Losonczy Andorné Kupor Klára halálhíre

(Szombathely, 1932. május 24 – Salzburg, 2022. szeptember 8.)

Losonczy Andor, Radics Éva és Losonczy-Kupor Klára (2008)

A kiváló zongorista, a Salzburgi Mozarteum professzora, az Orff Intézet korrepetítora 90 éves korában elhunyt. Széles látókörű, sokoldalúan művelt volt, ragyogó egyénisége nagy űrt hagy hátra. Éveken át leveleztünk, s órákig telefonáltunk. Életrajzát egyes elejtett megjegyzéseiből, vagy utalásaiból tudom felépíteni, hogy a róla kialakult képet, s legalább a valóság töredékét megkíséreljem bemutatni. Feltör bennem az a sok érték, amit tőle tanulhattam, az események, amelyeket vele meg- és átbeszélhettem. Nyugodjon békében!

Szombathelyen, 1932. május 24-én született. Apja református, anyja katolikus székely család sarja volt. „Háromszékből származnánk, csak kicsit tönkrementünk. Nem volt életbiztositás a földbirtokosság.”

A Domonkos nővérek óvodájába járt, majd a négy elemit is az ő iskolájukban végezte. „Adél nővérre olyan tisztelettel emlékezem vissza, még a mai elszemtelenedett kritikámmal is, hogy egyetemen is megállta volna a helyét. Igényemet a tudásra már ő is belém plántálta.”

A Fő téren, egy egyházi ünnepségen látta egyszer Mindszentyt. Gyakran vendégeskedett náluk Géfin Gyula teológiai tanár, a papnövelde igazgatója. Nagy élményei közé tartoztak a székesegyházi koncertek is, Werner Alajos kórusával, a Schola Cantorum Sabariensissel. A Zeneiskolában az 1941/42-es tanévben, kislányként ismerte meg Takács Jenőt. Nem az ő növendéke volt, de a fokozatosan kialakuló barátságuk időn és határokon átívelt, s Takács 2005-ben bekövetkezett haláláig tartott.

A háborúról borzalmas emlékei voltak. „Én még 13 se voltam, amikor sógornőmmel együtt bezártak a szomszédos ház egyik szobájába, de apám, majdnem az élete árán megmentett minket. Két házunkat kibombázták, apám éjjeli őr lett, két bátyámról semmit se tudtunk. Imádkozzunk, hogy a mi gyerekeinknek ne legyen soha hasonló jellemformáló szép élménye.”

A háború után a családot kitelepítették Kámonba, egy egyetlen helyiségből álló házba. Nyomorogtak, mint oly sokan. A Kanizsai Dorottya Leánygimnáziumban tudásszomja csak fokozódott. „Ott is igen tág fejű tanáraim voltak, hogy aztán a Lendvai-Tusa házaspár és pesti professzoraim folytatását ne is említsem. Pimasz gazdagodási lehetőséget jelentettek számomra a tanáraim, kivétel nélkül, de persze sok minden másban nem üldözött a szerencse.”

Jelen volt a Szombathelyi Zenekar minden próbáján, amikor Lendvai Ernő a háború után, 1949-ben elkezdte a felépítést. „Bartók kétzongorás szonátáját Ernő a feleségével, Tusa Erzsivel játszotta, én voltam a xilofonos gyerek. Istenien élveztem. Az volt a felszentelésem a modern, vagy kortárs zenére.”

Érettségi után Budapestre, a konziba került. „Mint osztályidegen, miniszteri külön engedéllyel tanulhattam.” Sebők György növendéke lett, akihez életfogytiglan igaz barátság kötötte.

A Zeneakadémián Kadosa Pál tanítványa volt (1954–1959), akinek zenei-, és általános műveltségét csodálta. Itt ismerkedett meg későbbi férjével, Losonczy Andorral. „Kurtág Gyuri is akkor készült nála a diplomájára, Ligeti Gyuri viszont időben előttünk volt Kadosánál.” – Kadosa-tanítványok voltak ebben az időben: Ábrahám Mariann, Erőd Iván, Esztó Zsuzsanna, Hambalkó Edit, Losonczy Andor, Rados Ferenc, Szelényi László – hogy csak a nevesebbeket említsem. A diáktársak közül nagy szeretettel írt Hambalkó Editről, Erkel Tiborról.

„Melléktárgyakra” a nagy gárdához járt. Kodály, Járdányi – népzene; Molnár Antal, Legánÿ Dezső, Ujfalussy József – zenetörténet, esztétika. „Weiner Leónál nem voltam sajnos, pedig Sebők még konzista koromban bemutatott neki.” – „Kodály nagysága sem csorbul amiatt, hogy a népzene óráin aludni lehetett. (Ezt még Vásáry Tomi taglalásából is lehet sejteni, pedig hát ő igazán delejezve volt Kodály nagyságától). Csak Járdányinál fedeztem fel a népzene csodáját, na meg egyes kollégáim éretlenségét, akik végig röhögték a siratókat. – Ismered a talán anekdótát? Dunajevszkij Magyarországon járt és tolmáccsal akart beszélni, mire Kodály: Mi az Deutsch, már elfelejtett magyarul?”

56-ban a Sztálin szobor szétverését nézte, aztán a rádióhoz ment, s ahogy feszültté vált a helyzet, a fasori kollégiumba indult. „A Király utcán Kurtágék andalogtak velem szembe és semmit nem tudtak az aznapi eseményekről...” „A diákszállóba is többször hoztak a falusiak élelmiszert, és nov. 4-ig semmi nem hiányzott a kitört kirakatokból!!! Elmondhatatlanul megható volt az összetartás és segíteni akarás.” – Az oroszok bejöveteléről, a forradalom leveréséről így írt: „Évám, ma nagyon irigyellek, hogy ezt a felejthetetlenül tragikus napot nem kellett felnőttfejjel megélned.”

Kedvezőtlen származása miatt, büntetésből az 59/60-as tanévben a sztálinvárosi zenei általános iskolába helyezték zongoratanárnak. – „Nagyobb jót nem tehettek volna velem – akaratuk ellenére. Túlzás nélkül állíthatom, hogy élmény volt azokkal a gyerekekkel foglalkozni, pedig kifejezetten tehetségtelen gyerekeket is felvettek és ezek bámulatos fejlődése volt a legnagyobb meglepetés. Könyvet kellett volna róla írnom, de 1960 szeptemberében már salzburgi lakós voltam.”

1960-ban Losonczy Andorral Ausztriába emigráltak, s összeházasodtak. „Meggyőződésem, hogy Bandi csak azért volt képes teljes egyetértésben, békében velem 67 évet eltölteni, mert mellettem tökéletes szabadságban élhetett. Soha nem élt vissza ezzel a szabadsággal.”

Férje zongorista- és zeneszerzői tevékenysége mellett a salzburgi Mozarteum zongoraprofesszora volt. Ő is tanított a Mozatreumban, valamint az Orff Intézetben kapott korrepetitori állást. 1961-ben megkapták az osztrák állampolgárságot. Két gyerekük született, egy fiú és egy lány. „Orff, drága pótapám, lányom születésére egy felejthetetlenül csodás virágcsokorral lepett meg.” – „Fiamnál a nyelvészet, lányomnál a történelem a főtéma. Ez sem rossz elosztás, sokat tanulok tőlük.”

Salzburgban nagyon jól érezte magát. Éjjel-nappal a zene varázsában élt. Gyakorolt, tanított, kamarázott, hangversenyre járt. „Kb. 10 éves korom óta vagyok szerelmes ebbe a városba. Ráadásul túlnyomóan emiatt a strici kottafirkász miatt. Hát megérdemli?” – Mozart és művei egy életen át foglalkoztatták, s őt magát Mozart játékosként tartották számon. Ugyanakkor „egyetlen maradandó emlékem sincs a Festspielek Mozart zongora-bemutatóiról. Talán csak Anda nem volt illúzió-romboló.”

Közeli kapcsolatba kerültek az ottani magyar muzsikusokkal, Végh Sándorral, Zelenka Istvánnal, Horváth József Máriával, s a fiatalokkal, Czifra Jánossal, és Rohmann Imrével. Természetesen a távolabb élő ausztriai magyarokkal is tartották a barátságot: Ligeti Györggyel, Erőd Ivánnal, Takács Jenővel stb.

A Salzburgban töltött 62 év alatt rengeteg magyar fordult meg náluk: Járdányi Páltól Kurtág Györgyig, Olsvay Imrétől Kecskeméti Kálmánig. „Az összes magyar bolondnak tartott minket, mert se házunk, de még egy rozoga autónk se volt.” – Leveleztek Bartha Dénessel, tartották a kapcsolatot Soproni Józseffel.

Érdeklődési köre mindenre kiterjedt. A néprajztól a képzőművészetig, az irodalomtól a hangversenyéletig, az archeogenetikától a Béres cseppekig. A karantén idején a virológiával foglalkozott. – Az orosz szerzők műveinek betiltását elítélte. „Megszámlálhatatlan művész, író stb. ÉLETMUNKÁJÁNAK (az egész világ kultúrájának gazdagitására), akarnak most gátat vetni, vagy megsemmisíteni, de logikusan gondolkodva éppen most kellene bebizonyítani, hogy bármilyen háború ellenére is, a kultúránk és az ehhez kapcsolódó minden művészi munka közös és időtől, népektől függetlenül kell őriznünk és megbecsülnünk.” – A nemzetközi helyzettel kapcsolatban írta: „Még szerencse, hogy a reménykedés nem kerül pénzbe, különben most alaposan lekopaszodhatnánk -- (fordítsd le csak ezt az egy szót németre!!!) Hát reménykedjünk, ingyen és bérmentve! Reménykedjünk, hogy ne kelljen a közeljövőben irigyelni eltávozott szeretteinket!”

A mai zenei életről ezt írta: „Egyre nyilvánvalóbb több könyv állítása, hogy a koncertéletnek befellegzett. Már csak a szenzációra harap a nemcsak zeneileg képzetlen közönség, „csodagyerekek” fellépése, 100 éves nénikék a szerzőre alig emlékeztető botladozásai lelkesítik fel a "nézőket", mert hallgatóknak aligha nevezhetők.” – „Hogy nagy bajok vannak a jelenlegi "előadóművészet" berkeiben, stílusában, éretlen bravúros ujjgyakorlataiban zene nélkül, az nem az én találmányom. /…/ Talán Magyarhonba még nem tört be ez a riasztó nagy közönségsiker a "nesze semmi, fogd meg jól" ámításért? Azért nem érthető? Őszintén irigyelném a magyarokat, de maradjanak csak lemaradottak.”

Egész lényét áthatotta az a eszme, melyet Arany János fogalmazott meg a legszebben:

Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,

Ember lenni mindég, minden körülményben.

Nehéz időkben legyen ez a gondolat mindnyájunk hozománya!

Radics Éva