Zoltán: Angyalok és pásztorok (4:25)
Részlet
Berecz András: Karácsonyi pásztortánc c. ádventi műsorából
(A
felvétel a Művészetek Palotájában készült 2014. decemberben)
Ezt a címet adta Kodály Zoltán a 20. századi
magyar zene egyik legcsodálatosabb kórusművének. „Glória in excelsis Deo,
et in terra pax hominibus bonae voluntatis!” A betlehemi pusztában felhangzó angyali
énekszó ott zeng ünnepeink liturgiájában, a történés pedig − erről
tanúskodnak középkori énekeskönyveink, a 20. századi népzenei gyűjtések
szövegei és dallamai − a kereszténnyé lett magyarság
legbensőségesebb ünnepévé vált. Az adventi és „rorate”
misék énekei csodálatos gazdagsággal mutatnak rá az ünnep lényegére: a
megtestesülés titkára. 74 A betlehemi esemény elvezet bennünket a liturgia
lényegéhez: Isten titokzatos módon − amint ez a születés pillanatában is
volt − belép az emberi világ rendjébe, és ezt a belépést az égiek és
földiek együtt ünneplik. Ezt tesszük minden liturgikus ünnepléskor, erre
figyelmeztetnek a prefáció befejező sorai is: „És ezért mi is az angyalok kórusához társulunk,
dicsőítünk Téged és ujjongva zengjük: Szent vagy, szent vagy, szent vagy,
...
Az ünnep: ajándék − a liturgikus ünnep
még inkább. Az ünneplés pedig olyan esemény, melyre készülni kell, melyet meg
kell tanulni, melyre meg kell tanítani családot, közösséget, amelynek tagjai,
alkotói vagyunk. Erre az ünneplésre akarta megtanítani a magyarságot Kodály
azzal, hogy mindenkiben ki akarta bontani a zene, az éneklés képességét; a
népzenei örökségünket, mindenki számára hozzáférhetővé akarta tenni;
Istentől kapott tehetségével pedig olyan műveket alkotott, melyek
méltón szolgálják az ünnepelni vágyó ember lelki és zenei igényeit.
A pásztorok megfogadták az angyal szavát és
elindultak az úton. Az „angyal” szó küldöttet jelent, és Kodály is küldött volt
a magyarság számára. Sokan indultak el az általa megjelölt úton, de sokan
vannak, akik ma is megkérdezik: „Azt se tudjuk, gazda, merre menjünk?”
Mindennapi életünk gazdáinak és lelki életünk pásztorainak egyaránt érezniük
kellene Kodály szavainak súlyát:
A zene lelki
táplálék, és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki szegénységben
él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói,
melyekbe csak a zene világít be.[2]
Az úton, ha
célhoz akarunk érni, mielőbb el kell indulni, hogy csatlakozhassunk az
angyalok Glória-énekéhez és a pásztorok imádásához: Üdvözlégy, ó Jézus, kis királyunk,
Kit nagy szegénységben itt találunk, Légy mindenkor mi oltalmunk, Halálunkkor
diadalmunk! Glória! Glória!
(2003)
Kodály Zoltán: Angyalok és pásztorok c.
népi szövegre írt művének 1-38 üteme:
(EMB 1972)