Ábrányi Kornél 200

Ábrányi Kornél,

születési nevén Eördögh Kornél Franciscus
(Szentgyörgyábrány, ma Nyírábrány, 1822. október 15. – Budapest, 1903. december 20.)
zenei író, zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus.

Mélységes tisztelettel adózom minden kutatónak, előadóművésznek, aki arra teszi fel az életét (vagy annak egy szakaszát), hogy feltárja és népszerűsítse a magyar zenetörténet kismestereinek alkotásait. A feladat óriási, hiszen a „frontvonalban” számon tartott Erkel Ferenc oeuvre-jéből is pillanatok alatt össze lehet szedni számos alig, vagy az utóbbi évtizedekben egyáltalán nem játszott művet.

Ábrányi Kornél életművének jellegzetes darabjaiból összeállított hangversenyt hallhatott 2022. október 17-én a Régi Zeneakadémiát zsúfolásig megtöltő közönség. A program egy igazi koprodukció a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara között és a budapesti előadást megelőzően elhangzott Debrecenben is.

A műsor két állandó szereplője a zongorakíséretet mindvégig ellátó dr. Váradi Judit és a történeti hátteret prózában ismertető Windhager Ákos volt. Ahogy Váradi Judit bevezetőjében elmondta, valóban fordítottak egyet az időkereken és a megjelent Ábrányi-utódok jelenlétében egyszer csak 1822. október 15-ét írtunk, amikor (a mai Nyírábrányban) megszületett a komponista és az apai akarattal szembe menve belecsöppent a 19. század nemzeti színekben pompázó romantikájába. Chopin tanítványaként, Erkel Ferenc jó barátjaként és Liszt elkötelezett tisztelőjeként megmérettette magát úgy hangszeres, mint vokális komponistaként és alkotásaival, szervezőkészségével támogatta a kórusokat: megalapította és évtizedeken át vezette az Országos Magyar Dalárdaegyesületet is.

A koncert első részében a Bartók Konzervatórium diákjaiból alakult férfikar előadta az általa Jókai-szövegre írt Király hymnuszt, amelyet az Eredeti magyar dalfüzér és a Nyári éj követett. Megvillanó verbunkos motívumok, kétségtelenül népies-magyaros dallamok hitelesítették a darabok keletkezésének helyét és idejét. Amit a várromok regélnek – ezúttal a romantika (és Ábrányi) kedvenc vadászkürtjén megszólaltatva, igényes zongoraszólammal kísérve. Mintha egy Caspar David Friedrich-kép öltözött volna magyar ruhába…

A Bátori Éva kitűnő tolmácsolásában előadott, Petőfi-versekre írt dalok a műfaj igazi gyöngyszemei, remek prozódiával, megkapó melódiákkal. A zongorára komponált, lassabb-gyorsabb verbunkos motívumokat sorakoztató Jellemrajzokban, a már Hubay Csárdajeleneteit előlegező hegedűkompozíciókban a szerző nem építkezik motívumoknál hosszabb dallamívekkel. A hangszeres darabok mindegyikét leginkább a fantázia terminussal lehetne definiálni. És érdekes módon a negyedóránál is hosszabb Magyar irályú szonáta sem kínált igazi tematikus felületeket.

Nagyon felemelő és egyben elgondolkodtató volt ez az este. Felemelő, mert még a zenében, a zenetörténetben jártas hallgató és felfedezhetett magának valami újdonságot, valami nagyon egyedien jellegzetes magyar zenét, amely bár a 19. századi magyar romantika, a verbunkos köznyelvéből építkezik, mégis megkülönbözteti magát minden mástól. Elgondolkodtató, mert roppant technikai felkészültséget igénylő, sokszor virtuóz darabok ezek, ám éppen a szerkezetük, a csupán motívumnyi dallamok megnehezítik a zenei kifejezést, a melodikai értelmezést. Ugyanakkor nincs helye annak a kérdésnek, hogy érdemes-e ennyi időt és energiát fordítani a művek megtanulására? Nem kérdés, hogy bizony van. Kellemes, néhol első sorban dekoratív, másutt kimondottan lírai zene ez, amely nagyon finoman árnyalja a magyar romantika palettáját.

Közreműködtek: Bátori Éva (ének), Bogáti-Bokor Orsolya (hegedű), Várda Zsófia (kürt), Mikulík Márton, Szabó Eszter, Váradi Judit (zongora)

A Bartók Konzervatórium diákjaiból alakult férfikar (vezényelt Papp Edit)

Moderátor: Windhager Ákos

Tóth Anna

zenetörténész